A program anno Steve Purcell Sam & Max képregényeit dolgozta fel – Purcell úr azóta a Pixar forgatókönyvírója lett, ami jelzi, hogy a képkockákban előadott sztori nemcsak humoros, de színvonalas is volt. A címszereplőket (a detektívkutya Samet és hiperaktív, erőszakmániás nyúltársát, Maxet) azóta is a valaha létezett legviccesebb „jó zsaru – rossz zsaru” párosaként tartják számon a játékiparban. 1993-as PC-s bemutatkozásuk folytatásáról azóta többször is felröppentek a pletykák – utoljára 2002-ben, amikor a LucasArts hivatalosan is megerősítette, hogy készül az újabb kaland. Ezt a projektet 2004-ben végül leállították, ami eléggé felbosszantott néhány alkalmazottat ahhoz, hogy kilépjenek a LucasArtsból, és Telltale Games néven új céget alapítsanak. Ez a csapat 2005-ben adta a világ tudtára, hogy Sam & Max-játékot készítenek, méghozzá 3D-s rajzfilmes arculattal (ami nem meglepő, mivel a Telltale munkatársainak egy része korábban a Grim Fandangón dolgozott). A fejlesztők azt is bejelentették, hogy újfajta üzleti modellel próbálkoznak: teljes játék helyett epizódokban adják ki a programot. Az elképzelés szerint a tévésorozatok ihlette modellben jövő januártól májusig havonta jön ki majd egy-egy rész a játékból, mindezt azonban még idén megelőzi a pilot epizód – ezt volt szerencsénk most tesztelni.
A kultúra rabságában
A Culture Shock alcím (= kultúrsokk) egyben szójáték is, az első epizódban ugyanis párosunk egy Brady Culture nevű gonosztevővel száll szembe. Brady hipnotikus erejű videokazettáival vonja uralma alá a várost, ahol Samék élnek (ez a képregényekben New York volt), és természetesen a magát szabadúszó rendőrségnek nevező önjelölt zsaruk feladata lesz megállítani őt. Ahogy az lenni szokott, Sam ehhez elsősorban a beszélőkéjét veti be, a pszichopata Max pedig minden olyan eszközt, amivel fájdalmat lehet okozni. Előkerül még Sam túlméretezett mordálya is, és az a jó öreg 1960-as DeSoto Adventurer, amivel rendőreink szomorú perceket szereznek a városban kirakott terelőkúpoknak és parkolóóráknak. Sam és Max mellett pedig szerepet kap a lakásukban csövező patkány, a szomszédban rendelő pszichológus, Sybil, egy vegyesbolt üldözési mániában szenvedő tulajdonosa, Bosco, és Brady három idegesítő pribékje, akik jobb éveikben tévés gyereksztárok voltak. Ez a díszes kompánia tökéletes szereplőgárda egy jó Sam & Max folytatáshoz.
Epizódokra hangolva
A folytatás működik is, hiányérzetünk legfeljebb apróságok miatt lehet. A cselekmény szép lassan bontakozik ki a feleletválasztós párbeszédekből, a fejtörők nehézsége éppen megfelelő, minden egyes tárgyhasználat logikus és kikövetkeztethető. Az epizódos szemlélet azonban érezteti a hatását a játékon: kevés a használható tárgy, és a folytatást ígérő befejező képsorok ellenére a Brady-féle szálat elvarrja a program. Úgy tűnik, a készítők a játéksorozat koncepcióját egyelőre csak üzletileg gondolták kivitelezhetőnek, pedig nagyon kívánkozik egy fő sztori a hat epizódhoz. Emellett nyugodtan el lehetett volna sütni azt a poént, hogy egy első epizódban felvett tárgyat csak a negyedik részben kell használni a játékosnak. A pilot epizód alapján azt mondhatjuk, nem érezni, hogy a készítők törekednének ilyesmire –reméljük, ez később változni fog. Ugyan hat különálló ügyet is el lehet sütni a hat Sam & Max-játékepizódban, de nagyobb játéktervezői teljesítmény lenne, ha ezek mellett egy markáns fősodor is lenne a továbbiakban. Talán ez sokaknak szőrözésnek hangzik, de nekem leginkább ez volt a bajom a Culture Shockkal – illetve még egy nagy problémám volt vele: csak Samet irányíthatjuk a játék során.
Játszva röhögős
Ezzel együtt a bemutatkozó epizód a Sam & Max-kaland (és egyáltalán, a vicces point and click kalandjátékok) remek újjáélesztése. Nem meglepő, hogy az élményhez leginkább a sorozat remek humora járul hozzá (ami főleg szövegi, tehát némi angoltudás nem árt). Régen olvashattunk ennyire szellemes párbeszédeket és filmes kliséket így kiparodizáló mondatokat. „Nem vagyok patkány” – mondja például a programban szereplő patkány, amikor egy vallatás során megpróbálunk a besúgót csinálni belőle, majd jól összezavarodik. Egy másik jelenetben Sam elmeséli egy álmát a Sybilnek (aki egyébként folyamatosan úgy beszél Maxről, mint Sam képzeletbeli barátjáról). Amikor ahhoz a részhez, ér, hogy álmában parkolóórát talált a szekrényében, a pszichológus megszólal: „a szekrény a bűntudatát jelképezi, ide zárja mindazt, ami miatt szégyelli magát”. Mire Max: „igen, Sam minden parkolásnál átmegy szegény parkolóórán” – és ezek még a gyengébb poénok a kutya és a nyúl fergeteges szócsatáiban. A rekeszizom-szaggató dialógusok mellett némi képi humor is helyet kapott a programban, sőt, a játék egyetlen akciójelenete (egy autós minijáték) is olyan, mintha a játékipar azon törekvését akarná kifigurázni, miszerint minden játékba kell valami akció.
Sikeres visszatérés
Az átlagosnál jobb történetre és a remek humorra a kivitelezés teszi fel a koronát. A 3D-t és a rajzfilmes arculatot soha nem sikerült még ilyen jól ötvözni: szépen animált karakterek mozognak átgondoltan megtervezett hátterek előtt, az automatikus kameramozgást pedig azonnal meg lehet szeretni, annyira hibátlanul követi a főhős mozgását. A szinkronhangok zseniálisak, a fúvósszekcióval erősített zene mellett pedig főcím és stáblista erősíti a sorozatokra hajazó körítést. Sam és Max méltó módon tért tehát vissza a képernyőkre, a rajongók (akik egyébként már a savesamandmax.com címen is követelték a folytatást) régi álma vált ezzel valóra. A Telltale Games honlapján a két karakter atyja, Steve Purcell közöl folytatásos képregényt: az első oldalon Sam és Max kikel a sírból – nehéz nem szimbólumként értelmezni ezt. Őszintén remélem, hogy a kényelmes, minden poént kiaknázó, játékstílussal 3-4 játékóra alatt végigjátszható Culture Shockot hasonlóan nívós epizódok fogják követni, és a sorozatos üzleti modell is bejön a kiadónak. A hat részre (a teljes első évadra) együtt 35 dollárért lehet előfizetni, míg az egyes részek ára 9 dollár. Ez Amerikában egy, idehaza két mozijegy ára, s ennyiért ritkán kaphatunk ilyen önfeledt szórakozást – ráadásul ez olyan „film”, amit az ember szívesen megnéz többször is. Mint ahogy egy régi viccet is szívesen hallunk újra, ha jól adják elő – akár 13 év után is.
A kultúra rabságában
A Culture Shock alcím (= kultúrsokk) egyben szójáték is, az első epizódban ugyanis párosunk egy Brady Culture nevű gonosztevővel száll szembe. Brady hipnotikus erejű videokazettáival vonja uralma alá a várost, ahol Samék élnek (ez a képregényekben New York volt), és természetesen a magát szabadúszó rendőrségnek nevező önjelölt zsaruk feladata lesz megállítani őt. Ahogy az lenni szokott, Sam ehhez elsősorban a beszélőkéjét veti be, a pszichopata Max pedig minden olyan eszközt, amivel fájdalmat lehet okozni. Előkerül még Sam túlméretezett mordálya is, és az a jó öreg 1960-as DeSoto Adventurer, amivel rendőreink szomorú perceket szereznek a városban kirakott terelőkúpoknak és parkolóóráknak. Sam és Max mellett pedig szerepet kap a lakásukban csövező patkány, a szomszédban rendelő pszichológus, Sybil, egy vegyesbolt üldözési mániában szenvedő tulajdonosa, Bosco, és Brady három idegesítő pribékje, akik jobb éveikben tévés gyereksztárok voltak. Ez a díszes kompánia tökéletes szereplőgárda egy jó Sam & Max folytatáshoz.
Epizódokra hangolva
A folytatás működik is, hiányérzetünk legfeljebb apróságok miatt lehet. A cselekmény szép lassan bontakozik ki a feleletválasztós párbeszédekből, a fejtörők nehézsége éppen megfelelő, minden egyes tárgyhasználat logikus és kikövetkeztethető. Az epizódos szemlélet azonban érezteti a hatását a játékon: kevés a használható tárgy, és a folytatást ígérő befejező képsorok ellenére a Brady-féle szálat elvarrja a program. Úgy tűnik, a készítők a játéksorozat koncepcióját egyelőre csak üzletileg gondolták kivitelezhetőnek, pedig nagyon kívánkozik egy fő sztori a hat epizódhoz. Emellett nyugodtan el lehetett volna sütni azt a poént, hogy egy első epizódban felvett tárgyat csak a negyedik részben kell használni a játékosnak. A pilot epizód alapján azt mondhatjuk, nem érezni, hogy a készítők törekednének ilyesmire –reméljük, ez később változni fog. Ugyan hat különálló ügyet is el lehet sütni a hat Sam & Max-játékepizódban, de nagyobb játéktervezői teljesítmény lenne, ha ezek mellett egy markáns fősodor is lenne a továbbiakban. Talán ez sokaknak szőrözésnek hangzik, de nekem leginkább ez volt a bajom a Culture Shockkal – illetve még egy nagy problémám volt vele: csak Samet irányíthatjuk a játék során.
Játszva röhögős
Ezzel együtt a bemutatkozó epizód a Sam & Max-kaland (és egyáltalán, a vicces point and click kalandjátékok) remek újjáélesztése. Nem meglepő, hogy az élményhez leginkább a sorozat remek humora járul hozzá (ami főleg szövegi, tehát némi angoltudás nem árt). Régen olvashattunk ennyire szellemes párbeszédeket és filmes kliséket így kiparodizáló mondatokat. „Nem vagyok patkány” – mondja például a programban szereplő patkány, amikor egy vallatás során megpróbálunk a besúgót csinálni belőle, majd jól összezavarodik. Egy másik jelenetben Sam elmeséli egy álmát a Sybilnek (aki egyébként folyamatosan úgy beszél Maxről, mint Sam képzeletbeli barátjáról). Amikor ahhoz a részhez, ér, hogy álmában parkolóórát talált a szekrényében, a pszichológus megszólal: „a szekrény a bűntudatát jelképezi, ide zárja mindazt, ami miatt szégyelli magát”. Mire Max: „igen, Sam minden parkolásnál átmegy szegény parkolóórán” – és ezek még a gyengébb poénok a kutya és a nyúl fergeteges szócsatáiban. A rekeszizom-szaggató dialógusok mellett némi képi humor is helyet kapott a programban, sőt, a játék egyetlen akciójelenete (egy autós minijáték) is olyan, mintha a játékipar azon törekvését akarná kifigurázni, miszerint minden játékba kell valami akció.
Sikeres visszatérés
Az átlagosnál jobb történetre és a remek humorra a kivitelezés teszi fel a koronát. A 3D-t és a rajzfilmes arculatot soha nem sikerült még ilyen jól ötvözni: szépen animált karakterek mozognak átgondoltan megtervezett hátterek előtt, az automatikus kameramozgást pedig azonnal meg lehet szeretni, annyira hibátlanul követi a főhős mozgását. A szinkronhangok zseniálisak, a fúvósszekcióval erősített zene mellett pedig főcím és stáblista erősíti a sorozatokra hajazó körítést. Sam és Max méltó módon tért tehát vissza a képernyőkre, a rajongók (akik egyébként már a savesamandmax.com címen is követelték a folytatást) régi álma vált ezzel valóra. A Telltale Games honlapján a két karakter atyja, Steve Purcell közöl folytatásos képregényt: az első oldalon Sam és Max kikel a sírból – nehéz nem szimbólumként értelmezni ezt. Őszintén remélem, hogy a kényelmes, minden poént kiaknázó, játékstílussal 3-4 játékóra alatt végigjátszható Culture Shockot hasonlóan nívós epizódok fogják követni, és a sorozatos üzleti modell is bejön a kiadónak. A hat részre (a teljes első évadra) együtt 35 dollárért lehet előfizetni, míg az egyes részek ára 9 dollár. Ez Amerikában egy, idehaza két mozijegy ára, s ennyiért ritkán kaphatunk ilyen önfeledt szórakozást – ráadásul ez olyan „film”, amit az ember szívesen megnéz többször is. Mint ahogy egy régi viccet is szívesen hallunk újra, ha jól adják elő – akár 13 év után is.
