2006-ot írunk, amikor is hírt kap az NSA, hogy egy terroristacsoport Suhadi Sadono vezetésével megtámadja és elfoglalja az amerikai nagykövetséget Diliben, Kelet-Timor egyik városában, több tucat túsz ejtésével. A Splinter Cell program vezetője csak egy embert ismer, aki kezelni tudja ezt a helyzetet. Hajnali egykor csörög a telefon a marylandi Towson egyik sorházának lakásában. Sötét hajú, 40 év körüli, borostás férfi veszi fel a telefont…„Helló, Lambert”.
Sam Fisher visszatért, hogy ismét megmentse a világot.
Bizony, kedvenc ügynökünkön nem fog az idő. Egy év után visszatért a köztudatba, hogy James Bondot megszégyenítően leckéztesse meg a rosszfiúkat. Mint első Splinter Cellben, Sam a legjobb és legtapasztaltabb ügynök a Third Echelonnál. Ebből kifolyólag mindig ő kapja a legveszélyesebb küldetéseket, melyeket, ha törik, ha szakad, elvégez, hiszen egy világ sorsa van a kezében. A cselekmény Indonézia dzsungeljeitől Jeruzsálem szűk utcáin keresztül Párizs egyik távolsági vonatáig ível, hogy csak párat említsünk. Ki panaszkodna ilyen munka mellett? Samnek se játék és mese a külföldi vakáció, sokkal inkább egy feladat, ami benne van hősünk vérében, amire születni kell, és amivel a haza védelmét szolgálja; jobb belátásra bírni a bajkeverőket. Munkáját három rövid szóval lehet jellemezni: „magányosan, láthatatlanul, halálos hatékonysággal." Lássuk hát, hogyan is valósítja meg ezt!
Miután betekintést nyertünk a történetbe egy nagyon szépen kidolgozott animáció segítségével, küldetésünk megkezdődik. Főnökünk, Lambert, és csapata egy adóvevő segítségével kommunikál majd velünk misszióink alatt. Az elején kapunk egy kisebb „kiképzést” az irányításról,és eszközeinkről. Ezeken a területeken nem sokat változott az első részhez képest. Még mindig megvan a régi tolvajkulcsunk, optikai szondánk, amivel a zárt ajtók mögé kukucskálhatunk. Fegyverek terén maradt az SC-20K puskánk és a jó öreg Five SeveN pisztolyunk. Mint az elődben, csúzlinkat itt is felszerelhetjük különféle eszközökkel, mint például sokkoló, illetve bénító lövedék, vagy éppen falhoz ragasztható kamera, amiből kábító gázt is kibocsáthatunk. Jól hangzik, ugye? Fejünkön még mindig ott figyel éjjellátó szemüvegünk, ami nem is kicsit hasznos feladataink sikeres elvégzésében.
No és persze nem felejthetők ki a jó öreg Sam Krav Maga mozdulatai sem, melyekkel gyorsan és hatásosan meg tudja menteni bőrét megoldhatatlannak tűnő helyzetekben is. Itt térnék ki máris az első hiányosságra: szinte alig láthatunk újat ezekből a trükkökből. Egy többé-kevésbé hasznos SWAT-fordulóval bővült atlétikánk tárháza, amivel két nyitott ajtó között suhanhatunk át általában észrevétlenül. Kisebb fajta változtatás történt a falról való elrugaszkodásnál is, mivel Sam a két fal közé támaszkodva dobja fel magát, teret hódítva a felsőbb tartományokba.
A játékmenettel kapcsolatban is történtek újítások. Az első részből ismert „láthatóságmérőnk” is ott világít képernyőnk sarkában, ami, ha túl magasra szökik fel, riadó elrendeléséhez vezet. Ezzel mind tisztában vagyunk, viszont amellett, hogy az őrök tüzet nyitnak, barátaik mennek is bevásárolni a sarki boltba golyóálló mellényért, amivel megnehezíthetik számunkra likvidálásukat, ha azt éppen lőfegyverrel tervezzük. Általában három alarmszint van. Az elsőnél a már említett mellényt kapják fel magukra a srácok, a másodiknál egy sisakot, a harmadiknál pedig Lambert, nemtetszését kifejezve, lefújja a küldetést. Szerencsére, ha észrevétlenek maradunk hosszabb időre, az őrök is lazábban veszik majd a műszakot. Az ellenfelek furfangosak, mint amilyennek megszokhattuk őket, hallásuk, mint a denevéré, látásuk, mint a sasé. Ha bármilyenfajta hangot vagy mozgást észlelnek, máris a forrást keresik, sötétben akár zseblámpával is. Persze azért nincs minden veszve, hisz legjobb barátunk az árnyék, emellett a füttyentés is új jelentéssel bír a kis rőzsedallamokon kívül, ami igen hasznos tud lenni kedves rosszakaróink érdeklődésének felkeltésére. Utána már csak a holttest elrejtéséről kell gondoskodnunk... Ha megsérülnénk, a pályán elszórva találhatunk falhoz szerelt elsősegélycsomagot, amit már nem cipelhetünk magunkkal, ezért helyben kell elvégezünk a két méter géz felcsavarásával járó gyógyceremóniát.
Itt az ideje beszélni az audiovizuális fejlesztésekről. Mai szemmel a grafikát egyáltalán nem mondhatjuk csúnyának, korához illő. Már az első pillanatban magával ragadott a tenger és a naplemente látványa, ami nagyon idillire sikerült. Külön dicséretet érdemelnek az új helyszínek is, mivel ebben az akcióban most már nemcsak városok utcáinak és épületeiknek árnyékában bújhatunk meg, hanem akár egy dzsungel zöld növényzetében is. Plusz pontot érdemel az is, hogy Sam nemcsak átgázol a füvön, hanem letapossa azt. Ruházatunkat felturbózták kinézetre, de még emberünk arcát is, amit a borotva nem igazán fogott még.
Hangok és zene terén sem panaszkodhatunk. Utóbbi helyzetünktől függően változik, de nincs benne semmi érdekfeszítő, épp a hangulathoz illő. Előbbiekkel sincs semmi probléma: a fegyverek puffanása, a fűben, vízben való mozgás, a szél, eső, villámlás - minden a helyén van. A szinkronhangok pedig tökéletesek! Michael Ironside ismét nagyszerűen adja hősünk orgánumát, Sam megszokott, groteszk humorának kifejezésére más talán nem is lenne képes. Lambert hangja viszont számomra kisebbfajta csalódás volt, valószínűleg, mert megszoktam az első részben hallható szinkront.
…mivel forradalmi újításnak számít a többszemélyes mód is. Nem tudtam nagyon elképzelni a Splinter Cellhez ilyen mókát, mivel szerintem elég kötött stílusú műfaj ez, mégse kellett csalódnom. Nagyon ötletesen lett megoldva ez az opció, amivel akár egy ügynök, akár egy zsoldos bőrébe bújhatunk. „Sejtként” megint csak a lopakodásra és különféle akrobatikus mutatványainkra vagyunk utalva; fegyverzetünk csekély, de közelharcban mégis verhetetlenek vagyunk. Zsoldosként belső nézetes szemszögből próbálhatjuk becserkészni játékostársainkat, eszközeink között megtalálható a zseblámpa, különféle fegyverek - és kétfajta látásmód, ami segíthet leleplezni a minden lében kanál kémeket: az egyik egy mozgásérzékelő, a másik pedig egy elektromágneses, ami könnyedén kiszúrja bármilyen kémkütyü használatát.
Mint ahogy semelyik játék sem, a széria e része sem sikerült tökéletesre. Sajnálatos, hogy nem sikerült több újítást belerakni, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas lenne. A Splinter Cell Pandora Tomorrow apróbb hiányosságait leszámítva, egy nagyon jól összerakott, élvezetes játék. Az új környezet és történet nagyszerűen kombinálásával született meg Sam Fisher karrierjének második felvonása, ami méltó a végigjátszásra. Nem hiszem, hogy bármelyik rajongó számára csalódást jelentett vagy fog jelenteni, sőt még a műfaj kedvelőinek sem.
Sam Fisher visszatért, hogy ismét megmentse a világot.
A haza védelmében
Bizony, kedvenc ügynökünkön nem fog az idő. Egy év után visszatért a köztudatba, hogy James Bondot megszégyenítően leckéztesse meg a rosszfiúkat. Mint első Splinter Cellben, Sam a legjobb és legtapasztaltabb ügynök a Third Echelonnál. Ebből kifolyólag mindig ő kapja a legveszélyesebb küldetéseket, melyeket, ha törik, ha szakad, elvégez, hiszen egy világ sorsa van a kezében. A cselekmény Indonézia dzsungeljeitől Jeruzsálem szűk utcáin keresztül Párizs egyik távolsági vonatáig ível, hogy csak párat említsünk. Ki panaszkodna ilyen munka mellett? Samnek se játék és mese a külföldi vakáció, sokkal inkább egy feladat, ami benne van hősünk vérében, amire születni kell, és amivel a haza védelmét szolgálja; jobb belátásra bírni a bajkeverőket. Munkáját három rövid szóval lehet jellemezni: „magányosan, láthatatlanul, halálos hatékonysággal." Lássuk hát, hogyan is valósítja meg ezt!
„Menj be és gyere ki észrevétlenül. Ez minden.”
Miután betekintést nyertünk a történetbe egy nagyon szépen kidolgozott animáció segítségével, küldetésünk megkezdődik. Főnökünk, Lambert, és csapata egy adóvevő segítségével kommunikál majd velünk misszióink alatt. Az elején kapunk egy kisebb „kiképzést” az irányításról,és eszközeinkről. Ezeken a területeken nem sokat változott az első részhez képest. Még mindig megvan a régi tolvajkulcsunk, optikai szondánk, amivel a zárt ajtók mögé kukucskálhatunk. Fegyverek terén maradt az SC-20K puskánk és a jó öreg Five SeveN pisztolyunk. Mint az elődben, csúzlinkat itt is felszerelhetjük különféle eszközökkel, mint például sokkoló, illetve bénító lövedék, vagy éppen falhoz ragasztható kamera, amiből kábító gázt is kibocsáthatunk. Jól hangzik, ugye? Fejünkön még mindig ott figyel éjjellátó szemüvegünk, ami nem is kicsit hasznos feladataink sikeres elvégzésében.
No és persze nem felejthetők ki a jó öreg Sam Krav Maga mozdulatai sem, melyekkel gyorsan és hatásosan meg tudja menteni bőrét megoldhatatlannak tűnő helyzetekben is. Itt térnék ki máris az első hiányosságra: szinte alig láthatunk újat ezekből a trükkökből. Egy többé-kevésbé hasznos SWAT-fordulóval bővült atlétikánk tárháza, amivel két nyitott ajtó között suhanhatunk át általában észrevétlenül. Kisebb fajta változtatás történt a falról való elrugaszkodásnál is, mivel Sam a két fal közé támaszkodva dobja fel magát, teret hódítva a felsőbb tartományokba.
A játékmenettel kapcsolatban is történtek újítások. Az első részből ismert „láthatóságmérőnk” is ott világít képernyőnk sarkában, ami, ha túl magasra szökik fel, riadó elrendeléséhez vezet. Ezzel mind tisztában vagyunk, viszont amellett, hogy az őrök tüzet nyitnak, barátaik mennek is bevásárolni a sarki boltba golyóálló mellényért, amivel megnehezíthetik számunkra likvidálásukat, ha azt éppen lőfegyverrel tervezzük. Általában három alarmszint van. Az elsőnél a már említett mellényt kapják fel magukra a srácok, a másodiknál egy sisakot, a harmadiknál pedig Lambert, nemtetszését kifejezve, lefújja a küldetést. Szerencsére, ha észrevétlenek maradunk hosszabb időre, az őrök is lazábban veszik majd a műszakot. Az ellenfelek furfangosak, mint amilyennek megszokhattuk őket, hallásuk, mint a denevéré, látásuk, mint a sasé. Ha bármilyenfajta hangot vagy mozgást észlelnek, máris a forrást keresik, sötétben akár zseblámpával is. Persze azért nincs minden veszve, hisz legjobb barátunk az árnyék, emellett a füttyentés is új jelentéssel bír a kis rőzsedallamokon kívül, ami igen hasznos tud lenni kedves rosszakaróink érdeklődésének felkeltésére. Utána már csak a holttest elrejtéséről kell gondoskodnunk... Ha megsérülnénk, a pályán elszórva találhatunk falhoz szerelt elsősegélycsomagot, amit már nem cipelhetünk magunkkal, ezért helyben kell elvégezünk a két méter géz felcsavarásával járó gyógyceremóniát.
Ami a sötétben is látszik
Itt az ideje beszélni az audiovizuális fejlesztésekről. Mai szemmel a grafikát egyáltalán nem mondhatjuk csúnyának, korához illő. Már az első pillanatban magával ragadott a tenger és a naplemente látványa, ami nagyon idillire sikerült. Külön dicséretet érdemelnek az új helyszínek is, mivel ebben az akcióban most már nemcsak városok utcáinak és épületeiknek árnyékában bújhatunk meg, hanem akár egy dzsungel zöld növényzetében is. Plusz pontot érdemel az is, hogy Sam nemcsak átgázol a füvön, hanem letapossa azt. Ruházatunkat felturbózták kinézetre, de még emberünk arcát is, amit a borotva nem igazán fogott még.
Hangok és zene terén sem panaszkodhatunk. Utóbbi helyzetünktől függően változik, de nincs benne semmi érdekfeszítő, épp a hangulathoz illő. Előbbiekkel sincs semmi probléma: a fegyverek puffanása, a fűben, vízben való mozgás, a szél, eső, villámlás - minden a helyén van. A szinkronhangok pedig tökéletesek! Michael Ironside ismét nagyszerűen adja hősünk orgánumát, Sam megszokott, groteszk humorának kifejezésére más talán nem is lenne képes. Lambert hangja viszont számomra kisebbfajta csalódás volt, valószínűleg, mert megszoktam az első részben hallható szinkront.
Ennyi volt? Nem…
…mivel forradalmi újításnak számít a többszemélyes mód is. Nem tudtam nagyon elképzelni a Splinter Cellhez ilyen mókát, mivel szerintem elég kötött stílusú műfaj ez, mégse kellett csalódnom. Nagyon ötletesen lett megoldva ez az opció, amivel akár egy ügynök, akár egy zsoldos bőrébe bújhatunk. „Sejtként” megint csak a lopakodásra és különféle akrobatikus mutatványainkra vagyunk utalva; fegyverzetünk csekély, de közelharcban mégis verhetetlenek vagyunk. Zsoldosként belső nézetes szemszögből próbálhatjuk becserkészni játékostársainkat, eszközeink között megtalálható a zseblámpa, különféle fegyverek - és kétfajta látásmód, ami segíthet leleplezni a minden lében kanál kémeket: az egyik egy mozgásérzékelő, a másik pedig egy elektromágneses, ami könnyedén kiszúrja bármilyen kémkütyü használatát.
„Szeretném azt hinni, hogy nem hibázhatok.”
Mint ahogy semelyik játék sem, a széria e része sem sikerült tökéletesre. Sajnálatos, hogy nem sikerült több újítást belerakni, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas lenne. A Splinter Cell Pandora Tomorrow apróbb hiányosságait leszámítva, egy nagyon jól összerakott, élvezetes játék. Az új környezet és történet nagyszerűen kombinálásával született meg Sam Fisher karrierjének második felvonása, ami méltó a végigjátszásra. Nem hiszem, hogy bármelyik rajongó számára csalódást jelentett vagy fog jelenteni, sőt még a műfaj kedvelőinek sem.
