Érdekes utat jár be a Starni Games, vagy mondjuk inkább, hogy furát. Egy független orosz formációról van szó, amely 2016-ban állt össze, és úgy nyitott, hogy fejlesztői a Panzer Generalból készítettek egy modern verziót, méghozzá 3D-ben – na, nem egy az egyben másolták, finom kis dolgokat tettek hozzá, de azért érezhető volt az áthallás. Az Unreal 4 engine és a körökre osztott villámháború találkozása pedig a Panzer Strategy nevet kapta, majd rögtön utána indítottak egy új franchise-t Strategic Mind címmel, amely az előd ”vizes” verziójának is tekinthető, szintén körökre osztott, második világháborús okosság, csak a csendes-óceáni hadszíntérre kihegyezve. Megmaradtak még a Zs kategóriás animációk is, ahol Hitlert lecserélték Rooseveltre, ezúttal ugyanis az USA flottaparancsnoki címét vittük a szokásos miskulanciákkal, és persze a fókusz az olyan tengeri csatákon volt, mint pl. Midway. Aztán az alkotók gondoltak egy merészet, és a Strategic Mind-sorozatban gyakorlatilag újra eladták a Panzer Strategyt, nyilván, némileg átalakított kiadásban, de azért értitek a dilemmát…
Számokban egyébként nem állunk rosszul, a Panzer Strategynek 18 küldetése volt (ebből 4 alternatív szálas), míg az új verzióban 20 van, és lineárisan haladunk előre, no és szorgalmasan írjuk újra a történelmet az olyan bevetésekkel, mint Anglia térdre kényszerítése. Néhány pályát alaposan átrendeztek, másokon, mint a franciák lerohanása, Dunkirk vagy a Wesserübung, csak az arányok változtak – megnőttek a távolságok és keményebb az ellenállás. A Strategic Mind egyébként ugyanazt a grafikai motort használja, mint elődje, viszont a térképeknél egy más stílusú eszköztárral, ami élénkebb, színesebb környezetet teremt. Bár a Panzer Strategy sem volt csúnya, igaz, túlságosan szép sem. A körítésnél viszont most jár egy nagy pacsi az animációkért, még ha néhol igen szutyok is a minőség, mert tartalom és hangulat terén sokat dob a német főparancsnokság és a führer ”jelenléte”, valamint az sem rossz ötlet, hogy a második világháborút a Franz Halder vezérkari főnök szerepe köré szőtt történetben adják el.
Lethal Weapons
Alapvetően persze ez is egy Panzer General-klón, pontokból összeverbuválható haderővel. A hatszögletű mezőkkel kiparkettázott harcmezőkön egyik körben a német erők lépnek, a másikban az MI, de a játékmenetben azért van néhány figyelemre méltó elem. Elsőként mindjárt a sokszínűség, ugyanis minden egység felszerelhető kiegészítő eszközökkel és/vagy speciális fegyverekkel, ráadásul egyszerre akár többel. A repülők például póttartályokat, célzókészülékeket, torpedókat és különböző bombákat kaphatnak, a páncélosokra a géppuskától a marmonkannákig ugyanígy felaggatható egy rakat extra, de a gyalogság is cipelhet magával tábori löveget, lángszórót, vagy épp Molotov-koktélt, csak ugye nem ingyen. A lehetőségek ezen tárháza a hadviselésre is hatással van, például a kézbe adott aknavetőktől a gyalogság már a két hex-szel odébb álló ellenséget is megszórhatja, de a Panzerekkel sem kell minden aknamezőnél megállni, ha a felszerelésük tartalmaz egy utászrajt (kiszállnak és felszedik a csúnyaságokat), és a Stukákon is hálásak lehetünk a páncéltörő bombáknak, amikor a brit nehéztankokkal összefutnak.
Parancsnoki képességekből szintén nincs hiány, teszem azt, a német Ubootok falkában eredményesebben támadhatnak, vagy ugyanennek a szárazföldi megfelelője az Onslaught, amikor a célpont köré felálló páncélosok kapnak komoly bónuszt az összehangolt támadásra. A Command pontokból továbbá beáldozhatunk egy második tüzelési körre vagy felderítésre, esetleg a térképen kívülről érkező nehézbombázókra, és még sorolhatnám, szóval széles a skála… Ami a csapatösszeállítást illeti, a Wehrmacht és a Luftwaffe terméséből a populárisabb darabok mind itt vannak, sőt pályáról pályára cipelve fejlesztgethető a sereg, miközben minden szintlépéssel felvehetnek egy új, hasznos tulajdonságot. A játékban szerepel néhány hős is, még tovább emelve a kiválasztott alakulatok harcértékét, aztán beszélhetünk még olyan játékelemekről, mint az overwatch, itt ugyanis a légelhárítás azonnal lő és megállítja a behatolókat, ha a hatókörébe kerülnek (márpedig itt a légvédelemnek elég nagy a hatósugara), de ugyanígy néhány tüzérségi eszköz és erőd is képes hasonló tűzcsapást biztosítani a már jól ismert támogató tűz mellett. Ódákat lehetne zengeni a hadihajók sérülésmodelljéről vagy a fegyverzetükről, például, ha egy csatahajó léket kap, és nem tudja ugyanazon körben megjavítani, akkor a következőben is szívni fog (nemcsak vizet). A poén, hogy a fentiekből, a felszereléstől a hajókon át a képességekig, szinte semmi nem újdonság, a Panzer Strategy két éve szinte ugyanezt hozta. Oké, ott nem voltak ellenséges hősök, de ez itt is csupán egy mellékzönge, pl. vadászd le Douglas Badert az angol ászpilótát. Egyetlen fontos dolog van, amit a Panzer nem tudott: a napszakok váltakozása…
Gondolhatnád, hogy semmi extra nincs abban, ha pár körönként lemegy a nap, pedig ez az egyszerű elem, hozzátéve a változó időjárást (eső, hó, homokvihar) alaposan átrendezte a dolgokat. A sebzés például a harmadával csökken, ha beüt az éj, no, meg sötétben az egységek azonosítása szintén problémás (ez megint csak csökkenti a sebzést). Ha pedig történetesen még esik is, akkor gyakorlatilag vakon, nulla hatásfokkal rohamozhatunk, miközben az időlimit vészesen ketyeg. Ugyanakkor az ejtőernyős hadműveletekhez, átcsoportosításokhoz ideális ez az időszak. Sőt, ilyenkor illik az utánpótlás dolgokat elsimítani – a benzin és a lőszer is fogyóeszköz, illetve a kimerült egységek létszámát fel kell tölteni.
Nyűgök? Vannak...
A Strategic Mind: Blitzkrieg nem egy könnyű játék, rokon szakma lehetne például az oroszlánszelídítés jutalomfalatokkal. Értsd: nehéz, de nagyon. A hadihajók például brutális tűzerővel rendelkeznek, Doverből gyakorlatilag Londonig sz@rrá lehet lőni mindenkit egyetlen csatahajóval, ami azért nem teljesen reális. A nehéztankok páncélja is túl van tolva, szinte csak a zuhanóbombázóknak van ellenük esélyük. A frusztráció leküzdésében pedig az sem segít, hogy a Starni által meghonosított látványelemek lelassítják a játékot. Egyrészt minden egység ténylegesen ”közlekedik”, tehát berregő motorral szép komótosan végigjárja a kijelölt utat, másrészt a látványosnak gondolt pillanatokban a kamera átvált egy közeli nézetre, és nagytotálban megmutatja, ahogy az egységünk ráfordul a célra, lő, majd jön a becsapódás. Eleinte ez biztos jó móka, de amikor már harmadik órája görcsölsz egy küldetésen, és a 30-40 egységed így mozogja le, mozizza végig a saját körét, hát a szemöldöködet is befonod. Ráadásul a játék elég szépen laggol is.
Game over…
Összefoglalva a Panzer Corps 2-vel összemixelve ez a játék isten lenne, és bőven megbocsátanánk, hogy a másolat másolata. Lábjegyzetben mondanám, hogy a megjelenés előtt kapott tesztpéldány rendesen aprította a hajhagymákat, voltak bugok, terepbe ragadó egységek, fagyások, úgyhogy a letörölni, sóval bevetni direktíva is elindult párszor, de többnyire jöttek/jönnek a javítások. A venni vagy nem venni kérdésre pedig egyelőre nyitva hagynám a választ…
