Sniper Elite V2 teszt

Hatévnyi harcot követően, 1945 áprilisában az amerikaiak és a szovjetek már pontosan tudták, hogy ez a háború eldőlt, és hogy az eljövendő konfliktusokban a nácik által felhalmozott kutatási eredmények, különösen a rakétafegyverek terén szerzett tapasztalatok sorsdöntőek lehetnek. Az amerikaiak tehát egy magányos mesterlövészt küldenek a körülzárt Berlinbe, hogy a V2 program városban rekedt rakétatudósai ne jussanak a vörösök kezére. Időközben kiderül, hogy a szovjetek már megkötötték a maguk kis üzletét a náci fejesekkel, sőt a szálak egy sötét tervhez vezetnek. A rommá lőtt városban még folyik a harc, és Karl Fairburne, aki egyébként a Sniper Elite-ben már megvillantotta mesterlövészi képességeit, most ugyanezen jártasságot használva cserkészi be a játszma kulcsszereplőit. A helyzet pikantériája, hogy mindenki vadászik mindenkire, tehát a nácik mellett a szovjeteket is aprítanunk kell rendesen… 

A főhőst külső nézetből megmutató kamera, csak a fegyver optikájába nézve vált FPS látószögre, és a jelenlegi trendet követve Karl fedezékként használhatja a függőleges felületeket.  A mesterlövészé nem egy hálás szakma, tehát csúszni-mászni kell, ráadásul az ideális lőálláshoz vezető bújócskázás is olyan, mintha egy birkát próbálnál meg péklapáttal átterelni egy aknamezőn. Itt nem feküdhetsz le, amott nem látsz ki a fedezék mögül, mert öt centivel magasabb, mint kellene, a hullákat csak állva teheted odébb, és persze ne lógjon ki a kabátgombod se, mert rögtön észrevesznek. A taktikus mozgás fedezéséhez néhány jól bejáratott kellék is felsorakozik. Az egyik ilyen, hogy a hátunkat biztosítandó, botló-drótos csapdákat, aknákat helyezhetünk ki, no meg végtelen mennyiségben áll a rendelkezésünkre kavics, amivel az őrszemek figyelmét terelhetjük el. Egy indikátor azt is megmutatja, hogy honnan fürkésznek bennünket kíváncsi szemek, és hogy ezek a bizonyos szemek mikor szegeződnek a puskák irányzékán keresztül a kobakunkra. Ha netán felfedeznek, és sikerül a látóterükből kitérni, akkor egy átlátszó szellemalak foszlányai jelzik az ellenség által ismert utolsó tartózkodási pozíciónkat, amit nagy ívben kerüljünk el.

Távolbalátó barátunk nem Rambo…

A közelharc többnyire végzetes kimenetellel jár, Karl ugyan birtokol egy hangtompítós pisztolyt és egy géppisztolyt, de szemtől szembe gyorsan elvérzik a nagyobb tűzerővel szemben. Az ő specialitása a mesterlövészfegyver, ráadásul a küldetések elején ide többféle típusból választhat magának kedvencet (Springfield, Mosin-Nagant, SVT-40, Kar98…). A módszer egyszerű, keressünk egy magaslatot, emeletes házat, templomtornyot, vagy csak feküdjünk egy törmelékhalom mellé, lehetőleg jó rálátással, és minél távolabb az ellenségtől. A realisztikus nehézségi fok környékén aztán rádöbbenhetünk, hogy mitől is érdekes ez a műfaj. A lövedék ballisztikája ugyanis függ a távolságtól, a széltől, hogy lentről tüzelünk felfelé vagy fordítva, tehát kisebb kalkulációkat is tervezzünk be, aztán a szálkeresztet rátesszük az ellenfél orrnyergére, visszatartjuk a levegőt, és bumm, máris eggyel kevesebb katona rontja Berlin látképét. A műveletnek számtalan variációja elképzelhető, például a tüzérségi robbanások, a harangzúgás, vagy más mechanikai zajok hátterét kihasználva észrevétlenül is kilőhetünk egy-egy példányt. Persze az árulkodó holttest ott marad, de a pozíciónkat nem fedjük fel.

Röntgenen a fejlövések…

A mesterlövész témában azt hittem már nem lehet újat mutatni, pedig lehet, és az új jövevényt úgy hívják X-Ray Kill Cam. A legtöbb halálos lövést ugyanis nem egyszerűen lassítva látod, hanem a becsapódáskor bekapcsol egy rendkívül látványos metszet a célpont anatómiájáról, és brutális kegyetlenséggel mutatja be, amint a lövedék áthatol a bordákon, szétrobbantja a szívet, vagy hátulról szilánkosra töri a koponyát, és tolja ki maga előtt a szemgolyót. A combcsont átlövése is halálosnak számít, a herék (ouch) is szétdurranthatók, de számtalan egyéb variáció van, és ha azt hinnéd ez a legaljasabb dolog, amit egy golyó művelhet, nos próbálj meg két ellenfelet kilőni egyszerre. Az első testből kilépő lövedék már egy stabilizálatlanul bukdácsoló, összegyűrt fémdarab lesz, ami még durvább roncsolást eredményez. A katonák közelébe óhatatlanul is odakerül egy-egy benzineskanna, ezek kilövése újabb bónusz lassításokat eredményez, és ha a bakák övcsatján fityegő kézigránátot találod el, szintén robbanásszerű élményben lesz részed. Bevett harceljárásnak számít, hogy az egyik célpontot csak megsebzed, hisz a „szanitéc” kiáltásra úgyis kiugrik a fedezékből a társa, és amikor felnyalábolja, mert bizony a háború igazságtalan és kegyetlen, a feje máris ott lesz a célkeresztben. Az a néhány darab harcjármű, ami megtiszteli a csatateret, szintén pusztítható, a tankok vezetőit a kémlelőnyíláson beküldött pontos találattal lehet kiiktatni, magát a járművet, pedig a tartályokon lévő pirossal kiemelt kupakok eltalálásával. Utóbbi elég idióta dolog, történetesen, ha lenne is ilyen gyenge pontjuk (már pedig nem volt), miért festenék azt az egyetlen alkatrészt pirosra…

Bolond, de bátor…

A történet darabokra szabdalt, rövid és lineáris, ám Berlin pontosan az a város, különösen 1945 áprilisában, amit a távcsőben látni szeretnénk. A Brandenburg kaputól a Flakturmig a város összes nevezetesebb helyszíne leképezésre került egész tisztességes minőségben, nyilván a talaj-közeli ronda textúrákon, és pár darabosabb karakter-animáción nem érdemes lovagolni, főleg, hogy az AI, és a scriptelt láncolatok döntik képletesen szólva romba a környéket. Tekintsünk el attól a ténytől, hogy a földalatti helyszíneken is a „figyeljétek az ablakokat” sablondumák repkednek, de az már nyilván nonszensz, hogy a láthatatlan határvonalakon átlépve rendszeresen bevágtázik, és huszáros rohamra indul egy kisebb különítmény, vagy az addig üresen árválkodó ablakokban varázsütésre megjelennek a mesterlövészek. Sajnálatos tény, hogy a script olyan helyre is letesz friss ellenségeket, amit pár perccel azelőtt söpörtünk tisztára. A játékélmény szempontjából továbbá kevés az olyan lokáció, ahol van mozgásterünk, 300 m feletti lövésre konkrétan nem is emlékszem (találatkor pontozva vagyon a távolság, innen tudom). Az alternatív útvonalakból szintén kevés van, így aztán mész a sárga irányjelzők után, mint Dorothy, és jól nevelt mesterlövészként szedegeted le a feltálalt célpontokat. Az orosz elit mesterlövész-brigáddal és a kollégáikkal vívott harc lehetne a csúcspont, de a röntgenszemű vitézeknél inkább a fej kidug, ő talál (csak a második lövés halálos), játékos lő módszer a tuti, mert ez így van kitalálva. A snipereket amúgy a becsillanó távcsőről lehet kiszúrni… Furcsa módon azonban az AI-nak van egy fedezékkereső, gránátozó, már-már taktikus énje is, és ahol a lopakodáshoz szükséges alternatív útvonalak megvannak, bámulatosan a helyére kerül minden.

Az utolsó töltényig…

A többjátékos opciónál komoly tumultus van, ami távcsöves műfajban mondhatjuk, hogy szokatlan. A kooperatív lehetőség, és a PC exkluzívként felvonuló kompetitív Team Deatmatch és sima halálmeccs mellett például olyan játékmódokat találunk, mint a Bombing Run, ahol egy járművet kell működőképes állapotba hozni, mielőtt a végzetes légicsapás megérkezik, vagy az Overwatch és a Kill Tally. Az Overwatch egy mesterlövész és egy sima baka kooperációját igényli, tehát egyik játékos az ellenség közelében, lent rejtőzködik, és távcsővel jelöli meg a célpontokat, míg a magaslati pozícióba rakott sniper ledurrantja azokat. A Kill Tally egyedül is játszható, és a lényege, hogy egyre erősebb ellenséges hullámok között meddig bírsz kitartani. Mint látjátok a szavatosságra nincs panasz, ám most jönne az, hogy jól megmondom a magamét a többi „szemétség” miatt, de fura módon a Sniper Elite V2 a hibái ellenére nagyon gyorsan megtalálja az utat a férfiember szívéhez, lehet bárgyú AI, vagy nehézkes az irányítás, a dolgok szebbik végén ott vannak a fejlövések, a taktikázás és a játék a környezeti elemekkel.