Valamit nagyon tud ez a Volition, az hétszentség. Fejlesztőinek egyszer (sőt, ha a cég elődjét nézzük, akkor többször is) egy egész ipart sikerül megreformálni egy aprónak tűnő feature segítségével, miközben egy viszonylag jó sztorit és remek hangulatot öntöttek a technikai ugrás köré, majd elmerültek az átlagosság mocsarában, hogy később egy igazi sikerprodukció klónjával nyújtsanak valódi alternatívát a nyitott világú akciójátékok műfajában. Aztán megint néma csend és klisészag. Mindenesetre tény, hogy mind a Red Faction, mind a Saints Row kellemes emlékeket ébreszt az emberben, még ha az utóbbi években nem is sikerült olyan jól a csapat életútja. Ahogy általában azzal sem vitázik senki, hogy a Saints Row-széria legjobbja a harmadik epizód, ami mindenből pont azt nyújtotta, abban a mennyiségben, ami kell. Nem volt sem túl őrült, sem túl fárasztó, ezzel pedig 2011-ben rengeteg játékost vett le a lábáról. És mivel régen minden jobb volt, kivétel a nosztalgia, ezért naná, hogy közel 10 év után jöhet egy Remastered alcímű verzió, amikor éppen megint minden a felújított játékokkal van tele.
Újra a lét a tét
A Szentek nemcsak híresek, de egész rajongóbázisuk van… indít a sztori, aminek során egy repülőgép vagy épület sincs biztonságban, így felpörgetve az eseményeket a legmagasabb fordulatszámra, amin aztán marad is a The Third alcímű fejezet a kampány végéig. Legalábbis általánosságban. A környék boltjainak megvásárlásától kezdve a különböző bandák likvidálásáig maradt a recept, miközben a hackerkedésen és virtuális mókákon túl reality show és zombiapokalipszis várja a nagyérdeműt. Természetesen ehhez bármilyen karaktert megalkothatunk, a bajszos és túlsúlyos nőtől kezdve az izomkolosszusig vagy szexmunkás bombázóig, kiválasztottunkat ráadásul a legőrültebb ruhákban vagy pucéran is szabadjára engedhetjük. Nincsenek szabályok, nincsenek megkötések vagy tabuk, nincs PC-forradalom és véleményterror, itt csak a szórakozás számít.
Ami a játékmenetből, a missziókból is átjön. Pörög minden, az események egymásból következnek, klónoktól és alvilágtól kezdve az elszabadult élőhalottakig. Földön vagy vízen, esetleg a levegőben, bárhol közlekedhetünk, bármilyen járgányt elcsaklizhatunk, akármilyen fegyvert megszerezhetünk az ütőktől (és dildódól) az elvont és őrült tömegpusztító szerkezetekig. Sőt még fejleszthetünk, bázist menedzselhetünk, bandát alakíthatunk, különböző kihívásokat teljesíthetünk… a lehetőségeket felsorolni is hosszú, annyi mindent sikerült belepakolni az alapjáraton is 10+, minden lehetőséget kihasználva pedig 20+ órás akciójátékban. De a legfontosabb: a Saints Row: The Third legnagyobb érdeme nem a folyamatosan érdekfeszítő kampányban és a millió opcióban rejlik, vagy a viccesen megírt karakterekben. Hanem abban, hogy itt tényleg teljesen a magad ura vagy, szabadon dönthetsz arról, miképpen akarod átélni ezt a kalandot. A Volition egy igazi játszóteret dob eléd, onnantól pedig rajtad áll, mit kezdesz vele. És ez a Remeastered esetében sem változott, sőt!
Nemcsak újrahúzva
Mert az szinte már természetes, hogy minden korábban kiadott DLC és ruhakollekció a csomag része, ebben így kilenc év eltelte után nem sok meglepetés van. Amiben azonban a Saints Row: The Third Remastered más, mint a legtöbb újrakiadás, illetve amiben kiváló ellenpéldát nyújt a május másik nagy visszatérőjével és felújított, tíz esztendős játékával szemben, az a minőség. Merthogy, ha nem is egy Shadow of the Colossus vagy Resident Evil 2 az eredmény, elvégre az alapok maradtak a régiek, a 2020-as változat bizony minden téren hatalmas előrelépés az eredeti kiadáshoz képest. Még a Digital Foundry is előremutatónak mondta, ami elég nagy szó, hiszen, bár kedvelem a fejlesztőket, az elmúlt 5 év alapján nem pont tőlük vártam ezt a minőséget. Mégis, a játék szinte teljesen újnak hat, miközben az eredeti változatot maximum a nosztalgia hozhatja vele egy szintre. Elég megnézni egy összehasonlítást, és már látszik is a különbség, mind a környezetet, mind a karaktereket tekintve. Utóbbiak abszolút új fizimiskát kaptak, sokkal jobbak a textúrák, kidolgozottabb a bőr, még a szemeik is ténylegesen életre keltek. Nem beszélve az éjszakai esőben furikázásról, a fényhatásokról, a közlekedésről vagy bármiről, ami új szintet lépett a felújításnak hála. A listához pedig még a töltőképernyőket és azok mutatós illusztrációit is nyugodtan odasorolhatjuk.
Természetesen a játékmenet ennek ellenére maradt a régi. A vezetési modell nem valami izmos, elsőre nagyon fura, de idővel szokni lehet, könnyű beletanulni, illetve az alacsonyabb költségvetésű érzet még a javítások ellenére is megmaradt. Mindez azonban csak apróság amellett az őrületes élmény mellett, amit a Saints Row: The Third Remastered nyújt. Egy igazán szórakoztató játék frissített változata minden összetevővel, online kooperatív móddal, minőségbeli extrákkal, valamint olyan zenékkel, mint az Amon Amarth és a Faith No More. Ez pedig nem elhanyagolható szempont, ahogy a kedvező ár és a technikai oldal sem. A képfrissítés nagyjából stabil (főleg XOne X-en remekel), komoly hibákba nem futottam (Hangar 13, rád vetem szúrós tekintetem), az élmény pedig megfizethetetlen. Minden másra ott a dubstep gun a negyedik epizódból.
