A jól sikerült demó és a külföldi szakújságok rajongó kritikái pedig tovább fokozták kíváncsiságomat, hiszen úgy tűnt, hogy a Konami fejlesztői komolyan vették idén a feladatukat, és ezt mikor is tehették volna jobbkor, mint a sorozat születésének huszadik évfordulóján. Így igaz, a „nyerő tizenegy” immár két évtizede ontja a gólokat, az idei szezon pedig kétségtelenül az egyik legjobb, ami valaha a széria történetében készült. Még akkor is, ha a születésnapi ajándék csomagolása nem is teljesen hibátlan.
Merthogy a PES 2016 nem az, a programot a játéktörténelem legjobb futballszimulátorának kikiáltó hangzatos kritikák pedig túlzóak, mindamellett, hogy érdemei elvitathatatlanok: a dinamikus, remek tempójú, szórakoztató és mégis kihívásokkal teli játékmenet pár perc alatt magába szippantja majd a virtuális foci rajongóit. Ezt látva pedig még inkább fájó, hogy a körítésre nem maradt ideje, ereje, figyelme a Konaminak.
Szép vagy, szép vagy, szebb a tavalyinál
A letisztult, aktív csempés megoldásokkal operáló menürendszerből az első meccset elindítva rögvest megmutatják magukat az idei év újdonságai. Elsőként nyilván a sokat finomodott látvány fog feltűnni, a tavalyi 720p-s felbontás helyett végre Xbox One-on is majdnem Full HD-ben (1360 x 1080) pompázó futballisták és stadionok fogadnak minket. Persze a végeredmény nem nevezhető forradalminak, a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain grafikájáért is felelős házi gyártású FOX Engine nem kölcsönöz makulátlan megjelenést a PES 2016-nak. Több helyen is szembetűnőek az alacsony felbontású textúrával bíró elemek (pl. a BL meccsek előtt a játékos kapu oldalán felbukkanó „fűrészfogas” European Champions League felirat különösen ciki, ha már egyszer a Konami 3 évre bezsákolta az UEFA által szervezett tornák exkluzív jogait). Közelről szemlélve persze nagyon-nagyon szép az arcok kidolgozottsága, minden egyes bőrhiba, apró ránc szemrevételezhető a sztárjátékosokon, a mezek pedig realisztikusan gyűrődnek, ám az egyre távolodó kamera már közel sem fest olyan meggyőző képet. Főként a fű és a még mindig csúnyácska közönség megjelenítésével lehet problémánk, és bár utóbbi esetében rengeteg külön-külön animált szurkolót fedezhetünk fel a lelátókon, összességében még mindig nem keltik kaotikus, tomboló tömeg benyomását, inkább kódsorok kiszámított parancsait végrehajtó díszletként funkcionálnak. A fényeffektekkel is néhol mellélőttek a fejlesztők, van, ahol egészen természetellenesek a viszonyok, és egészen műtermi hatást keltenek, de ezzel végére is értünk a látvánnyal kapcsolatos, kifogásolható pontoknak.
A dinamikusan változó időjárási viszonyokat például remekül sikerült szimulálni, és ha ennek demonstrálása miatt a kelleténél talán egy kicsit többször is kell esőben futballoznunk, ez sokat dob a hangulaton. Bármikor megtörténhet, hogy egy napsütéses délutáni meccsen elkezd szakadni az eső, és persze mindez fordítva is igaz, gyakran az égi áldás elálltával száraz mezben játszhatjuk végig a második félidőt. Ráadásul mindez nem csak vizuális effekt, a gyepre hulló víz mélyebbé teszi a talajt, a távoli lövések és passzok meg-megcsúsznak a nedves füvön, és persze a cseleket és a becsúszásokat is másképp kell időzítenünk. Ezzel pedig el is érkeztünk a PES 2016 legerősebb részéhez, a játékmenethez.
Test a test ellen
Ami a pályán történik az ugyanis egész egyszerűen fantasztikus, lényegében minden tavaly felmerülő problémát kijavítottak a fejlesztők. Nyoma sincs a komikus jeleneteket produkáló fizikai motornak, a kapusok mesterséges intelligenciája remekül működik (a kirúgások esetében azért előszeretettel passzolnak az utolsó hátvédhez, még akkor is, ha annak éppen egy csatár lóg a nyakán), nem rúgunk 8-10 kapufát egy meccsen, a labdával viszont úgy varázsolunk, ahogyan csak szeretnénk, legyen szó akár indításról, lövésről vagy fineszes cselről. A PES 2016 a tavalyi rész taktikus, megfontolt játékmenetét hozza, ám mégsem tűnik lomhának köszönhetően annak, hogy háromszor annyi animáció került az idei részbe, így az összhatás sokkal dinamikusabb, gördülékenyebb lett. Nem beszélve arról, hogy ennek jótékony hatásaként a sztárok még inkább felismerhetőek mozdulataikról, Arjen Robbent például akkor is kiszúrnánk a pályán futásáról, cseleiről és lövéseiről, ha parókában tenné mindezt.
Az ütközéseket, fizikai kontaktusokat szimuláló új „collision system” modul parádésan sikerült, súlyt ad a küzdelemnek, tényleg a valódi focit idézi, ahogyan a játékosok egymást ráncigálva, feltartva, gyűrve, nyúzva igyekeznek megszerezni a labdát. Virtuális futballistánk testi erejét kihasználva reménytelennek tűnő helyzetekben verekedhetjük ki magunknak a játékszert, mindezt úgy, hogy közben a gyengébb fizikummal rendelkezők sem maradnak védtelenek, hiszen ők is képesek a labda hatékony fedezésére. Kár, hogy a bíráskodást nem sikerült az átalakított küzdelem minőségéhez igazítani, és ha korábban azzal vádoltuk a PES-játékvezetőket, hogy roppant szigorúan torolnak meg minden apróságot, akkor most pont az ellenkezőjét mondhatjuk el. A fizikai kontaktusokra épülő futballháború érvényesülése érdekében kis túlzással szinte bármi megengedett a gyepen, teljesen egyértelmű faultokat sem követ ítélet, az engedékenyen alkalmazott előnyszabály következtében pedig simán megúszhatunk lapot érő megmozdulásokat is. A gépnek erre persze nincs nagyon szüksége, hiszen alig-alig szabálytalankodik, egy-egy szabadrúgási lehetőségre gyakran akár meccseket is várnunk kell, ami a program erősen fizikai küzdelemre kihegyezett volta miatt nem éppen hihető.
Ezt leszámítva a gép által irányított ellenfelek és társak többnyire jó döntéseket hozva avatkoznak játékba támadásban és védekezésben egyaránt, kiválóan működik az egyes csapatrészek közötti összhang, a beállításoknál – melynek nehézkes és bonyolult kezelőfelületére azért ráférne már egy reform - felfedezhető új opciók, így a labdás és a labda nélküli játékhelyzetekben beállítható taktikai variációk, pedig sokrétűvé, méllyé és izgalmassá varázsolják az élményt. Kár, hogy az audio részleg nem teszi mindezt még hangulatosabbá, hiszen a stadionok hangzavara egy idő után inkább idegesítő, mint atmoszférikus, az unott Jim Beglin mellett a kommentátori székben Jon Championt váltó, és már egy 30 méterről alaposan fölé durrantott lövés esetén is hangosan óbégató Peter Drury pedig elhibázott választás volt. Igaz, a pár meccset követően is feltűnően önismétlővé váló közvetítés nem csak az ő hibája.
Fáradtnak tűnsz, mintha a régi volnál
A PES 2016 játékmenetéről az apró negatívumokkal együtt is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk, ám ez nem mondható el a tartalomról, hiszen minden fontos játékmódot lényegi újítástól mentesen kapunk meg ismét. A menedzser opciót takaró Master League-ben ugyan már találunk kalendárium nézetet és jobban testre szabható edzési lehetőségeket, az egyetlen futballista karrierjére koncentráló Become A Legend pedig kevesebbet tölt, és ritkábban fordul elő, hogy a kispadra szorulunk a játékosunkkal, de ezek nem azok a kaliberű újdonságok, amikre igazán vártunk. És ilyen tekintetben a tavaly bemutatkozó, nagyreményű online játékmód, a FIFA-franchise elképesztően népszerű FUT opciójának mintájára megalkotott MyClub is csalódás. Igaz, néhány hasznos funkció bevezetésre került, például a felesleges játékosainkat edzővé alakíthatjuk, hogy a stílusban hozzájuk leginkább passzoló futballistáink értékeit növeljük, a labdarúgók meccsenkénti fejlődését garantáló szintrendszer is jó ötlet, ugyanakkor nagyon hiányzik az átigazolási piac, így célzott játékosvásárlás helyett továbbra is a szerződtetett ügynökök képességeire és a szerencsére - vagyis hogy éppen kit rejt a kipörgetett labda – vagyunk bízva a csapatépítés terén. Persze a MyClub így is a legszórakoztatóbb opciója a PES 2016-nak, de igazi, sokoldalú rivális helyett még mindig inkább a szegény ember FUT-jának tűnik.
Mindent egybevetve a Konami remek epizóddal lepte meg idén a rajongóit, a program magját képező játékmenet pedig van olyan erős, hogy az apróbb hibákat könnyedén elnézzük neki. Most már „csak” a tartalmat és a prezentációt kellene ehhez igazítani, hogy új királyt avathassunk a futballszimulátorok éves harcában.
