Közel 10 évvel az eredeti megjelenés után a Ryu Ga Gotoku Studio elhozta nyugatra a Yakuza-széria (vagyis immár Like a Dragon) egyik mellékágát, illetve annak felspécizett változatát. Bevallom, nem fogadtam kitörő örömmel a bejelentést, mivel 2020 óta várom a fő széria folytatását, de utólag meg kell követnem magam, hiszen nagyon is jól jött ez a vérfrissítés. A "vérfrissítés" szót használtam, pedig sokkal közelebb áll a valósághoz, ha úgy fogalmazok, hogy afféle visszatérés ez a gyökerekhez – és nemcsak az Ishin! remake mivolta miatt, hanem több szempontból is. Nem kell túl sokat várni Kiryu-chan visszatérésére sem, mert a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name (isten áldja a RGG Studiónál a címadókat!) még idén világszintű megjelenést kaphat, amire a rajongók már nyálcsorgatva várnak, de jövőre érkezik a Like a Dragon 8 is. Személy szerint nem bánnám, ha a RGG Studio a főbb címek közötti köztes időt a többi Yakuza-mellékág remakelésével töltené – de lássuk, ezúttal mit sikerült kifőznie a csapatnak!
Szakét, udont, békességet
Az 1860-as években járunk, Japánban, az Edo-kor vége felé. A Nyugat elkezdett betörni az országba, folyamatos kulturális fenyegetést jelentve a tradicionális japán életvitelre. A sógunátus hanyatlik, a Bakufu (lényegében a katonai szervezet) meggyengülését leplezve egyre kegyetlenebb és kontrollálatlanabb módon lép fel, a lőfegyverek elterjedésével pedig a szamurájok intézménye is egyre kevésbé vonzó életstílus. Ebbe a szélsőséges világba kerülsz be, miközben Sakamoto Ryoma karaktere felett veheted át az irányítást. Szülővárosába visszaérkezve konkrétan rögtön egy lázadásba, illetve annak vezetésébe csöppen bele. A lázadás kitervelője a fater, vezetője pedig Ryoma testvére, de egy bérgyilkos már az első komolyabb megbeszélés során kiiktatja aput, miközben a tesót is súlyosan megsebesíti. A tettes kereket old, és természetesen minden szem a főszereplőre szegeződik, akinek menekülnie kell a körzetből. Egy évvel később veheted át az irányítást Ryoma felett, aki Kyo városában (a mai Kiotó) bosszút forralva keresi apja gyilkosát.
A történet tipikus Yakuza-sablonsztori, tele csavarral, néhol szándékosan túltolt, már-már szappanoperába forduló szituációkkal, de pont ezt lehet szeretni benne. A 2021-ben megjelent Lost Judgment egyébként sztori és a társadalmi problémák feldolgozása szempontjából olyan magasra tette a lécet, hogy az Ishin!-nek szörnyen nehéz dolga volt, amivel nem is nagyon sikerült mit kezdeni. De ahogy korábban említettem, ez a játék sokkal inkább a régi címeket eleveníti fel, viszont mindezt tökéletesen, szóval semmi ok a panaszra! Nagyon jó vérfrissítést jelent a korszak, illetve az ökölharc háttérbe szorulása. Persze van benne utóbbi is, de úgyis főleg a katanáddal fogsz aprítani, meg lődözni jobbra-balra, hiszen immár lőfegyverek is helyet kaptak a játékban. A harcokba nem mennék bele komolyabban, aki játszott a korábbi részekkel, az mindent tud a harcrendszerről – jelen esetben is közel tökéletes lett, dacára a közel 20 éves alapoknak.
Ismerős arcok, véget nem érő harcok
Az Ishin! egyik legfurcsább pontját a karakterek jelentik. Többségük egy-egy történelmi személyen alapszik, ami önmagában még nem nevezhető furának, de az már igen, hogy ezek a figurák egytől-egyig a Yakuza-szériából megismert karakterek arcát viselik. Főszereplőd nyilván Kiryu-chan arcát hordozza, de tényleg itt van minden fontosabb nevesített karakter, ami szerencsére egyáltalán nem zavaró – kivéve Majima Goro (itt Okita Soji) jelenlétét. Annyira szokatlan (ettől függetlenül imádom), hogy nekem abszolút kilógott és feldolgozhatatlannak tűnt, főleg miután többszörösen "Mad Dog"-ként hivatkoztak rá. A bejárható terület meglepően méretes, ettől az epizódtól sokkal korlátoltabb mozgástérre számítottam, cserébe itt a legüresebb a világ. Megvan benne nagyjából minden, amit megszoktunk: egy adag melléktevékenység, kis sztorik, egy rakás kajálda meg piálda… de mintha valami még hiányozna. Az sem feltétlenül segít – pedig teljes mértékben logikus –, hogy nem egy Kamurocho szintű túlzsúfolt közegbe csöppenünk, mégis néhol abszolút ürességet éreztem a világgal kapcsolatban. A grafika is egy fokkal gyengébb, de az eredetihez képest mindenképp nagy az előrelépés.
A város egyik végéből a másikba trappolás szerencsére itt is megoldható "taxizással", de ha gyalogtúrához van kedved, akkor a szokásos átokkal kell szembesülnöd, mégpedig a folyamatosan rád özönlő random banditák tengerével. Jó, ez azért túlzás, mert talán itt lett a legkevésbé túltolva, de ettől függetlenül még mindig idegesít, amikor pörgetném a fősztorit, mert épp valami brutál dolog történt, de a közel félperces sétát 10 percessé varázsolják a városszerte ténfergő, ostoba roninok hadai – szerencsére a remek harc menti ezeket a helyzeteket. Hatalmas pozitívum még, hogy visszatért a jó öreg, tökéletesen bevált tárcsás-golyós skill-pont osztogatás, és nem idióta applikációkon belül kell megnyitogatni az újabb és újabb képességeket. Nyilván megoldhatták volna hasonlóan valami analóg módszerrel ezt is, de hála az égnek nem ez történt. Van benne valami kielégítő, amikor behelyezed a négy harcstílust szimbolizáló tárcsákba a kis golyókat, ezzel feloldva egy-egy újabb képességet, mozdulatot, akármit. Igen, négy harcstílus van, a sima ököllel zúzda, a szamurájok kecses mozdulataival tarkított aprítás, egy nyugati, lőfegyveres lyuggatás, illetve az előbbi kettőnek a keveréke. Ezt nevezzük úgy, hogy vagdalthúsos golyószórás.
Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes
A skill-pontok osztogatása mellett szinte minden tevékenységedért kapsz Virtue-pontokat, vagyis nevezzük ezeket egyszerűen Erény-pontoknak. Karaktered buddhista hitvilágából adódó jutalompontokról van szó, amiket olyan cselekedetekért kapsz, amivel a közösséget szolgálod/segíted. Ebbe beletartozik a szimpla vásárlástól kezdve az imák elmormolása az oltároknál álldogálva, de a dharma a mellékküldetések során megsegített lakosok miatt is megszór téged Erény-pontokkal. Ezek a pontok egyébként beválthatóak mindenféle hasznos bónuszokra, esetleg több tárgylista-helyre. Tevékenységből van egy rakás, mint például a favágás. Esküszöm, imádtam ezt a fura, egyetlen egy gombos minijátékot! Semmi értelme, de valamiért kielégítette a titkos favágási ingereimet. De van például ágyúgolyó kettévágás, a szokásos táncolós, éneklős tematika, egy kis farmerkedés, főzés és így tovább (nem, SEGA Arcade most nincs). A fegyver-, illetve ruházat-craftolás is visszatért, bár Ichiban kalandjában sokkal jobban sikerült az egész mechanika. Nem túl mély, cserébe elég időigényes, és sokat kell farmolni, ha akarsz magadnak pár csinos kis pengét.
A farm, ahol vérzünk
Visszatérve a farmolásra: ebből kétféle van. Először is, megéri már a játék korábbi szakaszaiban ráfeküdni egy-egy jobb fegyver kioldása, főleg, ha magasabb nehézségi szinten játszol. Nem nehezebb ez sem, mint a korábbi címek, de mégis rettentő jó érzés, amikor a kemény erőfeszítéseid kifizetődnek, és az egyik boss-harc során távolról szénné lődözöd az ellenfeleket. A másik farmolás alatt pedig a szó szerint vett farmolást értem. A játék negyedik fejezetében megnyílik számodra egy opció a menüben, amit "Another Life"-ra kereszteltek az alkotók. Egy fiatal lányt (Haruka – akit a fanok már ismerhetnek) segítesz hozzá ahhoz, hogy kivásárolja magát a szülei által felhalmozott tartozás alól. Cserébe a farmot mindenféle növények termesztésére, csirkék tartására használhatod, sőt kutyák és macskák is elcsalhatók azért, hogy házi kedvenceid legyenek. Az Erény-pontokból szépen fejleszthető, kiterjeszthető birtokod, ahol megrendeléseket teljesíthetsz, növelve ezzel a vagyonod. Nem a legkomplexebb szekció, de kifejezetten jó érzés néha félretenni a fegyvereket, hogy egy picit csendesebb, lazább közegben élhesd a Másik Életed, amit teljesen átjár a zen.
Emellett a sztori folyamán egy másik igen fontos minijáték is megnyílik, ami lényegében Dungeon Runokban nyilvánul meg. Spoiler-veszély miatt nem részletezném, hogy miért és hogyan, de lesz egy adag katonád, akik felett rendelkezhetsz, majd új tagokat sorozhatsz be, afféle kártyás megoldás keretein belül. Kifejezetten élveztem ezt a kis menedzselgetést, de még mindig arra várok, hogy újra behozzák (egy picit átdolgozva) a Yakuza 0-ban összehozott ingatlan-vásárlásos/eladásos minijátékot, amit annak idején annyira megszerettem. A fő- és melléktörténetek mellett ezek azok a kis nüanszok, amik miatt annyira bele lehet merülni ezekbe a játékokba. Sajnos az Ishin! nem szép, sok benne a lusta megoldás, valamint elmondható, hogy ennyi rész után már izzadtságszagú a megvalósítás, és itt talán a mellékküldetések is egy fokkal kevésbé sikerültek emlékezetesre. Ezen túl nem sok problémát találtam a Like a Dragon: Ishin! végigjátszása során. Nem ez lett a sorozat revitalizálása, de egy nagyon kellemes visszatérés oda, ahonnan az egész indult, és abszolút nem bánnám, ha a Like a Dragon 8 után, mondjuk, remake-et kapna a Like a Dragon: Kenzan!, esetleg az Ashura-val foglalkozó két PSP-s cím, de még a Like a Dragon: Dead Souls című zombis-horror mellékágat is szívesen pörgetném modernizált, újragondolt verzióban.
