A permi székhelyű Morteshka két orosz fiatalból, Vladimir Beletskyből és Mikhail Shvachkóból áll. 2015-ben kezdték el fejleszteni a Moosemant, ami ekkor még csak egy sima platformernek készült, azonban ahogy haladtak vele, meggyőződésükké vált, hogy sokkal inkább az atmoszférára kéne helyezniük a hangsúlyt az akció helyett. Az elképzelés mellett végig kitartottak, és így végül egy kifejezetten egyedi tematikájú, egy nem épp közismert mondakört mélységeiben bemutató alkotást sikerült letenniük az asztalra.
Szellemek földje ez
A Moosemanben a finnugor mítoszok egyik visszatérő alakját, a jávorszarvasembert fogjuk irányítani. Különleges képességünk, hogy kapcsolatba tudunk lépni a szellemvilággal, így pedig olyan helyekre is eljuthatunk, ahová az egyszerű halandó be nem teheti a lábát. Ezen adottságunkat kihasználva kell majd keresztülsétálnunk a létezés három különböző síkján, miközben a finnugor mitológia egyik jelentős eseményét játsszuk újra.
A narrációt meglehetősen egyedien oldották meg a készítők. Ahogy haladunk előre, úgy fogunk faragott oszlopokba botlani, melyek egyrészt mentési pontként szolgálnak, másrészt pedig a finnugor mitológia újabb és újabb részletét mesélik el. Ezek a részletek általában a következő helyszínről beszélnek, de az sem kizárt, hogy egy hamarosan érkező főellenségre figyelmeztetnek. A játék viszont nem rágja a szánkba a történetet, annak jó részét nekünk kell összerakni a mítoszrészletekből, az átvezetőkben hallott rövid szövegekből és egyéb apró utalásokból.
Az irányítás meglehetősen egyszerű. A jobb és bal nyilak segítségével tudunk mozogni, a space lenyomásával pedig válthatunk a szellemvilág és a valóság között. Ez utóbbi billentyű lesz a legjobb barátunk, hiszen a játékban található logikai vagy épp ügyességi részek kivétel nélkül a szellemvilág köré épülnek. Itt járva ugyanis megjelennek a lelkek, akiket amúgy nem látnánk, és interakcióba is léphetünk velük. Megkérhetünk például egy farönköt, hogy szolgáljon hídként egy szakadék két széle között, vagy elbújhatunk egy szikla belsejében az ellenségeink elől. A legtöbb feladat sajnos nem valami nagy kihívás, és nem is igényel túl sok gondolkodást, de azért akad pár rejtvény, amihez nem árt, ha alaposan felkötjük a gatyánkat.
Gyűjthetünk továbbá ereklyéket is, melyek jó része szintén a szellemvilágban járva látható csak. Ezek a relikviák mind egy-egy régészeti lelet virtuális megfelelői, ha pedig összeszedjük őket, megjelennek egy külön menüben, képpel és rövid leírással. Míg az egyes mítoszrészletek a finnugor törzsek hitvilágába engednek bepillantást, addig ezek az ereklyék inkább a mindennapi életről mesélnek nekünk egy keveset.
Megelevenedett barlangrajz
A Mooseman grafikája valami bámulatosra sikeredett. A minimalista stílus nagyon jól megy a játék hangulatához, az embernek olyan érzése van, mintha egy megelevenedett barlangrajzot nézne. A látvány akkor lesz a leglenyűgözőbb, mikor nagyobb, nyílt térre érünk, vagy amikor váltunk a szellemvilág és a valóság között. Ilyenkor egyes tárgyak kifehérednek, a háttérben szellemek jelennek meg, azok a részletek pedig, amik eddig megbújtak, hirtelen kiugróvá válnak. A zene is kifejezetten jól sikerült. A komi népdalok, amik kalandjainkhoz az aláfestést szolgáltatják, alapvetően csendesek, csak akkor váltanak gyorsabb, agresszívebb tempóra, mikor valami éles helyzetbe keveredünk, üldöznek minket vagy épp ártó szándékú lelkek rontanak ránk.
Az ősök nyomában járva
A játék legerősebb pontja a témája, illetve az a hatalmas tisztelet, amivel ehhez a témához viszonyul. A készítők a komi, manysi és számi törzsek mondáit vették alapul a Mooseman világának elkészítésekor, és mindent el is követtek, hogy ezeknek a törzseknek a kultúráját és mondáit a lehető legjobban megismertessék velünk. Az átvezetők során a helyiek kihalófélben lévő nyelvén szólal meg a narrátor (nem kell megijedni, angol felirat azért van), az egyes ereklyék leírásában pedig mindig ott van egy hivatkozás, hogy mely könyveket érdemes felütnünk, ha többet akarunk megtudni.
A játék tehát nem csak szórakoztat, hanem közben meg is ismertet egy másik népcsoport hitvilágával, kultúrájával, szokásaival. Ráadásul a megadott hivatkozások miatt a kampány után is folytathatjuk a felfedezést, csak már az interneten. A különböző finnugor törzsekről magyarul is meglepően sok forrás érhető el, angolul pedig a határ a csillagos ég, szóval ha a Mooseman csak egy kicsit is felkeltette a kíváncsiságodat, tényleg semmi akadálya, hogy alaposabban is utána olvass nyelvrokonaink mítoszainak.
Sötét lelkek gyűlnek
Azonban legyen bármilyen érdekes cím a Mooseman, sajnos korántsem mondható az, hogy tökéletes lenne. Először is érdemes kiemelni, hogy nem egy hosszú alkotásról beszélünk. Másfél óra alatt kényelmesen végigjátszható, akkor is, ha néha elakadunk, esetleg egy-egy nehezebben kicselezhető ellenfélnél többször is meghalunk.
A másik hibája a játéknak a kihívás szinte teljes hiánya, hiszen leginkább a meglehetősen könnyű feladványok jellemzik a Moosemant. Egyedül akkor fogunk komolyabban leizzadni, ha meg akarjuk szerezni az összes ereklyét, ezek közül ugyanis nem egyet elég furfangos helyre rejtettek el a készítők. Épp ezért a játék újrajátszhatósága is megkérdőjelezhető. Elsőre én nagyon szerettem, annyira beszippantott a látvány és az atmoszféra, amikor viszont másodjára is nekiültem, azt kellett tapasztalnom, hogy a varázs bizony megkopott. A mítoszok felfedezése nélkül, látvány ide vagy oda, a Mooseman kissé már laposnak és túlságosan is egyszerűnek hat.
Az út végén
Engem a Mooseman meggyőzött. Rövidsége ellenére félelmetesen jó és autentikus hangulatot áraszt, ráadásul a segítségével tényleg nyakig merülhetünk a finnugor törzsek érdekes és izgalmas mondáiba. Igazából a Mooseman nem is feltétlenül egy játék, sokkal inkább egy interaktív Wikipédia oldal, aminek az olvasása közben párszor azért meg lehet halni. Ennek fényében ha számodra inkább a pörgős, kihívásokban gazdag játékmenet a fontosabb, akkor ez valószínűleg nem a te kedvenc címed lesz, de ha csak egy kicsit is érdekel más népek mitológiája, kultúrája, tegyél vele bátran egy próbát, nem fogsz csalódni.