A feladat adott volt: kellett egy játék, ami a család kisebb tagjainak szól. A Universal Studios játékrészlegénél elindult az ötletelés a probléma orvoslására, és végül kilyukadtak egy olyan fejlesztőcégnél, amelynek első játéka példátlanul jól sikeredett, ám eladásai bukással végződtek. A Universalnál bíztak abban, hogy a megfelelő projekttel életben tudják tartani az apró stúdiót, ezért egy újabb esélyként megbízták őket azzal, hogy készítsenek egy családbarát játékot, amivel aztán felvehetik a versenyt a Nintendo 64 felhozatalával. Nekik hála lódult meg az Insomniac Games szekere és született meg Spyro-trilógia, ami technikailag, vizuálisan és játékmenetét tekintve kenterbe verte a konkurenciát.
Az Insomniac sikerrel vette az akadályt, és elhozta a 32 bites PlayStationre azt, ami addig csak a Nintendo 64-en volt lehetséges: egy szabadon bejárható platformert, nyíltvilágú területekkel és telis-tele tennivalókkal. Ezt úgy érték el, hogy csak a kamerához közeli elemek jelennek meg teljes felbontásban, textúrákkal kiegészítve, a távolban pedig egy alacsony poligonszámú változatot láthatunk, mindezt ködeffekt nélkül. Ennek az újításnak hála – és egy kis sarkítással élve – a Spyro-játékok most is modernnek érződnek, hiszen minden egy nagy egységként hat, technikai megvalósításuk pedig a mai sandbox szoftverek alapjává vált.
MIKROSZKÓP ALATT
Ezek után merészen gondolhatná azt az ember, hogy a Toys For Bobnak nem volt nehéz dolga a felújítási munkák során. A baj azonban annyi, hogy a trilógia eredeti fájljai elvesztek az idő során, vagyis a fejlesztőknek a zéróról újrakezdve kellett nekiállniuk a munkálatoknak. A segítség a legkülönösebb helyről érkezett: a Rockstar egyik fejlesztője létrehozta a Spyroscope-nak nevezett segédprogramot, ami az emulált eredeti játékokat beolvasva pontos képet adott a fejlesztőknek a pálya kinézetéről, az ellenfelek útvonaláról, a gyűjthető tárgyak hollétéről, sőt még az animációk hosszát is képkockára pontosan leolvasta. Utóbbi azért volt nagy segítség, mert a Toys for Bob fejlesztői hajszálra pontosan tudták, hogy Spyrónak hány képkockányi időre van szüksége, hogy elérje ugrásának legmagasabb pontját, így pedig az animátorok gond nélkül tudtak dolgozni a felújított változat mozgásanimációin. Külső szemmel nevetségesen soknak hangzik ez az energiabefektetés, de ne feledjük el, hogy ennek a 20 éves sorozatnak tömegesen akadnak rajongói, akik azonnal észreveszik, ha valami nincs rendben az irányítással. Ezt orvosolandó a Reignited Trilogy kétfajta irányítási opciót kapott: egy retró és egy modernebb változatot, amik között az eltérések kizárólag a váll-gombok funkcióban merülnek ki.
A fejlesztők olyan mélységekig mentek a rekreáció megtervezése során, hogy ahol tudták, ott visszahozták az eredeti szinkronhangokat, mint amilyen Tom Kenny, a címszereplőt megszólaltató színész. Kenny pedig igyekezett pontosan ugyanazzal a hangsúllyal felmondani a szöveget, mint ahogy azt közel két évtizede tette. Stewart Copeland, a Police egykori dobosa és az eredeti játékok zeneszerzője is visszatért, hogy elkészítsen egy vadonatúj dalt a Reignitedhez, méghozzá a főmenü dalát. Copeland boldogan vállalta a feladatot, hiszen az ő szavaival élve: Spyro betétdalai a legjobb alkotásai. A zene újrakeveréséért Stephan Vankov volt a felelős, aki új ízt adott a trilógia híres dallamainak, és implementálhatta azt, amiről Copeland annak idején álmodott, vagyis a dinamikus hangkezelést. Várakozóállásban a zene elhalkul és lelassul, barlangokban és zárt tereken enyhén visszhangzik, az ellenség megrohamozásakor pedig ütemesebb tempót vesz. Akinek hiányérzete támadna, és mégis inkább az eredetire vágyna, az a menüben egy gombnyomással visszaválthat Copeland eredeti zenéjére. A Reignited Trilogy elsősorban a rajongóknak és az ő bevonásukkal készült, az eredmény pedig mesteri lett.
ELBŰVÖLŐ
A Crash Bandicoot N. Sane Trilogyhoz hasonlóan a Spyro Reignited Trilogy is 3 játékot foglal magában, avagy az Insomniac Games eredeti trilógiáját: a Spyro the Dragont, a Spyro: Ripto’s Rage-et (Európában Gateway to Glimmer) és a Spyro: Year of the Dragont. Ezeket egy összefogó menüből indíthatjuk el, és ide léphetünk ki, ha játékot akarunk váltani. A teljes trilógia új köntöst kapott, vadonatúj hangokkal, modellekkel, átgondolt vizuális elemekkel, újraanimált átvezetőkkel és így tovább. Spyro, az első rész felnőtt, és a harmadik rész bébi sárkányai és a fontosabb szereplők mind új kinézetet kaptak. Néhányan átestek némi ráncfelvarráson, például az Enchanted Towers hippi kinézetű tagjai latte-szopogató hipszterek lettek, Bently kisöccse, Bartholomew pedig unalmában a telefonját nyomkodja. A modellek kinézetének megváltoztatása a cenzúránál is kapóra jött. Az első rész egyik utolsó pályája, Twilight Harbour a ’80-as, ’90-es évek akciófilmjeinek állított emléket, viszont a korhatárbesorolás miatt a géppuskát puffogtató Rambo-pótlékoknak menniük kellett. Sőt, a Ripto’s Rage egyik közel-keleti ihletésű pályájáról is eltűntek a lőfegyverek és a bombák. Na, de aggodalomra semmi ok, a cowboy dinók és a lelibbenő hátulgombolós ruhadarabok megmaradtak.
Egy-két játékmeneti újítást leszámítva – mint például, hogy a Spyro életerőmérőjeként működő szitakötő, Sparx egy gombnyomással megmutatja, merre található a legközelebbi gyűjtögetnivaló – a Reignited Trilogy az Insomniac játékainak tökéletes tükörképe lett, és ez pontosan úgy jó, ahogy van. A térképek kellően nagyok és változatosak, hogy ne unjon rájuk az ember, a gyűjtögetés és a felfedezés most is annyira leköti a játékost, mint annak idején, az ellenfelek ritmusának kiismerése és védelmük hibáinak kijátszása megunhatatlan. Egyszerűen jó ránézni és még jobb vele játszani. Sehol egy DLC (még), vagy mikrotranzakció, hogy elrontsa a kedvünket, csak a jó öreg vidámság és szabad, gondtalan játék. Egyedül az eredeti programok korához köthető hibák ütik fel a fejüket, például az első részben a feliratozás teljes hiánya is innen ered, vagy hogy dialógusok helyett tutorial üzenetekkel tömik a fejünket az NPC-k. A Toys for Bob féle Spyro újragondolás megszépíti és egy nagy, kerek egésszé varázsolja a trilógiát.
TROUBLE WITH THE FRAMRATE, EH?
A Reignited Trilogy alatt Unreal Engine 4 fut, ezért aztán a grafikai újítások széles skáláját tapasztalhatjuk meg, mint a szimulált fizika vagy a játéknak mesés külsőt kölcsönző bloom effekt. Azonban a Reignited Trilogy technikai oldala hagy némi kívánnivalót maga után. Sem az Xbox One X, sem pedig PS4 Pro változatok nem támogatják a 60 fps-t vagy a natív 4K felbontást, legfeljebb csak QHD-ban (1440p) futnak, nincs HDR-támogatás sem, és a motion blur kikapcsolására sem akad opció. Mindennek tetejébe pedig a helytelen framepacing miatt a játék a kritikus 30 fps-es territórium alá esik, ilyenkor pedig érezhetően lelassul. Ez a hiba nem sokszor üti fel a fejét, de a Frozen Altarsnál (a pályán, ahol a jégtömbbé fagyasztott ellenfeleket fel kell öklelni, hogy megszabaduljunk tőlük), különösen idegtépő. A hibák remélhetőleg hamar javításra kerülnek, ha máskor nem, de talán majd az elkerülhetetlen PC-s portnál javul a helyzet, mint a Crash esetében. Ezek az apróságok azonban ne tántorítsanak el senkit a vásárlástól: egy rajongónak a Reignited Trilogy minden pénzt megér. Aki pedig valami könnyed, de helyenként mégis kihívást nyújtó játékot keres, az sem fog csalódni.
