Nem túlzás a bevezető utolsó pár szava, a Sine Mora valóban műfaja kiemelkedő darabja, olyan minőségű alkotás, amely mind játéktervezési, mind művészi szempontból messze túlmutat a „letölthető” és „arcade” címkék kategóriáján is. Teszi mindezt úgy, hogy képes új elemekkel, elgondolásokkal gazdagítani az ipar legrégebbi zsánerét -- már csak ezért is megérdemli a főhajtást. Ha pedig mindehhez hozzáteszem, hogy audiovizuális téren is bátran odaállítható bármely mainstream alkotás mellé, akkor azt hiszem, jogosan dagadhat honfiúi mellünk a büszkeségtől.
Késedelem nélkül
A játék tehát egy horizontális shoot 'em up, annak is leginkább a bullet hell alfajába sorolható be, ahol a kihívást nemcsak a folyamatosan érkező ellenfelek leszedése jelenti, hanem a képernyőt kitöltő ezernyi lövedék elkerülése is. A nagy ötlet az, hogy miután antropomorf hőseink időutazók, nem az életerőnkre kell figyelnünk, hanem az időre: a pálya elején megjelenik, hány másodpercünk van annak teljesítésére – ha bekapunk egy találatot, az érték csökken, ha pedig kilövünk valakit, nő. Ez olyan csavar, amely teljesen új alapokra helyezi a műfajt, hiszen eddig megtehettük azt, hogy inkább előremenekülünk, elkerülve az ellenségeket, pihenve és rákészülve a következő hullámra. Itt ez a taktika felér egy öngyilkossággal (lévén elfogy az időnk), így kénytelenek vagyunk mindent és mindenkit lelőni, sőt elébe menni a rohamoknak, hogy találjunk egy áldozatot, aki élete árán megajándékoz bennünket egy-két másodperccel. Esélyünket növeli egy spéci képesség, amellyel lelassíthatjuk az időt; ez nemcsak a manőverezést segíti, hanem az ellenfelek könnyebb levadászását is. Ennek mennyisége azonban limitált, így jól át kell gondolnunk, mikor és mennyit használunk fel belőle – ugyanez a helyzet a másodlagos fegyverünkkel is, amely ugyan brutális pusztítást végez, ám csak pár töltetünk van. A műfaj szabályai szerint persze power-upokat is begyűjthetünk, amelyek nemcsak ezeket töltik fel, hanem a fő lézerágyút is fejleszthetjük segítségükkel, kilenc szinten. Itt azonban van egy újabb sróf: nagy pofonoknál, ütközéseknél e „bogyók” kirepülnek hajónkból, és csak pár pillanat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy visszaszerezzük őket – ez ismét létfontosságú, hiszen minél gyengébb a lövegünk, annál több időt emészt fel egy-egy szívósabb dög felaprítása, ami ugye ismét csak az elmúlás felé terel minket.
Mindebből látszik, hogy zseniálisan van összerakva a mechanizmus, amiben nem kis szerepe van Suda51-nek, a japán játéktervezés fenegyerekének. Azt azért kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a pályákat kicsit kiegyensúlyozatlannak éreztem: az első egy-két etap néha túl könnyű, akár 40-60 másodperces pluszban is teljesítheted őket, aztán jön egy olyan hosszú szakasz, amely a végletekig ki van centizve, és állandóan vörösen villog a stopper, ami nem kicsit frusztráló – ha pedig elfogynak a kreditjeid, a teljes fejezetet kezdheted elölről... A PC-s játékosoknak ugyanakkor jó hír, hogy bár e műfaj alapkelléke egy jó kontroller, a játék tökéletesen kezelhető csak egérrel, csak billentyűzettel, vagy e kettőt kombinálva, és bár az alapkiosztást megváltoztatni nem lehet, kétféle séma közül választhatsz, így ki-ki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő irányítási metódust.
Csúcsra járatva
Maga a sztori mód nem túl hosszú, de az, hogy van, eleve plusz pont, hiszen ez a műfaj nem a mély történetekről híres, ráadásul a Sine Mora egy szokatlanul komoly sci-fit tár elénk árulással, erőszakkal, népirtással. Igaz, kicsit nehéz követni, ráadásul egy-egy fejezet a korábban játszott felvonással egy időben zajlik, csak épp egy másik hős szempontjából, ami ugyan hihetetlen pluszt ad a játékélményhez, de rendesen oda kell figyelni a történésekre – nagy szerencsénk, hogy a játék magyar szinkront kapott, így azért valamivel könnyebb dolgunk van. A kampányt három nehézségi szinten tolhatjuk végig, aki pedig igazi kihívásra vágyik, az belevághat az arcade módba, ahol azt is eldöntheti, hogy mely pilótával, hajóval és speciális képességgel száll be a buliba (az időlassítás mellett itt az idő visszatekerése és egy pajzs is rendelkezésre áll). Ezen felül van még egykredites pontszámdöntés, bossharc-tréning, sőt jó pár összetett, több feltétel teljesítését igénylő achievement is, így a shoot 'em upok szerelmesei tartalmas és hosszú ideig tartó szórakozáshoz jutnak.
A profi (ízes káromkodásoktól sem mentes) szinkron mellé épp ilyen nívós zene jár, hála Akira Jamaokának, a Silent Hill játékok komponistájának. Ami pedig a diesel punk atmoszférát tökéletesen életre keltő látványt illeti, azt leírni nem lehet, látni kell -- a játék maga ugyan 2D-s, de a háttér 3D-ben renderelt, egészen magas színvonalon. Ez a magas színvonal, ahogy fent említettem, az egész játékra jellemző, így jó szívvel ajánlom az olvasónak -- elsősorban persze a kitartó és türelmes, a műfajtól nem idegenkedő játékosoknak.
