A Nippon Ichi Software csapatának egyébként ez már a második Labyrinth névvel megjelent alkotása, az első rész a Labyrinth of Refrain: Coven of Dusk címet viseli, és nálunk 2018-ban látott napvilágot. Az események folyamába viszont ezzel az epizóddal is nyugodtan bekapcsolódhatunk, a két történet között ugyanis nincsen különösebb átfedés, leginkább csak az összecsapások stílusa, a grafikai megjelenítés és a játékmenet utal arra, hogy egy sorozatról van szó.
Galleria Manor
A cselekmény helyszínéül ezúttal a Galleria Manor szolgál, vagyis a kúria, ami a szóbeszédek alapján olyannyira elhagyatott, hogy termeit éjjelente gonosz szörnyek és szellemek járják. Joggal merülhet tehát fel a kérdés, hogy mégis mit keres errefelé egy nemesi család sarja. A válasz felettébb egyszerű: Euréka munkát szeretne vállalni az épületben, ami talán mégsem annyira kihalt, mint mondják. Hamar találkozunk is a falai közt élő boszorkánnyal, aki a próbatételek sikeres teljesítése után ellát bennünket néminemű instrukcióval, majd egyből behajít minket a mély vízbe. A történet alapja egyébként a való életre is reflektál, hiszen az állásajánlatok böngészése során sokszor előfordul, hogy nem mi vagyunk figyelmetlenek, tényleg a munkáltatók hallgatnak el fontos információkat. Esetünkben például azt, hogy az eltűnt dolgok nem annyira hétköznapiak, hogy csak úgy rájuk leljünk takarítás közben, mindennek fejébe társunk nem egy partvis, hanem egy szellem. Valamint rengeteg bábu…
A báb-médium
A történet felütése kifejezetten bájos, Euréka és Madame Marta jópofa főszereplők, remek szinkronhangokkal. Igazából sem a grafikára és a hangokra, sem pedig a játékmenetre nem lehet panasz, egy rendkívül igényesen összerakott programról van szó, ami alsó hangon is minimum 40-50 óra kalandot ígér a vállalkozó szellemű (értitek!) felfedezőknek.
A harcok felépítése – ahogy azt már említettem – ismerős lehet az első részből, de ha nem vagyunk jártasak a sorozatban (vagy úgy általánosságban a körökre osztott harcokban), akkor sincs semmi probléma, hiszen részletes oktatómódot kapunk mindenről. Ezek nekem kifejezetten jól jöttek, mert ha van valami, ami nem az erősségem, akkor az a körönkénti taktikázás. Az információkat mindig az előtt kapjuk meg, hogy alkalmaznunk kéne az adott mechanikát, így bőven van időnk belerázódni a korábban tanultakba, és kitapasztalni a lehetséges megoldásokat – amikből egyébként rengeteg féle létezik. Legfőbb feladatunk egyébként az, hogy a kis szellemmel szövetkezve, egyfajta médiumként alámerüljünk a kúria alatt található labirintusba, majd bejárva annak rengeteg útvesztőjét, értékes (és elátkozott) tárgyakkal térjünk vissza. Ez természetesen nem veszélytelen misszió, a harcokat viszont az általunk „életre keltett” bábuk vívják meg helyettünk.
A játék amúgy igen részletes karakterkészítővel rendelkezik, gyakorlatilag a babák minden értéket mi határozhatjuk meg – de vigyázzunk, sokszor még a nevük is sokat számít! A legénységünkbe többféle kaszt közül választhatunk figurákat, és mivel bábokról van szó, így meghalni értelemszerűen nem tudnak, ugyanakkor könnyen elhullajthatják a különböző testrészeiket. Ilyen állapotban természetesen nem szerencsés őket további harcokba küldeni, hiszen minél több részük hiányzik, annál gyengébbek. A mi dolgunk, hogy rendbe tegyük őket két kalandozás között, de arra is van lehetőség, hogy elpusztítsuk azokat, amikre már nincs szükség, vagy épp reinkarnáljuk őket valaki másba. Egységeink az összecsapások közben is folyamatosan fejlődnek, erősödnek és új képességeket tanulnak meg, a sok-sok földalatti zsákmányból pedig lecserélhetjük felszerelésüket vagy megváltoztathatjuk fegyvereiket – azonban itt is résen kell lennünk, hiszen a névválasztás mellett az sem mindegy, hogy melyik kezükbe mi kerül.
És a kacifántos labirintus
A felfedezendő labirintus hatalmas, hiszen amikor már azt gondolnánk, hogy a végére értünk, akkor az új képességeinkkel (például ugrás vagy faltörés) az addig elérhetetlen részeket is bebarangolhatjuk. A küldetések során viszont alaposan meg kell gondolnunk, hogy milyen kockázatokat vállalunk be, hiszen ha minden babánk elhullott, akkor bizony üres kézzel térünk haza. Az elátkozott tárgyak mellett a mana a másik dolog, amire kifejezetten érdemes odafigyelni. Ennek segítségével ugyanis különböző extrákat oldhatunk fel a boszorkánynál, többek között, hogy ne rohanjunk fejvesztve egy-egy szakadékba – nem hangzik túl életszerűnek, de higgyétek el, jól fog jönni! Az összecsapások általában kiegyenlítettek, így egy-két ellenfelet leszámítva nincs túl nehéz dolgunk, a táposabb szembenállókat viszont a hatalmas „Warning” felirat mellett kontrollerünk eszeveszett rezgése is jó előre jelzi. Szerencsére, ha ügyesen manőverezünk és építkezünk, akkor a felesleges, azonnal halált hozó harcokba sosem kell belemennünk.
Valószínűleg kétszer ennyi karakter sem lenne elég ahhoz, hogy a játék minden egyes apró részletére kitérjek, annyi féle tartalom és mechanika kapott benne helyet, de a kezdéshez talán az imént felsorolt dolgok a legfontosabbak. Mindent összevetve tehát a Labyrinth of Galleria: The Moon Society egy igazán összetett játék, ami a műfaj kedvelőinek és az újoncoknak is kellő élveztet nyújthat megkapó történetével és a végtelenségig személyre szabható karaktereivel.
