Közhelyesen hangzik, de stratégia játékot kiadni manapság őrültség. Helyüket átvették a MOBA-k, és mindent meghódított az online világ, a PUBG és a Rainbow Six szorításából pedig nehezen szakadnak ki a játékosok. Az erős multis vonulat mellett a szerepjátékok viszont még mindig szilárdan tartják magukat az árral szemben, remélhetőleg ezek az egyszereplős videojátékok sosem fognak kimenni a divatból. A stratégiák viszont már más kérdés. Itt tényleg csak az indie stúdiók próbálkoznak, és csak elvétve jelenik meg egy-egy RTS a piacon (oké, akad pár ellenpélda, de azok is inkább hibridek, lásd Dawn of War 3). De nem volt ez mindig így. Ez a két stílus aranykorát élte a 2000-es évek elején, és sikeresen ötvözte őket a 2003-ban megjelent SpellForce, ami egyszerre próbált meg remek szerepjáték és stratégiai lenni – ez meglepő mód sikerült is neki. Aztán 2006-ban jött a folytatás, aminek kapcsán érdekesség, hogy majd’ 10 évvel később kapta meg második kiegészítőjét, a Faith in Destinyt.
Réges-régen…
Azóta persze alaposan megváltozott a játékipar, már csak nagyítóval találni hasonló játékot, mint amilyen a SpellForce volt. Ezért is furcsállottam a SpellForce 3 bejelentését, amit látva úgy éreztem, hogy semmi jó nem sülhet ki ebből. „A stílus felett egész egyszerűen eljárt az idő, minek kell ezt erőltetni?” – morogtam a monitort bámulva. Aztán betöltöttem a programot, és pillanatok alatt elvesztem benne. A lassú játékmenet, a történetmesélés és a szemkápráztató látvány visszarepített azokba az időkbe, amikor még nem akartam 4 óra alatt letudni a végigjátszást, hogy aztán multizhassak, és simán elszöszöltem egy-egy küldetéssel akár órákon át is, csak hogy teljesítsem a másodlagos feladatokat is. A Baldur’s Gate és a Red Alert szelleme pedig mosolyogva paskolgatták a vállamat azt mondogatva, hogy „Ugye-ugye, milyen jó is volt minden régen...”
Elsősorban RPG
De mielőtt belemélyednék egy picit abba, hogy milyen szuper kis programról van szó, szögezzük le: ez nem egy stratégiai játék. A SpellForce 3 egy vérbeli szerepjáték, melyet ugyan izommetrikus nézetből irányítunk, és jelen vannak benne a valós idejű stratégiák főbb alkotóelemei, mint amilyen a bázisépítés és a toborzás, de ettől még egy igazi RPG-ről beszélünk. A történetmesélés, a sztori, a párbeszédek alkotják a játék gerincét, ami köré gondosan felépítették a készítők a hagyományos szerepjátékok loot-, képesség- és tulajdonságrendszerét. Induláskor karaktert generálunk, aztán később felszerelést gyűjtünk neki, és elkezdjük fejleszteni őt. Idővel még több hős szegődik mellénk, akik velünk együtt tapasztalati pontot kapnak, szintet lépnek, tulajdonság- és képességpontokhoz jutnak, közben pedig egy összetett képességfán pontokat osztogatva szabjuk egészen egyedire aktív és passzív képességeinket. Ez a szerepjátékos vonal nagyon erős a játékban, és igazából nehéz is lenne fogást találni rajta. Közel 30 órányi szinkron, rengeteg mellékküldetés, izgalmas sztori – szóval ezen a fronton minden adott ahhoz, hogy jól szórakozzon a játékos.
E köré épül fel az RTS modul, ami szorosan rásimul minderre. Ennek köszönhetően épületeket húzhatunk fel, katonákat gyárthatunk, és sereget állíthatunk hőseink mellé, mindez pedig olyan egyszerűre sikeredett, hogy szinte el is felejtjük a jelenlétét. Az épületek felállítása után nincs dolgunk a mikromenedzseléssel, a nyersanyagok termelése szinte automatikusan zajlik, csupán a határok kitolását kell nekünk felügyelni seregünkkel, amihez állomásokat kell elfoglalni és megtartani, amivel egyébként seregünk maximális létszámát is kitolhatjuk. Ezen a területen már meg-megmutatkoznak a SpellForce 3 hiányosságai, melyek az elmúlt 15 évben rendre rányomták a bélyegüket a szériára. Ilyen például az esetlen mesterséges intelligencia, az útvonalkeresés és a különféle bugok jelenléte, melyek esetenként a küldetések teljes újrakezdését is megkövetelhetik. Persze komoly hibák nincsenek, én például semmi olyasmivel nem találkoztam, amit egy-két patch helyre ne tudna tenni pillanatok alatt, de a Steam közössége elég hangosan hőbörög, szokás szerint.
Elmaradt fejlesztések
Bugok ide vagy oda, néha azért éreztem, hogy ráfért volna még egy kis reform a játékra, mert hiába igyekszik megfelelni a mai normáknak, egész egyszerűen még így is túl sokat próbál meg markolni mindkét stílusból, ami ma már jóval inkább taszító lehet a játékosok számára, mintsem csábító. A lassú játékmenethez nagyon könnyen hozzá lehet szokni, idősebb játékosokat valószínűleg azonnal magába szippantja majd a játék hangulata, viszont amikor normál nehézségi szinten is meg kell gondolni minden lépésünket, hogy hova és mikor mozgatjuk seregeinket, akkor elég gyorsan pénzvisszatérítés felé kacsingathat a kalandor. A SpellForce 3 ugyanis nem túl elnéző játékosaival szemben, nehezebb fokozaton meg se próbáljon senki varázslóval vagy puhább hősökkel indulni, ugyanis az első küldetésben is vért fog már izzadni. Maga az irányítás próbál újító és modern lenni, de mivel egyszerre irányíthatunk négy hőst, melyek mindegyike saját képességgel és tárgyakkal rendelkezik, a billentyűzetkiosztással is meggyűlhet a bajunk, ugyanis mindent a WASD környékére pakolt a játék, az egérrel pedig nem lehet a kamerát forgatni. Szóval itt is az a helyzet, hogy túl sok a hős, túl sok a képesség, túl sok a tárgy, és ha közben a kamerát is forgatni kéne, már nincs időnk azzal foglalkozni, hogy haldoklik egy szereplő vagy megtámadják a városunkat.
Végül pedig ott a többszereplős mód is, mely voltaképpen hab lehetne ezen az egész tortán – ha rendesen működne. A Skirmish menüpont hagyományos, legfeljebb 6-fős játékmenetet rejt, ahol a játékosok kötöttségek nélkül kipróbálhatják a játékban található mindhárom fajt (emberek, orkok, elfek), hat különböző térképen. Ugyanitt játszhatjuk a kampányt kooperatív módon is, amely során játékostársainkra bízhatjuk egy-egy hősünket, valamint eggyel odébb, a Multiplayer menüben szerverkereső is üzemel, amiben kis szerencsével olyan hostot is találhatunk, aki nem fagy ki 10 perc játék után. Ez a terület viszont már tényleg csak a fanatikusok számára lehet vonzó, ugyanis már egy matchmaking is hosszú percekig tart, a stabilitás pedig finoman szólva nem túl jellemző itt.
Hibridáció
Látvány és hangulat tekintetében viszont bőségesen kárpótol minket a játék. A SpellForce 3-ból süt a bele fektetett szeretet és igényesség. A grafika egész egyszerűen eszméletlen, a városok kidolgozottságától még a lélegzetünk is elállt. Ráadásul kisebb konfigurációkon is remekül fut a program, 60 fps alá nagyon ritkán eshet a képkockaszám, és a töltési időn kívül egyáltalán nem lesz okunk technikai panaszokra. Emellett a zene is csodás, a szinkron pedig meglepően jól sikerült. Minden párbeszédet szinkronszínészek keltenek életre, szóval tényleg lehengerlő, amit a THQ Nordic véghez vitt azért, hogy egy igazi szerepjátékban érezze magát a játékos. Tehát a SpellForce 3 megannyi év után is sikeresen ötvözött két műfajt, de mint egy ilyen és ehhez hasonló hibrid esetében könnyen előfordulhat, egyikben sem nyújt kiemelkedő teljesítményt. A szerepjátékos rész impozáns, de közelébe sem ér a nagyoknak. A sztori sablonos, kiszámítható, néha pedig csontig lerágott eseményekkel igyekszik izgalomban tartani minket. Az RTS vonulat pedig nem túl erős, voltaképpen észre sem vesszük a jelenlétét addig, amíg el nem fogynak hőseink mellől a töltelékkatonák, akikből mindig újat kell gyártani ebben az esetben. Egy jó, de semmiképpen sem kiemelkedő alkotásról beszélhetünk, melyet egy leárazás esetén érdemes lesz beszereznie mindenkinek.
