Aki esetleg kihagyta volna az első részt vagy még soha sem hallott volna erről a sorozatról, annak (amellett, hogy figyelmébe ajánljuk kapcsolódó tesztünket) elöljáróban annyit érdemes tudnia róla, hogy egy igen rejtélyes nyomozásba bonyolódó különleges ügynök terelgetése lesz a feladatunk, aki cseppet sem hétköznapi módszerekkel dolgozik -- ugyanis ő az FBI egyetlen rejtélykutatója. 

„A hold ma oly kerek!”

Nelson az első epizódban történtek után a racionalitás talajára lépve meggyőzi magát, hogy bár a körülmények elég furcsák, bizonyára nem több az egész, mint fáradtság, és továbbgondol bizonyos dolgokat, mint ameddig azok a valóságban jutnak. A radírüzem újra működik, a problémák tehát megoldásra leltek -- bizonyos dolgok viszont továbbra is aggasztóak, és hiába mondogatja magának, hogy „Lehetetlen, hogy igaz legyen! Ilyesmi nem történhet meg!”, képtelen megnyugodni. 

Hősünk tehát egy jól bevált módszerhez folyamodik, miszerint a megbizonyosodás elhozza a megnyugvást is. Egyszerűen vissza kell menni, és egy kiadós pihenés után minden más színeket ölt. Ekkor még nem tudja, mi vár rá. Nem is sejti még, hogy már az első szállodai éjszaka is felejthetetlen emlék lesz!

„Még több rejtély...”

A játék mechanizmusa szinte változatlan maradt az előző részhez képest. Minden, előrejutásunk útjába gördülő akadályhoz egy-egy fejtörőt kell megoldanunk, például a játék elején így szerezhetjük meg a szállodai szobánk kulcsát is. A klasszikus point ’n click rendszerű működésen nem kellett finomítani, csupán egy csorbát kellett a folytatással a feledés sötét homályába taszítani: az első epizód csak kóstolónak volt elég, egy kis szelet egy nagyon is finom tortából. Most erre nem lehet panaszunk, ugyanis a legszembetűnőbb változások a feladványok számát érték, ezzel garantálva a kellemesen borzongató kikapcsolódást a hűvös téli napokon, vagy hűsítőként szolgálva a forró nyári esték melegében. Megjegyzem, ebből a szempontból az előbbi üt jobban, ugyanis a játéknak olyan hangulata van, hogy elég kinézni az ablakon a hóesésbe, és az emberen a meleg szobában is futkos a hideg tetőtől-talpig. Scoggins utcáit látva egyből a meleg hotel felé vesszük utunk, mert a képernyőn át is érezni azt a csontig hatoló hideget, ami egy ilyen álmos kisvárost olyan rejtélyes hellyé képes varázsolni újra és újra. 

Sajnos a változatlanul remek hangulat mellé adódik más is, ami változatlan, ugyanis a remekül megalkotott képi világ mögött is ugyan az a játékmechanizmus húzódik meg, mint az egy évvel korábbi részben. Lényegében facsipesz egyszerűséggel haladhatunk előre, ha a szürkeállományunk elég kifinomult: kérdéseket teszünk fel, helyeket vizsgálunk meg, amik elvezetnek egy-egy újabb kirakóshoz, vagy egy újabb kirakós nyomához. A játék irányításához ismét csak az egérre lesz szükségünk, ami továbbra is két fontos feladatkört tölt be (azon túlmenően persze, hogy a rejtvényekben lévő mechanikus és egyéb szerkezeteket piszkáljuk vele). Egyrészt ezzel választhatunk „célpontot”, akit vagy amit meg szeretnénk vizsgálni, illetve az „üres” területekre kattintgatva súgófelület kapunk kis ikonokkal (nagyítóval, fogaskerékkel, stb.), melyek jelzik, hogy milyen további interakciókat indíthatunk el. Ezen kívül mi más is hárulhatna még jó öreg rágcsálónkra, mint a rágcsálnivaló begyűjtése? 

A játék készítői ugyanis újfent nem hagytak bennünket teljesen magunkra: az első részben megismert elszórt rágógumik most is jelen vannak. Ezeknek továbbra sem csak annyi a feladatuk, hogy beindítsák Nelson nyálleválasztását, vagy megfelelő PH-értékre hozzák a leheletét, hanem azt a nemesen egyszerű célt szolgálják, hogy segítsék hősünk gondolatait rendbe szedni. Azaz csak segítenék... Én ugyanis gyakrabban mentem tévútra az egyébként klasszikus formában meghagyott súgóval, mint nélküle. A rendszer végtelenül egyszerű: ha fel van töltve a rágókészletünk, akkor beélesítve szájizmainkat három lehetőségünk van puskázni az adott feladathoz, mely próbálkozások ugyanennyivel csökkentik a begyűjtött tartalékainkat is. Ilyenkor tippeket kapunk a feladvány mellé, melyekkel vagy sikerre vihetjük azt, vagy még jobban tévútra jutunk. Szerencsére a városka lakói nem a rendszeretetük miatt lesznek emlékezetesek, és mindenfelé el-el hagynak a „csodaszerből” pár adagot, amit könnyen be tudunk zsebelni. Ha végképp kifogytunk belőlük, akkor viszont csak magunkra hagyatkozhatunk, a feladványok azonban nem vérre menően nehezek, kellemes kihívást nyújtanak inkább, tehát a fejlesztőknek sikerült ismét megtalálni az érzékeny egyensúlyt ezen a téren, akárcsak az előző részben -- bár meg kell jegyeznem azt is, hogy itt-ott azért kihúzza az a bizonyos gyufát némelyik megoldás.

„Szép vagy Scoggins, legalább nekem szép!”

A grafikát nem túl egyszerű úgy besorolni, hogy megosztja az ember lelkét, miszerint egy zsírkrétával rajzolt interaktív képregény művészi, vagy csak saját magát akarja művészinek tudni az erős érzelmi hatások miatt. Mivel mindig is imádtam a képregényeket, így engem nem nehéz az ilyesmivel megvenni kilóra, és könnyen elcsábulok. Nem magában az művészi, ahogy kinéz maga a játék, hanem az, ahogy ezt a stílust a javára fordítja. Szokták mondani, hogy „egy kép többet mond ezer szónál” -- nos, ez itt nagyon is helytálló, ugyanis a rajzolt karakterek megnyilvánulásait ennél jobban nehéz lenne visszaadni. Graham Annable alkotásai annyira stílusosak, hogy képtelenség őket bekategorizálni egy előre felállított sablonrendszerbe. Mikor egy képre nézve megérzi az ember azt a dermesztő hideget, amit az alkotó át akart vele adni, és ezt valaki meg tudja fűszerezni egy olyan fekete humorral, ami neki van, akkor szerintem kijelenthetjük: ez az alkotás a fejekben lesz teljes. Hagyja, hogy továbbgondold azt a képi világot, amit ő már megtervezett, a gondolatok pedig megszépítik az emlékek sokaságát. Összességében véve tehát a játékból süt a nagybetűs hangulat, amihez kétséget kizáróan nincs szüksége semmi modern megoldásra. A zsírkréta és ceruza olyan világot épít, amit lehetetlen lenne művészet nélkül megteremteni.

„Hangok kúsznak egyre beljebb...”

Ahogyan az első részben remekeltek a hangszínészek, úgy ebben a fejezetben sem kell aggódnunk ilyen téren: teljes odaadással tették a dolgukat, nincs okunk panaszra. A párbeszédek lényegre törően rövidek, nem kell tehát bibliai szintű szöveghosszra számítani, ami fényében annak, hogy a játék igen gyakran épít nyelvi játékokra, és kis hazánkban a honosítás ritka, mint a fehér holló, pláne egy a fősodortól igen távol eső műben, csak megnyugvással tölthet el bennünket; nem kell angol vagy egyéb nyelvi diploma a megértéséhez, de azért nem árt a felkészültség. A zenék még mindig nem jellemzőek, inkább rövidebb, blokkszerű dallamok csendülnek fel, felidézve ezzel a régebbi krimisorozatokat. Nekem kicsit kevésnek tűntek, de összességében véve nem vontak le a játék értékéből semmit. 

Szerencsére a muzsika mennyisége fordítottan arányos a feladatok számával: ezekből most már kellő mennyiséget kapunk, hogy kiélhessük magunkat. Az első részt pontosan a rövidsége miatt szidtam, mert érezhetően több volt mögötte, mint amit oda is adtak belőle a készítők. Itt ezzel nem lesz gond! Nyilván most se számítsunk több száz órás játékra, de kellemesen teletömik a Telltale szakijai tartalommal virtuális kosarunkat, ha vásárlásra adjuk a fejünket. Sajnos ha már a vársárlás kerül szóba, újra meg kell említenem, hogy a digitális terjesztés még mindig túl kényelmes, aminek az a cseppet sem kellemes hatása van, hogy sokan csak a letöltés gombot találják meg, a fizetés kimarad a folyamatból. Ebből kifolyólag egy-egy ilyen sorozat hamar kudarcba fulladhat és befejezetlenül érhet véget, amit én továbbra sem szeretnék. 

Azt pedig kedves olvasók, hogy Nelson vajon mit is talál, illetőleg hogy miként alakul a sztori, engedelmetekkel megtartom magamnak ezúttal. A rejtélyes Scoggins csak rátok vár, hogy felfedezzétek, és a szálak elvarrása után a meleg teát szürcsölve, egy keresztrejtvényt fejtve majdan arról meséljetek, hogy volt egy játék valamikor régen, ami nem az esztelen öldöklésből merített hangulatot. Ennyit tud nyújtatni nektek a Puzzle Agent 2, a többit ti adjátok hozzá! Ígérem, maradandó élmény lesz -- a játék ismét nem okoz csalódást a híveinek.