Megszámolni is nehéz, hogy hány legendás játéksorozaton ül vérszomjas (vagy inkább pénzéhes) sárkányként a Konami, melyek gyakorlatilag elérhetetlenné váltak a megjelenésük óta. Szerencsére a japán óriás az utóbbi években elkezdte felfedezni, hogy a pachinko automatákon túlmenően is le tud még húzni néhány rókabőrt ezekről a szériákról. A legnagyobb hírnek a Silent Hill 2 és a Metal Gear Solid 3: Snake Eater remake-jei mellett a Metal Gear Solid Master Collection Vol. 1 bejelentése bizonyult, mely nem kevesebb mint hét játékot tartalmaz (a Metal Gear Solid első három része mellett a két eredeti MSX címet, valamint a még Kodzsima által is megvetett NES változatokat), méghozzá számos extra társaságában.
A PC-s tesztverzió sajnos csak a megjelenéssel egy időben oldódott fel, így mire jelentős időt tudtam beleölni a csomag próbálgatásába, az internetet már szép számmal elárasztották az elégedetlenségnek hangot adó, mondhatni fröcsögő kritikák. Túlárazott, összecsapott, igénytelen, ronda – az, hogy a régi rajongók a keresztvizet is lemarták a mestergyűjteményről, igen enyhe kifejezés. A cikk szempontjából egy dolgot szögeznék le már jó előre: a kritikám tárgya kifejezetten az újrakiadás, nem pedig maguk a játékok. Azok ugyanis közel tökéletesre értékelt remekművek voltak a maguk idejében (a két Nintendós részt leszámítva), tehát ha nem is öregedtek minden elemükben tökéletesen, műfajdefiniáló klasszikusoknak számítanak, melyek mindenképp megérdemelnek egy-egy végigjátszást. A kérdés már csak az, hogy maga a Master Collection méltó-e a végigjátszásra. Nos, a tesztelés első órái után bizony már igen tisztes mennyiségben bukkantak elő azok a problémák, melyeket röviden és tömören csak így tudnék összefoglalni: hanyagság.
Meztelen a kígy… mármint a király
A Konami ugyanis épp csak annyira erőltette meg magát az újrakiadás kapcsán, amennyire feltétlenül szükséges volt. Ha valaki ultraszéles képernyőtámogatásra számított, testreszabható billentyűkiosztásra, esetleg úgy általánossagában véve bármilyen épkézláb beállításra, azt el kell keserítenem, mivel ennél még a Ninja Gaiden trilógia pár évvel ezelőtti PC-s portja is több opciót adott a játékosok kezébe a megjelenésekor. Egér- és billentyűzet támogatás mondjuk pont van, ám nincs benne sok köszönet. A PS2 generáció előtti felvonások szigorúan 4:3-as képaránnyal játszhatók (ahogy az a mellékelt képeken is látható), mindössze egy választható dekorgrafika tölti ki a kijelző széleit. Az első Metal Gear Solid bármiféle grafikai feljavítás nélkül emulálja az eredeti, PS1-re megjelent részt, mely így gyakorlatilag rosszabbul fest, mint a GOG-on egyébként elérhető régi PC port. Az MGS második és harmadik részei pedig a 2011-es HD kollekcióból lettek átportolva, annyi bökkenővel, hogy a portok HD helyett 720p-ben futnak.
A dolog legnagyobb furcsasága, hogy a stúdió más pontokon viszont egészen precíz volt: az első részhez például bekerült a csomagba az összes, korábban régió-exkluzív kiegészítő lemez, ráadásul még az ikonikus, Psycho Mantis elleni főellenfélharcot is autentikussá tették néhány egyszerű trükkel. A játékokhoz extraként letölthetők a japán szinkronhangok, de maguk a programok és az eredetileg PSP-re megjelent, igen méretesre felskálázott, egyenként 10 gigabájt körüli digitális képregények is külön-külön telepíthetők, hogy a csomag ne egyen meg egyszerre túl sok helyet a lemezen. Viszont olyan, mintha emellett figyelmen kívül hagyták volna a konkrét játékok prezentációját, a PC-s tábor igényeit, és azt a nem elhanyagolható tényt, hogy amíg hivatalos megoldás nem volt, az elhivatottabb rajongók tucatnyi különböző eszközt dolgoztak ki az alkotások “buhera-remasterelésére”. Eléggé beszédes a Konami ígérete, miszerint a jövőben lesz pár opció például a teljes és ablakos mód közötti váltásra, valamint a felbontás mókolására, miközben a megjelenés óta eltelt pár napban egy rajongó már meg is oldotta a 4K támogatást.
Kígyóevés éhínség alatt?
Azt a tényt viszont már maguk a népharagra gerjedt rajongók hagyják figyelmen kívül, hogy mióta ezek a játékok eredetileg megjelentek, már lényegében felnőtt egy komplett játékos generáció, amely a Metal Gear kapcsán eddig legfeljebb a Revengeance-t és a Phantom Paint ismerhette. Számukra a Master Collection nem pusztán hanyagul leporolt és újracsomagolt klasszikus, amit majd lelkes modderek tesznek mesterivé, hanem az első lehetőség arra, hogy kipróbálhassák ezeket a játékokat. Persze véletlenül sem akarom imába foglalni a Konami nevét, amiért azután, hogy előbb elzárta a vezetéket, hirtelen ráébredt, hogy nagyobb üzlet, ha újranyitja azt és elkezdi literre árulni az olajat. Azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a cég most gyakorlatilag annak a Kodzsima Hideónak az életművével szakít nagyot, akinek végül még azt sem hagyták, hogy eredeti tervei szerint zárja le magnum opus-át.
Ám Kodzsima munkásságát dicséri, hogy a Metal Gear-sorozat zsenialitása még a Konami húzásai ellenére is átüt a kollekcióból. Ha pedig ez az ára annak, hogy ez a legendás sorozat ismét elérhető legyen (ha hihetünk az adatbányászoknak, akkor a gyűjtemény második felvonásában végre a negyedik rész is kiszabadulhat a PlayStation 3 fogságából), akkor, még ha szitkozódva, fogakat összeszorítva is, de ki tudom jelenteni, hogy megéri. Jómagam egyébként a Silent Hill-szériából is szívesen látnék egy ehhez hasonló, multiplatform kollekciót (persze kicsit színvonalasabb tálalásban) még a második rész felújításának megjelenése előtt.
