Mielőtt még bezárnátok a cikket azzal, hogy egy újabb konzolokra készült játékról van szó, elárulom, hogy bár a Rotasticot Xbox 360-on teszteltük, nem XBLA-exkluzív, mert év elején PS3-ra és PC-re is meg fog jelenni. Kérdéses persze, hogy ennek ki örül, lévén a koncepció inkább tűnik valamilyen mobiljátéknak, mintsem letölthető címnek. Az alapok borzasztóan egyszerűek: adva van négy különböző karakter, akik kincsekre vágynak, ám ahhoz, hogy kellően megtömhessék a zsebeiket, nehezebbnél nehezebb ügyességi feladatokat kell végrehajtaniuk. Minden egyes pálya a levegőben helyezkedik el, alant a halálos mélységgel, ahhoz pedig, hogy hőseink ne essenek le, mindenféle kiálló platformokat kell megcsáklyázniuk, és azokon manőverezve teljesíteni a küldetéseket. Furcsán hangzik? Nem csoda, mert tényleg az.
A játék hét világot, és ezeken belül hetven szintet tartalmaz, melyek elvileg egyre nehezedő kihívás elé állítják a játékost. Azért csak "elvileg", mert a gyakorlatban ez valahogy sehogy sem sikerül. Az első két világ nevetségesen könnyű, szinte semmilyen tapasztalatra sincs szükség a teljesítésükhöz. A harmadik viszont hirtelenjében dob a mélyvízbe, és ijedtünkben azt is elfelejtjük, amit eddig sikerült elsajátítanunk. A viszonylag egyszerű játékmenet ugyanis csak a látszat, a pályákon elhelyezett megannyi veszélyes (és meglepően véres) csapda igen durva meglepetéseket okozhat, így sajnos el tudom képzelni, hogy lesznek vásárlók, akik két óra játékot követően a fejlesztők édesanyját emlegetve törlik le a Rotasticot a merevlemezről. Pedig elhamarkodják majd a döntést, a későbbi fejezetek ugyanis megint elfogadhatóbbak. Hát igen, ez történik, ha egy fejlesztőcsapat nem képes kiegyensúlyozni a játékmenetet.
Ami a hangulatot és a nyers játékélményt illeti, a Rotastic a szegény ember Peggle-jének tűnik. Nem rossz, elszórakoztat, és sikerre viszi az "egyszerűen nagyszerű" formulát, a kellő balansz és az igazán átütő újdonságok hiánya azonban éppen elég hozzá, hogy ne tűnjön jó üzletnek beruházni a Dancing Dots puzzle-jébe. S hogy akkor mégis miért kapott ilyen magas százalékszámot a játék? Nos, a kiváló többjátékos módja miatt. Egy tévé előtt akár négyen is püfölhetjük egymást ugyanazon konzolon, ez pedig hatalmas móka. A kincsekért vívott harcba belemelegedve a barátainkat a mélybe lökdösni sosem válik unalmassá, sőt azt is elfelejtjük, hogy a Rotasticban van egyjátékos mód. Sajnálatos, hogy a program többi része fele ennyire sem igényes, mert ezt tényleg sikerült eltalálni.
A Rotastic a multin kívül semmilyen vonzó tulajdonsággal nem bír. A humor elmegy, párszor elmosolyodunk (az intró láttán már a szám is kinyílt, bár nevetni nem sikerült), de azért a földön nem fogunk fetrengeni a röhögéstől. A grafikáról nincs mit mondani, mert annyira minimalista, hogy szinte bántja a szemet, a hangok pedig... vannak? Egy sem jut eszembe hirtelen, de tényleg. Összességében tehát elmondható, hogy a teljes koncepció a többjátékos módnak szól. Mivel viszont a fejlesztők biztosak voltak benne, hogy ennyi nem elég, igyekeztek összedobálni köré valami játékot, hogy azért el lehessen adni. Ha szoktatok otthon többekkel játszani, és valami tényleg eszetlen kikapcsolódásra vágytok, vegyétek meg a Rotasticet, viszont ha inkább kimunkált egyjátékos kihívást kerestek, nézzetek körül a Pop Cap háza táján, ők azért jobban értenek az ilyesmihez.
Kampókezű Edward
A játék hét világot, és ezeken belül hetven szintet tartalmaz, melyek elvileg egyre nehezedő kihívás elé állítják a játékost. Azért csak "elvileg", mert a gyakorlatban ez valahogy sehogy sem sikerül. Az első két világ nevetségesen könnyű, szinte semmilyen tapasztalatra sincs szükség a teljesítésükhöz. A harmadik viszont hirtelenjében dob a mélyvízbe, és ijedtünkben azt is elfelejtjük, amit eddig sikerült elsajátítanunk. A viszonylag egyszerű játékmenet ugyanis csak a látszat, a pályákon elhelyezett megannyi veszélyes (és meglepően véres) csapda igen durva meglepetéseket okozhat, így sajnos el tudom képzelni, hogy lesznek vásárlók, akik két óra játékot követően a fejlesztők édesanyját emlegetve törlik le a Rotasticot a merevlemezről. Pedig elhamarkodják majd a döntést, a későbbi fejezetek ugyanis megint elfogadhatóbbak. Hát igen, ez történik, ha egy fejlesztőcsapat nem képes kiegyensúlyozni a játékmenetet.
Ami a hangulatot és a nyers játékélményt illeti, a Rotastic a szegény ember Peggle-jének tűnik. Nem rossz, elszórakoztat, és sikerre viszi az "egyszerűen nagyszerű" formulát, a kellő balansz és az igazán átütő újdonságok hiánya azonban éppen elég hozzá, hogy ne tűnjön jó üzletnek beruházni a Dancing Dots puzzle-jébe. S hogy akkor mégis miért kapott ilyen magas százalékszámot a játék? Nos, a kiváló többjátékos módja miatt. Egy tévé előtt akár négyen is püfölhetjük egymást ugyanazon konzolon, ez pedig hatalmas móka. A kincsekért vívott harcba belemelegedve a barátainkat a mélybe lökdösni sosem válik unalmassá, sőt azt is elfelejtjük, hogy a Rotasticban van egyjátékos mód. Sajnálatos, hogy a program többi része fele ennyire sem igényes, mert ezt tényleg sikerült eltalálni.
Rotasztikus!
A Rotastic a multin kívül semmilyen vonzó tulajdonsággal nem bír. A humor elmegy, párszor elmosolyodunk (az intró láttán már a szám is kinyílt, bár nevetni nem sikerült), de azért a földön nem fogunk fetrengeni a röhögéstől. A grafikáról nincs mit mondani, mert annyira minimalista, hogy szinte bántja a szemet, a hangok pedig... vannak? Egy sem jut eszembe hirtelen, de tényleg. Összességében tehát elmondható, hogy a teljes koncepció a többjátékos módnak szól. Mivel viszont a fejlesztők biztosak voltak benne, hogy ennyi nem elég, igyekeztek összedobálni köré valami játékot, hogy azért el lehessen adni. Ha szoktatok otthon többekkel játszani, és valami tényleg eszetlen kikapcsolódásra vágytok, vegyétek meg a Rotasticet, viszont ha inkább kimunkált egyjátékos kihívást kerestek, nézzetek körül a Pop Cap háza táján, ők azért jobban értenek az ilyesmihez.
