Itt van Spidey
Az X-Men néhány emblematikus figurája (Rozsomák, Vihar stb.) mellett a Fantasztikus Négyes tagjait is megtaláljuk a több mint 20 játszható karakter között. Ezen kívül tiszteletét teszi Pókember, Amerika Kapitány, de találkozhatunk Silver Surferrel, Ghost Riderrel, vagy akár olyan kevésbé ismert héroszokkal, mint Deadpool. A szuperjók összefogásának oka természetesen a szupergonoszok összefogása, mutánsok és fantasztikusok csak együtt tudják megmenteni a világot, blablabla. A sztori annyira bugyuta, hogy szót sem érdemel, és bár akadnak benne kisebb fordulatok, a történet csak lazán köti össze a hentelős részeket - gyakorlatilag ugyanezt játszhattuk végig az X-Men Legends 2-ben, csak most mások a nevek. A fekete sarokban ezúttal Dr. Doom (vagy ahogy a magyar fordításban elhíresült: Fátum Doktor) és serege kezdi a világraszóló bokszmeccset, de később a gonoszok csapatában felbukkan többek között Ultron, Loki, Super Skrull, és olyan nehézfiúk, mint a bolygófaló Galactus és a kozmoszból jött sárkány, Fin Fang Foom. Aki az X-Men koherensebb világához szokott, annak ez a keretsztori vegyesfelvágottnak fog tűnni, és túl kell tennie magát azon, hogy a játéknak mindegy, hogy a hősök mutáció, radioaktív baleset vagy földön kívüli származás révén tettek szert szuperképességeikre - a lényeg, hogy üssék egymást.
Kell egy csapat!
Bunyóban pedig nincs hiány, sőt a játékmenet 95%-a abból áll, lévén Diablo-klónról, vagy ahogy angolul nevezik, "dungeon crawlerről" van szó. A játékosnak összesen öt fejezetben, fejezetenként néhány alküldetésben kell szétpofoznia a több mint 100 különböző variációban felbukkanó öngyilkosjelölteket. A harc valósidejű és nehezen átlátható - ez az, amiért soha nem fogom megkedvelni ezt a műfajt; nekem a kevésbé idegbeteg, pardon, kevésbé adrenalingazdag szerepjátékok harcrendszere sokkal szimpatikusabb (lásd Freedom Force-sorozat, csak hogy szuperhősös példát hozzak). Akinek viszont bejön az, hogy a főgonoszokon kívül bárkit le tud zúzni egyszerű klikkelgetéssel, annak be fog jönni az Ultimate Alliance. Már csak azért is, mert az X-Men Legends 2 nem túl gazdag lehetőségei picit bővültek ebben a játékban. Bekerült néhány új mozdulat a pofontárba, és a tápolási lehetőségek is megváltoztak. Ahogy haladnak előre a hősök, fejlődnek, szintet lépnek, új képességeket tanulnak, és ezeket növelhetjük is a pályákon összegyűjtött pontokkal. Ez eddig is így volt, viszont most már csapatbónuszt is szerezhetünk, ha négy karakterünket (amelyek közül mindig csak egyet irányítunk) megfelelően válogatjuk össze. Külön harci módosítókat kapunk azért, ha csupa X-Mennel nyomulunk, vagy csak Avengerekkel, esetleg a Fantasztikus Négyes klasszikus felállásában, de azért is jár jutalom, ha női hősökkel zúzzuk le Fátum dokit. Ezen kívül minden karakterhez három különféle kosztümöt szerezhetünk, és mindegyiket máshogy tápolhatjuk. Szóval az X-Men Legendsek legnagyobb erénye, a változatosság ezen a játékon még jobban érezhető, és akárcsak az elődökben, az Ultimate Alliance-ben is lehet tapasztalati pontot szerezni kvízek megválaszolásával.
Same sh*t, different game
A sok extra azonban nem tudja annyira feldobni a játékmenetet, hogy ne vegyük észre a hiányosságokat. Oké, én már a második pályán halálra untam magam, de a műfaj rajongói is fognak anyázni néhány dolog miatt. Nincsenek véletlenszerű pályák, csak bosszantóan lineáris térképek, a szétverhető háttérelemek nem igazán tesznek hozzá a küldetésekhez, a helyenként előforduló fejtörők pedig egyszerűek, mint Kiszel Tünde. Én azt sem tudtam megbocsátani, hogy csak a kijelölt pontokon lehet menteni - ez éppúgy konzolos örökség, mint a nehézkes irányítás. Gamepad nélkül inkább könnyű fokozaton essünk neki, különben vért fogunk izzadni, és nem azért, mert annyira nehéz a játék, hanem mert annyira kezelhetetlen. Ezen kívül az AI-val is voltak bajaim: az ellenfelek hozzák az átlagos szintet (annál többet nem nagyon), de a gép által irányított hőseink rettenetesen ostobák tudnak lenni. Mindennaposak az egymásba akadások, különösen szűk helyen, ami az útkereső rutin szégyene. Előfordul, hogy egy sarokból nem tudunk kijönni, mert a haverjaink elállják az utat, és nincs annyi eszük, hogy félrelépjenek. Ilyenkor át kell váltani egy másik karakterre, és szabaddá tenni a pályát... Akinek most déja vu érzése van, az talán olvasta tavaly az X-Men-Legends 2 tesztemet, ott nagyjából ugyanezeket írtam le. Igen, a két játék technikailag szinte semmiben nem különbözik egymástól, még a hibák is ugyanazok. Ez az elviselhetőnél kissé nagyobb arcátlanság, bár valamennyire a fejlesztők nézőpontja is érthető: egy év alatt ki kellett hozniuk a játékot PC-re, PS2-re, PS3-ra, Wiire, Xboxra, és Xbox 360-ra (sőt PSP-re is!). Ez csak úgy lehetséges, ha egy régi játékra új bőrt húznak, és a konzolos sztenderdeket PC-re erőltetik - viszont ilyenkor egy PC-s játékos joggal húzza fel magát.
Cukormázas Unalom
A játékosokat ismét a környezettel és a grafikával próbálták megfogni. Bár az igazi gyönyörűség a nextgen konzolokon látható, a PC-s verziónak sincs szégyenkeznivalója ezen a téren. A robbanás/képkocka arány igen tetszetős, a karaktermodellek részletesek és közelről is szépek, a fejezeteket bevezető mozik pedig a renderelt animációban profinak számító Blur stúdiót dicsérik. Szerencsére a hátterek valamivel jobbak, mint az X-Men Legendsekben: a Marvel univerzum több egzotikus helyszínén is megfordulunk majd, többek között Fátum doktor kastélyában és Mephisto birodalmában. A zene a szokásos, háttérben megbújó, szimfonikus zenekarral felvett muzsika, ami nem ragad meg az ember fejében, de a hangeffektekkel, és a többnyire jól eltalált szinkronhangokkal néha összeakad, és olyankor elnémul. A hangulattal tehát nincs különösebb baj, bár a képeket néha gyakrabban támogathatná a szöveg: Pókember például ugrathatná többet a társait, Rozsomák többször beszólhatna, és hasonlók. A külcsín kellemes, bátran ajánlanám is a játékot minden Marvel-rajongónak, ha a játékmenet nem lenne ennyire egyszerű. Így azt mondom, inkább győződjenek meg előbb arról, mennyire fekszik nekik ez a műfaj. Ha bejön a diablós klikkelőbajnokság, feltétlenül szerezzék be a programot, tetszeni fog nekik - különösen, ha találnak még három játékost, akikkel kooperatív online módban tudják nyomni az Ultimate Alliance-t, mert kétségtelenül ez a program legnagyobb erőssége. Akik viszont arra számítottak, hogy a Raven újabb szuperhősös játéka más lesz, mint az előző kettő, az inkább ne nézze meg, ez is ugyanolyan lelketlen, de egy év alatt becsülettel összetákolt program, mint azok voltak.
