Bár tudjuk, hogy napjaink legsikeresebb játékaiba – lásd Grand Theft Auto vagy Call of Duty – szó szerint dollárszázmilliókat ölnek (minimum 200-at, de lehet, hogy hamarosan a 300 hallatán sem húzzuk fel a szemöldökünket), arról csak becsléseink lehetnek, hogy mennyibe kerülhet mondjuk egy autószimulátor. Elvégre ott már egy laikus számára is egyértelműen látszik, hogy itt ezerfelé kell fizetni: tejelni az autógyártóknak, fizetni a hivatalos pályák életszerű lemodellezéséért, esetleg az autóhangok felvételéért, és akkor még ott vannak az olyan járulékos költségek, mint mondjuk a szponzoráció, elvégre a Top Geartől hivatalosan kirúgott Jeremy Clarkson sem jófejségből vállalta be a Forza Motorsport 5 narrálását. Éppen ezért nem is meglepő, hogy a legnagyobb kiadók már réges-rég elfordultak a műfajtól (pusztán az érdeklődők alacsony száma miatt is) – az viszont már annál inkább, hogy helyükre a független fejlesztők léptek. Nem feltétlenül a méretes fajtából: az elmúlt pár év legszínvonalasabb, leginkább hardcore szimulátorán, az Assetto Corsán dolgozott egy tucatnál több olasz teljes munkaidőben, és a Project Cars mögött álló, amúgy veteránnak számító Slightly Mad Studios is úgy duzzadt a bűvös 100 fő fölé, hogy ahhoz be kellett vállalniuk párhuzamosan több játék fejlesztését.
Ha a költségeket nem ismerjük, azt látjuk, hogy igény az van, elvégre a világban, ahol már egy 15 eurós előfizetési díjat sem lehet legombolni a játékosokról egy-egy MMORPG kapcsán, vígan eléldegélnek az olyan extrém ötletek, mint az iRacing, melynek élvezetéhez havi 12 eurót kell leszurkolni – pedig abban nincsenek raidek és ráfüggésre kényszerítő elemek, csak a valósághűséghez való könyörtelen ragaszkodás, és egy olyan tartalmi oldal, amit ebben az életben teljes egészében ledarálni fizikai képtelenség. Autószimulátor-rajongónak lenni éppen ezért remek dolog – és nem csak a nagy újdonságokra érdemes figyelni, hanem az olyan radar alatti csodákra, mint a Stock Car Extreme, amely valójában nem is teljesen új játék, de ez egyáltalán nem érezhető rajta.
ÁLMAIMBAN AMERIKA
A Stock Car Extreme ugyanis eredetileg 2013-ban jelent meg, a Steamre viszont csak idén februárban költözött fel. Ez normális esetben, a korára való tekintettel kizárná a PC Guru lehetséges tesztjátékai közül, az SCE viszont azért ússza meg a büntetést, mert napjaink minden nagyobb játékához hasonlóan inkább platform, semmint egy befejezett termék. Folyamatosan fejlődik, javul, bővül, ráadásul teljesen ingyen – nincs hozzá egy szál DLC sem vagy kiegészítőlemez, alkotói felár nélkül gondozzák, ami ebben a világban több mint megbecsülendő. Pláne egy ennyire kis csapattól: a játék mögött a brazil Reiza Studios áll, amely hazája – a világ számára talán kevésbé ismert, holott színvonalas – versenysorozatait dolgozza fel játékok formájában. Brazília hatalmas ország, komoly autókultúrával: a Stock Car Extreme az azonos néven futó bajnokságnak állít emléket, ami nagyon hasonlít a NASCAR-hoz, csak nem ovális aszfaltcsíkokon zajlik a küzdelem a győzelemért, hanem rendes versenypályákon.
Ezekből pedig valami döbbenetesen sok van a steames változatban: közel két tucat aréna vár arra, hogy valaki meghódítsa őket. Ez a magas szám igazából annak köszönhető, hogy az SCE nevével ellentétben nemcsak a stock carokat kínálja, hanem ezer más versenyszériát is: retrógépeket, gokartokat (!), Formula 3-szériákat, ezeknek pedig ugye kell a mozgástér, különben sok értelme nem lenne szerepeltetni őket. Egy, a versenysorozatot nem követő, vagy inkább Brazílián kívül született ember számára sokat nem fog jelenteni az, hogy a Londrinán, a Jacarepuaguán, vagy mondjuk a Tarumán csapathatja, de szerencsére ez csak a paletta egy része. Hivatalos formában bekerült az átlagember számára már ismerősebb Interlagos, ráadásul több változatban, így nemcsak a modern nyomvonalat, de a klasszikus 1976-os / 1980-ast is ki lehet ismerni. Általánosságban elmondható, hogy kifejezetten jó a kínálat: a legtöbb szakasz több variációval is rendelkezik, és az elérhető versenyszériák zöméhez teljesen jól használható. Egyedüli kivételt talán a Forma 1-es kocsik jelentenek, amik szimplán túl gyorsak: mire az ember elérne egy rendesebb sebességet, máris kénytelen a fékre lépni, mert jön egy kanyar, egy ráfordító vagy bármi, ami szabotálni tudja a száguldást. Ilyen probléma a stock caroknál, a Miniknél, a Camaróknál szerencsére nincs, a kuriózumnak számító gokartok pedig fűnyíróként tapadnak a betonra.
Az egyedi, teljesen ismeretlen pályaválasztás igazából előny is, mert nem unalomig ismert, kismilliárdszor látott, már fejből tudott útvonalakat kell követni, hanem olyan etapokat, amiket maximum csak a legdurvább autórajongók, elsősorban a brazilok ismernek. Fotorealizmusra, lézerpontosságú szimulációra ennek ellenére nem érdemes számítani, és valamennyire felesleges is – kézzel is lehet jót alkotni, és az SCE-ben lévő tartalom több mint jó: egész egyszerűen fergeteges.
SZÁGULDÁS, PORSCHE...
Persze ez az egész semmit sem érne, ha a legfontosabb nem működne, maga a szimuláció, és itt igazából komolyan el lehet rugaszkodni a józan észtől – a Stock Car Extreme-re ugyanis egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy az egyik legjobb szimulátor, ami jelenleg a piacon van. Pedig igazából, ha azt nézzük, hogy egy szinte senki által sem ismert versenysorozatot dolgoz fel az isten hát mögött lévő pályákon... na, az nem a siker ismérve, pláne nem olyan riválisok mellett, mint a világ összes fontosabb szériáját tömörítő Project CARS, vagy a tökéletességnek mindent alávető, de éppen ezért könyörtelen Assetto Corsa. Hogyan lehet akkor az SCE ennyire jó? Úgy, hogy piszkosul jó érzés vezetni, függetlenül attól, hogy milyen versenyosztályról, milyen kocsiról van szó! Talán nem annyira élethű, mint az Assetto Corsa, ahol akár pár centin is múlhat az, hogy sikerül-e a pályán maradni, de egyáltalán nincs távol ettől, sőt. Természetesen itt is kormánnyal jön ki igazán az, hogy mennyire pontos is tud lenni, főleg a force feedback terén: a beállításokkal játszadozva könnyedén össze lehet állítani egy olyan keretet, ahol az erő-visszacsatolás annyira jól működik, hogy arra maximum már csak a valóság tud ráverni. Egyszerűen csak minden jól megy, érezni a fordulatszámot, a tapadást, a bedőlő, ingadozó kasztni okozta problémákat és azok lehetséges korrigációs lehetőségeit, az egyre jobban fogyó üzemanyaggal, a folyamatosan kopó, melegedő kerekekkel megváltozó körülményeket, szóval mindent, amitől szimuláció a szimuláció.
Ahol igazán fogódzót lehet találni az a tálalás, kezdve a főmenüvel, ahol megmagyarázhatatlan módon nem sikerült a játék saját logóját elfogadható minőségben felhasználni, ami még egy legyintéssel elintézhető, elvégre apróság, maga a navigáció viszont már nem, ugyanis a versenyosztályok között is itt kell választani, azt pedig a legkevésbé értelmezhető helyre rakták: egy forgó képajánlóba, amiről az ember első látásra azt gondolná, hogy csak valami promóablak, és nem egy komplett almenü. Ez a slendriánság és fapadosság a verseny közbeni HUD-ra és feliratokra is vonatkozik, ahol a rakétamérnökök eleganciájával sikerült mind betűtípust, mind stílust választani. De ez már tényleg csak kötözködés, egy autós játékot és egy szimulátort nem ez határoz meg, és tudjuk jól, hogy még a műfaj rivaldafényben fürdő sztárjai is meg merik engedni maguknak a gyötrelmes kezelőfelületet. A Stock Car Extreme jó oldala viszont az, hogy elképesztően gyenge gépeken is elfut, itthon pedig a steames változatot dobozos formában, alig 2990 forintért be lehet szerezni – ez pedig egy olyan ajánlat, amire tényleg nem lehet nemet mondani!
