Történet: balekok Kánaánja
A kicsit ironikus cím nem arra utal, hogy elbaltáztak volna valamit a fejlesztők, sokkal inkább arra, hogy ezt a részét a Lord of the Rings: Battle for Middle Earthnek (továbbiakban: BfME) még egy örök vesztes sem tudná elrontani. Ennek legfőbb oka, hogy a kampányok a három fantasztikus mozin alapulnak, tehát sok dolguk nem volt, mint valahogy RTS formába önteni a sztorit. Jelentem, ez tökéletesen sikerült! Minden átvezető, minden pálya jelen volt a filmben (akár megemlítve, akár ténylegesen), így szinte magunk is ott vagyunk a nagy műben. (Fontos hangsúlyozni: a film. Ugyanis az első rész kizárólag azt veszi alapul, hiszen 2004-ben és előtte, a játék megjelenése előtt, még a Vivendi kezében voltak a könyv jogai.) Ezt a hangulatot már a kötelezően megnézendő intro (ami mellett az is szól, hogy nem lehet átlépni első belépéskor...) is megteremti. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a Gyűrűk Szövetsége első kockáinak animációs változata a játék saját motorjával, annyi különbséggel, hogy itt nem Galadriel úrnő, hanem Szürke Gandalf kommentálja az eseményeket. „Hangulatos, de semmiképp sem kiemelkedő” – jegyzik meg a kritikák. Nos, osztom a véleményt, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy a motorral megvalósított animációk elég randák (erről később). Ilyen kisebb bejátszásokat fogunk még látni a továbbiakban is, de megváltást senki se várjon tőlük. Tehát a sztori rendben van, kicsit széttagoltabb egyes megoldások miatt (pl. a nagytérkép, ahol ide-oda ugrálunk a filmek eseményei között), de mindenképp ott van az a bizonyos „Lord of the Rings feeling”.
Drágaszág
Mint mondottam, a játék a filmeket dolgozza fel RTS formában, s azt kell mondanom, kiválóan. Már fent is említettem, hogy a pályák mindegyik szerepelt a filmben, ha csak említés szintjén is. Így mindvégig ott érezzük magunkat Középföldén, ami a rajongóknak hatalmas örömöt fog okozni (ahogy nekem is okozott). Gyönyörű volt az érzés, mikor Moria bányáiban vívtuk az élethalálharcot, vagy mikor a Helm Szurdokot védtük/támadtuk meg. Lenyűgöző volt, ahogy hőseimmel és hatalmas seregemmel felprédáltam az ellenség sorait, s tényleg monumentális csatákban vehettem részt. Rendkívül jót tett a Gyűrűk Urának, hogy RTS-be ültették! Azonban azok a pályák, melyek csak említésképp szerepeltek a filmben (pl.: Eomer visszafoglaló akcióinak többsége), kicsit unalmasak voltak, még nehezebb szinten is. Bár ez a játék mechanizmusából is adódik (később lesz róla szó), de azért a filmhez közvetlenül is kötődő pályákon szintén hasonlókat kellett csinálni, a kötődés és a nagyobb találékonyság azonban ezeket mégis magas szintre emeli. Helm-szurdok, Minas Tirith, Vasudvard, Amon Hen, Moria, Loth Lorien, Fekete Kapu, Osgiliath. Ezek voltak a legjobb, legemlékezetesebb pályák, melyek miatt akár többször is javasolt végigjátszani a játékot.
Érdemes megemlíteni, hogy a játék 2 kampányra tagolódik: a jó és a gonosz hadjáratokra (skirmishben négy „oldal” van, a filmhez igazodva: Rohan, Isengard, Gondor, Mordor). Az előbbi kézenfekvő módon a film eseményeit hűen követi (illetve majdnem), míg a másodikban értelemszerűen átírhatjuk az egész regényt. Ez egyébként jellemző az egész játékra: a filmekhez kötődik, de nem ragaszkodik mereven azok eseményeihez - tehát akár át is írhatjuk az egészet, ha úgy tartja kedvünk. Például Moria bányáiban a Balroggal kerülünk szembe, és alkalmunk adódik megmérkőzni vele - s egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy kinyírta a Balrogot. Számos ilyen fordulópont van, melyek nagyon élvezetesek, s bár szentségtörőek, mindenképp értékelendő, hogy ilyet is lehet. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az adaptáció sikerült, ezért mindenképp meghívnám a fejlesztőket egy-egy korsó sörre...
Zseni vagy őrült?
E játék esetében nagyon fontos a hangulat, s az, hogy valaki Gyűrűk Ura rajongóként, vagy legalább a film kedvelőjeként vágjon bele a játékba, ugyanis az RTS rész sajnos fájóan átlagos lett. A fejlesztők csupán egy érdemleges újítással próbálták megfejelni a műfajt, azt is elég kezdetleges és harmatos kivitelben, ezek pedig a rögzített építkezési pontok. Ez annyit jelent, hogy vannak a pályán stratégiai pontok, melyek különböző struktúraegységek előhívását teszik lehetővé, rögzített számban. A legkisebb egyetlen farmot ad, a legnagyobb egy egész „várost”, melyeken belül lehet felhúzni a bonuszt adó gyártó- vagy fejlesztőépületeket; csupán egy kattintás a szimbólumra, és máris lehet választani, mit építenénk. Ez mind jól működik, és a régi C&C játékokat idézi, a maguk dinamikus, gyors építésével. Kiváló stratégiázásra adna lehetőséget, ha normálisan védhető lenne egy-egy ilyen pont. Sajnos azonban a gyenge farmokat gyorsan ellepi (az amúgy „rusholó”) ellenség, s pillanatok alatt szét is kapja azt, mi pedig mérgezett egérként rohanunk oda a másiktól, amit megint lerombolnak, és így tovább. Legalább tornyokat, vagy valamilyen védelmi szmötyit lehetett volna azért engedélyezni (megjegyzés: a második részben elég negatív és bátortalan módon e rendszert a kukába hajították, de tornyok azért lettek...). Személy szerint nekem nagyon bejött a rendszer alapja, csak éppen a belőle adódó szívások kedvetlenítik el az embert.
Az is pozitív, és a stratégiai pontokból adódik, hogy végre nem kell munkásokkal vagy nyersanyag-forrással törődni, hanem csak felhúzzuk a nyersanyagtermelő épületet (a „jó” oldalon a farm, a „gonosz” oldalon a már ismert földalatti bánya), és dől a lé. Ezek szintet lépnek (mint minden épület), s ennek függvényében lesznek egyre hatékonyabbak. Apropó, szintlépés: minden épületnek van ilyen tulajdonsága. 3-4 szint az átlagos, s ennek függvényében változik külseje és a teljesítménye, elérhető fejlesztései is. Például az uruk-hai gödör eleinte olcsó urukokat képes gyártani, 2-es „szinten” már lándzsás egységeket, 3-ason pedig daráló berserkereket (tudjátok, olyan, amely a Helm-szurdokban berobbantotta a falat – itt is ő fogja).
Az épületekhez hasonlóan az egységek is
szintet lépnek (nemcsak a hősök), ők már többet is (akár 10-esre is) - viszont
ez kicsit necces része lett a BfME-nek. Ugyanis nagy létszámuk és az eleinte
gyenge mivoltuk miatt nagyon hullanak (főleg az orkok), így pokolian nehéz
megtartani egyes egységeket. Könnyű fokozaton még csak-csak megy, de normálon, főleg
az időmegállítás teljes hiánya miatt, már kevésbé figyelünk a nagy számú
seregre, kicsit ki is esik az irányítás a kezünkből, és akár 3-as szintű
egységeink is simán az anyaföldre cuppannak. Nem mondom, hogy értelmetlen
lenne, mert ha eléri valaki a 6-os szintet (mondjuk egy rohir lovas), akkor
szinte legyőzhetetlen lesz, másrészt piszkosul jól néz ki! Például egy mumak
(vagy más néven: olifánt) eleinte csak „szűztestű”, majd 3-4-es szinten elkezd
durvulni, tetoválások, festések jelennek meg rajta, s 5-6–os szinten egy pár
szép szöges burkolat is kerül az agyarára. Elég zavaró volt viszont, hogy az
egyes fejlesztéseket külön-külön kell kialakítani az egyes egységeken, ráadásul
előtte az épületben kell tevékenykedni (ami nem elég drága dolog, főleg az
elején), majd csak ezután lesz elérhető a tulajdonság egységeinken is (bár már
olcsóbban), és jöhet a végső fejlesztés. Mindez 2-3000 arany a
nyersanyagkészletünkből, ami a játék elején nagyon megszorongat (a vége felé
pedig jelentéktelenné válik...). De kinézetben mindezek kárpótolnak, mert
hihetetlenül jól festenek!
Ha ezeket az „újításokat” (amiből talán a fix építési pontok az igazi nóvumok) nem tekintjük, egy igencsak átlagos RTS kerül elénk. Építkezz, védekezz, majd támadj – csak kicsit C&C módra, vagyis javasolt a rush, a gyors lerohanás (mielőtt még minket rohannak le). Igazából nincs szerepe a helyezkedésnek sem, legtöbbször a létszámfölény dönt. Pozitívum mindenképp, hogy azért van lehetőség taktikázásra. Az íjászok a filmekben is kulcsfigurák voltak – itt is fontosak lesznek, illetve a magaslatok, ahonnan sokkal hatékonyabban lövik az ellent. Főleg az embereknél szép dolog, mikor a várfalról sorozzuk a felénk támadó több száz orkot (hangsúlyozom ismét: rengeteg egység vonul fel a képernyőn, ezzel is hozva a GyU-hangulatot) pár íjásszal, apasztva ezzel soraikat, vagy mikor Rohan lovasaival oldalba kapjuk az ork seregeket. Persze a lándzsásokkal szemben mit sem ér a lovasroham (a filmmel ellentétben), ilyenkor erősen amortizálódnak az egységeink. A trollok ellen is csak a nyílzápor segít, viszont jellemző az is, hogy agyatlanul is neki lehet rontani ezeknek, ha sokan vagyunk. Taktikázás, stratégiázás tehát van, de azért ne várjunk Total War-féle profi kidolgozottságot e téren! Apropó, Total War. A játék megtévesztő módon egy nagy térképet rak az arcunkba, ha elindítjuk a kampányok valamelyikét. Eleinte megörül az ember, hogy majd hasonló játékot lehet művelni, mint a nagy nevű birodalomépítős stratégiában. A csalódás gyorsan eljön, mert bár egyes részeken van választási lehetőségünk, de kb. annyi, hogy mit támadunk meg először. Ennek persze van némi jelentősége, hiszen egyes pályákon kapunk bonuszokat, pontokat a különleges képességekhez.
Mert különleges képességek vannak a játékban. Hasonlókra kell gondolni, mint a Red Alert 2-ben, vagy bármelyik C&C játékban (például az atombomba). Ezek hierarchikusan vannak felépítve, oldalanként eltérőek (a jóknál egy tünde ereklye, a gonoszaknál az Egy Gyűrű képviseli ezeket). Itt olyan képességek vannak, mint a gyógyítás, vagy egy sereg megidézése, esetleg a Nazgul előhívása, vagy akár (az egyesek szerint hullagyalázó) Balrog-idézés. Ezeket tapasztalati pontok révén szerezhetjük meg, melyeket a csatákban a hősök által, vagy az egységek fejlődése által, vagy pedig a kampány teljesítése során kapjuk. Természetesen mindnek különböző az „ára”, tehát a legkisebbek 1 pontot, míg a Holtak Serege például már 20-at követel meg, amit pont Minas Tirithig fogunk összegyűjteni. Jópofa mind, és igen hasznos, valóban csatákat döntött el néha, s engem nem zavart, hogy a Fekete Kapunál is megidéztem a Holtak Seregét. Lehet, hogy a filmben nem így volt, de mikor megjelent vagy tíz hatos szintű troll, igencsak jól jött...
A játékban vannak hősök is, mint már kiderülhetett, akik nem mások, mint a filmből megismert karakterek. A BfME-ben uralkodó kiegyensúlyozatlanság itt mutatkozik meg azonban a legjobban (sajnos ez jellemző), mely nem a fejlesztők hibája, hanem a film (és a regény) egyoldalú felfogása. Így a „jók” oldalán ott van az összes ismert hérosz (például Aragorn, Eomer, Faramir, de még Eowyn is), míg a „gonoszokkal” már bajban vannak, hiszen Lurtzon és Szarumánon kívül nem sok épkézláb hőst tudnak felmutatni. Ott vannak a nazgulok, vagy elég érdekes módon Gollam is, de ezek tudjuk, nem olyanok, mint a másik oldaléi. De a lényeg: ezek a hősök tényleg azok, nem olyan „kamuhírók”, mint az Age of Empires kicsit megnövelt életerejű emberei - velük nem nagyon ér fel még 4-5 osztag sem. Ezt nemcsak jóval nagyobb HP-jük és sebzésük adja, hanem speciális képességeik, melyek egyértelműen a WarCraft 3-ra hajaznak (persze a filmekhez igazodva). Egyesek nagyon hasznosak (pl.: Gandalf villámkardja egy egész Balroggal is elbánt), mások gyengusok (pl.: Gimli baltadobása), viszont mind igazodik a filmben látott „mutatványokhoz” is. Ilyen például Legolas „géppuskázása”, és rendkívüli érzés volt az is, mikor Gimlivel a Helm-szurdoknál beleugrottam a tömegbe, akár a Két torony végén.
Látható, hogy a játék próbált némi újdonságot csempészni az RTS-be, de mégis sikerült sok helyről „kölcsönvennie”. Legfőbbképpen a C&C játékmenete volt az ihlető, de a WarCraft és más stratégiák ötletit is mintául vették a fejlesztők. (Megjegyzés: természetesen van skirmish és multi része is a játéknak, de ezek már tényleg csak átemelések a többi címből, túl sok szót nem érdemelnek, bár élvezetesek.)
„Pörölykezű Helm kürtje megszólal a Szurdokban, ez egyszer utoljára!”
A BfME a C&C: Generals módosított motorját használja, s 2004-ben ez még bőven gyönyörűnek számított. Távolról mindenképp nagyon szép az összes épület, egység, s maga a táj is. Árad a Gyűrűk Ura-hangulat a grafikából is, hasonló atmoszférát teremt a látvány, mint a filmben (például a sötétség-effekt, mikor Minas Tirith falainál megjelennek az orkok). Lehet zoomolni is – bár ne lehetne. Ilyenkor látszik meg, hogy a motor már nem mai gyerek, főleg 2007-ben; de mivel nem sok haszna van az egésznek, ráadásul normálisan be se lehet közelíteni, így nem is szórakozik vele nagyon az ember. Külön említést érdemelnek a speciális képességek animációi: nagyon szép, mikor megidézik az elfeket, vagy mikor a Balrog szinte „előbugyog” a földből.
Az átvezető animációkkal is hasonló a probléma, mint a zoomolásnál, mely az öregecske motornak köszönhető. Elég mosottak, baltával faragottak a karakterek, elnagyoltak a kardok, nyomokban sem emlékeztet a WETA stúdió kiváló munkájára, melyet a filmben végeztek. Úgy gondolom, nagyon örültünk volna, ha a Return of the King módjára beollóznak jeleneteket a filmből – elvégre a licenc az EA-nál volt...
Hangok terén nem lehet panasz, egy szál sem. Hasonló része ez a Gyűrűk Ura játékoknak, mint a Csillagok Háborújánál: Howard Shore legalább akkora filmzeneszerző, mint John Williams, tehát ezt a részét képtelenség elrontani. A szinkronhangok egytől-egyig a filmszínészek hangjai, illetve a filmből lettek átemelve. A zene zseniális, mint a trilógiában, az embernek garantáltan katarzisa lesz, miközben játszik. Buzdító, dinamikus, vérpezsdítő dallamok bizseregnek a fülünkbe, akárcsak a moziban, s annak hangulatát idézve; valahányszor nekirontunk az orkoknak, szinte felordítunk diadalmunkban. Vannak persze „saját” zenék, melyek csak motívumokban hasonlítanak a filmzenére; némelyik kiváló, némelyiket észre sem veszi az ember, de azok is rendben vannak. A csatazajokkal, kardcsapásokkal, húsba hatolással szintén nincs probléma, a film színvonalát hozzák, jelentős szerepet vállalnak a hangulattartásban.
„És boldogan éltek, míg meg nem haltak”
Igazából a fentiek alapján azt mondhatjuk, egy elég korrekt játékkal van dolgunk, sőt, egy kiváló Gyűrűk Ura-adaptációval. Azonban a játék koránt sem tökéletes!
Az említett grafikai problémák csak a jéghegy csúcsát jelentik. A játék kicsit kiegyensúlyozatlan, érződik rajta a film koncepciója, vagyis: a jó győz. A gonosz kampányát, mint Gyűrűk Ura-dogmatikus, én sem szívleltem különösen, de azért túlzás volt, hogy már az 5. pályán megállt a tudomány, ugyanis a rohani lovasok mindent visznek... Ugyan ott vannak a dárdás egységek, de gyorsan meghalnak, ha íjászokkal kombinálják őket, az AI pedig, ha nem is okos, de gyártja őket rendesen, így kapunk a nyakunkba, ha Szarumánt segítjük. Rohan lovasaival viszont nem nagyon volt problémám. Normálon ugyan már nagyon megszorongattak a „forge blade”-es egységeik (a kifejlesztett pengéjű farkaslovasok brutálisak), de ha „feltalálod” a tüzes nyilat, akkor nekik annyi. A játék tehát erősen a „jók” javára dől el, amit rengeteg hősük is alátámaszt – ez azért multicsatáknál elég kellemetlen lehet...
Negatívumként róható fel az elég átlagos RTS-játékmenet, ami nagyon élvezetes, de semmi olyan nincs benne, ami pluszt adna a műfajhoz. Ráadásul a nagy része „kölcsönzés”, eredetiség szempontjából tehát elég rosszul szerepel a BfME. Rossz szájízt ad a játékhoz a mesterséges intelligencia butasága is: csak nyomul előre, nem számít, hogy én oldalról közeledek, vagy hirtelen hátba kapom. Intelligencia-hiányát nagy létszámával és agresszivitásával próbálja kompenzálni – átmeneti sikerrel. Viszonylag gyorsan elfoglalja a stratégiai pontokat, de némi időhúzással és kitartással hamarosan ellentámadásba lendülünk, és felprédálunk mindent, emiatt a játék ezen részei elég monotonná válhatnak egy idő után. Saját egységeinknek is vannak problémái (például beragadások), de ezek koránt sem olyan zavaróak, mint az általános passzivitásuk. Volt, mikor nem vettem észre, hogy támadják egy egységemet, az pedig csak bambán tűr...
Nagyon zavaró, és a játékot hack ’n’ slashé változtató momentum a szünet teljes hiánya. Ugyan megállíthatjuk „pause break”-kel a játékot, de semmilyen parancsot nem adhatunk ki, ami rendkívül zavaró, hiszen nagy seregeket vezetünk, néha több fronton is harcolunk, s így az egész játék kapkodássá válik. Ez a Helm-szurdokban még szórakoztató is volt, de egy átlagos pályán nagy szívás volt, mikor ezért vesztettem el 3-4 lovast is az alakulatból (ugyanis nagyrészt alakulatokban számol a játék – a trollokat és a nagyobb egységeket kivéve). Pedig a játékot már az AoE-ben is meg lehetett állítani és ki lehetett adni parancsokat, az pedig nem ma volt már.
Megjelenésekor negatívumnak számított a játék viszonylag magas gépigénye is, melyet a kissé optimalizálatlan Generals-motornak is köszönhet - ma már azonban a közepes konfigurációkon is kiválóan fut maximális beállítások mellett. A töltési idő viszont sajnos mit sem változott, továbbra is majd’ 1 percet kell várakozni, mire egy átlagos pálya elindul.
Tudom, így a végére elég sok negatívum összegyűlt, ami sokakat elrettenthet a játéktól - de azt kell mondanom, hogy ezeket a játékos nem fogja észrevenni, ha játszik a BfME-vel, tehát nem kritikus szemmel nézi. Olyan dolgok ezek igazából, melyek nem zavaróak, hanem inkább csak szemet szúrnak, ha észrevesszük. A játék viszont rendkívül pörgős, dinamikus, magába szippantó, ami szinte cukormázként fedi el az említett negatívumokat. Közel sem tökéletes játék, de a Gyűrűk Ura rajongóknak mindenképp kötelező darab, már, ha igazán szépen és megrendezetten szeretnék átélni a film eseményeit (mert a játék második részében is van Helm-szurdok, meg minden, de ott csak skirmishben, és nincs az a hangulata már, ami az első részben volt). Aki csak azért játszana vele, mert egy RTS-t akar, megteheti, de ne várjon forradalmat, vagy túlzottan nagy újítást. Ez csak egy egyszerű, átlagos RTS, fantasztikus hangulattal!
