A Need for Speed túl van a fénykorán, ezt kár lenne tagadni. A sorozat a 2006-os Carbon óta nem igazán találja identitását, és sokak szerint az utolsó igazán jó NFS-játék is a 2010-es Hot Pursuit volt. Az EA épp ezért végül egyetlen stúdióra, a Ghost Games csapatára bízta a szériát, azonban a fejlesztők eddig nem igazán tudták meghálálni a beléjük vetett bizalmat. Bár első próbálkozásuk, a Criterion csapatával közösen készített Rivals még kedvező fogadtatásban részesült, az általuk jegyzett következő két NFS enyhén szólva is gyengére sikeredett, ráadásul a 2017-es Payback loot boxokra épülő tuningolási rendszere körül egy igen szép botrány is kirobbant a játék debütálása után. Mindezek fényében elég semmilyen elvárásokkal ültem le a csapat idei próbálkozása elé, a Need for Speed Heat azonban, bár korántsem tökéletes, így is egy kellemes meglepetésnek bizonyult.
Mint a talajvíz
A játék története szerint egy feltörekvő fiatalt alakítunk, aki azzal a céllal érkezik a neonfényben úszó Palm Citybe, hogy bekerüljön a legelitebb versenyzők közé. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, két dologra lesz szükségünk: pénzre, amit a nappali, legális, zártpályás versenyeken szerezhetünk, illetve hírnévre, amit viszont az éjszakai vad, törvénytelen futamok adnak, ahol a riválisok mellett még a yard is a nyakunkban lohol. A képlet persze nem ennyire egyszerű, részt vehetünk még többek között egy testvérpár családi drámájában, illetve néhány korrupt rendőrt is lehetőségünk lesz lebuktatni, de alapvetően elmondható, hogy a Heat akkor a legjobb, amikor nem próbál elmesélni semmit, csak hagyja, hogy szabadon versenyezzünk, a következő kocsiért vagy fejlesztésért hajtva.
Szerencsére a 2015-ös epizód élőszereplős átvezetői itt kimaradtak, ahogy a Paybackre jellemző sztoriküldetésekre sem érdemes számítani (azért akad belőlük egy-kettő, de nem törik meg olyan vészesen a versenyzés ritmusát, mint a 2017-es játékban), és ez enyhén szólva is a Heat előnyére válik. Persze gyenge párbeszédekből és előre látható fordulatokból így is jutott elég, de a történet amúgy sem volt soha a sorozat erőssége, és szerintem kifejezetten jó, hogy a sztorit a Ghost Games sem erőlteti mindenáron.
Éjjel-Nappal Palm City
A Heat legnagyobb újdonsága és egyben központi játékeleme a napszakváltozás. Bár a sorozat korábbi részeiben is volt már lehetőségünk legális keretek között versenyezni (gondoljunk csak a ProStreetre vagy a Shift-alsorozatra), azonban a Ghost Games alkotása az első, mely a zárt pályás futamokat az éjszakai versenyzés illegális világával vegyíti.
Nappal alapvetően nincs okunk aggodalomra: száguldozhatunk kedvünkre, a térképen néha feltűnő rendőrök csak akkor foglalkoznak velünk, ha nekik ütközünk. A versenyek is jóval barátságosabbak, természetesen forgalom sincs a lezárt pályákon, így egyedül a versenytársainkkal kell törődnünk. Éjszaka viszont szó szerint megvadul a város. Felgyulladnak a neonfények, elindulnak az illegális futamok, sőt még a játék zenéje is sokkal pörgősebb, agresszívebb lesz. Ilyenkor már bizony a forgalommal is törődnünk kell, hiszen nincs senki, aki eltereli a civileket a pályáról, ha pedig meglát egy rendőr, könnyen lehet, hogy a reggelt már a fogdában töltjük.
Hogy épp mennyire bökjük a törvény csőrét, azt a játék készségesen jelzi a Heat meter segítségével: minél nagyobb ez a szám, annál több és annál agresszívabb rendőr fog a nyakunkba szakadni a következő üldözésnél. A Heat minden versennyel és minden kihágással egyre csak nő, ráadásul, ha ez nem lenne elég, begyűjtött hírnevünket az éjszaka végén a gép megszorozza ezzel a számmal, így minél durvábban vezetünk, annál gyorsabban szerzünk magunknak nevet a versenyzők között. Nem árt azonban figyelnünk: ha a zsaruk elkapnak, akkor oda a teljes Heat meter, épp ezért minden verseny előtt mérlegelnünk kell, hogy belevágunk-e az újabb törvénysértésbe, vagy megelégszünk annyi hírnévvel, amennyit eddig szereztünk. Érdemes viszont megjegyezni, hogy maguk az üldözések nem lettek a legacélosabbak. A rendőrök a legtöbb esetben csak szerényednek mögöttünk, és mivel pursuit breakerek nincsenek a játékban, így levakarni sem igazán lehet őket, emiatt pedig a legtöbb üldözés kényelmetlenül sokáig elhúzódhat.
A napszakok közti váltás is meglehetősen egyszerű: a garázs elhagyása után mindig dönthetünk, hogy nappal vagy éjszaka szeretnénk-e vezetni, valamint nappal egyetlen gombnyomással bármikor átválthatunk éjszakába. Visszafele viszont ugyanez nem működik, az estéknek csak a Palm Cityben szétszórt biztonságos házak felkeresésével vethetünk véget.
Jöhet a padlógáz
A Heatben összesen 127 autó kapott helyet a Volvóktól kezdve a BMW-ken és Mazdákon át egészen a Ferrari és a Lamborghini legújabb modelljeiig. A kocsik jó része kívül és belül egyaránt testreszabható, méghozzá meglehetősen alaposan. Külön öröm, hogy a Paybackben bevezetett kártyás rendszer eltűnt, így most már nem a szerencsén múlik, hogy épp milyen alkatrészt kapunk a kocsinkhoz, hanem mi választhatjuk ki, mit szeretnénk fejleszteni.
Az irányítás a tuninghoz hasonlóan nagyjából hozza ugyanazt a formát, amit a Ghost Games korábbi alkotásaitól már megszokhattunk, azaz itt is akkora hangsúly kerül a driftelésre, hogy kis túlzással a sarki boltba is csúszkálva fogunk lemenni. Persze mindegyik kocsi esetében testre szabhatjuk, hogy mennyire tapadjon az útra, de az én tapasztalataim szerint érdemes inkább a driftelésre húzni a járgányokat, ezzel nagyban megkönnyítve az életünket.
Ami a versenyzést illeti, az egyes versenymódok nagyjából megfelelnek annak, amit a Paybackben is láthattunk: van itt sprint, körverseny, drift és off-road száguldás egyaránt, szóval a változatosság garantált. Néha akad egy-egy driving story is, de lényegében ezek is szimpla versenyek, csak előtte egyik vagy másik haverunk beszél egy kicsit arról, hogy most miért fontos nyerni.
Neonfény és csillogás
A Heat története a pálmafáival és csupa üveg felhőkarcolóival enyhén szólva is Miamit idéző Palm Cityben játszódik, de nem csak itt versenyezhetünk, hiszen a térkép hatalmas és szerencsére igen változatos is. Vannak békés kisvárosok, vadul kanyargó hegyi szerpentinek és elhagyatott kavicsbányák vegyesen, sőt, ha már Miami és Florida, akkor feltűnik egy Kennedy Űrközpontra gyanúsan hasonlító épület is. A térképen ezenkívül számtalan gyűjtögethető kacat, összetörhető reklámtábla és opcionális kihívás is helyet kapott, ezeket érdemes felkutatni, ha egy kis extra pénzre és hírnévre vágyunk.
A térkép tehát hatalmas, a város és úgy összességében a játék kinézete viszont már elég vegyes képet mutat. Maguk a kocsik nagyon jól néznek ki, azonban a környezettel és a karakterekkel vannak gondok. Sokszor csak elmosott, életlen textúrákat kapunk, melyek a nagy száguldás közben annyira még nem feltűnőek, de amikor lassul egy kicsit a tempó (vagy amikor a verseny előtti intróban mutogatják nekünk a közönség rondábbnál rondább tagjait), akkor azért megtörik a varázs.
Mehet a menet?
Mindent összevetve a Need for Speed Heat tagadhatatlan előrelépés a Ghost Games eddigi két önálló alkotásához képest, azonban érdemes figyelembe venni azt is, hogy sem a 2015-ös epizód, sem a Payback nem tette túl magasra azt a bizonyos lécet. A Heat ennek ellenére egy kifejezetten szórakoztató darab lett, mely, ha teljes áron nem is ajánlható mindenkinek, egy leárazás alkalmából jó vétel lehet.
