Tavaly hűvösebb időben volt utoljára szerencsém Sonic-játékhoz, bár a Sonic Colours Ultimate-et nem nevezném éppen önálló, vagy akár új epizódnak sem, de legalább elmondhattuk, hogy új platformra jelent meg. Hasonlóképpen a Sonic Origins által egybecsomagolt négy Sonic-játék (Sonic the Hedgehog, Sonic the Hedgehog 2, Sonic the Hedgehog 3 & Knuckles, valamint a Sonic CD) is gyakorlatilag új platformokon teszi tiszteletét, és bizony ennél sokkal többet ez az antológia sem tud felmutatni.
A fű zöld, a sündisznó kék...
Persze ha úgy vesszük, hogy négy játékot kapunk egy áráért, akkor még akár jó üzlet is lehetne, de a velük végzett munka minimális, vagy legalábbis alig észrevehető. Talán bocsánatos bűn, hogy nincs előttem az eredeti Sonic, hogy össze tudjam hasonlítani a karakterek animációit, de ránézésre ez édeskevés. Oké, vannak itt még frankón megrajzolt átvezetők, melyek a három játékot egy összefüggő sztorivá varázsolják, illetve maga a 16:9-es képarányra átalakított kinézet is dob az összképen. És persze az egészet egybefogó menürendszer is jópofa, melyben ott lapít egy múzeum (inkább galéria), ahol artworkök, animációk és miegymás található.
Az átvezetőkön túl érdemi munka talán csak a Missions fedőnevű résszel volt, mely nagyjából zéró kihívást jelent azoknak, akik valaha játszottak már Sonic-játékkal. Ennek lényege annyi, hogy változó feladatokat kapunk, melyeket egy előre lekorlátozott pályarészen kell végrehajtani. Mint például egységnyi ellenfél lezúzása, vagy egyéb nyalánkságok, természetesen időre a jobb rangért. Utóbbiért plusz csillagok járnak, melyekért cserébe további „prémium” tartalmakat nyithatunk meg a galériában, de vannak olyanok is, melyek csak DLC-ként, további pénz leszurkolása után érhetők el, amit meg már egyenesen pofátlanságnak tartok.
És kicsit elrejtve az alsó sorban, de ott van még az Island Tours, ami meg annyiból áll, hogy belenagyíthatsz a szigetekbe és... ennyi. Na jó, vannak rajtuk animált karakterek is, szuper. Továbbra is csak azt tudom mondani, amit a Sonic Colours Ultimate esetében: egy jó remaster már igazán ráférne a Sonic szériára, de ehelyett a SEGA sorra hagyja ki a ziccereket. Persze, tisztában voltam vele, hogy nagy újdonságokra nem kell számítani, de azért nagyon jólesett volna egy rendesen „felhádésített” remaster a képarány tágabbra húzása helyett, amellett, hogy megtartják az eredetit a puristáknak. Valahogy úgy, ahogy az a Command & Conquer felújított változatánál történt.
...a nosztalgiavonaton nincsen fék
Ehelyett kaptuk ezt a langymeleg, nosztalgiával eladott, ki tudja hanyadik róka... akarom mondani sünbőrt. Értem én, hogy leáldozott a konzolos kabalafigurák korszaka, de attól még a rajongókat nem kellene hülyének nézni, és illene a végtelenített számú újrakiadás helyett végre valami értelmezhetőt kezdeni a jobb sorsra érdemes franchise-zal. Remélhetőleg a Sonic Frontiers valami ilyesmi lesz és feledteti a Forces után maradt keserű szájízt, ha már az Origins ezt meg sem próbálta.
De hogy pozitív hangvétellel zárjam soraim, nem is kell neki, hiszen, ahogy a cikk elején említettem, ez „csak” egy antológia. Továbbá az igazságosság jegyében meg kell jegyeznem, hogy azoknak, akik az eredeti Sonic-élményt keresik, eleve nehéz hozzájutni. És itt most direkt nem veszem számításba a mobilokra megjelent verziókat, mert mégiscsak más kontrollerrel a kanapé előtt játszani, mint a képernyőt tapicskolni a kánikulában a buszon, vagy ahol éppen izzad az ember.
