Egy család kocsikázik a tájat átszelő főúton, egy Egyesült Királyságra nagyon emlékeztető tájkép kíséretében. Az autó végül bekanyarodik egy szép kis vidéki házikóhóz, leparkol, majd három alak száll ki belőle, akik az esős időben gyorsan be is sietnek az épületbe. Vágás. Anyu, Apu és gyermekük üldögélnek a kanapén, nézik a műsort a televízióban, majd szépen lassan bealszanak. Furcsa zajok kezdenek el hallatszódni a műsor helyett, azután pedig jön a statikus zaj. Hirtelen az udvarról különös fények láthatóak, amiket még furább hanghatások követnek. Erre a zajra felébred a kanapén szundító kisgyerek, aki még nem igazán barátkozott össze a járással, ezért totyogva, botladozva indul útnak, hogy kiderítse, mi lehet a zaj okozója. Előtte persze odamegy a kanapé mellett szundikáló kis Fifi kutyához, és jól megöleli. Kíváncsisága következménye egy hátas a kukába, amire már Anyu és Apu is magához tér, és rájönnek, hogy jobb lett volna biztonságosabbá tenni a környéket, mert a gyerek közveszélyes. Anyu megfürdeti a kölköt, mert bűzlik, Apu pedig körülnéz az udvaron. Mivel semmi különöset nem talál, visszatér a házba, amikor hirtelen beüt az idegen invázió.
Hogy miért ez a fura, bevezetőnek szánt történetismertetés? Mert a Somerville-ben egyáltalán nincs történetmesélés. A karakterek névtelenek és nem beszélnek (vagy ha igen, akkor Simekre emlékeztető motyogással). Egy szó vagy egy értelmezhető mondat sincs a játék nagyjából 5-6 órás végigjátszása során. Kár, mert személy szerint több is érdekelt volna ebből a világból, miközben a hatalmas becsapódó rudakat kerülgettem. Bizony, itt az idegen életforma ezek által érkezik. De a beszéd és a szöveg hiánya teszi roppant személyessé a kalandot. Embere válogatja, hogy ez kinek mennyire jön be. Szinte a játék legelején kettészakad a család, és a fater meg Fifi kutya lemorzsolódnak, szóval elsődleges célod az, hogy az apokalipszis közepette megtaláld a feleséged, illetve a gyermeked.
Aki látta, az nem mondja, hogy nem látta
Látvány tekintetében nem kell itt hihetetlen dolgokat elképzelni, mégis többször volt, hogy az államat kerestem. Némelyik nagytotál úgy néz ki, mint az álom (a készítők ezeket előszeretettel mutogatják). A hangulat szintén egy olyan pontja a Somerville-nek, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Annyira erős és magával ragadó, hogy szinte abbahagyhatatlan, amire a hangok csak rátesznek egy lapáttal. Az invázió kezdeténél a hanghatásoktól egyenesen rázott a hideg, és még egy jumpscare is bekerült, amitől szabályosan leestem a székről. Egyébként a hangulat erejéhez eléggé hozzáad, hogy nincs beszéd meg olvasnivaló, csak a tömény atmoszféra, ami folyamatosan rád zúdul. A Somerville ilyen téren az idei év egyik legjobbja.
A játékmenet alapból szimpla mászkálásból áll: meg tudsz ragadni bizonyos tárgyakat, amiket eltolhatsz, meghúzhatsz, arrébb pakolhatsz. Emellett bejön a képbe egy különleges képesség, egy idegen technológia, amit szinte rögtön az elején megszerez a főszereplő. Ezzel képes vagy a fény segítségével manipulálni az idegen struktúrák halmazállapotát. Ezt úgy kell érteni, hogy mondjuk, van egy szimpla asztali lámpa, amit megfog a karakter, és lényegében belevezeti azt a titokzatos erőt, amit korábban megszerzett, ezáltal a fény részecskéi megváltoznak, és másképp hatnak az idegen matériákra. Eleinte csak a szilárd dolgokat tudod valamiféle folyós anyaggá alakítani, később viszont megkapod ennek a fordítottját. Ezek szépen kombinálják az amúgy nem túl bonyolult, de annál ötletesebb kis puzzle-elemeket. A sétálgatás közbeni hangulatba esés és a puzzle-elemek mellett a harmadik fontos aspektusa a játékmenetnek a számos menekülős, bujkálós szekvencia. Ezekből nincs túl sok, és azok sem tartanak sokáig, de egyszer-egyszer még így is húztam a számat miattuk. Ez főleg saját hibámból ered, mert volt, hogy 9-10 próbálkozás után realizáltam, hogy el kellene bújni és nem ész nélkül rohanni egy áthatolhatatlan fal felé. Eleinte amúgy sem volt világos, hogy pontosan milyen tárgyakkal léphetünk kapcsolatba, ami lehet dizájnbeli probléma, vagy csak az én figyelmetlenségem.
Somerville Sadness
Emellett még két problémáról kell beszélnünk. Van pár bug, amik rontják az összképet, például néhol a hang elmegy, és csak a háttérzajok szűrődnek be, esetleg a zene, ha éppen van olyankor. Minden más hang megszűnik létezni, amíg újra nem indítod a játékot. Illetve van, hogy a karakter nem reagál semmire, csak mászkálhatsz, de az interakció lehetősége megszűnik létezni. Ez azért baj, mert néhol emiatt nem tudtam, hogy most bug van, vagy maga a puzzle az, ami komolyabb gondolkodást igényelne. Minden esetben a bug volt a kérdésre a válasz. A másik probléma pedig az irányítás, ami nem vészes, de néha azért szívesen nyomtam volna egy Alt+F4 kombinációt, amikor a karakter szerencsétlenkedések közepette sem azt csinálta, amit szerettem volna. Néhol nehezen látható át, hogy a térben mi milyen távolságra van egymástól, illetve bizonyos karok véletlenszerű szögből húzhatóak csak meg, én meg mérgezett egér módjára rohangáltam körbe-körbe, hogy akkor mit is kéne csinálni? De ezek apróságok.
A játék egy pontján, a földalatti területeken mászkálás során vesztett a varázsából a játékmenet, mert már egyáltalán nem voltak jelen azok a hangulatot felverő látványelemek, amik korábban berántottak, cserébe kidomborodtak a puzzle szekvenciák, ahogy azok ötletessége is. A befejezés pedig… hát, nem egy könnyű téma. Nyilván nem fogok spoilerezni, de aki első végigjátszásra pontosan értelmezni tudja, hogy mi is történik, az előtt le a kalappal! Én végigjátszottam párszor az utolsó pályarészt, hogy nagyjából kialakuljon bennem valami konkrét kép, és azt kell mondanom, roppant mód erős lett a lezárás. Méltó Dino Patti korábbi alkotásaihoz. Röviden valahogy így tudnám megfogalmazni, hogy milyen is a Somerville: egy lehengerlő, lélekgyilkos, depresszív világ, melyből nagyon nehéz kizökkenni. A játékmenet egyszerű, a történések lineárisak, de olyan kalandban lehet részed, amire még évek múltán is emlékezni fogsz. Az első végigjátszás után csak ültem, és néztem magam elé, közben meg azt ismételgettem, hogy "Azt a rohadt!" Engem bizony kiütött. Téged is ki fog.
