A különféle egzotikus teák és ételek, a jóga, a meditáció, továbbá a harcművészetek vitathatatlanul a keleti kultúra szerves részét képezik. Ide tartoznak továbbá az ellenfeleikre a sötétségből puszta kézzel lesújtó vagy éppen dobócsillagot szóró harcosok is, akik az őket övező misztikumnak köszönhetően nem egyszer álltak már irodalmi vagy egyéb alkotások középpontjában. Számítógépen talán a Last Ninja-trilógia volt a legnevesebb (a beharangozott, majd el nem készült folytatásával együtt), melyben egy efféle fekete ruhás bérgyilkos szerepében kellett a gonosszal felvenni a harcot. Egy évvel a Duke Nukem 3D elkészülte után pedig a 3D Realms gondolt úgy, hogy a macsó beszólásairól is híres Duke helyére egy (nem kevésbé macsó szövegű) nindzsát helyeznek -- így született meg Lo Wang.
Keleti kényelem
Lo úr, az Árnyékharcos, aki szakmájának a legjobbja immár két évtizede, a japán Zilla Enterprisesnak teljesít szolgálatot. Miután azonban megtudja, hogy a vállalat sötét világokból megidézett szörnyek által kívánja átvenni az uralmat az ország felett, azonnal kilép a cégtől, mely lépését viszont a vezetőség nem nézi jó szemmel, így hamarosan a bestiák új célpontjává válik. A küldetése tehát nem más, mint megállítani a pokoli hordát és bosszút állni egykori munkaadóján.
A játék történetére a komplexitás kevéssé jellemző, ellenben a számos pályán át tartó hadjárat helyszínei meglehetős változatosságról árulkodnak. Ezek között összefüggést ugyan felesleges keresni, ám a készítők szemmel láthatóan igyekeztek sokféle terepet biztosítani az összecsapásoknak: megfordulunk (és alapos pusztítást végzünk) házakban, kertekben, piactéren vagy éppenséggel tengeralattjárón. Fő tevékenységünk természetesen a rémségek kiiktatására összpontosul, ám helyenként belefutunk logikai feladványokba is, emellett pedig minden pályán több-kevesebb kulcsot vagy kártyát kell megtalálnunk a továbbjutáshoz. Ezek fellelésével eleinte nem is lesz gond, később azonban könnyen elakadhat az, aki nem lő szét minden rombolható hordót, nem nyomkod meg minden kapcsolót, vagy esetleg elkerüli a figyelmét a falon egy repedés, melybe mindig érdemes a rakétavetővel beledurrantani, hiszen gyakran lapul mögötte egy-egy gyógyszercsomag, páncél vagy éppenséggel kulcs.
Fegyverekből bőséges arzenál áll rendelkezésre, ráadásul többnek másodlagos tüzelési módja is van. Wang alapesetben az öklét és karját használja, de hamar magunkhoz vehetünk egy maroknyi dobócsillagot. Ennél hatékonyabb a shotgun, illetve az Uzi, melyből egyszerre kettőt is a kezeinkben foghatunk (kár, hogy hamar kiürül és hosszadalmas az újratárazása). A rakétavető önmagában is igazán pusztító eszköz, mindemellett felszerelhetjük hőkövetővel is, a legkeményebb rémségek ellen pedig nuke-ot vethetünk be vele. Találunk továbbá gránátvetőt és rail gunt, a taktikázni vágyók pedig mozgásérzékelős aknákat szórhatnak el. Ezeken kívül felhasználhatjuk még az egyik bestia fejét is, melyből többféle tűzcsóvát szórhatunk, végül egy szívet a markunkba szorítva megidézhetünk egy „mini-Wanget”, aki rövid ideig eltereli a figyelmet rólunk.
Egy nindzsa hátizsákja azonban nem lehet teljes különböző trükkös eszközök nélkül. Bombák segítségével láthatatlanná válhatunk pár másodpercre, megvakíthatjuk az ellenséget, vagy éppen mérges gázfelhőt eregethetünk. Az éjjellátó szemüveg jól jön a megvilágítatlan szobákban, a földre dobálható kis pengékkel pedig a mezítláb járkálóknak okozhatunk némi kellemetlenséget.
Felszerelésből tehát nincs hiány, sajnos azonban szörnyből meglehetősen kevés fajtával találkozunk, leggyakrabban ilyen-olyan nindzsákkal, majmokkal és a mászkáló kamikazéval gyűlik meg a bajunk. Akad ugyan néhány izmosabb főellenfél a szumós vagy az óriáskígyó személyében, ám jómagam azért örültem volna még további fenevadaknak.
Az egyszemélyes módnak több nehézségi fokozaton is nekimehetünk, ha pedig diadalmaskodtunk, újrakezdhetjük egy társunkkal kooperatívban, vagy hagyományos deathmatch-csatákat vívhatunk.
Amerikai nindzsa
A Shadow Warrior roppant szórakoztató játék, és ezt nagyban köszönheti a beleültetett humornak: egyrészt főhősünk folyamatosan megjegyzéseket fűz az eseményekhez, azonkívül néha meglehetősen mókás szereplőkbe botlunk (pl. hiányos öltözetű manga-lányokba). Az aláfestő dalok is hangulatosra sikerültek, és a grafikával sem lenne baj, csakhogy a motor képtelen teljesen háromdimenziós alakokat kezelni, holott a korábban megjelent Quake már képes volt erre. Ellenben a tárgyak törhetők, repkednek a töltényhüvelyek és fröcsög a vér, a tükrökben megcsodálhatjuk magunkat, a lövedékek csobbannak a vízben (bár furcsamód a lőfegyverek működnek víz alatt is), mászhatunk létrákra, továbbá vezethetünk különféle járműveket. Jobb lett volna azonban, ha az amerikai fejlesztők nem a Bloodban és a Duke Nukem 3D-ben (el)használt motort, a Build Engine-t csinosítgatják, hanem technikailag egy még magasabb szintre lépnek.
Folytatásként két kiegészítő lemez is megjelent, az új pályákon kívül kevés újdonságot kínáló Twin Dragon és a Wanton Destruction. Ha pedig minden a terv szerint alakul, a közeljövőben egy teljesen felújított reboot is napvilágot lát, mely remélhetőleg maximálisan a kor szintjére emelt megvalósítást nyújt majd -- addig pedig lehet ismerkedni a „gőzös rendszeren” keresztül ingyenesen letölthető klasszikus változattal.
