A Mars régóta elérendő cél az emberiség számára – számtalan terv készült arra, hogy ne csak meglátogassuk a vörös bolygót, hanem egyenesen tábort verjünk ott. Sőt az igazán merész elképzelések arról szólnak, hogy formáljuk át a szomszédos égitestet, majd miután zöldbe borult a táj, az új otthonunknak nevezzük ki azt. Mindez ráadásul nem csak elméletben vagy a sci-fi irodalomban létezik. Az első, óvatos lépéseket már meg is tettünk, generációról generációra egyre fejlettebbé vált robotok képében, a hús-vér Tony Stark, azaz Elon Musk pedig aktívan dolgozik azon, hogy a nem is olyan távoli jövőben, jó esetben 2025-ben már embereket küldjön a Marsra.
A videojátékok terén persze nem vagyunk ekkora lemaradásban, az elmúlt években és évtizedekben ugyanis számos alkalommal meglátogathattuk a bolygót, általában fegyverrel a kézben. Egy új, felfedezetlen planéta azonban jóval több lehetőséget rejt, mint az egyszerű háborúzás, a Mohawk Games pedig az üzleti oldalról közelítette meg a hódítás témáját. Ez elsőre rémesen unalmasnak tűnhet, de ha hozzáteszem, hogy a Civilization-sorozat utóbbi három részét jegyző tervezőket tömöríti a csapat, akkor máris érdekesebb a felállás. És tényleg az, az Offworld Trading Company (innentől kezdve OTC) újszerű élményt kínál, bár ennek is megvannak a maga hibái.
Dollar, dollar bill y'all
Az alaptörténet nagyon egyszerű: a Föld haldoklik, így hát irány a Mars! Játékosokként a kolonizáció korai szakaszában csatlakozunk be, amikor az igazán keménynek hangzó erőforrás- és energiaválság ugyan már nem fenyeget, de még így sem egyszerű talpon maradni a vörös homokban. A kolonizáció forrongó hajnala tárul elénk, amikor mindenki mindenkivel versenyez, és noha seregek itt nem kaszabolják egymást, sőt egyetlen fegyver sem dörren el (legalábbis nem közvetlen módon), egyfajta háború mégiscsak zajlik. Ennek hadszíntere a tőzsde, a tábornokok pedig vérszomjas üzletemberek.
Célunk a hatalom és a minél nagyobb pénzkötegek hajszolása, az ehhez vezető út pedig szabotázsakciókkal és gátlástalan üzleteléssel van kikövezve, kifejezetten üdítő újdonsággá téve mindazt, amit az OTC kínálni tud, bár hozzá kell tenni, hogy maga az ötlet nem teljesen eredeti. A játék kimondva, kimondatlanul is az 1983-as, még Atarira írt M.U.L.E.-lal mutat tagadhatatlan hasonlóságokat (az egyik egység ráadásul névrokon). Lopás vádja azonban nem merülhet fel, a Mohawk Games maximum múzsának használhatta fel eme őskövültet, aminek alapjaira építkezve valami egyedit hoztak össze. Olyat, aminek ma csak kevés párja van.
Adni-venni
De mi is a feladatunk? Nos, „csupán” annyi, hogy nyersanyagok és kész termékek ügyes üzletelésével vezessük sikerre a cégünket, ám ahogy sok mindent, ezt is csak kimondani könnyű, valóra váltani már annál nehezebb. Az első buktatóval akkor találkozunk, amikor a játék megkérdezi tőlünk, hogy melyik frakciót szeretnénk választani, ugyanis négyen pályáznak a bolygó üzleti dominanciájára, és természetesen mind más taktikát követlenek meg. A robotoknak például nem kell a létfenntartással vesződniük, a tudósoknak pedig könnyebben megy a nyersanyag kitermelése. Bármelyik oldalt is válasszuk azonban, az biztos, hogy nehéz dolgunk lesz. Már az sem mindegy, hol létesítünk telephelyet, hiszen az a hely a legjobb, ami közel van a számunka fontos erőforrásokhoz. A kiszemelt terület azonban garantáltan ütközik a többiek érdekeivel, szóval sietni kell, de nem kapkodni. Szerencsére egy félig valós idejű stratégiai játékkal állunk szemben (bármikor megállítható a játék), így van idő töprengeni, noha teljesen fellélegezni sosincs alkalmunk.
Az igazi nehézséget az jelenti, hogy nagyon limitáltak a lehetőségeink: a cégünk főhadiszállását ötször fejleszthetjük, minden szintlépéskor 4-4 beépíthető parcellát kapunk, és… és hát ennyi. Ezzel kell gazdálkodni, tehát felhajtani a szükséges nyersanyagforrásokat valamint gyárakat, erőműveket és bónuszokat adó hivatalokat építeni. Ha valamit ez elején elszúrtunk, annak a játék végén isszuk meg a levét, hibázni pedig nagyon könnyű – és ez még nem minden!
A program lehetetlenné teszi, hogy becsületes módon, pusztán az erőforrások eladásával gazdagodjunk meg, a játékmenet része ugyanis a feketepiac, mintegy bemutatva az üzleti élet sötét oldalát. Itt bombákat, sztrájkokat vagy kalóztámadásokat rendelhetünk meg jó pénzért, amelyek lassítják a termelést, vagy bizonyos esetekben teljes gyárakat, lelőhelyeket tesznek tönkre. Sőt még arra is lehetőségünk van, hogy mesterségesen manipuláljuk a piaci árakat, hamis üzenetet küldve arról, hogy például a szilícium készletek elfogytak, miközben ott a raktár, tele az értékes félfémmel, hogy aztán alaposan felsrófolt áron adhassuk el a cuccot.
Az OTC megtévesztően kegyetlen játék a viccelődő, színes, bár baltával faragott külseje mögött, hiszen számtalan dologra kell egyszerre odafigyelnünk benne, és nem csak a saját oldalunkon, hanem a folyamatosan zúgolódó versenytársainkén is – ez lehet MI vagy hús és vér ellenfél a multiban. A begyűjtött infók szerint kalkuláljuk ki a következő lépésünket, döntéseinknek pedig minden esetben súlyos, sokszor alig belátható következménye van. Egyetlen rosszul kiválasztott építési projekt dominó-effektust indíthat el, adóssághalmokat pakolva serkenő cégünkre, ami egyszerre csökkenti a részvényeink értékét és a kínálkozó lehetőségeket, miközben a riválisok szépen elhúznak mellettünk, majd kapva az alkalmon felvásárolnak bennünket, ami természetesen a játék végét jelenti.
A számok bűvöletében
Nem a kezdő stratégák játéka tehát az OTC, hanem azoknak szól, akik már sokat láttak ebben a zsánerben, ám még nekik is türelemre lesz szükségük – brutálisnak talán túlzás lenne nevezni, de mindenképpen izzasztó, különösen akkor, ha a multiplayer módba is belekóstol az ember, a belefektetett időt azonban meghálálja. Remekül átjön az az érzés, milyen lehet egy nagy cég mindennapi irányítása, a nagy sikerektől kezdve a fullasztóan sok teendővel való zsonglőrködésig. A „mérkőzések” pedig az elejétől a végéig izgalmasak és újszerűek, éppen az indirekt, a mindenható piac ravasz vagy éppen átlátszó manipulálására épülő játékmenet miatt. Az OTC-t azonban éppen ez a nehézsége fogja vissza, sokaknak ugyanis ijesztő lehet a nagyfokú koncentrációt igénylő struktúra. Ha viszont pont erre vágysz, és már unod a folytonos háborúsdit, akkor a Mars csak rád vár!
