1994-ben jelent meg az UFO: Enemy Unknown, amiből aztán szépen kinőtt az egész XCOM-széria. 2012-ben még egy újragondolt remake-et is kapott XCOM: Enemy Unknown címen – ehhez viszont az eredeti játék vezető dizájnerének, Julian Gollopnak már semmi köze sem volt, ő ugyanis az X-COM: Apocalypse után nem sokkal otthagyta a Mythos Gamest, majd jó pár év után David Kaye-nel közösen megalapították a Snapshot Gamest.
Eme stúdió égisze alatt Gollop először felmelegítette egy 1985-ös munkáját, ami a Chaos: The Battle of Wizards, ez lett a Chaos Reborn, amit egy Kickstarter-kampány után sikerült összehozni. Ezután döntött úgy, hogy nekiül az UFO, avagy XCOM újrakeverésének is, s ha már nem készíthet ezen a címen új játékot – a jogok ugye jelenleg a 2K Gamesnél vannak, és a Firaxis Games gyártja az új XCOM-okat –, legalább az eredeti játék szellemi örökösét elhozhatja nekünk.
A főnix feltámadása
A Phoenix Point története szerint 2022-ben a tudósok felfedeznek egy ismeretlen, földönkívüli eredetű vírust a globális felmelegedés miatt olvadó jég alatt. Mit ad isten, a Pandórának elnevezett kórokozó elszabadul, és minden élőlényből, legyen az állat vagy ember, mutánst kreál. Mivel az olvadó jégből szabadul fel, először az óceánok élővilágát alakítja át, gyorsan eluralva így a Föld nagy részét, hogy aztán rávesse magát a szárazföldekre, ahol egy misztikus ködöt létrehozva olvasztott be mindenkit, aki nem tudott elég gyorsan a hegyekbe menekülni.
Mi 2047-ben lépünk a képbe. Az emberiség már csak a bolygón szétszórt menedékekben létezik. Civilizációnk összeomlott, a menedékeket különböző ideológiájú és célú csoportosulások vezetik.
Mi a Phoenix Project nevű globális és titkos szervezet egyik sejtjét vezetjük. A huszadik században létrehozott csoportot kifejezetten azért alkották meg, hogy segítse az emberiséget, ha az a kipusztulás szélére kerülne. Kezünk alatt a túlélők legjobb katonái, tudósai és mérnökei dolgoznak, a feladatunk pedig visszaszorítani az idegeneket és megküzdeni azokkal a frakciókkal, amik nem hajlandóak minket követni.
Kell egy bázis
Mint írtam, aki játszott az XCOM valamelyik részével, az ebben a játékban azonnal otthonra fog lelni, ugyanis az alapok szinte egy az egyben ugyanazok. Ezt is három részre lehet bontani. Az első a bázismenedzselés, azaz a címbeli Phoenix Point terebélyesítése és fejlesztése. Különböző blokkokba húzhatunk fel laborokat, raktárakat, gyengélkedőket, hálóhelyeket és így tovább.
Mivel ezek nyersanyagigényesek (élelmiszer, technológiai- és építőipari nyersanyagot gyűjtögethetünk), ráadásul nem rendelkezünk sem korlátlan hellyel, sem végtelen mennyiségű energiával, jól át kell gondolnunk, miből mennyit építünk.
Változatos csatatér
A játék másik szakasza a közvetlen világjárás. Ez egy körökre osztott tevékenység. Szatellitjeinkkel folyamatosan pásztázhatjuk a Földet, és ha valami érdekesre lelünk, egy kis különítményt egy csapatszállító röpcsivel a helyszínre küldhetünk. Itt aztán körönként mozogva elvégezhetjük a felderítést.
Természetesen ezen a szinten lesz részünk a legtöbb akcióban, ugyanis eme folyton változó területek számos meglepetést nyújthatnak. Lehet, hogy új bázisra lelünk, az is lehet, hogy nyersanyag üti a markunkat, de az sem valószínűtlen, hogy a mutánsok állítottak csapdát.
Az összecsapások szintén az XCOM-ból megszokott módon zajlanak le. Körönként az akciópontokból merítve mozgathatjuk bakáinkat, illetve ezzel használhatjuk alapképességeiket (tárcsere, lövés, gyógyítás, gránátdobás stb.), az akaraterőpontokkal pedig aktiválhatjuk katonáink speckó skilljeit, például mesterlövészeknél a fokozott célzást – akaraterőpontból viszont eléggé le lettünk korlátozva, ezt a bakák csak pihenéssel tudják visszatölteni.
Katonáink mindezeken túl fejlődnek is, a bezsebelt képességpontokat három ágon oszthatjuk el: Strength (mennyi mindent tud cipelni), Speed (milyen gyorsan emészti fel az akciópontokat) és Willpower (mennyi akaraterőponttal bír). Szóval érdemes életben tartani kiskatonáinkat, ugyanis minél több fejlesztést kap, annál hatékonyabban harcolhat, míg egy újonccal könnyen megszívhatjuk.
Már csak azért is, mert a Phoenix Point egyik újítása az, hogy a Pandora vírus áldozatai alkalmazkodnak hozzánk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenféle új mutáció jelenik meg rajtuk. A mezei mumus egyszer csak páncélt növeszt, vagy az addig karmokkal támadó lény afféle buldózerré válik. Ez eléggé megfűszerezi a játékmenetet, ugyanis sosem tudhatjuk, mivel kerülünk szembe.
A másik újítása a játéknak az, hogy az új XCOM-okkal ellentétben itt nem százalékos arányban mérik a találati valószínűséget. Egyszerűen lemodellezték a lövedékek röppályáját, így, ha az ellenfélnek közvetlen az arcába nyomod a rakétavetőt, nem kapsz olyan üzenetet, hogy 10% eséllyel fogod eltalálni.
Viszont ez azt is jelenti, hogy a tereptárgyak komoly akadályokat képeznek. Akár egy belógó faág is meghiúsíthatja a találatot, abba pedig ne is reménykedjünk, hogy a fal mögött lapító ellent kanyarból kilőjük – a jó hír az, hogy ugyanerre az ellenség sem képes.
Lövést kétféleképpen adhatunk le: a gépre bízva, ekkor két koncentrikus kör ad támpontot a sikerhez. A külsőben 100%-os a találat esélye, a belsőben 50%. A másik lehetőség a Free Aim, ilyenkor szabadon választhatjuk ki, melyik testrészt vegye célba hős bakánk. Személy szerint ezt a módszert sokkal jobban preferáltam, mert így akár egy pajzs mögött gubbasztó mumust is ki lehet iktatni úgy, hogy becélzod a pajzs alól kikandikáló lábfejét. Nyilván ettől még nem feltétlenül fordul fel, de lelassíthatod. Ha pedig a fegyvert tartó karja lóg ki, akkor akár ki is lőheted a kezéből a tűzszerszámot.
Ez a testrészenkénti sebzés viszont a saját embereinkre is igaz, szóval oda kell figyelni, mert ha valakinek lesérül a karja, mondjuk repeszgránát robbanása miatt, az onnantól kezdve azt a kezét nem fogja tudni használni, és elfelejthetjük a kétkezes fegyvereket. Az ilyen komolyabb sérüléseket csak a bázis kórházában tudják helyre tenni.
Frakciók közti adok-kapok
A Phoenix Point harmadik része a frakciók közti ügyeskedés. A játékban három nagyobb csoport van: a vallási fanatikus Disciples of Anu, a hierarchikus felépítésű, de békés Synderion, valamint a militarista és erőszakos New Jericho. Mindhárom féltől kérhetünk katonákat és felszerelést – sőt, a pályákon akár el is orozhatunk tőlük cuccokat, amiket aztán szétszedve és tanulmányozva magunk is legyárthatunk.
Az egészben az a szép, hogy eme három frakció nem áll barátságban egymással. Az Anu szent lényekként tekint a mutánsokra, a Synderion a békés együttélést hirdeti, a Jericho meg simán bezúzná az összes szörnyeteget. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az egyik csoportot támogatjuk, a másik kettő jó eséllyel, de az egyik mindenképpen megorrol ránk, aminek igen súlyos következménye lehet: háború. Onnantól kezdve pedig már nem csak a Pandora-szörnyekkel, de az emberekkel is meggyűlhet a bajunk a csatatéren.
Jó ez, de…
Összességében a Phoenix Point remekül sikerült játék, méltó az XCOM-hoz. Ugyanakkor hiányzik belőle a kihívás – egész pontosan, az a fajta kihívás, amit az XCOM nyújtott. Az ellenfelek gyorsan kiismerhetőek, és a folytonos változásaikkal is csak egyszer tudnak meglepetést okozni, aztán hamar rájössz, hogyan védekezz a láthatatlanná váló vagy éppen a nehéztüzérséggé mutálódott lények ellen.
A diplomáciai rész is felemás érzést kelt, ugyanis akárhogy ügyeskedünk, a frakciók közti háború elkerülhetetlen, így ennek kicsit olyan felesleges szaga van. Én egy idő után inkább elkezdtem megerősíteni a kapcsolatot a számomra szimpatikus szervezettel (jelesül a Jerichóval, mert a fanatikusokat nem kedveltem, a békepártiakkal kapcsolatban meg úgy éreztem, hogy eleve veszett ügy mellett kardoskodnak, a mutánsok nem akarnak békét), a másik kettőt meg kíméletlenül kihasználtam, kiraboltam, végül betámadtam.
Ezeket leszámítva viszont csak ajánlani tudom a Phoenix Pointot, mert tényleg remek, élvezetes játék lett, ami bátran odaállhat nem csak a régi, de az új XCOM-ok mellé is.
