A Mount & Blade egyike azon játékoknak, amelyekért örökké hálás leszek a PC Gurunak. Még közel egy évtizedre voltam attól, hogy én magam is írjak a magazinba, amikor a még nyomtatott hasábokon találkoztam az első rész bemutatójával, emlékeim szerint Darthstól. Akkor, amikor még épp csak kezdett igazán fellángolni az indie játékfejlesztői ipar, bebizonyosodni látszott, hogy a kicsi, független fejlesztők is képesek nagy dolgokra az AAA kategóriás óriások nélkül, és az eredeti Mount & Blade egy kifejezetten erős érvnek számított mellettük. Az alig két fővel indult török TaleWorlds (mely azóta kilencven főre bővült) játéka ugyanis alapjáraton több száz, vagy akár több ezer órát kínáló középkori sandbox kaland volt.
Nyeregbe a világ ellen
Teljes mértékben rajtunk múlt, hogy milyen utat tapostunk ki magunknak Calradia fiktív birodalmában. Lehettünk dörzsölt kereskedők, akik az egész birodalmat átszelték karavánjaikkal; útonállók, akik ártatlan falusiakra, karavánokra és kisebb nemesekre támadtak, falvakat égettek fel és foglyaikat eladták rabszolgának. De hűséget esküdhettünk valamelyik uralkodónak, követhettük őt hatalmas csatákba, várostromokba, majd saját kastélyt és birtokot szerezhettünk. A később megjelent standalone kiegészítő, a Warband, a multiplayer játéklehetőségek mellett számos mechanikát bővített, javított, és lehetővé tette, hogy saját királyságot alapítsunk, sőt egész Calradia uralkodójává váljunk. Ezt követően érkeztek még kiegészítők, sőt a játék egyik legnagyobb erősségének számított a kifejezetten erős közösség, a könnyű modolhatóság, de ez nekem személy szerint nem számított. Az eredeti, vanilla Mount & Blade éveken át volt a komfortjátékom, az a kedvenc, ami időről-időre napokat nyelt el az életemből, és egyszerűen képtelen voltam megunni.
A Bannerlord számára így tökéletes célközönség voltam – és nem túlzok, ha azt állítom, hogy az első órák alapján a készítők meg is vettek kilóra. A korábbi részekhez képest kiforrottabb narratív kampány fogadott a Free Play és a multiplayer csaták mellett, valamint javított (bár konkurensekhez képest sajnos elavult) grafika, számtalan kényelmi opció, rengeteg jelentős javítás, átemelve a népszerűbb rajongói modokból, új küldetéstípusok, komplexebb gazdasági és politikai rendszerek, családalapítási, utódlási lehetőségek, még látványosabb csaták és ostromok. Valahogy úgy éreztem magam, mint amikor 9-10 éves fejjel beszabadulhattam egy nagyobb játékboltba. "Kicsit" késve kaptuk meg a tesztpéldányt, így mire elkezdhettem nyúzni, Steamen rég "Nagyon pozitív" státuszban volt az értékelése, javában készültek a modok, futottak a készítők által szervezett közösségi pályázatok, amelyek során a rajongók új tárgyakat, pályatípusokat, játékelemeket gyártottak. Ezért úgy véltem, a Bannerlordról írt cikkem lesz a legegyszerűbb és a legpozitívabb, amit idén a Gurura írok. Egy dolog egyértelműnek tűnt: ugyanúgy nyelni fogja a szabadidőmet, mint elődje. De aztán sikerült kicsit lecsillapítanom a bennem tomboló rajongót, és megpróbáltam objektíven, más szemszögből is elemezni a folytatást. Ez a szemszög pedig azoké, akik esetleg teljesen újoncként érkeznek a folytatáshoz, nem játszottak az elődökkel, viszont kíváncsiak, hogy a széria pontosan mivel érdemelte ki ezt a kultikus státuszt. És sajnos, ha így tekintek rá, a játéknak bizony vannak problémái. Nem is kevés.
Nem zöldfülűeknek való vidék
Bár az elődökhöz és a TaleWorlds saját korlátaihoz képest a Bannerlord több szempontból is látványos előrelépés, méltó folytatása a szériának, sajnos tény, hogy más játékokhoz képest több tekintetben is elavult. A grafikára korábban már kitértem, viszont a megítélés igaz a mechanikák többségére is, elsősorban a narratívát, a szerepjátékos elemeket és a küldetésstruktúrát ideértve. Amit a Bannerlord ilyen tekintetben kínál, az hiába fejlődés ahhoz képest, amit a korábbi részek kínáltak, legalább fél évtizeddel el van maradva attól, amit más játékokban láthattunk. Itt-ott szép számmal bukkannak fel vélemények, amelyek szerint a Bannerlord monoton, a diplomáciai és szerepjátékos elemei kiforratlanok, a taktikai elemek több esetben annyira súlytalanok, hogy a csaták egy részét egyszerűbb automatikusan lejátszatni – és sajnos ellenérvként legfeljebb annyit tudok felhozni, hogy vagy van, vagy lesz majd olyan mod, ami javít ezeken a problémákon (legalábbis PC-n). Amivel viszont képtelenség vitába szállni, az az, hogy a játék sajnos nem kezdőbarát.
A kampány története papírvékony, holott tökéletes lehetőséget kínálna arra, hogy bevonja a játékost Calradia világába, de nem végez túlzottan jó munkát a játékmechanikák bemutatásával sem. A Mount & Blade pedig nem egyszerű játék, több eleme közel sem annyira magától értetődő, mint ahogy a Bannerlord kezeli őket. Az előző részből érkezett veteránként nem voltak problémáim – ellenben egy újonc teljesen jogosan veszhet el a diplomácia, az egységmenedzsment, a morál, a karakterfejlesztés, a kereskedelem és a küldetések útvesztőjében. Így a helyzet sajnos az, hogy a Bannerlord valószínűleg az év egyik legmegosztóbb játéka. Rajongóként vastagon 80-90% közötti pontszámot adnék neki. Ellenben, ha valaki a korábbi részek ismerete, illetve az azok iránt érzett rajongás hiányában 50-60% között értékeli, sajnos meg tudom érteni. A végleges pontszám így a két szempont átlaga. Továbbra is az egyik legjobb indie szériának tartom, rajongóknak egyszerűen kötelező, de ha valaki még csak ismerkedik a sorozattal, mindenképp YouTube-videókkal és rajongói guide-okkal, wikikkel felvértezve vágjon bele!
