Tizennyolc év távlatából, valamint a modern játékiparral kapcsolatos tudnivalók birtokában meglehetősen furcsa visszagondolni arra, hogy annak idején egy játékkal kapcsolatos egyik legnagyobb negatívum az lehetett, hogy csak 6-8 órás, de ahogy a szokások, úgy az elvárások is változtak. A Luigi’s Mansion megjelenése ennek ellenére így is meglehetősen jól sült el, 2,5 millió eladott példánnyal a Gamecube ötödik legsikeresebb címévé tudta felküzdeni magát, amit köszönhetett remek minőségének, egyedi ötletének és a Mario-univerzumot egy teljesen új módon gazdagító körítésének. Na, meg annak, hogy ez volt a második játék, ahol Luigi vált a főszereplővé. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy remekbeszabott folytatás képében (és később még egy remake-et is sikerült összehozni az elődből) kapott egy második esélyt, és hogy csak idő kérdése volt, hogy Luigi mikor keveredik harmadszorra is egy paranormális kalamajkába.
KÍSÉRTETIESEN HASONLÓ
A válasz a MOST, mivel egy újabb konzolgenerációváltásra volt szükség ahhoz, hogy a szellemek ismét elszabaduljanak. Ezúttal ráadásul nem szimplán egy kúriányi, de egy egész, az egekbe nyúló hotelnyi, ahová Luigi és a teljes kompánia (beleértve Mariót és Peachet) egy misztikus meghívóra reagálva érkeznek meg, ám már az első éjszakát sem vészelik át. A vendéglátóról kiderül, hogy az valójában King Boo, Luigi ősellensége, aki abból a célból hívta meg a brigádot, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon velük, egyenként zárva el a szerencsétleneket egy-egy festmény mélyére. Kivéve persze Luigit, aki varázslatos módon még azelőtt le tud lécelni, hogy ez bekövetkezne. De ahelyett, hogy menekülőre fogná a dolgot, inkább megint porszívót ragad, hogy a hotelt emeletről emeletre bejárva mentse meg barátait, és tegye helyére a szellemek és vezetőjük okozta kalamajkát.
A Luigi’s Mansion ugyanis maradt a kaptafánál, azaz sem műfajt nem váltott, sem az alapvető játékmenethez nem nyúlt: ez még mindig egy olyan akció-kalandjáték, ahol Luigiként az a dolgunk, hogy bejárjuk a helyszíneket, megoldjuk az azokon található kisebb, a továbbjutást akadályozó feladványokat, felporszívózzuk a szellemeket, és megküzdjünk a pálya végén található főellenféllel. Az ehhez rendelkezésre álló eszköztár minden eddiginél gazdagabb, Luigi hátán most már egy Polgergust G-00 található, amely az eddig használt kütyü továbbfejlesztett változata. Két módban működhet: szívhat, begyűjtve a pénzérméket, bankjegyeket, a kisebb tereptárgyakat (csak úgy), és a szellemeket – illetve fújhat, aminek elsősorban a későbbi fejezetek komplexebb feladványai során jut szerep. A porszívóval ezenfelül ki lehet lőni WC pumpákat is, melyek bizonyos, előre meghatározott felületekre (ládákra, titkos ajtókra, bizonyos ellenfelekre) tudnak tapadni, és ezt kihasználva lehet őket pozdorjává törni vagy épp működésbe hozni. A fentiek sok esetben kombinálhatók is, főleg a bossharcok során, ahol nem egyszer előbb le kell fejteni az ellenfél védelmét, és csak ezt követően lehet sebzést bevinni.
PARA? NORMÁLIS!
Luigi emellett rendelkezik egy multifunkciós zseblámpával is. Ezzel nemcsak a sötétebb részeket képes megvilágítani, de vakuzó funkciójával tudja áthívni az alapjáraton sebezhetetlen szellemeket a saját dimenziónkba, hogy aztán az életük lefejtését követően verjük őket pépesre (ami most már úgy is megvalósítható, hogy szó szerint a tereptárgyakat vagy akár a többi ellenfelet használjuk ehhez!). Van azonban egy másodlagos világítása is: ha ezt kapcsoljuk be, akkor még a láthatatlanságot leginkább elsajátító szellemeket is megvilágíthatjuk, vagy korábban elpusztított berendezéseket, tereptárgyakat hozhatunk vissza a túlvilágból, ami mindig extra pénzzel vagy a továbbjutás kulcsával szolgál. Például egy magaslatot elérhetünk úgy, ha a korábban hozzá tartozó létrát idézzük meg, vagy ajtót varázsolunk oda, ahol most már csak fal van.
Kutatni és keresgélni ezek után pedig duplán, de inkább triplán is megéri: a Luigi’s Mansion összes pályája teli van tömve extrákkal, a pénztől kezdve a titkos ládákon át egészen a mindig az adott témához illesztett gyűjtögetnivalóig. Merthogy ez nem egy szokványos hotel, a 15 emelet (és a két pinceszint) mindegyike szó szerint teljesen mással vár. Az egyik szint például egy múzeum, ahol dinoszauruszmaradványokkal nézünk szembe; máshol egy komplett dzsungel vár, egy több tízméteres, egészen a plafonig nyúló fával; a csúcs persze mindenképp az a filmstúdió, ahol az egyes szobák mind külön díszlettel rendelkeznek egy kék háttér előtt, nekünk pedig egy kisebb filmet kell itt leforgatnunk, ahol a kék háttér helyére mindig egy komplett mikrouniverzum kerül. Ez a tematizálás elképesztően ötletesre sikeredett, tényleg nincs két ugyanolyan témájú lokáció, és soha sem lehet tudni, hogy mi vár a következő emeleten, sőt: néha még a korábbi részekre is vissza kell menni, mert az ellenfelek, illetve a megtalálandó objektumok (a lift emeleteit elérhetővé tevő gombok) is hajlamosak ide-oda mászkálni. A részletgazdagság leginkább az apróságokban nyilvánul meg: mindennek van valami funkciója és keresnivalója: az irodai környezetet elfoglaló földre hányt papírgalacsinok, a szennyvíztelepen szerteszét hagyott szerszámok, a stúdióban néha a hegyekben álló filmszalagok…
Mindezek értékelésére egész biztos lesz idő, vannak ugyanis olyan szintek, melyek esetében a továbbjutás bőven nem két perc. Nem csak azért, mert mindenhol harcolni kell (bár az össz játékidőt tekintve azért elég kevésszer), hanem mert az egyes feladványok megoldása nem mindig annyira kézenfekvő. És ezen csak extrán csavarnak a hotel magasabb szintjein található komplexebb akadályok, ahol Luiginak már segítségre is szüksége van: visszatér a korábbról ismerős Gooigi, Luigi zselészerű alternatív alakja. Gooigi egy kattintással bármikor életre kelthető, de a két karakter nem irányítható párhuzamosan, mindig csak az egyik. Bár Gooigi pontosan ugyanazzal az eszköztárral rendelkezik, mint Luigi, alakjából eredően képes átmenni a rácsokon (beleértve a lefolyókat), be tud mászni bizonyos csövekbe, és kettejük szívó- vagy fújóereje is kombinálható, ami leginkább a bossharcok során hasznos funkció. Gooigi egyetlen hátránya az, hogyha víz éri, azonnal elpusztul, és csak pár másodperces várakozás után tud újraéledni, ráadásul nem feltétlenül ott, ahol elpatkolt. Fura társunk esetében nem kell kizárólag a mesterséges intelligenciára hagyatkozni, szerepét ugyanis egy második (lokális) játékos is felveheti, így a sztori egésze végigvihető akár ketten is, még ha Gooiginak nem is mindig akad feladat.
INTERNET PONT HÚÚ
Ez azonban nem az egyetlen kooperálási lehetőség, két külön multiplayer mód is vár. Az egyik egy egyszerű, de ötletes minijátékos gyűjtemény, ahol akár nyolcan is küzdhetnek a legmagasabb pontszámért (csapatban vagy egyedül), de van egy kifejezetten az online-ra tervezett opció is. A korábbról már ismerős Scarescraper négy főt támogat, itt a cél több emelet bejárása és sikeres teljesítése, időre. Ez sok szempontból nézve jóval nehezebb, mint a sztorimód: az időkeret önmagában gyors tempóra sarkall, de mellé összetettebb feladatok is társulnak, és természetesen sok múlik azon is, hogy a társak mennyire ügyesek. Az biztos, hogy a fejlesztők esetében az ügyesség megkérdőjelezhetetlen: a Luigi’s Mansion 3 nem szimplán egy kiváló folytatás, amely remekül tökéletesíti a sorozat játékmenetét, de önmagában nézve is egy fantasztikus és kihagyhatatlan játék, amely minden Switch-tulaj polcán ott kell, hogy legyen – hiányának gondolata legalább annyira rémisztő, mint a Szellemhotel maga!
