A Rush Bros. első nekifutásra nem talált pozitív fogadtatásra a Kickstarteren, elegendő támogató híján az XYLA Entertainment jegelni kényszerült az ötletet. Később azonban mégis megkockáztatta a csapat a saját zsebből finanszírozást, melynek eredményeként a Rush fivérek kalandja májusban vált elérhetővé a Steam Greenlight segítségével. Egy igen egyedi alapötlettel rendelkező kis programról beszélünk, ám a Rush Bros. több necces ponton is elbukja azt, hogy felemelkedjen a sikeresebb indie platformer címek közé – viszont egy próbát ennek ellenére is érdemes tenni vele.
Az alapsztori két DJ testvérről szól: Bass és Treble egykoron közösen mixelték a tutit, idővel azonban külön utakra tévedtek, és kezdetét vette a rivalizálás. Ennek a testvérharcnak leszünk mi az irányítói, és egy versenyzős ritmus-platform játékba ültetve kell dicsőségre vinnünk a bepörgött diszkzsokék nevét, mégpedig úgy, hogy a pálya végét minél rövidebb idő alatt meghódítjuk.
Bolondos dallamok
A Rush Bros. azzal az ötlettel próbál kitűnni a platformjátékok közül, hogy a zenét a játékba integrálja. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a pálya legveszélyesebb akadályai az adott dal ütemére mozognak – például a veszélyesen pásztázó lézerek lassabban-gyorsabban pörögnek, vagy a talajból előbukkanó hegyes tüskék ütemre törnek fel egymás után – , így kialakítva egy sajátos ritmusjátékot. Ez lehetne a játék legszórakoztatóbb vonása, azonban a zene és a játékelemek összehangolása nem jár mindig sikerrel – néha megesik, hogy bár mi tartjuk a tempót, az utunkba álló elem nem a várt időzítésben mozdul el. A játék magját alkotó funkció másik gyengéje, hogy a pályákon nincs elég ritmikus elem, így hiába az érdekes alapötlet, maga a program nem használja ki az ebben rejlő potenciált.
Ezt némileg ellensúlyozza, hogy lehetőségünk van saját lejátszási listát összeállítani a gépünkön található zenékből, így akár több kedvenc nótánkkal is kipróbálhatjuk az egyes pályákat. Érdemes viszont tudni, hogy extrém gyors zenék esetén pár átgondolatlan szakasz miatt sokszor lehetetlen a kivitelezés, a lassú számoknál viszont nevetségesen könnyűvé válik a játék, így a kihívás eléggé csapongóra sikeredhet választásaink függvényében. A beépített trackek közt találjuk a bevezetőben már említett Infected Mushroom formáció számait is, és ez már alapból érdeklődést kelthet azok szemében, akik kedvelik az effajta gombázós tánczenét. Az egyik pályát ráadásul a zenekar inspirálta, és a háttér is az albumborítók grafikájában pompázik.
Murder on the dancefloor
Első ránézésre a Rush Bros. élénk színeivel és képi megoldásaival stílusos és üdítő megjelenést biztosít. A neonos árnyalatok amolyan technokrata-pszichedelikus környezetet teremtenek, és érdemes alaposan szemügyre venni a pályákat is, biztos, hogy nem fogunk két ugyanolyat találni. A platformozás terén az alapvető és már sokszor látott jellegzetességek dominálnak felépítésben és irányításban egyaránt: csúsznunk kell, falakra tapadni, ugrani és begyűjteni pár hasznos (vagy haszontalan) power-upot, visszatérő ellenségként pedig a már megszokott tüskéket, mozgó elemeket és lézereket üdvözölhetjük itt is – semmi olyan nem vár ránk, amit eddig ne láthattunk volna már más platformerekben.
A pályák terén kevés az olyan különösen jól komponált, kicentizett etap, amely a műfaj kedvelőinek a jellegzetes sikerélményt és kihívást biztosítaná, így a játékélmény inkább átlagosnak mondható, kiemelkedőnek semmiképp sem. Az előrejutáshoz hangjegykulcsokat kell összegyűjtenünk, melyek adott színű ajtókat nyitnak ki előttünk. Ezeket nem éppen a linearitást szem előtt tartva helyezték el a készítők: sokszor vissza kell fordulnunk, és lehetséges, hogy ugyanazon a pályaszakaszon nem egyszer kell végigszenvedni magunkat. Az sem ritka, hogy az emberfia nem tudja, merre kell továbbmennie, és eltéved a nagy sürgés-forgásban, ami nem igazán válik a folyékony játékmenet javára. Bár a pályákon a gyorsaság az elsődleges cél, a felhőtlen sebességmámor mégsem jellemző a játékra, és nemcsak amiatt, hogy alaptempónk sem mondható éppen gyorsnak. Sok aljas elem bukkan fel, melyek visszavetik a játékost egy korábbi etapra, vagy egyenesen belelökik a halálos tüskékbe. Valami minduntalan félbeszakít minket, így végeredményben eléggé frusztráló mechanika jellemzi a Rush Bros.-t. A bulis alaphangulat és a környezet azonban annyira jópofa, hogy ezen hibák ellenére is jól szórakozhatunk, ha képesek vagyunk felülemelkedni a negatívumokon.
Húzz rá, babám!
Az egyjátékos mód inkább a gyakorlást szolgálja, a hangsúly kétségkívül a multin van. Lehetőségünk van online játszani random játékosokkal – bár mivel kis indie címről van szó, nem mindig könnyű elérhető ellenfelet találnunk a neten, így általában marad a haverokkal poénkodás pár sör után, osztott képernyős módban. Ebben a formájában viszont kimondottan élvezetes a játék, főleg ha pár megfelelő tracket pakolunk az ugrándozás alá. A Rush Bros. pár órára kellemes szórakozást kínál számunkra, ám mivel az indie platformerek remekei már meglehetősen magasra tették a lécet, nincs sok esély arra, hogy igazi klasszikussá váljon – ettől függetlenül egy unalmas délutánt vagy egy kocka-házibulit azért fel lehet dobni vele.
