Történetünk főhőse Isabella Song, azaz Izy, magánnyomozó. De nem olyan, mint Thomas Magnum vagy Hercule Poirot. Nem jár tetthelyekre, nem találkozik szemtanúkkal, feltehetően nincs menő autója és segítőket sem keres fel, ha szorult helyzetbe kerül. Hősnőnk igazából sehová sem jár el, mivel egy kocsmai verekedés után a független város, Farca hatósága házi őrizetbe helyezte. De ez nem akadály egy olyan magánnyomozónak, aki egyben profi hekker is, és egy olyan világban él, ahol mindenki megfigyel mindenkit, és mindennek nyoma marad az interneten.
A Farcába harapó kígyó
A Song of Farca első látásra egyszerű játéknak tűnik, de jobban megnézve igen mély program. Lényegében végig egy helyen vagyunk, Izy lakásán. Ez nagyjából a képernyőnk felső egyharmadát teszi ki, és ezen a felületen semmit sem tehetünk, legfeljebb nézhetjük, ahogy Izy éli a mindennapjait. Eszik, iszik, csomagot vesz át, közben a kutyája bolondozik.
Ez sem unalmas amúgy, de ami igazán fontos számunkra, az a monitor alsó kétharmada, ez ugyanis Izy munkafelülete. Lényegében azt látjuk, amit ő lát a saját képernyőjén. Itt van Farca térképe, ezen a felületen kezdeményezhetünk videohívásokat a nyomozásban érintettekkel, és lekérdezhetjük e-mailjeinket is. Itt tanulmányozhatjuk a virtuális táblánkra felvésett infókat és képeket, amik segítenek új nyomot találni. És persze ezen a felületen át hekkelhetünk meg lényegében mindent, ami bonyolultabb egy villanykapcsolónál – kivéve, ha az a villanykapcsoló egy okos lakás tartozéka, mert akkor az sincs tőlünk biztonságban.
A játéktér szerencsére átlátható, gyorsan kitanulható és könnyedén kezelhető. Ami nem is baj, mert a nyomozások során elég sok mindent kell csinálnunk. Egy átlagos ügy úgy kezdődik, hogy valaki megkeresi Izy-t. A megbízónkat egy füst alatt alaposan kikérdezhetjük, majd elküldjük neki elektronikus szerződésünket, és kezdődhet a munka.
Az ügyek felgöngyölítése során rengeteget kell videochatelnünk, ám a beszélgetés menetét nagyban meghatározza az, hogy mit tudunk. Éppen ezért érdemes nem a beszélgetésekkel kezdeni, hanem előbb az interneten utánanézni az érintetteknek (a megbízótól az áldozaton és tanúkon át a gyanúsítottakig). Illetve, ha lehetőség van rá, betörni néhány, az ügyhöz köthető épület biztonsági rendszerébe, és alaposan körülnézni ezekben az objektumokban.
Minden helyszínnek, ahová virtuálisan betörünk, a sematikus képét kapjuk meg. Itt átvehetjük az uralmat kamerák, botok és drónok felett, s eztán meghekkelhetjük a látóterükben lévő számítógépeket, routereket, ajtókat stb. A nehézséget az adja, hogy egyrészt, nem minden esik a megfigyelő rendszerek látóterébe, illetve nem törhetünk fel olyasmit, aminek a közelében van valaki. Szóval ilyenkor trükközni kell, például elcsalhatjuk az illetőt. A dolog amúgy nem bonyolult, csak a megfelelő sorrendben kell rákattintani a különböző pontokra.
A netes nyomozással és a helyszínek átnézésével rengeteg információhoz hozzájuthatunk, amivel sarokba szoríthatjuk beszélgető partnereinket. Ezek az infók bármilyen formában jöhetnek. Lehet egy analizálható videofelvétel, egy cetlire lejegyzett név, de a legjobb az, amikor nekünk kell kisilabizálni, hogy mi az, ami érzékenyen érinti a delikvenst. Ebben az esetben az összegyűjtött részinformációk kikerülnek képernyőnkre, nekünk pedig helyesen kell azokat összekapcsolnunk. Például, ha egy e-mailben azt olvassuk, hogy a gyanúsított szidja főnökeit, aztán egy beszélgetést kihallgatva rájövünk, hogy ezt az alakot egyáltalán nem becsülik az alkalmazói, máris a vezetőség ellen fordíthatjuk, ezzel értékes infókat megtudva tőle.
És mindez roppant élvezetes, annak ellenére, hogy minden ügy alatt ugyanazokat a lépéseket ismételgetjük. De a sztori és a tálalás miatt egyszerűen nem lehet megunni a Song of Farcát. Egyrészt, Izy nem mindig dolgozik, néha a magánéletét is éli, így üdítő intermezzóként beszélgethetünk a barátaival vagy éppen az ellenségeivel. Merthogy a nyomozások során, attól függően, kitől mit kérdezünk és adott szituációban hogyan döntünk, ellenségeket és barátokat is szerezhetünk. Néhány ellenlábas pedig nem általik kihasználni Izy – nem feltétlen törvényes – képességeit, így könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy a helyi maffiafőnöknek kell dolgoznunk.
Ráadásul, ahogy haladunk előre, úgy válik világossá, hogy a látszólag egymástól független ügyek között van kapcsolat. Így ténykedésünk egyre komolyabb hatást gyakorolhat nemcsak Izy életére, de egész Farcára.
A Nagy Nővér
A Song of Farca tehát egy piszok szórakoztató játék. Története és játékmechanikája szinte azonnal berántja az embert, és nem ereszti el. Minden megoldott rejtéllyel újabb kérdést kapunk, minden döntésünk után újabb következményt kell elszenvednünk, és ez bizony folyamatosan hajtja előre az embert. Szóval a Song of Farcát érdemes kipróbálni. Nagyon kellemes meglepetést okozhat. Tipikusan az a fajta játék, ami elé úgy ül le az ember, hogy „játszom egy kicsit”, aztán amikor feláll, azt mondja: „’sza meg, eltelt három óra?”
