Hiába telt el már 10 év a Dear Esther és 9 a Gone Home óta, a sétaszimulátor műfaj valahogy változatlanul ellentmondásos maradt a videójátékok színes palettáján. Egyesek hihetetlenül erős narratív eszköznek tartják, mely lehetővé teszi, hogy filmeken és könyveken túlmutató, komplex, mély történetek öltsenek formát videójátékként. Mások a fejlesztői tapasztalat és a játékdizájn hiányában készült “megúszós” megoldásnak vélik, mely annak az eredménye, hogy a készítője nem tudta ötleteit megfelelően kombinálni a klasszikus játékmenetekkel és műfaji elemekkel. Ugyan személy szerint láthattam már pozitív és negatív példákat is mindkét felvetésre, összességében ki tudom jelenteni, hogy minden hibájával együtt szeretem a műfajt. A Martha is Dead felett azonban még így is nehezen tudok napirendre térni.
A világháború másik oldalán
A játék 1944-ben játszódik Toszkánában, főhősünk és narrátorunk Giulia K., egy német tábornok lánya. Giulia élete sosem volt kimondottan könnyű vagy boldog: ikertestvére, Martha siketen jött világra, az állapotáért, későbbi meddőségéért és a családot ért szerencsétlenségekért pedig rátarti anyjuk mindig Giuliát okolta. Egy júliusi reggelen azonban Giulia egy furcsa alakot vesz észre az otthonukhoz közeli tó vízének felszínén, miközben apja kameráit állítgatja. Elsőre azt hiszi, a helyi legendák kísértete, a Fehér Hölgy, ám csak miután beugrik érte és a partra húzza döbben rá, hogy Martha az. Az ő ruháit viseli, és vízbe fulladt. Amikor szülei is kiérnek a partra, a halott lányt Giulia ruháiban látva tévesen azt hiszik, Martha maradt életben és Giulia halt meg. A lány bár maga sem érti miért, nem javítja ki tévedésüket, és átveszi halott ikertestvére helyét, miközben próbálja megfejteni, hogy mi is vezetett a borzalmas eseményhez. Anyjuk haragja, erdőben bujkáló olasz partizánok, lázadókra vadászó német katonák, kimondatlan családi titkok, vagy esetleg a Fehér Hölgy?
Ez a nyomozás öleli fel a játék jelentős részét, miközben Giulián, aki már alapból megbízhatatlan narrátor, egyre inkább úrrá lesz a félelem. Bűntudat, depresszió, deperszonalizáció és identitászavar gyötri, ahogy a külvilág felé halott testvérének tetteti magát. Játékmenet tekintetében otthonunk és a tó körül kell nyomokat keresnünk, tárgyakat kombinálnunk, illetve a játék elején megszerzett kamera különböző lencséivel és kellékeivel fényképeket készítenünk, melyek révén lassan fényt deríthetünk a hátborzongató rejtélyre. Persze csak ha az addig vezető utat bírjuk gyomorral és idegekkel. Bár volt már dolgom játékokkal, amelyek súlyos, nehéz témákat feszegetnek, a Martha is Deadhez hasonlóval még nem találkoztam. A játék mintha infúzióra kötve adagolná a depressziót, a keserűséget, a legszebb napsütötte toszkán domboldalakat is átható nyomasztó hangulatot. A sejtetést és a kísérteties pillanatokat teljes természetességgel vegyíti a leggyomorforgatóbb képsorokkal, amelyek láttán nehéz lett volna megállapítani, hogy a rengeteg potenciális jelenet közül miért pont csak azt a párat kifogásolta a Sony a PlayStation platformokra kiadott verzióban.
Pár rémesen átgondolatlan elem
A fejlesztők nem féltek ellesni pár trükköt a horror nagyjaitól sem: az A boszorkány és a Jó éjt, Anyu! mellett több horrort és thrillert is kiemeltek az inspirációk sorából. A tesztelés során már-már azt éreztem, hogy hajlandó lennék a Marthát a leghatásosabb, kedvenc sétaszimulátoraim közé emelni a Layers of Fear és a Gray Dawn mellé, ha nem rontana pár elem az összképen. A játék felénél a történet meglehetősen leül, és ez a hangulat tekintetében kissé ingerszegény szakasz az, ahol pusztán a mellékküldetések teljesítésével bő egy órával is megtoldhatjuk az alaphangon 5-6 óra körüli játékidőt. Ennek egy részét ráadásul alapból elég sok backtrackelés és repetitív fényképelőhívás teszi ki.
Ugyanakkor a játék arról nem árulkodik, hogy melyik mellékküldetést meddig hajthatjuk végre, mikor fogjuk akarva-akaratlanul léptetni az idő múlását, melyik feladatnak mekkora súlya van a végkifejletre. Emiatt jóval gyakrabban kellett a visszatöltéshez nyúlnom, mint az szerettem volna. Az összképet tovább rontják a technikai problémák, a tesztelés során ugyanis nagyon gyakran futottam hirtelen FPS zuhanásokba 80 FPS-ről akár 10-re, függetlenül attól, hogy milyen beállításokkal játszottam. Mivel indításkor nagylelkűen felajánlja az RTX kártyákat támogató külön opciót is, féltem, hogy talán a Radeon kártyám okozhatja a problémát. Amikor azonban beszéltem egy ismerőssel, aki egy generációval frissebb RTX-el tesztelte épp hozzám hasonlóan a Marthát, megerősítette, hogy ő is hasonló gondokba ütközött mind az RTX, mind a sima indítási mód esetén.
Így sajnos minden előnye és erőssége ellenére elég sok sebből vérzik Martha is Dead. Pedig hibáit és problémáit nagyon könnyen meg lehetett volna előzni, hogy a műfaj egyik legfelkavaróbb és legnyomasztóbb klasszikusa válhasson belőle. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, akinek az alapfelütés és a műfaj is elnyerte a tetszését, de csak óvatosan. A játék nem hiába mellékeli a figyelmeztető üzenetet és egy online segítő szervezet elérhetőségét indításkor, így ha depresszíóra hajlamos, nyomasztó, szorongó állapotban vagy, nem biztos, hogy számodra a legjobb választás.
