Tinédzserek tartanak egy kis szigetre, ahol nem mellesleg katonai létesítmény is állt korábban, plusz érdekes mendemondák keringenek a területről. Ezen a ponton már sejthetjük: némi misztikum, feszültség mindenképpen a produkció részévé válik, azonban a felütés mellett az első pillanatokban is varázslatos prezentáció az, ami komolyabban elvarázsolja az embert. A festményszerű, kétdimenziós hátterek remekül mutatnak, miközben a kidolgozottabb karakterek bandukolás közben folyamatosan beszélgetnek, csacsognak, fotózgatnak. Igen, az Oxenfree egyik fontos ismérve: oldalnézetes, sztoricentrikus, akciójeleneteket nem ismerő, drámától sem mentes sétálószimulátorról van szó, így ha valaki folyamatos robbanásokra vágyik, netán bámulatos, életszerű külsőre, akkor rossz helyen keresgél.
Bar(l)angolás
De térjünk vissza az alapokhoz! A szigetre érve (kis hajózással kezdünk) Alex a mi emberünk, avagy a fiatal lányt irányítva ismerjük meg legjobb barátunkat, Rent, valamint Jonast, aki egy nagy traumát követően szeretne új testvérünkké válni. Ezek után feltűnik még két leány, akik nem annyira a barátságos stílusukról ismertek, ám a bulizást, sztorizgatást és a kínos keresztkérdéseket ez sem akadályozza. Aztán jön a nagyszerű ötlet: a helyi barlang előtt fura anomáliákat lehet felfedezni, nézzünk utána a dolognak!
A fiatalok szeretik a kalandokat, így ezúttal is sikerül valamit felébreszteni, az ismeretlen erő hatására pedig a kis társaság tagjai egy eszméletvesztést követően a sziget különböző pontjain találják magukat. A segélykérő rádiókkal, régi telefonokkal kommunikáló csipet csapat igyekszik összetalálkozni, majd megfejteni azt a rejtélyt, aminek következtében az éterben statikus zajok keletkeznek, valaki néha a „megszállottság” állapotába kerül, a furcsa eseményeknek pedig mindezzel csak a felszínét kapargatjuk, elkerülve így a fontosabb spoilereket. Utóbbiakat maguk a fejlesztők kérték mellőzni, elvégre a végigjátszás négy órája olyan kaland, amit mindenkinek egyedül érdemes megtapasztalnia – a Night School szerint kontrollerrel a kézben, kényelmesen elhelyezkedve
A sziget megtisztult!
Noha a kontroller helyett a billentyűzetes, egeres megoldás is tökéletesen beválik, a nyugodt körülményeket, a jó hangrendszert vagy fülest én is javasolni tudom. A sziget rejtélyeinek felfedezése ugyanis nem egy olyan pillanatot tartalmaz, ami képes feszültté tenni a hangulatot, amihez a nagyszerű zenék, hanghatások és a remek dialógusok is sokat hozzátesznek. Sokszor választhatunk, milyen irányba menjen egy-egy párbeszéd (többfajta szövegbuborék jelenik meg, ezek közül klikkelhetünk a nekünk megfelelőre), más dolgunk mondjuk nem is nagyon van.
A játék esetleges „hibái” közé is szinte csak ennyi sorolható – nagy fejtörők, ügyességünket próba elé állító kihívások nem kerültek a programba. Sétálgatunk az előhívható térkép elsődleges pontjait figyelembe véve, utánajárunk a történetnek, a fejlesztők pedig végig fogják a kezünket. Más kérdés, hogy a párbeszédek éppen eléggé realisztikusak, a hangulat pedig pont elég erős ahhoz, hogy mindez ne jelentsen lényegi negatívumot, amikor a négyórás kampány végére érünk. Az Oxenfree kiváló kezdése az évnek, stílusával pont azt hozza, amit szeretünk az indie műfajban: egyedi megoldásokat, amiknek hála az ösvényeket bejárva tapasztalható kis irányításbeli problémák felett is szemet tudunk hunyni.
