Egy újabb fejős-bantha...
Mind a sajtó, mind a játékosok tisztában voltak tavaly azzal, hogy annak ellenére, hogy a Csillagok háborúja univerzum sok lehetőséget és helyszínt tartalmaz, melyet okos történetvezetéssel párosítva nagyon jó játékokat lehet csinálni (lásd Republic Commando), a Battlefront nem tartozott ezek közé. Olyannyira nem, hogy bár még nem létezett csapatalapú multiplayer móka ebben a témában, plusz előtte sohasem lehetett rohamosztagosként rohangálni és tömni a lézert az ellenfelekbe, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez bizony nem a Battlefield megtestesülése kedvenc világukban. A túl erős járművek, a meglehetősen gyenge single player kampány és a borzalmas AI mind rányomta a bélyegét a játékélményre - noha pont az élmény volt az, ami a legtöbbet nyújtotta a vásárlók számára, hiszen ott voltak testközelben kedvenc karaktereik és fegyvereik, nem is beszélve John Williams örökéletű akkordjairól. Jó ideig nem lesz olyan Star Wars játék, ami bukni fog (leszámítva a Force Commander szinten gyengére sikerült próbálkozásokat), a Battlefront 2 sem fog bukni, pedig messze nincs annyi újdonság a második részben, mint amennyit várna az ember.
Nehéz lenne megmondani, hogy a Pandemic Studios vajon a multiplatform fejlesztés miatt butított-e sok dolgot, és adott meglepően sekély mélységet a játéknak, hogy a PC-sek mindenképpen húzzák a szájukat miatta, vagy csupán ennyit tudtak kihozni a durván egy éves fejlesztésből. PC mellett PS2-n és Xboxon is megjelent a játék, és utóbbi változat sikerült a legjobban. Nem azért, mert az a legszebb (a PC-s az) és nem is azért, mert abból adtak el a legtöbbet (valószínűleg a PS2-esből fognak), hanem azért, mert összképre ott tűnik a legjobban átgondoltnak a játék. Mivel a Guru természetesen a PC-s verziót tesztelte, elég annyit tudnotok, hogy nem szerepelnek jobb minőségű textúrák a nem konzolos változatban (noha az alapnézet FPS-sé változott a konzolokhoz képest), és a Galactic Conquest (Emperor) módban nincs lehetőség multiplayer játékra, ami óriási hiányosság, lévén a legjobban használható módja lenne a multi résznek. Ez súlyos sértés a játékosok számára, hiszen elsősorban az lett volna a cél, hogy immár hősökkel is rohangálva, látványos űrcsatákban szerepet vállalva pukkantsanak a játékosok egymás páncéljára minél nagyobb lyukakat. Persze, a 64 játékos jól hangzik, plusz első ránézésre mind a kasztok, mind a pályák rendben vannak, de a gyakorlatban fele annyira sem működik jól a dolog, mint vártam volna.
Mit rejt a második rész?
Az első jelentős újdonság, melyet nem restelltek hangsúlyozni a kiadó emberei az az, hogy bizonyos esetekben hősöket kaphatnak az egymás ellen küzdő csapatok. Bizonyos pontszám elérése után, szerverbeállítástól függően vagy a legjobb, vagy a leggyengébb ember (vagy véletlenszerűen bárki) Yodává, vagy Dart Vaderré, vagy Leia hercegnővé válhat, vérmérsékletének megfelelően. Természetesen nem csak ők hárman vannak, hisz majdnem minden szereplő elérhető hősként (nem kizárólag jedikről szól a dolog, hanem egyszerűen „hősökről”), ami valóban feldobja a játéktéren elég hamar kialakuló, szemöldök-összehúzó „Mi a pék folyik itt, nem látom át ezt az egészet és gagyin is néz ki...” érzést. Aztán ez az öröm sem tart sokáig, hiszen a fénykardsuhintásoktól nem fáradó, azt eldobni is képes, de semmi másra nem jó hősök hihetetlenül hamar meghalnak, ha kicsit rájuk koncentrál az ellen. Az egyetlen olyan újítás, ami pár pillanatra el tudta hitetni velem, hogy közelebb vagyok a Star Wars univerzumhoz, mint mondjuk a Helyszínelőkhöz, az az űrcsaták bevezetése és levezénylése. Lenyűgöző adrenalintengerben lehet fürdeni, ha egy értelmes csapattagokkal megáldott szerverre sikerül bejutni, ahol nem az ultragyenge botokkal van teletöltve a helyszín. Többféle módon közelíthető meg az általában ugyanazon sémákra épülő pár űrcsatás pálya. Vadászgépbe (akár X-Wing, akár TIE Fighter vagy Bomber stb.) huppanva repülhettek ki az űrbe fogócskázni a többiekkel, akiknek már az X-Wing és Tie Fighter óta hiányzik egy normális űrszimulátor Star Wars alapokon. Lehet aztán bombázót is választani, és megpróbálni a létfontosságú célpontokat megsemmisíteni a célpont rombolón, vagy egyenesen a romboló hangárjába beszállva egy kisebb csapattal belülről térdre kényszeríteni a monstrumot. Mindegyik kellemes élményt nyújt, és klasszisokkal nagyobb ötlet, mint a földi harcoknál unalomig ismert újraszületések és elnagyolt játékmenet.
Játékmechanika
Ez nem sokban változott hála istennek, hiszen egész jól eltalálták a fejlesztők már az első részben a szükséges kasztokat. Továbbra is egyszerű gyalogosok és pilóták dominálnak, ezúttal azonban utóbbi nem annyira túltápolt (az automata gyógyítás miatt), hovatovább jelentősen csökkentették a járművek erejét - cserébe viszont számos új kütyüvel szerelték fel őket (álcázó berendezések, automata lövegek stb). Örömteli, hogy az első rész kritikái után a fejlesztők úgy döntöttek, feltétlen be kell csempészniük a játékba néhány saját ötletet is, nem lehet egy az egyben lenyúlni más multiplayer lövöldözős játékok sémáit, így a már korábban emlegetett újítások is helyet kapnak (bár ezek is inkább a Star Wars univerzum alapjaiból fakadnak, mintsem új játékelemek egy lövöldözős többjátékos játékban).
Az irányítás PC-n kifejezetten pontos, de nagyon rosszul átgondolt (a konzolos gyökerek miatt ez nem is csoda). Sajnos azt már elfelejtették a derék fejlesztők, hogy az egér+billentyű kombóval kicsit pontosabban és gyorsabban lehet célozni, mint kontrollerrel, így a hősös újításnak még kevesebb babér jut PC-n, mint más platformon. Míg szerencsétlen Yoda próbál közel jutni hozzánk, össze-vissza gerjed és ugrál, kaszabol minden hordót és falat, ami az útjába kerül, az ellenfél meg kiröhögi és körkörös oldalazással, folyamatosan a fején tartva a célkeresztet lövi, míg le nem térdel szenderegni picit. A száznyolcvan fokos fordulatot legalább nem kellett külön gombra kell tenni PC-n, hanem egyszerűen az egér megrántásával kivitelezhető. A kezelőfelület sem az igazi (mint várható volt…), nem is néz ki jól, plusz az abszolút létfontosságú információkon kívül nem mutat semmi mást, és túl sokat mutatja azt, hogy épp ki lőtt le kicsodát, ahelyett, hogy melyik csapat hol tart és mit csinál.
Nem érzem támogatottnak a csapatként működést sem: teljesen mindegy ki mit csinál a szerveren, akár zászlórablásról, akár egyzászlós módról van szó, mindenki csak rohan és próbál minél többet ölni, különösebb tervszerűség nélkül. Majdnem annyira nyomasztó a káosz, mint amennyire rossz a játékélmény miatta… Egy átlagos, jármű nélküli, nem űrharcos pályán csak azt fogjátok látni, hogy rengeteg játékos rohangál (és csúszik falba a lag miatt), rossz és elnagyolt animációval, kifejezetten visszataszító grafika mellett a mai standardokhoz mérve. A Battlefront 2 szögletes modellek és elmosott textúrák nyugdíjas klubja, melybe néha be-beugrik valaki előkapni azt, ami hosszú és világít a sötétben. Azon funkcióknak, melyek egyelőre érthetetlen miért vannak a játékban, nem sok szerep jut: azaz sem a gyógyítás, sem az újrafegyverkezés, sem a többi játékossal való kommunikációra szánt chat parancsok nem érvényesülnek. A hangkommunikáció jól működik, bár még mindig inkább javasolt Teamspeak szerverre csatlakozni azokkal az ismerősökkel, akik éppen szintén játszani szeretnének, elfelejtve a sok síró-rívó tizenéves idegent, aki ráadásul abban leli örömét, direkt nem fedezi a csapattársát. A megnyitható bónuszok ellenben jópofák, bár mintha ezt is láttam volna már valahol...
Mind az egyjátékos mód, mind az online meccsek leggyengébb elemei az AI vezérelt karakterek. Igazából minden szervert úgy kéne beállítani, hogy zéró mennyiségű bot legyen rajta, úgyis megannyi Star Wars rajongó fog becsatlakozni egy kis roncsderbire. Ha láttátok az első részt, lehet róla elképzelésetek, hogy mennyire mesügék szerencsétlenek… Egy liter eperturmix is használhatóbb agyteljesítménnyel rendelkezik, mint ez az AI, ami nem csak a csatamezőn látszik kitűnően (rossz döntések, nulla fedezékhasználat, gyenge célzás stb.), hanem a stratégiai érzéket igénylő Galactic Conquest módban is.
Egyedül, vagy többen?
Bár szórakoztató a klónhadsereg 501-es divíziójába csöppenve, az egyik katona szemszögéből végigkövetni a sztorit, korántsem annyira erős, mint mondjuk a Republic Commandóban volt. Végtére is többjátékos hentesfesztivál az egész, ugyanakkor feltétlen megérdemelnek egy zsák elismerést a fejlesztők, amiért az első rész hiányosságaiból tanulva legalább ezen csiszoltak picit. A Galactic Conquest mód, melyen bolygóról bolygóra haladva, komoly stratégiai döntéseket hozunk annak érdekében, hogy elfoglaljuk a gép által birtokolt bolygókat, kifejezetten szórakoztató, körökre osztott móka, masszív FPS élménnyel feldobva a bolygók megtámadásakor. Egy biztos: az egyjátékos kampány leginkább arra jó, hogy megismerjétek a fegyvereket és a játékmenetet, hogy később a multi részben is jól helytálljatok.
The show must go on…?
Minden keserűségem ellenére azt kell mondanom, hogy sokan lesznek, akiknek tetszeni fog a játék, hiszen van benne fénykard, lehet távolról fojtogatni, süvítenek a TIE Fighterek és minden pillanatban a Csillagok háborúja mászik be az agyba valamilyen formában. Számomra ugyan ez már picit kevés, főleg azok után, hogy - és ezért valószínűleg sokan elküldenek birodalmibb éghajlatra - számomra az, amit Lucas művelt az új három résszel, maga a Star Wars univerzum megalázása, sárbatiprása és szembeköpése, hogy erősebb és sértőbb kifejezéseket ne használjak. Aki nem bír magával, és feltétlen szeretne kicsit online lövöldözni, lehetőleg úgy, hogy elvegyülhessen a sok rajongó között, adhat a Battlefront második részének egy esélyt, azok viszont, akik a Battlefield 2-höz hasonló játékélményt és multi mókát várnak, kerüljék el messzire. Önálló játékként, ha nem lenne Leiás-Vaderes köntösben, küzdenie kéne, hogy elérje a 60%-os értékelést, ami intő jel lehet még azok számára is, akik tűkön ülve várták a játékot. De mivel az előbbi meghatározás nem helytálló - hiszen pont azt nyújtja a játék, ami miatt a rajongók megvennék - csak jó szórakozást tudok kívánni, lehetőleg minél lagmentesebb szervereken!
