Az Acquire és a Square Enix közös alkotása is ilyen sorsra jutott, mikor a Nintendo Switch felhozatalát erősítve jelent meg tavaly nyáron (2018/08-as PC Guru), hogy aztán mindenki vágyakozva és nyálcsorgatva nézegesse a gyönyörű, eszméletlenül mutatós és érdekes megvalósítású JRP képeit és videóit. A fejlesztők által létrehozott „HD-2D” világ egyszerre nosztalgikus és modern, egyszerre ismerős és soha nem látott, aki pedig kicsit is vonzódik a japán szerepjátékokhoz, a körökre osztott harchoz, az szerintem bánatosan nézte a Nintendo-exkluzív program bemutatóit – már ha nem rendelkezett a célplatformmal. Egészen mostanáig! Közel egy esztendővel az eredeti megjelenés után ugyanis az Octopath Traveler új célhardverre utazott, hogy további kalandorokat raboljon el világába.
Ismeretlenek közös útja…
Ahogyan azt az eredeti tesztben wilson is írta, a játék alapja rendkívül egyszerű, története nem igényel különösebben terjengős bemutatást. Adott nyolc karakter, akik a program világában külön életet élnek a saját kis városaikban, ha pedig választasz egyet közülük, megismered az adott szereplő múltját, majd megindulhatsz vele a nagyvilágba, felfedezve a környéket, illetve összeszedve a többieket. Mindez azt jelenti, hogy az indulást és az első kötelező köröket letudva egy szimpatikus forma felé kell megindulni a térképen, majd őt elérve sikerül leleplezni az ő múltját is, feladatát teljesítvén aztán csatlakozik a csapathoz, majd így lehet továbbhaladni a következő célpont irányába.
A karakterek mind egyedi stílusúak, saját emlékekkel, eltérő skillekkel és fegyvertudással, specialitásokkal, így remekül kiegészítik egymást, ráadásul tudásukra szükség is lesz a harcok során, amik a körítés mellett amúgy az Octopath Traveler legnagyobb pozitívumai. Merthogy az erdőket, tengerpartot, hegyeket és barlangokat járva eltérő ellenfelekbe lehet belefutni, elsőre pedig nem is olyan egyszerű őket megsebezni. Itt ugyanis nem mindegy a fegyvernem, a mágia fajtája, és kísérletezgetni kell mindaddig, míg ki nem derül, bele nem épül enciklopédiánkba, hogy az óriásbéka ellen a fényvarázslat, a kalózokkal szemben meg a tűzgolyók a legcélszerűbb eszközök. És ez még mindig csak az akár sokszoros védelem leverését jelenti, amivel rövid ideig mozgásképtelen az opponens, hogy utána egy darabig a parti minden tagja a saját eszközével, netán egy megduplázott csapással ossza a ki tudja, mennyire erős monstrumot. Mert szokj hozzá, hogy brutális ellenfelekkel is összehozhat a sors, ami viszont szinte állandóan igényli az aktuális ellenhez alkalmazkodó új taktikát.
…közös sztori nélkül
Ez így összességében nagyon jól hangzik, sőt egy darabig nagyon jó úgy önmagában. A látvány tényleg káprázatos, az már első látásra is szerelem volt, emellett a harcok is kimondottan élvezetesek, ráadásul nálam még a zenék is iszonyatosan betaláltak. A szinkronnal (legyen szó a japánról vagy az angolról) már nem voltam ennyire kibékülve, de a legnagyobb gond a mindent átfogó sztori, a komolyabb célok hiánya, amik egy történetorientált RPG-nél az alapot adják mindenhez. Egy idő után emiatt vérzik el az Octopath Traveler, ami egyébként minden mást megtesz azért, hogy a játékos élvezze. Változatos, izgalmas, gyönyörű, egyedi… és végre PC-n is, amin remekül teljesít. Megérte kivárni a portolást, bár jobban örültem volna, ha ennyi idő után legalább egy sablonos sztorit még hozzácsapnak, netán olcsóbban jelentetik meg.
