Északon lehet valami a levegőben, amitől a skandináv országok fiai olyan jó barátságot ápolnak a négykerekűek világával. Finn rokonaink közül megannyi autósportos szupertehetség került ki, míg svéd szomszédaik a remek autóikon túl a technikai sportok bitekbe szedésében járnak az élen. Nem is meglepő, hogy az Eidos és az Eurosport közös felkérésére az autószimulátor-fejlesztők királya, a SimBin készítette el a túraautó világbajnokság hivatalos játékát.
Mi is az a WTCC?
A rövidítés a World Touring Car Championship kifejezést takarja. Ez a negyedik versenysorozat, ami a FIA égisze alatt világbajnokságként zajlik a Formula-1, a WRC és a gokart vb mellett. Mai formáját 2005-ben nyerte el, addig európai bajnokságként volt számon tartva. A versenyeken hétköznapi középkategóriás autók versenypályákra felspécizett változatai csapják egymásnak a menetszelet. A futamokról elmondható – ha valaki még nem látta volna a fent nevezett tévécsatornán –, hogy sokszor több izgalom van a túraautók egyetlen versenyén, mint más motorsportokban egy egész évadban…
Légy üdvözölve, ifjú padawan!
Az immár óévi, azaz 2006-os szezon adataival dolgozik a program, így a hivatalos versenynaptárban szereplő tíz pályán borzolhatjuk a csapatvezetés idegeit. A kínálat a hivatalos jogok béklyói miatt szegényes: az elkényelmesedett játékos ennek minimum a duplájához szokott, de a játék mentségére legyen mondva, hogy a pályák minőségére egy rossz szavunk se lehet. A világbajnokság helyszínei három földrészre kalauzolják el a mezőnyt, a pályák között pedig megtalálhatók a patinás (Monza, Magny-Cours, Brands Hatch), és az újonnan épült aszfaltcsíkok is (Isztambul, Oschersleben). A tavalyi évad összes benzinüzeműjébe belehuppanhatunk, mind a hat benevezett gyártó portfoliója a rendelkezésünkre áll: Alfa Romeo 156 (és ennek GTA variánsa), BMW 320i (valamint 320si), Chevrolet Lacetti, Honda Accord Euro R, Peugeot 407 és Seat a Leon, illetve Toledo Cupra. Az alap gépparkon felül alkalmunk nyílik két „veterán” autót is az irányításunk alá vonni a ’87-es szezonból: az Alfa Romeo 75 Turbót és a BMW M3 E30-at. Levezetésként apró Mini Cooper S-ek állnak a virtuális pilóták rendelkezésére (utóbbi két sajátos kategória sajnos nem rendelkezik önálló bajnoksággal).
A versenymenü
Sajnos a Driving School igazolatlanul távol maradt a WTCC-ből, pedig hasznos lett volna a kezdők számára az alapokat elmagyarázó oktató rész, a gépek kezelési sajátosságait ismertetendő. Újdonságként a Driving Duelt emelhetjük ki: itt a pályákon, a tavalyi pole pozíciót elérő pilóta szellemautójával, és annak elsőséget érő idejével kell megküzdenünk. Hivatalos programról lévén szó, a WTCC-re jellemző kétversenyes szisztéma is él. Az első felvonásban a rajtrácsra a rendes időmérő edzés eredményei alapján állnak fel a pilóták. A második futamon az első nyolc helyezett a beérkezési sorrend fordítottjának megfelelően indul, tehát az első verseny győztese a nyolcadik helyről vág neki a másodiknak, a második hetedikként, és így tovább, az élen a nyolcadik várja zöld lámpát. A két futam után a legtöbb pontot szerzett pilótát hirdetik ki győztesnek (a pontrendszer mindkét fordulóban a F1-ből ismert 10-8-6-5-4-3-2-1 szisztéma szerint működik).
A kormányról ne feledkezzünk meg, noha könnyebb fokozaton labdába rúghatunk az ellenfelek ellen klaviatúrával is. Így viszont igen darabosan tudjuk irányítani az autót, „fűrészelve” az elnyújtott kanyarokban, értékes másodperceket ítélve örök kárhozatra ezzel. A beállítási lehetőségek gazdagok, de furcsállottam, hogy olyan mélységében nem hangolhatjuk az egyes paramétereket, mint a GTR 2-ben tehettük. Szintén zavaró volt az a tény, hogy a versenykörülményeket, a szimuláció mélységét, az ellenfelek tudását minden egyes elindított futam előtt meg kell adnunk, nem állíthatóak be alapértelmezettnek előre.
A pályán
Letudva a kötelező állítgatásokat, már semmi sem tarthat vissza az első szárnypróbálgatásoktól. Hasonlóan GTR 2-höz, akármelyik versenyszámnak vágunk neki, a pálya betöltése után a boxutcában találjuk magunkat. Itt temérdek adat áll a rendelkezésünkre, hogy elősegítse a lehető legjobb felkészülést, valamint megejthető az autó beállítása is, ami szintén külön kaland, a megannyi részletesen hangolható paraméternek köszönhetően. Persze ha kihagyjuk ennek a szekciónak az elsajátítását, megannyi versenyautó-, pálya- és időjárás-specifikus beállítást találhatunk a neten.
Let’s Race!
Simbin-játékról lévén szó, különösebb aggodalom nélkül gurultam ki Monzában a garázsból virtuális Alfa 156-osom volánjánál. Ismét a bitang jól meghegesztett fizikai motor adja a program lelkét, a spontán vezetgetés is képes lekötni az embert huzamosabb ideig, eljátszadozva a rettentő lóerő-ménessel, ami a motorház alatt lapul. Belátható, hogy az interjúkban nem a levegőbe beszéltek a fejlesztők, amikor a szoros együttműködést emlegették a valódi csapatokkal… A pályák jóformán centire azonosak való életbeli társaikkal, és ugyanilyen alapossággal lettek megformálva maguk az autók is. Első ámokfutásom alkalmával a sebességérzet volt az, amit valamennyire hiányoltam, de a GTR 2 után ez valahol érthető is, hiszen ezek az erőművek egy nagyságrenddel gyengébbek, mint GT kategóriabeli társaik. A kisebb menetteljesítmény miatt a futamok közbeni szoros, test-test elleni csaták gyakoribbak, kiélezettebbek, és a gépek sem annyira idegesek, zabolátlanok, tehát a kordában tartásuk elsajátítása könnyebb feladat.
A szimulátoros életérzés
Joggal teheti fel bárki a kérdést: miért jó ez a realitásra való törekedés? A válasz a nagyobb kihívásban, és az ezzel járó nagyobb sikerélményben rejlik, vagyis amilyen áron adja a WTCC a siker ízét. A futamokon (amennyiben nem nevetségesen könnyűre állítottunk mindent) sosem lehet nyugtunk. A körülmények változnak, a gumik kopnak, romlik a tapadás, az üzemanyagszint is csökken, ami a tehetetlenségi erőt csökkentve jobb kanyarvételi sebességet kölcsönöz, és a gyorsulást is növeli. A technika ördöge sohasem alszik, ezért illő kellő kíméletességgel támadni a kerékvetőket, vagy húzatni a motort. Az ellenfelek sem anyámasszony katonái, akik a mi győzelmünket jöttek támogatni – egyáltalán nem restek visszavágni nekünk.
Állandóan koncentrálni kell, kiismerve a dinamikus környezetben az autónk képességeinek aktuális határait, nem beszélve a másokról leszakadt alkatrészekkel való találkozás veszélyeiről, vagy a változó időjárás szeszélyeiről. Egy rossz mozdulattal könnyedén átdobhatjuk a gépet a rázóköveken úgy, hogy szerencsétlennek a fara menthetetlenül széttörjön, és máris oda a nehezen megszerzett pozíciónk – a remek törési modell garantálja, hogy aprónak tűnő hibáink is totálkárhoz vezessenek. A hosszabb menetek alatt a stabilitásunk is kulcstényezővé válik, hogy ne csak egy körben legyünk kiskirályok. Egy kemény futam végén az ember boldogan kürtöli világgá pompás győzelmét, és ha az AI-t már tönkreverjük, még mindig ott van a tökéletes többjátékos mód, a kiapadhatatlan küzdelmek színtere.
Népek tengere
Az online funkció keretein belül mindenre lehetőségünk adódik, amit csak egyjátékos módban megtehetünk, semmilyen konfigurálási lehetőség nincs korlátozva. Rajtunk kívül 25 társunk indulhat el egy adott versenyen. Belátható, hogy ha egyszerre ennyi lelkes versenyző egymásnak esik, az izgalom és a bizonyítási vágy a tetőfokára hág. Az emberi tényező következtében még váratlanabb helyzetetekben találhatjuk magunkat, és a szupertehetségek is előszeretettel borzolják az egyszeri játékosok idegeit profizmusukkal, ahelyett hogy elszerződnének tesztpilótának egy igazi csapathoz. Eredményeinket feltölthetjük különféle ranglistákra, és a King of The Hill címért is harcba szállhatunk. Összegezve a multi rész profira sikerült, önmagában is képes lenne a hátán elvinni az egész játékot.
Lássuk a technikát!
Látványvilágát tekintve vajmi kevés javulást vettem észre a játékon a fejlesztők legutóbbi munkájához képest, viszont a cockpit nézetben végre működnek az ablaktörlők, és maga a szélvédő üveg koszolódik, és berepedezik a felröppenő kavicsok nyomán – apróság, de az amúgy is hibátlanul szimulált környezetet még reálisabbá, életszerűbbé teszi. A gépigény ezzel szemben irreálisan magas lett, semmi sem támasztja alá ezt az erőforrásigényt. Ami a GTR 2-ben elegendő volt, itt éppen csak elégséges, az ajánlott konfiguráción kicsivel túltevő otthoni gépemen le kellett mondanom vizuális örömök sokaságáról (minimumon el se merem képzelni a várható állapotokat). Ezzel szemben a hanghatások terén semmi szégyenkeznivalója nincs a WTCC-nek. Igaz, sejthető volt, hogy a hangok digitalizálásakor nem valami olcsó mikrofont dugnak az autók elé, ám a térhatás kivitelezése, a kiegészítő kipufogó-pattogások, gumicsikorgások és egyéb effektusok a motorok üvöltésével együtt bizsergetően szép koncerted adnak az autórajongók edzett fülei számára. Zenékből mindössze egy darab szól a menü alatt, az is közepesen – ezt kevésnek éreztem, még ha nem is ez adja a dolog lényegét.
Kockás zászló, eredményhirdetés
Bár eddig szinte csak dicsértem, sajnos a WTCC sem fenékig tejfel. A már említett apróbb problémákon felül leginkább az összkép az, ami rossz szájízt ad a dolognak. Félreértés ne essék, maga a játékmenet és az egész megvalósítás nagyszerű, s túraautó-szimulátorként a Toca 3-at megverve ez az új etalon, de sokszínűségében elmarad a Race Driver szériától. Személy szerint hiányoltam pár kisebb, extra versenyszériát, pályát, autót vagy játékmódot. Például egy Challenge opció remekül elfért volna még, ahol az elmúlt évad valós futamai alapján a gép bedobhatott volna minket egy-egy pilóta helyzetébe, hogy teljesítsük ugyanazt, amit ő, vagy hozzunk ki többet abból a szituációból, amit ő a való életben. Leginkább a GTR 2 fényében lehet ilyen érzésünk, ami a hasonlóan profi realizmusa mellett karácsonyfa módjára el volt halmozva mindenféle extrával, és a bőséget mindig könnyebb megszokni, mint lemondani róla. De ez már erősen szubjektív kategória – szimulátorrajongóknak kötelező, a műfaj iránt érdeklődőknek könnyebbsége miatt mindenképpen ajánlott darab.
Mi is az a WTCC?
A rövidítés a World Touring Car Championship kifejezést takarja. Ez a negyedik versenysorozat, ami a FIA égisze alatt világbajnokságként zajlik a Formula-1, a WRC és a gokart vb mellett. Mai formáját 2005-ben nyerte el, addig európai bajnokságként volt számon tartva. A versenyeken hétköznapi középkategóriás autók versenypályákra felspécizett változatai csapják egymásnak a menetszelet. A futamokról elmondható – ha valaki még nem látta volna a fent nevezett tévécsatornán –, hogy sokszor több izgalom van a túraautók egyetlen versenyén, mint más motorsportokban egy egész évadban…
Légy üdvözölve, ifjú padawan!
Az immár óévi, azaz 2006-os szezon adataival dolgozik a program, így a hivatalos versenynaptárban szereplő tíz pályán borzolhatjuk a csapatvezetés idegeit. A kínálat a hivatalos jogok béklyói miatt szegényes: az elkényelmesedett játékos ennek minimum a duplájához szokott, de a játék mentségére legyen mondva, hogy a pályák minőségére egy rossz szavunk se lehet. A világbajnokság helyszínei három földrészre kalauzolják el a mezőnyt, a pályák között pedig megtalálhatók a patinás (Monza, Magny-Cours, Brands Hatch), és az újonnan épült aszfaltcsíkok is (Isztambul, Oschersleben). A tavalyi évad összes benzinüzeműjébe belehuppanhatunk, mind a hat benevezett gyártó portfoliója a rendelkezésünkre áll: Alfa Romeo 156 (és ennek GTA variánsa), BMW 320i (valamint 320si), Chevrolet Lacetti, Honda Accord Euro R, Peugeot 407 és Seat a Leon, illetve Toledo Cupra. Az alap gépparkon felül alkalmunk nyílik két „veterán” autót is az irányításunk alá vonni a ’87-es szezonból: az Alfa Romeo 75 Turbót és a BMW M3 E30-at. Levezetésként apró Mini Cooper S-ek állnak a virtuális pilóták rendelkezésére (utóbbi két sajátos kategória sajnos nem rendelkezik önálló bajnoksággal).
A versenymenü
Sajnos a Driving School igazolatlanul távol maradt a WTCC-ből, pedig hasznos lett volna a kezdők számára az alapokat elmagyarázó oktató rész, a gépek kezelési sajátosságait ismertetendő. Újdonságként a Driving Duelt emelhetjük ki: itt a pályákon, a tavalyi pole pozíciót elérő pilóta szellemautójával, és annak elsőséget érő idejével kell megküzdenünk. Hivatalos programról lévén szó, a WTCC-re jellemző kétversenyes szisztéma is él. Az első felvonásban a rajtrácsra a rendes időmérő edzés eredményei alapján állnak fel a pilóták. A második futamon az első nyolc helyezett a beérkezési sorrend fordítottjának megfelelően indul, tehát az első verseny győztese a nyolcadik helyről vág neki a másodiknak, a második hetedikként, és így tovább, az élen a nyolcadik várja zöld lámpát. A két futam után a legtöbb pontot szerzett pilótát hirdetik ki győztesnek (a pontrendszer mindkét fordulóban a F1-ből ismert 10-8-6-5-4-3-2-1 szisztéma szerint működik).
A kormányról ne feledkezzünk meg, noha könnyebb fokozaton labdába rúghatunk az ellenfelek ellen klaviatúrával is. Így viszont igen darabosan tudjuk irányítani az autót, „fűrészelve” az elnyújtott kanyarokban, értékes másodperceket ítélve örök kárhozatra ezzel. A beállítási lehetőségek gazdagok, de furcsállottam, hogy olyan mélységében nem hangolhatjuk az egyes paramétereket, mint a GTR 2-ben tehettük. Szintén zavaró volt az a tény, hogy a versenykörülményeket, a szimuláció mélységét, az ellenfelek tudását minden egyes elindított futam előtt meg kell adnunk, nem állíthatóak be alapértelmezettnek előre.
A pályán
Letudva a kötelező állítgatásokat, már semmi sem tarthat vissza az első szárnypróbálgatásoktól. Hasonlóan GTR 2-höz, akármelyik versenyszámnak vágunk neki, a pálya betöltése után a boxutcában találjuk magunkat. Itt temérdek adat áll a rendelkezésünkre, hogy elősegítse a lehető legjobb felkészülést, valamint megejthető az autó beállítása is, ami szintén külön kaland, a megannyi részletesen hangolható paraméternek köszönhetően. Persze ha kihagyjuk ennek a szekciónak az elsajátítását, megannyi versenyautó-, pálya- és időjárás-specifikus beállítást találhatunk a neten.
Let’s Race!
Simbin-játékról lévén szó, különösebb aggodalom nélkül gurultam ki Monzában a garázsból virtuális Alfa 156-osom volánjánál. Ismét a bitang jól meghegesztett fizikai motor adja a program lelkét, a spontán vezetgetés is képes lekötni az embert huzamosabb ideig, eljátszadozva a rettentő lóerő-ménessel, ami a motorház alatt lapul. Belátható, hogy az interjúkban nem a levegőbe beszéltek a fejlesztők, amikor a szoros együttműködést emlegették a valódi csapatokkal… A pályák jóformán centire azonosak való életbeli társaikkal, és ugyanilyen alapossággal lettek megformálva maguk az autók is. Első ámokfutásom alkalmával a sebességérzet volt az, amit valamennyire hiányoltam, de a GTR 2 után ez valahol érthető is, hiszen ezek az erőművek egy nagyságrenddel gyengébbek, mint GT kategóriabeli társaik. A kisebb menetteljesítmény miatt a futamok közbeni szoros, test-test elleni csaták gyakoribbak, kiélezettebbek, és a gépek sem annyira idegesek, zabolátlanok, tehát a kordában tartásuk elsajátítása könnyebb feladat.
A szimulátoros életérzés
Joggal teheti fel bárki a kérdést: miért jó ez a realitásra való törekedés? A válasz a nagyobb kihívásban, és az ezzel járó nagyobb sikerélményben rejlik, vagyis amilyen áron adja a WTCC a siker ízét. A futamokon (amennyiben nem nevetségesen könnyűre állítottunk mindent) sosem lehet nyugtunk. A körülmények változnak, a gumik kopnak, romlik a tapadás, az üzemanyagszint is csökken, ami a tehetetlenségi erőt csökkentve jobb kanyarvételi sebességet kölcsönöz, és a gyorsulást is növeli. A technika ördöge sohasem alszik, ezért illő kellő kíméletességgel támadni a kerékvetőket, vagy húzatni a motort. Az ellenfelek sem anyámasszony katonái, akik a mi győzelmünket jöttek támogatni – egyáltalán nem restek visszavágni nekünk.
Állandóan koncentrálni kell, kiismerve a dinamikus környezetben az autónk képességeinek aktuális határait, nem beszélve a másokról leszakadt alkatrészekkel való találkozás veszélyeiről, vagy a változó időjárás szeszélyeiről. Egy rossz mozdulattal könnyedén átdobhatjuk a gépet a rázóköveken úgy, hogy szerencsétlennek a fara menthetetlenül széttörjön, és máris oda a nehezen megszerzett pozíciónk – a remek törési modell garantálja, hogy aprónak tűnő hibáink is totálkárhoz vezessenek. A hosszabb menetek alatt a stabilitásunk is kulcstényezővé válik, hogy ne csak egy körben legyünk kiskirályok. Egy kemény futam végén az ember boldogan kürtöli világgá pompás győzelmét, és ha az AI-t már tönkreverjük, még mindig ott van a tökéletes többjátékos mód, a kiapadhatatlan küzdelmek színtere.
Népek tengere
Az online funkció keretein belül mindenre lehetőségünk adódik, amit csak egyjátékos módban megtehetünk, semmilyen konfigurálási lehetőség nincs korlátozva. Rajtunk kívül 25 társunk indulhat el egy adott versenyen. Belátható, hogy ha egyszerre ennyi lelkes versenyző egymásnak esik, az izgalom és a bizonyítási vágy a tetőfokára hág. Az emberi tényező következtében még váratlanabb helyzetetekben találhatjuk magunkat, és a szupertehetségek is előszeretettel borzolják az egyszeri játékosok idegeit profizmusukkal, ahelyett hogy elszerződnének tesztpilótának egy igazi csapathoz. Eredményeinket feltölthetjük különféle ranglistákra, és a King of The Hill címért is harcba szállhatunk. Összegezve a multi rész profira sikerült, önmagában is képes lenne a hátán elvinni az egész játékot.
Lássuk a technikát!
Látványvilágát tekintve vajmi kevés javulást vettem észre a játékon a fejlesztők legutóbbi munkájához képest, viszont a cockpit nézetben végre működnek az ablaktörlők, és maga a szélvédő üveg koszolódik, és berepedezik a felröppenő kavicsok nyomán – apróság, de az amúgy is hibátlanul szimulált környezetet még reálisabbá, életszerűbbé teszi. A gépigény ezzel szemben irreálisan magas lett, semmi sem támasztja alá ezt az erőforrásigényt. Ami a GTR 2-ben elegendő volt, itt éppen csak elégséges, az ajánlott konfiguráción kicsivel túltevő otthoni gépemen le kellett mondanom vizuális örömök sokaságáról (minimumon el se merem képzelni a várható állapotokat). Ezzel szemben a hanghatások terén semmi szégyenkeznivalója nincs a WTCC-nek. Igaz, sejthető volt, hogy a hangok digitalizálásakor nem valami olcsó mikrofont dugnak az autók elé, ám a térhatás kivitelezése, a kiegészítő kipufogó-pattogások, gumicsikorgások és egyéb effektusok a motorok üvöltésével együtt bizsergetően szép koncerted adnak az autórajongók edzett fülei számára. Zenékből mindössze egy darab szól a menü alatt, az is közepesen – ezt kevésnek éreztem, még ha nem is ez adja a dolog lényegét.
Kockás zászló, eredményhirdetés
Bár eddig szinte csak dicsértem, sajnos a WTCC sem fenékig tejfel. A már említett apróbb problémákon felül leginkább az összkép az, ami rossz szájízt ad a dolognak. Félreértés ne essék, maga a játékmenet és az egész megvalósítás nagyszerű, s túraautó-szimulátorként a Toca 3-at megverve ez az új etalon, de sokszínűségében elmarad a Race Driver szériától. Személy szerint hiányoltam pár kisebb, extra versenyszériát, pályát, autót vagy játékmódot. Például egy Challenge opció remekül elfért volna még, ahol az elmúlt évad valós futamai alapján a gép bedobhatott volna minket egy-egy pilóta helyzetébe, hogy teljesítsük ugyanazt, amit ő, vagy hozzunk ki többet abból a szituációból, amit ő a való életben. Leginkább a GTR 2 fényében lehet ilyen érzésünk, ami a hasonlóan profi realizmusa mellett karácsonyfa módjára el volt halmozva mindenféle extrával, és a bőséget mindig könnyebb megszokni, mint lemondani róla. De ez már erősen szubjektív kategória – szimulátorrajongóknak kötelező, a műfaj iránt érdeklődőknek könnyebbsége miatt mindenképpen ajánlott darab.
