Nem hiába emlegettem Tim Schafer nevét, hiszen ez a játék az ő fejlesztése alatt született meg. Az ő érdeme továbbá a kalandjátékok néhány mérföldköve, mint a Monkey Island I-II, a Full Throttle, a Day of the Tentacle és a Grim Fandango. A művészúr a LucasArtsot maga mögött hagyva, néhány munkatársával a Grim Fandango csapatból és új alkalmazottakkal karöltve, megalapította a Double Fine fejlesztőcéget 2000 nyarán. 2001-ben bejelentették első projektjüket, egy több platformra tervezett játékot, a Psychonautsot. Eredetileg 2003-ra volt kitűzve a megjelenés dátuma, azonban csúsztak két évet. Ennek oka egy olyan szokványos procedúra volt, amely már sablonos problémája a videojátékok világának: vadászat a kiadókra.
Bizony, bizony ez a játék is megjárta Vietnamot, mire végleg eljuthatott a polcainkig. A tervek szerint a Microsoft lett volna a kiadó, viszont 2004-ben váratlanul visszaléptek. Habár különösebb okot nem adtak rá, sejthető volt, hogy a Schafer aprólékossága miatt lassan haladó fejlesztési munkálatok, illetve a játék egyedisége miatt riadhattak meg. Azonban nem kellett kiadóhiány miatt aggódni, hiszen egyszerre öt cég is meglátta a lehetőséget a játékban. - de ahogy a mondás is tartja, legvégül csak egy maradhat, így hát a Double Fine a Majescót választotta. Végül 2005 áprilisában megjelent három különböző platformra; Xbox-ra, PS2-re és természetesen PC-re; a játék terjedelme egy teljes DVD-t tesz ki. Már a megjelenése előtt is sejteni lehetett, hogy nagy durranás lesz (hiszen számtalan elismerés mellett a 2002-es E3-on megkapta a show legeredetibb játéka díjat), de miután fölkerült a boltok polcaira, már magazinok tucatjai áradoztak róla. Ám azt is tegyük hozzá, hogy üzleti szempontból a Grim Fandangóhoz hasonlóan megbukott, ugyanis alig 100 ezer példányt kelt el belőle, és ez olyan érvágás volt a Majescónak, hogy annak vezére benyújtotta lemondását...
Volt egyszer egy nyári tábor
A történet egy nyári tábornak titulált szupertitkos kormánylétesítményben kezdődik, ahol tizenéves gyerekeket képeznek ki pszichonautákká, vagyis olyan kormányügynökökké, akik speciális, mentális képességeiket a haza szolgálatába állítják. A főhős Raz (teljes nevén Razputin), egy tíz éves srác, akiből túlcsordul a mentális energia és a kalandvágy, emiatt elszökik apjától, hogy pszichonauta lehessen, ugyanis a drága papának más tervei vannak fia jövőjéről. Így hát Raz elindul a végzete felé
Az egész játék egy hosszabb intróval kezdődik, ami sejtető utalásokat ad a történet későbbi szálaira. Továbbá kiderül belőle, hogy a bürokráciánál való túlságos leragadás miatt szülői engedély kell a kiképzésben való részvételhez. Mivel ugyebár ezzel nem rendelkezünk, sajnos nem maradhatunk. A jó hír azonban az, hogy csak másnap jönnek értünk, így egy teljes napunk marad arra, hogy elsajátítsunk minél több pszichikus képességet és pszichonautákká váljunk. Első hallásra nem tűnhet soknak a rendelkezésünkre álló idő, azonban azok, akik ismerik a 24 című sorozatot, tudják, hogy mennyi minden történhet egy nap alatt. Miután Raz elkezdi elsajátítani a mentális képességeit, egy őrült tudós világuralomra tör; mondhatnánk erre azt, hogy elég sablonos a sztori (mert az is), de a kivitelezése briliáns. A gonosz úgy próbálja véghezvinni tervét, hogy a tábor gyerkőceitől elrabolja az agyukat, és egy szuperpusztító mentális tankba teszi energiaforrásként. Ugyebár ezt nem hagyhatjuk, (már azért sem, mert előbb-utóbb mi is sorra kerülnénk), ezért különleges képességeinket felhasználva meg kell állítanunk a rosszembert, és visszaszerezni pajtásaink agyát.
Miután lepergett az átvezető videó, első feladatunk az lesz, hogy kiválasszuk, melyik ágyon óhajtunk aludni a bungalón belül, továbbá becenevet választani magunknak (aminek elsőre nem sok értelme látszik, mivel így is csak Raz marad hősünk persze ehhez a profilkészítés miatt van szükség). Ezek elvégzése után egy apró kamerakezelése tréning marad már csak hátra, és végre megkapjuk az irányítást. Legelőször ekkor tudunk csak bogarászni a beállítások menüben, ahol érdemes lesz majd kipipálni a feliratok opciót, ugyanis rengeteg párbeszédhez lesz még szerencsénk. Ha mindent beállítottunk igényünknek megfelelően, elkezdhetjük a kalandunkat. A játék első perceiben lehetőségünk nyílik megismerni és felfedezni a tábort - pontosabban csak egy részét, mivel a bungalók környékét addig nem hagyhatjuk el, amíg első mentális küldetésünket el nem végezzük. Említésre méltó még a tábor részletessége és realitása is: szinte megelevenedik a monitoron - mókusok futkároznak mindenütt, madarak repkednek a levegőben, tücskök ugrálnak a földön, csobog a patak.
Kívül-belül
A zenéket és a hanghatásokat szintén magas pontszámmal értékelem, mivel a készítők nagyon eltalálták, hogy hova milyen stílusú zene passzol. A táborban nappal például lágy country muzsikát zümmögnek a hangfalaink, míg este misztikus, nyugodt zene szól tücsökciripeléssel megfűszerezve. A zenéket egyébként Peter McConnell komponálta, aki régóta munkatársa Tim Schafernek, továbbá olyan játékokat tett színessé a zenéivel, mint a Grim Fandango, a Monkey Island 3 és még vagy másfél tucat Star Wars cím. Ha már elismerésekről van szó, nem hagyhatom ki a szinkronhangokat sem, amik még viccesebbé teszik a már így is humoros karaktereket.
A játék grafikája alapján első pillantásra gyermekmesére következtethetünk, de ugyebár nem minden a külső: a Psychonauts elég komoly hangvételű. Nem egyszer fordul elő benne morbid humor, illetve olyan alapvető témák, mint a szerelem, depresszió, öngyilkosság, őrület - ezek miatt leginkább csak az érettebb játékosok tudják élvezni, habár ennek ellenére bármely korosztálynak bátran ajánlom, mivel tényleg tud néha gyerekes lenni. A másik jellemző a karikírozás: minden karakter mókásan néz ki, van, aki abnormálisan alacsony, van, akinek szögletes a feje, és van olyan is, akinek kék a bőre. Az egész játékban minden ilyen absztrakt, és ha valami vagy valaki csúnyácskán nézne, akkor annak olyannak is kell kinéznie. Nekem nagyon bejött a grafika, a pályák tágasak és eszméletlenül jól megtervezettek.
Az viszont sajnos zavaró, hogy elég sok a betöltőképernyő. Ha a tábor egyik részéből átmész a másikba, akkor 4-6 másodpercet várnod kell (az idő gépfüggő), hogy az adott pályarész betöltődjön. Ezt a készítők úgy próbálták élvezhetőbbé tenni, hogy míg a játék tölt, addig madarak repkednek a képernyőnkön, de hát ez sovány vigasz.
Ám ami igazán eredetivé teszi a játékot, az nem a grafikája, se nem a zenéje, hanem a története és a játékélménye...
Utazás a koponyámban
Első feladatunk hogy megtanuljuk, hogyan hatoljunk be más elméjébe, hogyan szedjünk ki onnan információkat, és hogyan állítsuk ott helyre a dolgokat. Habár anatómiai képtelenségnek tűnhet, a játék készítői mindezt mégis megoldották. A karakterek homlokán egy miniajtó jelenik meg, amin keresztül tudatos énünk (mintegy a szellemünk) képes belépni a célszemély elméjébe. Ez furán hangozhat, de látni könnyebb, mint elmagyarázni. Utunk során kétfajta világban fogunk megfordulni: a valós, illetve a mentális világban. Előbbi a tábor teljes területére terjed ki, továbbá később a szomszédos elmegyógyintézetre is, ahol később fognak összefutni a szálak, míg a mentális világok változatosak, egyéntől függőek és tematikusak. Például ha egy színésznő agyába hatolunk be, odabenn egy színház fog ránk várni, viszont ha egy olyan ember fejében turkálunk, aki büszke katona múltjára, akkor a fejében egy háborús csatateret kell bejárnunk, repülőroncsokkal, bombázógépekkel és gépfegyverekkel.
A játék felépítéséről is hadd szóljak pár szót! A mentális pályákon rengeteg álomképet találhatunk. Ezek olyan kétdimenziós firkarajzok, amiket ha összegyűjtünk, tapasztalati pontokat szerzünk, és szintet tudunk lépni. Egészen 100 psycho-szintig tudjuk felküzdeni magunkat (ha a játék során össze tudjuk szedni az összes apró-cseprő dolgot). Bizonyos szinteken újabb képességeket szerezhetünk, illetve a meglévőket tovább tudjuk fejleszteni. Minél magasabb szintet akarunk elérni, annál nagyobb lesz a játékidő. Minimum 7 óra kell a végigjátszáshoz, de ha 100%-osak akarunk lenni, ez akár 12 órára is rúghat. Nincsenek mentési pontok, bárhol tudsz menteni, a bossharcokat kivéve. Az irányítás kényelmes és élvezhető, ami igazán dicséretre méltó, hiszen egy több platformra készített címről beszélünk. Játék közben összesen 8 pszichikus képességre tehetünk szert, mint pl. pirokinézis (tűzgyújtás a gondolatoddal), telekinézis (tárgyak mozgatása gondolattal), láthatatlanság stb.
Ezek a képességek természetesen embereken is alkalmazhatók, tehát a falnak vághatjuk ellenségeinket, vagy felgyújthatjuk őket. Apropó, ellenségek: az ellenlábas karakterek kimondottan nem rendelkeznek különösebb mesterséges intelligenciával, csak jönnek utánad és támadnak, és bár első hallásra nem tűnhet túl nagy kihívásnak, játék közben mégis meg tudja izzasztani az embert.
A játék felépítéséről is hadd szóljak pár szót! A mentális pályákon rengeteg álomképet találhatunk. Ezek olyan kétdimenziós firkarajzok, amiket ha összegyűjtünk, tapasztalati pontokat szerzünk, és szintet tudunk lépni. Egészen 100 psycho-szintig tudjuk felküzdeni magunkat (ha a játék során össze tudjuk szedni az összes apró-cseprő dolgot). Bizonyos szinteken újabb képességeket szerezhetünk, illetve a meglévőket tovább tudjuk fejleszteni. Minél magasabb szintet akarunk elérni, annál nagyobb lesz a játékidő. Minimum 7 óra kell a végigjátszáshoz, de ha 100%-osak akarunk lenni, ez akár 12 órára is rúghat. Nincsenek mentési pontok, bárhol tudsz menteni, a bossharcokat kivéve. Az irányítás kényelmes és élvezhető, ami igazán dicséretre méltó, hiszen egy több platformra készített címről beszélünk. Játék közben összesen 8 pszichikus képességre tehetünk szert, mint pl. pirokinézis (tűzgyújtás a gondolatoddal), telekinézis (tárgyak mozgatása gondolattal), láthatatlanság stb.
Ezek a képességek természetesen embereken is alkalmazhatók, tehát a falnak vághatjuk ellenségeinket, vagy felgyújthatjuk őket. Apropó, ellenségek: az ellenlábas karakterek kimondottan nem rendelkeznek különösebb mesterséges intelligenciával, csak jönnek utánad és támadnak, és bár első hallásra nem tűnhet túl nagy kihívásnak, játék közben mégis meg tudja izzasztani az embert.
