A film- és a videójáték-ipar továbbra is előszeretettel játszik biztonsági játékot, vagyis nyúl bele legalsó fiókjai porlepte mélységeibe, hogy felújítsa vagy újraértelmezze akár több évtizede ott heverő játékait, sorozatait, ahelyett, hogy új ötletekkel kísérletezne. Ezzel alapvetően nincs is gond, hiszen a nosztalgia általában jó – az adott játék öregedésétől és felújításának szintjétől függően – és nem túl költséges befektetés, valamint így azok is jóval egyszerűbben pótolhatnak egy-egy klasszikust, akiknek a maguk idejébe kimaradt. A sorban következőként most a Bandai Namco kapta elő a Klonoa-sorozatot, vagyis pontosabban annak első két részét, a széria idén esedékes 25. évfordulójának ürügyén, a Klonoa Phantasy Reverie Series részeként.
Lassan két és fél évtizede, 1997 decemberében lépett színre a címadó Klonoa, akiről már életem végéig Terriermon és – a revolverkezeket leszámítva – Gargomon fog eszembe jutni. Az egy kutya, egy macska és egy nyúl furcsa édeshármasának eredményeként leírható, cuki kis lény első kalandja a Klonoa: Door to Phantomile volt, még az eredeti PlayStationön, ami pár kézikonzolos kitérőt követően 2001-ben kapta meg közvetlen folytatását, a Klonoa 2: Lunatea's Veil személyében. A széria legutóbbi állomásaként, a Bandai Namco, 2008-ban elkészítette az első rész újrafeldolgozását Wii-re, közel tizenöt évvel később pedig most eljött az idő az újrázásra.
A Klonoa: Door to Phantomile és a Klonoa 2: Lunatea's Veil felújított változata remekül fest, igazán jót tett mindkettőnek a ráncfelvarrás, amivel látvány tekintetében akár mai platformerként is megállnák a helyüket. A nosztalgiára vágyók azonban, a régi időket idézve, akár egy pixelektől hemzsegő retró szűrőt is bekapcsolhatnak, bár ez a HUD-ra nem terjed ki, ami kissé furcsa kontrasztot eredményez. Ebben a 2,5D-s, oldalnézetes platformerben a fő nyomvonal mellett az előtér és a háttér pályaszakaszai közt ugrálva és akciózva kell megtalálnunk minden elrejtett kincset, eljutnunk a pálya végéig, közben persze túlélve a veszélyes akadályokat, és helyenként a főellenfeleket. Az alapvetően egyszerű pályadizájn ellenére a kanyargó folyosók forgatagában néhol azért el lehet kavarodni, egy váratlan halál pedig különösen kellemetlenül érinthet minket, ha már messze járunk az ellenőrzőpontként szolgáló legutóbbi vekkertől.
A Klonoa Phantasy Reverie Series két játéka több tekintetben is a későbbi Kirby- és Yoshi-játékokhoz hasonlítható, ahogy ugrás után, plusz löketként még kapálózhatunk kicsit a levegőben, és a színterek között navigálunk, illetve az ellenfelek többsége is inkább funkcionális tereptárgy, mintsem veszélyes ellenlábas. Utóbbiakat túlméretezett gyűrűnkkel felkapva ugyanis magasabbra ugorhatunk, akadályokat és kincseket rejtő tojásokat törhetünk szét, más ellenfelekben tehetünk kárt és hasznosíthatjuk őket egyéb módokon. Az újdonság részeként már nehézségi fokozatot is választhatunk, ha kissé kíméletesebb élményre vágynánk, illetve egy másik játékos is becsatlakozhat kalandunkba, igaz, inkább csak egyfajta segítőként.
A Klonoa Phantasy Reverie Series igazi hiánypótlás, ami megérdemelt, új köntösben hoz vissza két – az eltelt több mint két évtized ellenére – remekül öregedett, még ma is tökéletesen élvezhető gyöngyszemet, azok minden bájával együtt. A felújítás részeként megmaradtak apróbb furcsaságai, illetve a régebbi platformerekre jellemző módon, többnyire elég pontosan kell időzíteni az ugrásokat és mozdulatokat, de aki ezekkel megbirkózik, annak a jutalma két, a maga módján varázslatos és szerethető klasszikus lesz.
