A Stranded: Alien Dawn történelmi-elméleti hátterét wilson kolléga már csodálatosan összeszedte az Early Access változatról írt, egyébként remek cikkében, szóval csak ajánlani tudom. Akit viszont a gyakorlati rész, azaz a „miképp maradjunk életben egy isten háta mögötti bolygón, ha űrhajótöröttek/kereskedők/egy rajnyi katona vagyunk” dolog érdekel, az tartson velem bátran, szerintem érdemes.
Már csak azért is, mert (csatlakozva tanult kollegám véleményéhez), ez a játék bizony jó. Persze közel sem tökéletes, de elég minőségi ahhoz, hogy hosszú éjszakákra a képernyő elé ragassza az egyszeri felhasználót – még úgy is, hogy jelenleg csupán három világgal és háromféle feladattal tudunk variálni, ami azért nem sok. Persze minden egyes új játék indításánál más és más a táj, valamint a nyersanyagok elhelyezése, de mindenképp üdvözlendő, hogy a fejlesztők megígérték, lesz itt még szőlő és lágy kenyér. Na jó, ezek pont nem, de ilyesféle dolgokkal azért már most is találkozunk.
Persze nem a pálya felépítése és az erőforrások elrendezése a lényeg, hanem maga a csapat. Az ugyanis létfontosságú, főleg, hogy az induláskor elérhető 3-5 fővel bizony nem húzzuk sokáig a nomád körülmények között. A játék egyik legnagyobb bája, hogy minden túlélő aránylag komplex személyiséggel (képességek, hiányosságok, szakértelem) bír, érdemes tehát átgondolni, hogy kiket választasz ki, hiszen velük együtt gyakorlatilag egy képességkészletet telepítesz a helyszínre. Tökéletes mix nincs, de a huszonsokadik újrakezdésre azért már kirajzolódik, hogy kikben érdemes gondolkodnod a saját stratégiád végrehajtásához.
Mert – a műfajból adódóan – természetesen némi stratégiai érzék is szükséges ahhoz, hogy képes legyél leküzdeni a Stranded: Alien Dawn akadályait. Nagyon is, hiszen vagy csapatmunkában gondolkodva sakkozgatsz az emberekkel és a tevékenységekkel, vagy még idő előtt meghal minden egyes túlélő. Ezt azért jó lenne elkerülni, és ebben segít a híres Maslow-piramis, ami az emberi szükségleteket foglalja össze. Ennek alapja (a légzés mellett persze) az étel és ital, az alvóhely, na meg persze az ungabunga – esetünkben az első három az, ami igazán létfontosságú. Jótanács: törekedjünk arra, hogy ne olyan nyersanyagokból építkezzünk, amik csak korlátozott mennyiségben állnak a rendelkezésünkre. Leginkább a kincsnek minősülő fémhulladékra érdemes odafigyelni, de kő sem terem minden bokorban – képzavar inkluzíve. Persze ehhez az is kell, hogy figyeljünk az épületek falának hőszigetelésére: ha a fa (ami ültethető, tehát megújuló energiaforrásnak számít) is jó, akkor bátran használjuk azt.
Ha már van hol aludni (javaslom a külön kunyhók építését, mert ha a közös kégliben császkálnak az embereink, a többiek rosszul alszanak, és ezáltal csökken a moráljuk), akkor értelemszerűen enni is kell, melynek előfeltétele a megfelelő ülőhely biztosítása. Szóval nem árt, ha van egy asztal és pár szék is a táborban, persze olyan mennyiségben, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Emellett a tűzhely is kardinális részét képezi a berendezésnek, mivel az MRE-k (konzervek) száma véges, nem mellesleg az ízük is vacak, így hamar megunják a népek, ami – az alvászavarhoz hasonlóan – a morál zuhanásához vezet. A sütés-főzés tehát elengedhetetlen a boldoguláshoz, de a konyhaművészethez ugyebár kellenek receptek és alapanyagok (megismert-tanulmányozott növények, állatok), az imént említett tűzhely, valamint hús- és bőrszárító. A sikeres a vadászathoz pedig elengedhetetlen egy roncsokból összeguberált fegyver, vagy egy némiképp hatékonyabb íj, de az utóbbit csak akkor tudjuk elkészíteni, ha van műhely és kutatásra alkalmas létesítmény. Bonyolultnak hangzik, nemde? Nos, a túlélősdi bizony sosem volt egyszerű művelet.
A lényeg az, hogy még az első tél előtt legyen elég bespájzolt ételed és fűtött épületed. Na meg némi meleg ruházat, melynek kapcsán akad egy bökkenő: a szabás-varrás kínkeservesen lassú folyamat, amennyiben nincs egy szabóságra specializált ember a csoportban, szóval javaslom, hogy legyen. Rétegről rétegre építkezve tudjuk tehát felépíteni azt a minitelepet, ami a játék elején adott cél eléréséhez vezet. Meg persze az önvédelemhez, mivel a helyi flóra és fauna időnként megpróbálja csökkenteni kicsiny településünk létszámát, éppen ezért erősen javaslom, hogy egy mesterlövészt is válasszunk be a kezdő csapatba.
Apropó csapat: fontos, hogy ápoljuk a lakosság lelkivilágát, tehát mindenkinek legyen elég ideje magára és a hobbijára, ha ugyanis befordulnak, az a munkavégzés rovására megy. A másik fontos dolog, hogy senkit nem tudunk ellátni konkrét feladattal, ehelyett az alapján kell egy táblázaton beállítani a prioritásokat, hogy ki mihez ért. Itt jegyezném meg, hogy ha valaki már elkezdett egy folyamatot, és a társa esetleg jobban ért az adott dologhoz, nem fog odamenni, hogy leváltsa. A gép tehát csak részben veszi figyelembe ezt a beállítást, de azért van egyfajta logikája, amit relatíve sokáig tart kiismerni.
A Stranded: Alien Dawn az első olyan játék idén, ami a tesztelés után is fennmarad a gépemen, mert még szeretnék visszatérni a világába. Ahogy azt wilson is említette, valóban a RimWorldre építkezik, de annál azért (szerintem legalábbis) áramvonalasabb, szórakoztatóbb és szebb játék. Melegen ajánlom mindazok számára, akik kedvelik a túlélős-stratégiás-menedzselős dolgokat, pláne, hogy a jövőben számos tartalom érkezik még hozzá.
