Manapság szinte már divat, hogy egy sikeres könyvből film, esetleg játékadaptáció készül. Van, amit jól eltalálnak, és van, amit kevésbé. Esetünkben is ez történt, hiszen a játék Umberto Eco A rózsa neve című műve alapján készült. Ezzel még nem is lenne gond (sőt), ám felmerül az emberben az a kérdés: ha már egy ismert témához nyúlnak a fejlesztők, akkor miért nem tudják tisztességgel befejezni, amibe belekezdtek? Alapjáraton a történet megfelelő lenne egy ilyen kaliberű point and click játékhoz, hiszen egy XIV. századi kolostor a színhely, ahol egy brutális sorozatgyilkos felkutatására hívják Toledói Leonardo atyát és hű segédjét, Brunót. Szórakoztató, ármányokkal teli nyomozósdit vártak a kiéhezett kalandorok, de csalódniuk kellett.
Igen, kisebb csoda, hogy valami viszonylagosan jól sikerült a játékban. Hogy azért ne vegyem el a játékosok kedvét teljesen, leírom a játék azon momentumait, amik megérik a fáradságot, hogy mégis belekezdjünk a kalandozásba. Azzal kezdem, ami talán mindenki számára egyértelmű még akkor is, ha nem játszott a játékkal, csak képeken, videókon látta -- ez pedig a grafika. Manapság a játékosok számára igencsak sarkalatos pont, hogy milyen a játék külcsínje. Nos azt kell, hogy mondjam, erre legalább nem lehet panaszunk. A hátterek igazán gyönyörű, kézzel festett képek, amik előtt a 3D-s figurák mozognak. Szintén kiváló munka a karakterek kidolgozása is: egészen aranyosak, és a manapság oly népszerű rajzfilmszerűség határát súrolják, sőt bele is mennek. Mindemellett még a játék közben előforduló átvezető videók is emelnek a játék élvezeti fokán néhány pontot. Jó minőségű, rajzfilmszerű, igazán mutatós filmecskéket kaptunk, bár ezek néha-néha megakadtak egy pillanatra, de lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben volt.
Tulajdonképpen a fenti két momentum (a grafika és az átvezetők) az, amely elviszi a hátán a játékot. Ha ezek sem jöttek volna össze legalább ilyen szinten, akkor a játék azonnal mehetett volna a süllyesztőbe. Megemlítendő még az aláfestő zenék minősége is -- talán ez a játék másik fontos pozitívuma. Szinte mindenhol az aktuális témához illő, hol pörgősebb, hol lassabb muzsikát kapunk, attól függően, hogy a történet éppen mit kíván meg. (A több mint 70 percnyi zenei anyagot a Prágai Filharmonikus Zenekar játszotta fel.) Ennyiben gyakorlatilag ki is merül a játék pozitívan értékelhető része.
Sajnos számomra több olyan momentum is volt, amit megengedhetetlennek vélek egy olyan játéktól, ami az elme megmozgatását, a nyomozást és a játékos szórakoztatását tűzte ki célul. Elsőként ott vannak a fejtörők. Vagy inkább mondhatnám, hogy nincsenek ott a fejtörők, hiszen annyira keveset raktak a játékba, hogy az már elszomorító. Ha véletlenül mégis összetalálkozunk eggyel, akkor pedig megeshet, hogy két perc alatt kitaláljuk, vagy éppen egy fél napot ülünk rajta és mégsem tudjuk megoldani. A fejlesztők egyszerűen nem találták meg az arany középutat a még elgondolkodtató, de megoldható feladványokhoz.
A játék másik idegölő része az adatgyűjtés. Ahhoz hogy továbbjussunk, információkra van szükségünk a többi karaktertől: ki mit látott, hallott, ki kire gyanakodik. Hogy ezt a sok infót begyűjtsük, szépen végig kell kérdezgetnünk mindenkit, ami bizony nagyon hosszadalmas feladat, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az 5-10 perces beszélgetésünk végén érdemi adatokkal lettünk gazdagabbak. Lehet, hogy megkaptuk volna a kívánt információt, de vagy nagyon homályos utalásban, vagy egyáltalán nem is volt már kedvünk megvárni, és inkább továbbléptünk. Gyakorlatilag tele van a játék felesleges szövegeléssel, mászkálással, ami miatt ugyan a játékidő egészen hosszúra is nyúlhat, de mögöttes tartalom nincs benne. Hasonlóan unalmas a tárgybegyűjtés is. Nincs elrejtve semmi, nem kell kiguvadnia a szemünknek, hogy észrevegyük a keresett dolgot. Egyszerűen amire lehet, arra rákattintunk, és ha szükségünk van rá, akkor Leonardo felmarkolja.
Bár korábban írtam, hogy a karakterek nagyon szépek lettek, csak a lemodellezésükkel nem vagyok megelégedve: nem keltik bennem azt az érzést játék közben, hogy ezek akár igazi emberek is lehetnének. A mozgásuk esetlen, a szinkronjaik pedig egyszerűen nem illeszkednek a karakterekhez – egyedül a főszereplő Leonardo hangjával voltam úgy-ahogy megelégedve. Gondolom, rá különös hangsúlyt fektettek, a többiekre pedig már nem maradt idő. Olyan lett ez a játék, mintha idő előtt kellett volna kiadniuk a srácoknak, és nem tudták rendesen befejezni -- pedig ez nem így van, még csúszott is a megjelenés 1-2 hónapot. És ezen a ponton említem meg a játék legnagyobb problémáját, azt, hogy egyszerűen bugosan, hibásan került kiadásra. Folytonosak voltak a fagyások, kilépések, néha az este játszódó részeknél fehér csíkok úsztak be a képbe, és mindemellett még rosszul is lett optimalizálva az egész (persze lehet, hogy a hibák csak az én verziómat gazdagították, de a fórumok panaszáradatát látva ezt erősen kétlem.). Egyszerűen egy gyenge középkategóriás játékot sikerült alkotniuk Alcachofáéknak, ami azért sem megbocsátható, mert ezelőtt még nem tettek le tökéletes, vagy legalább ahhoz közeli művet a nagyközönség elé.
Sajnos a játékról egyszerűen nem lehet jó kritikát írni. Szinte nincs benne olyan rész, amibe bele ne lehetne kötni. Ha legalább vittek volna bele egy kevés humort és életet, akkor a figyelem talán elterelődött volna a bosszantó hibákról. Sajnos nem így történt. Unalmas ide-oda mászkálós, túl komor játékot kaptunk. Ha a spanyolok valamit kezdeni akarnak ebben az amúgy is túltelített iparban, akkor valami maradandó élménnyel kell legközelebb meglepniük a játékosokat. Lehet, hogy saját kis országukban ez a teljesítmény elegendő (bár a Pendulo is spanyol csapat, és százszor színvonalasabb), de a nemzetközi sikerekhez ez vajmi kevés. A The Abbeyben mutatott teljesítményük bőven a kívánalmak alatt van. A játékot olyan mazochista, önkínzó egyéneknek ajánlom, akik nem tudják mással elütni szabadidejüket, mint ezzel a játékkal, vagy éppen olyan időszak van, amikor egyetlen színvonalasabb játék sem kerül forgalomba.
Kisebb csodákat művelt ugyan…
Igen, kisebb csoda, hogy valami viszonylagosan jól sikerült a játékban. Hogy azért ne vegyem el a játékosok kedvét teljesen, leírom a játék azon momentumait, amik megérik a fáradságot, hogy mégis belekezdjünk a kalandozásba. Azzal kezdem, ami talán mindenki számára egyértelmű még akkor is, ha nem játszott a játékkal, csak képeken, videókon látta -- ez pedig a grafika. Manapság a játékosok számára igencsak sarkalatos pont, hogy milyen a játék külcsínje. Nos azt kell, hogy mondjam, erre legalább nem lehet panaszunk. A hátterek igazán gyönyörű, kézzel festett képek, amik előtt a 3D-s figurák mozognak. Szintén kiváló munka a karakterek kidolgozása is: egészen aranyosak, és a manapság oly népszerű rajzfilmszerűség határát súrolják, sőt bele is mennek. Mindemellett még a játék közben előforduló átvezető videók is emelnek a játék élvezeti fokán néhány pontot. Jó minőségű, rajzfilmszerű, igazán mutatós filmecskéket kaptunk, bár ezek néha-néha megakadtak egy pillanatra, de lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben volt.
Tulajdonképpen a fenti két momentum (a grafika és az átvezetők) az, amely elviszi a hátán a játékot. Ha ezek sem jöttek volna össze legalább ilyen szinten, akkor a játék azonnal mehetett volna a süllyesztőbe. Megemlítendő még az aláfestő zenék minősége is -- talán ez a játék másik fontos pozitívuma. Szinte mindenhol az aktuális témához illő, hol pörgősebb, hol lassabb muzsikát kapunk, attól függően, hogy a történet éppen mit kíván meg. (A több mint 70 percnyi zenei anyagot a Prágai Filharmonikus Zenekar játszotta fel.) Ennyiben gyakorlatilag ki is merül a játék pozitívan értékelhető része.
…de nem fogjuk szentté avatni
Sajnos számomra több olyan momentum is volt, amit megengedhetetlennek vélek egy olyan játéktól, ami az elme megmozgatását, a nyomozást és a játékos szórakoztatását tűzte ki célul. Elsőként ott vannak a fejtörők. Vagy inkább mondhatnám, hogy nincsenek ott a fejtörők, hiszen annyira keveset raktak a játékba, hogy az már elszomorító. Ha véletlenül mégis összetalálkozunk eggyel, akkor pedig megeshet, hogy két perc alatt kitaláljuk, vagy éppen egy fél napot ülünk rajta és mégsem tudjuk megoldani. A fejlesztők egyszerűen nem találták meg az arany középutat a még elgondolkodtató, de megoldható feladványokhoz.
A játék másik idegölő része az adatgyűjtés. Ahhoz hogy továbbjussunk, információkra van szükségünk a többi karaktertől: ki mit látott, hallott, ki kire gyanakodik. Hogy ezt a sok infót begyűjtsük, szépen végig kell kérdezgetnünk mindenkit, ami bizony nagyon hosszadalmas feladat, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az 5-10 perces beszélgetésünk végén érdemi adatokkal lettünk gazdagabbak. Lehet, hogy megkaptuk volna a kívánt információt, de vagy nagyon homályos utalásban, vagy egyáltalán nem is volt már kedvünk megvárni, és inkább továbbléptünk. Gyakorlatilag tele van a játék felesleges szövegeléssel, mászkálással, ami miatt ugyan a játékidő egészen hosszúra is nyúlhat, de mögöttes tartalom nincs benne. Hasonlóan unalmas a tárgybegyűjtés is. Nincs elrejtve semmi, nem kell kiguvadnia a szemünknek, hogy észrevegyük a keresett dolgot. Egyszerűen amire lehet, arra rákattintunk, és ha szükségünk van rá, akkor Leonardo felmarkolja.
Bár korábban írtam, hogy a karakterek nagyon szépek lettek, csak a lemodellezésükkel nem vagyok megelégedve: nem keltik bennem azt az érzést játék közben, hogy ezek akár igazi emberek is lehetnének. A mozgásuk esetlen, a szinkronjaik pedig egyszerűen nem illeszkednek a karakterekhez – egyedül a főszereplő Leonardo hangjával voltam úgy-ahogy megelégedve. Gondolom, rá különös hangsúlyt fektettek, a többiekre pedig már nem maradt idő. Olyan lett ez a játék, mintha idő előtt kellett volna kiadniuk a srácoknak, és nem tudták rendesen befejezni -- pedig ez nem így van, még csúszott is a megjelenés 1-2 hónapot. És ezen a ponton említem meg a játék legnagyobb problémáját, azt, hogy egyszerűen bugosan, hibásan került kiadásra. Folytonosak voltak a fagyások, kilépések, néha az este játszódó részeknél fehér csíkok úsztak be a képbe, és mindemellett még rosszul is lett optimalizálva az egész (persze lehet, hogy a hibák csak az én verziómat gazdagították, de a fórumok panaszáradatát látva ezt erősen kétlem.). Egyszerűen egy gyenge középkategóriás játékot sikerült alkotniuk Alcachofáéknak, ami azért sem megbocsátható, mert ezelőtt még nem tettek le tökéletes, vagy legalább ahhoz közeli művet a nagyközönség elé.
Nem kapja meg a pápai áldást, az biztos
Sajnos a játékról egyszerűen nem lehet jó kritikát írni. Szinte nincs benne olyan rész, amibe bele ne lehetne kötni. Ha legalább vittek volna bele egy kevés humort és életet, akkor a figyelem talán elterelődött volna a bosszantó hibákról. Sajnos nem így történt. Unalmas ide-oda mászkálós, túl komor játékot kaptunk. Ha a spanyolok valamit kezdeni akarnak ebben az amúgy is túltelített iparban, akkor valami maradandó élménnyel kell legközelebb meglepniük a játékosokat. Lehet, hogy saját kis országukban ez a teljesítmény elegendő (bár a Pendulo is spanyol csapat, és százszor színvonalasabb), de a nemzetközi sikerekhez ez vajmi kevés. A The Abbeyben mutatott teljesítményük bőven a kívánalmak alatt van. A játékot olyan mazochista, önkínzó egyéneknek ajánlom, akik nem tudják mással elütni szabadidejüket, mint ezzel a játékkal, vagy éppen olyan időszak van, amikor egyetlen színvonalasabb játék sem kerül forgalomba.
