A mashup a sok olyan angol kifejezés egyike, aminek nincs magyar változata: a tükörfordítása furán hangzana, a jelentését körbeírni pedig nem éppen rövid mutatvány -- a mashup az a műfaj, mikor két szélsőséges dolgot egymáshoz passzíroznak, és ezzel megszületik egy egyedi keverék. A különböző zenei műfajok általában jól szokták viselni a turmixgépes kalandot, és a filmszereplők vándorlása a vásznon is ötletes szokott lenni, viszont mashup játék szinte még sose született, főleg nem abban az AAA-kategóriában, amiből mára teljesen kiveszett a kockázatvállalás, mindenki biztosra megy, hiszen a játékfejlesztés már meglehetősen drága mulatság. Szerencsére Japán nem csak a hagyomány, de a bátorság földje is, így eshetett meg az, hogy 3DS-en találkozik az a két nagy sorozat, amely meghatározta a hordozható Nintendo-gépek történetét az elmúlt évtizedben.
PISZKOS HARRY FEAT COLUMBO
Hogy a Phoenix Wright-sorozat sikerét mi példázná a legjobban, az az eladási adatokban keresendő -- az eredetileg Gameboy Advance-en indult széria sok év várakozás és egy konzolgenerációváltás után jutott csak el nyugatra, de ott akkora sikert aratott, hogy az első epizód már a megjelenésekor hiánycikknek számított, és ez a lelkesedés a későbbi folytatások során sem lankadt. Amennyiben pedig ezt sikernek tekintjük, akkor a már hatodik epizódnál járó Professor Laytonra nehéz szavakat találni: ha volt játék, amely eladta a Nintendo DS-t, akkor mindenképp ez volt az, ráadásul Layton professzornak köszönhetően lett tehetséges, de apró fejlesztőből gigantikus, a japán játékpiac meghatározó szereplőjévé vált mogul a Level-5-ból. De mégis mi köze a két sorozatnak egymáshoz, azon kívül, hogy mindkettő a DS-nek köszönheti a sikerét?
Az, hogy a két világ most egyetlen tető alatt találkozik, pedig alapvetően két, egymástól gyökeresen különböző élményről van szó. A Professor Layton történetorientált logikai játék, ahol száznál is több feladványt kell megoldani. Ezzel szemben a Phoenix Wright vérbeli kalandjáték, ahol egy kétbalkezes védőügyvéd és hű segítőtársa mászik bele hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ügyekbe, idővel mindig tisztázva klienseiket a vádak alól. A Nintendo 3DS-re megálmodott Professor Layton vs Phoenix Wright éppen ezért hatalmas feladatot vett a nyakába a kettő házasításával, és a fejlesztőcsapata zsenialitását tükrözi, hogy nemhogy sikerrel vették az akadályt, de egyenesen túl is szárnyalták az elvárásokat.
LONDON CALLING
Tökéletes lenne hát a Professor Layton vs Phoenix Wright? Semmiképp, de nagyon, nagyon izgalmas: a Londonban kezdődő prológus Layton professzoral indít, aki ezúttal is egy váratlan ügybe keveredik, mikor az ajtaja előtt feltűnik egy vaskos könyvet markoló lány egy levéllel a kezében, amely Layton egyik régi tanítványától származik. A papíros szerint misztikus és nagyhatalmú erők kergetik a leányzót, és Laytonra hárul a feladat, hogy utánajárjon a rejtélynek. A probléma? A levél kézbesítését követő percekben a lányt egy természetfeletti lény ragadja magához, így a talány megoldása mellett nyomozóként is helyt kell állnia Laytonnak és tanoncának.
Ha pedig nyomozni kell, ugyan ki lehetne jobb segítőtárs, mint Phoenix Wright, a pont Londonban vendégeskedő ügyvéd? Phoenix és társa, Maya persze csak a vakszerencsének hála pottyannak bele a fenti ügybe -- londoni tárgyalásuk egy egyszerű betöréses lopásnak indul, de már a prológus végére a feje tetejére áll mind az ügy, mind a világuk, méghozzá szó szerint. Laytonékkal együtt Londonból átcsöppennek egy furcsa, sosem hallott helyre, Labyrinthiába, egy falakkal körülvett városkába, ahol az életet szó szerint írják, méghozzá egy nagyhatalmú tollforgató, aki papírra vetett szavakkal dönt életről és halálról.
A kifejezetten izgalmas és ötletes alaphelyzetből egy, a két sorozathoz méltóan színvonalas, és persze fordulatokban bővelkedő sztori kerekedik, rejtélyekkel, színes karakterekkel, a való életet és a fantasyt keverő szituációk egész sokaságával. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez lenne a Layton- vagy a Phoenix Wright-széria csúcsa történetmesélés terén, de mindenképp közel van hozzá, még úgy is, hogy a japán játékfejlesztés elkerülhetetlen eleme, a rengeteg üresjárat és felesleges képernyő itt is jelen van, sajnos nagy mennyiségben.
AGYMUNKA
Szerencsére ez túlélhető, különösen a két sorozat ismeretében, hiszen a Professor Layton vs Ace Attorney pontosan úgy működik, ahogy az ihletadóik: karaktereik, sztorijuk ugyan egybefonódik, a játékmenet viszont inkább epizódszerű, vagyis egyik fejezetben feladványokat kell megoldani, a következőben pedig a bíróságon kell tanúkat kikérdezni, bizonyítékokat vizsgálni és felhasználni. Egyik sem kerül túlsúlyba, kiválóan sikerült megtalálni az egyensúlyt a kettő között, ráadásul még újításokra is futotta a Phoenix Wright oldalon, hiszen egy korábbi epizódban sem volt lehetőség párhuzamosan több tanút is vallatni. Sajnos Laytonékra már nem jutott innováció, ott pont ugyanolyan típusú feladványok várnak, mint az eddigi hat részben: talán ez is az egyik oka annak, hogy az a sorozat lezárult, így az itteni búcsú méltó és meglehetősen hosszú is, hiszen alsó hangon is vagy 20 óra felgöngyölíteni Labyrinthia minden titkát.
A Wii U esetében a Nintendo még mindig azzal küzdd, hogy játékot találjon a platformra, a 3DS viszont továbbra is egy igazi aranybánya: hiába van még csak április, a Professor Layton vs Phoenix Wright egyértelműen az év legjobb Nintendo 3DS címe, egy kötelező, kihagyhatatlan darab, amely mind a két karakter rajongóinak, mind a velük csak most ismerkedőknek tökéletes élményt nyújt -- ez az a labirintus, ahová az ember örömmel veti bele magát, és inkább szomorú, mikor kijut, mint felhőtlenül boldog.
