Az október 10-ével kezdődő hét simán lehetne az év egyik legmaszkulinabb, legjobb időszaka, elvégre gépeinkre egyszerre érkezett meg két keménykötésű macsó. Míg azonban Duke a ’96-os 3D epizód 20. évfordulós kiadásával, avagy egy felújított változattal tér vissza köreinkbe, hogy jól seggbe rúgja az idegen hódítókat (tesztünket a 64-ik oldalon találod – bár bodak nem volt oda annyira a programért), addig Lo Wang, a nagydumás harcos egy teljesen új játékkal viszi tovább a Shadow Warrior egyedi formuláját. Egyedi, mert míg hasonszőrű társai leragadtak a fekáliadobálós, mindent szétlövős, minimalista FPS-stílusnál, addig az eredetileg szintén a 3D Realmshez tartozó antihős rengeteget fejlődött 2013-as rebootja óta. A játékmenetbe megszámlálhatatlan fejlesztési mód került, a lootrendszer már-már az aRPG-ket idézi, a humorbombák egyszer halkan pukkantgatnak, máskor pedig hatalmasat robbannak – pont úgy, mint a szörnyetegek, szanaszét potyogtatva ezzel testrészeiket és belsőségüket.
Testen belüli élmény
Lo Wang napjai átlagosan telnek, miközben pénzért bármire hajlandó. Démonokat fejez le, vagdal szét, majd különleges tárgyakat kutat fel, amikért aztán busásan megfizetik. Egyszer azonban hiba csúszik a számításba: meg kellene védenie egy rendkívül fontos, fiatal leányzót, de későn érkezik a helyszínre, így csak a hölgy lelkét szállítja le a munka elvégzésekor. Persze mindenre van megoldás, így az ilyen kényes szituációkra is, mindössze pár apróságot kell megszerezni, hogy egy ceremónia keretein belül a lány visszataláljon a valóságba, ezzel együtt fizikai valójába, ám addig biztonságba kell helyezni, hogy ne essen baja. Emiatt aztán Kamiko Wang fejében folytatja életét, ami vicces párbeszédeket, fura helyzeteket szül, már persze azon túl, hogy a missziók során megszámlálhatatlan mennyiségű pokolfajzat és jakuza igyekszik megállítani a párost.
Küldetésből azonban van bőven, elvégre a felvezetés után egy jó kis játszótér, egy nagyjából nyitott világ a játékos jussa, amin belül a központi helyszín szolgáltat minden lényegi összetevőt, így pár boltost, valamint kulcsfontosságú karaktert. Előbbieknél perszer jó cuccokhoz lehet hozzájutni, utóbbiak pedig a mellék- és főküldetéseket szolgáltatják, hogy az erdők és barlangok után Lo Wang még a démonok dimenziójába is átruccanhasson. A csetepaté bármikor bekövetkezhet, mindenfelé ellenséges harcosok, pokoli szörnyetegek flangálnak, ezzel indokot adva egy jó kis pofozkodásra, aminél aztán bevethető, amit csak el tudunk képzelni. Sőt a repertoár tulajdonképpen tényleg a fantáziánkra van bízva, elvégre a lootolással, fejlesztéssel és kraftolással szabad kezet kapunk abban, milyen eszközzel szeretnénk elvenni az opponensek életét, ezzel rengeteg árvát, özvegyet hagyva a Pokolban.
Tűz, jég, jöjj velem!
Lo Wang pont olyan, mint Gombóc Artúr, amikor betér a csokoládéboltba, csak hát szerencsére démonbolt nem létezik, a választás azonban így is nehéz, főhősünk pedig mindenkit szívesen lát: dagadt démon, bogár démon, óriás démon, mitológiai démon… a lényeg a d betűs szó. Ha megvolt a kötelező izmozás, aminek végére az indulatos, ám az erőviszonyokat rosszul felmérő delikvensek darabjai már szanaszét hevernek, jöhet az apróságok felvétele. Na meg a mindenfelé elhelyezett ládák kifosztása. Ha pedig már úgy nézünk ki, mint kedves Miklós december 6-án, a puttonyból meg csak úgy hullnak a sima, kék és arany kiegészítők, bizony ott a lehetőség az egyre terebélyesedő fegyverlista tuningolására. Minden kard, pisztoly, puska több szinten upgrade-elhető, aminek hála a kritikus találati esély, a tűz-, a jég- és az elektromos sebzés tulajdonképpen bármihez hozzárendelhető, a főszereplő zsebében (vagy ki tudja hol) tárolt halálhozók pedig bármikor lecserélhetőek valami újabb mordályra. A kiegészítőket azután egybe is lehet olvasztani, hogy még ritkább, még egyedibb speckó kerüljön a kedvenc shotira, ezzel nyújtva a Diablóra és a Borderlandsre hasonlító szabadságot a gyilkolás terén.
Persze maga Wang is erősíthető a kapott XP utáni szintlépésekkel, avagy az életerőtöltők kipottyanása az ellenfelekből, a Chi-energia milyensége és mértéke, az ellenállás ereje egyaránt kitoldható. Várjunk csak… mi az a Chi? A helyzet az, hogy a temérdek, már felsorolt különlegesség mellett egyedi varázslatok is vannak a repertoárban, avagy azon túl, hogy sok fegyver is rendelkezik extra támadásokkal, még ott vannak a főszereplő varázslatai is, mint mondjuk az életerőtöltés, az erőlökés, netán a földből előtörő karók, amikre egész egyszerűen felszúródnak a közelben lévő normál mobok, így dekorálva az aggyal, béllel, karokkal és lábakkal díszített helyszínt. Családias, nem igaz?
Hasfalmetszők
Mondhatnám, hogy értem én a viccet, csak nem szeretem, de felesleges volna. A Shadow Warrior 2 pont olyan, mint az elmúlt évek más lengyel fejlesztései (The Witcher 3, Dying Light, Layers of Fear), látszik minden egyes pillanatán, hogy rengeteg szeretettel, szívvel és lélekkel lett összerakva. A Flying Wild Hog egyszerűen fogta az alapjáték, majd a reboot receptjét, azt pedig összekeverte minden jóval, ami a zsánerben csak elérhető. Persze B-kategóriás viccelődésnél és pózerkedésnél többre, AAA-s sztorira és színészkedésre senki ne számítson, de Lo Wang története soha nem erről szólt. Mindezek helyett van ragyogó, kellően zúzós zenei aláfestés, simulékony irányítás (billentyűzettel és egérrel is folyamatos, olajozott az akció), kifejezetten szép külső. Az ellenfelek és helyszínek egyaránt mesések, a buja növényzetet fújja és borzolja a szél, az eső néha elkezd szakadni, a fények meg alapvetően dobják fel a külcsínt. Mindezeken túl pedig ott a zsánerhez mérten kifejezetten mély játékmenet, plusz a kooperatív multi, mert bizony akár négyen is nekiállhatunk a démoni ellenfelek irtásának, ami nem elhanyagolható szempont még úgy sem, hogy a szimpla kampány is 8-12 órán át kitart.
A helyzet az, hogy ebben az évben a Shadow Warrior 2 az a program, amivel talán a legjobban szórakoztam. Egyszerűen élvezetes az ide-oda suhanással, a könnyed és nagyon látványos harccal, a borzalmas mennyiségű fegyverrel és ellenséggel, miközben párbeszédei és átvezetései miatt meglehetősen humoros is. Kár, hogy a töltési idők kicsit hosszúra nyúlnak, néha le-leesik az fps, illetve egy kicsit erősebb sztori csak erősítette volna az élményt, de az előzményhez képest ezeken túl mindenben jobb és változatosabb a folytatás. Így tehát ha kicsit is kedveled ezt a műfajt, bátran ess neki Lo Wang új kalandjának, mert ennél jobbat és szórakoztatóbbat ebben az árkategóriában nehezen találsz.
