Mozgalmas évet hagy maga mögött az Avalanche, a stúdió a Just Cause 3 (innentől JC3) mellett ugyanis a theHunter: Primallel és a Mad Maxszel is bejelentkezett idén. A csapat tehát nem unatkozott, bár lehet, hogy jobb lett volna, ha nem vállalja túl magát, a végeredmény ugyanis egyik esetben sem lett tökéletes. Dzséjt harcostárs a dínós vadászkaland céltalanságát és befejezetlenségét, míg Böjti kolléga az autós apokalipszis narratív hiányosságait és repetitív sandbox játékmenetét jutalmazta 74, illetve 75 százalékkal. Nos, zavarral telve bár, de értékelésemmel én is a fenti sorozatot folytatom, a JC3 játékmenete ugyanis hiába iszonyatosan szórakoztató, ha ugyanazon banánhéjakon csúszik el, mint az említett, egyívású tesói...
Vive Medici!
A történetet illetően e fejlemény persze nem meglepő, a Just Cause-széria elvégre mindig is a kötetlen, nyílt világú garázdálkodásról, semmint az azt keretbe foglaló narratíváról szólt. Ez persze mégsem jelentheti azt, hogy egy történetmesélésben és karakterekben is erős Saints Row IV illetve GTA V után nem lehetnek elvárásaink ezen a téren.
Ennek alapjai pedig adottak is: Rico ezúttal gyermekkori otthonát, a földközi-tengeri Medici szigetvilágát veszi célba, amely egy megalomán diktátor, Sebastiano di Ravello tábornok rezsimjét nyögi. Dacára viszont az európai helyszínnek, a generalissimót nem nagyon zargatja az EU, az öreg ugyanis egy rakás Bavarium nevű ércen ül, amelyből pusztító robbanófejeket és Star Trekbe illő védőpajzsokat lehet előállítani – ezek ugye ideális ketyerék, ha el akarjuk foglalni a világot. A vén gazember persze nem számol hősünkkel, akit ezúttal a bosszúvágy fűt: a tábornok ugyanis a hatalomátvétel idején Rico szüleit is likvidálta. A feladat tehát adott: számoljuk fel Medici rezsimjét, aztán billentsük fenéken magát di Ravellót is, hogy bosszút állhassunk szeretteinkért, és persze megmentsük az emberiséget. A teljes káosz ezúttal is garantált – a probléma csupán az, hogy ez nem csak Rico akcióira, hanem az egész történetvezetésre áll.
Dacára ugyanis, hogy a sztorin a stáblista szerint kilencen (!) dolgoztak, a JC3 narratívájában nincs sok köszönet. Szinte magyarázat nélkül dobnak az események sűrűjébe, feladataink között nincsenek ok-okozati viszonyok, a teljesen egydimenziós és zömében idegesítő karakterek pedig a semmiből, nulla felvezetéssel kerülnek a képbe. A szövegkönyv sem az igazi: viccesnek szánt, de blőd beszólások és közhelyes keménykedések tarkítják a párbeszédeket. Oké, Rico egysorosai és az akcióinkat kommentáló, bebörtönzött közrádiós „hírei” mondjuk jól sikerültek, mindkettőn sokat lehet nevetni, bár előbbiek elég gyakran ismétlődnek.
Felszabadítási szakreferens
A JC3 főszála tehát finoman szólva sem maradandó. Bár tény, hogy maguk a küldetések szórakoztatóak, de csak mert szkriptelt környezetben csináljuk bennük ugyanazt, amit normál esetben a szabad játékmenet alatt tennénk. Ez utóbbi, a program „magvát” adó destruktív, kötetlen akciózás pedig teljesen rendben van.
Elődeihez hasonlóan, feladatunk a JC3-ban is a játékteret adó hatalmas szigetvilág felszabadítása, amihez az elszórt települések és katonai bázisok elfoglalásán át vezet a nagy kaliberű töltényekkel és robbanóanyagokkal kikövezett út. A flinták és rakétavetők mellett persze ott van Rico két megszokott, a játékmenetben központi szerepet játszó, de a fizika törvényeit hírből sem ismerő segédeszköze is: csáklyavetője és siklóernyője. Előbbivel villámgyorsan (és akár zuhanás közben is) odasuhanhatunk azon felülethez vagy járműhöz, amire kilőttük; utóbbival pedig megfelelő sebesség mellett bármikor a levegőbe emelkedhetünk, hogy a magasból osszuk tovább az áldást. A két eszköz remekül kiegészíti egymást (a csáklyázással szerzett begyorsulásból pl. rögtön átválthatunk gyors siklóernyőzésbe), de kaszkadőrködni nemcsak velük lehet, hanem a járművekkel is: a lebegő helikoptereknek a hasára, míg az autóknak/repülőknek/hajóknak a tetejére ugorhatunk rá, ha bele akarunk ereszteni pár rakétát az üldözőinkbe. Kütyüink tehát az előző részhez hasonlóan ezúttal is teljes vertikális mozgásszabadságot adnak: villámgyorsan „megmászhatunk” velük bármilyen őrtornyot, emeletes házat vagy épp sziklás domboldalt, ezt pedig muszáj kihasználnunk, ha ép bőrrel akarjuk megúszni az összecsapásokat.
Aknamunkánk fokmérője a káoszkeltés, vagyis a rezsim seregtesteinek és kiemelt színnel (szürke-pirossal) jelzett katonai-gazdasági objektumainak eltakarítása. A településeken di Ravello őszerénységének propagandakellékeit (reklámtáblákat, szobrokat stb.) és milíciájának helyőrségeit kell lerombolni, a támaszpontokon pedig gyakorlatilag mindent, ami nem betonból készült. Tennivaló lesz bőven, Medici ugyanis tömve van elnyomott falvakkal és bázisokkal: három régió 26 megszállt tartománya várja érkezésünket, bennük átlagosan 5-6 várossal és helyőrséggel, szóval nem fogunk unatkozni.
„Száll a C4 házról-házra”
A fentiek persze a veteránoknak sok újat nem mondanak, elvégre Rico egyszemélyes revoluciója ugyanezen alapokra épült a JC2-ben is. Ez pedig egyáltalán nem gond, elvégre, ha valami 2010-ben jól működött, akkor nem kell hozzányúlni. Az új rész erénye így két dologban rejlik: egyrészt az alaprecept finomításában, másrészt a sokkal dekoratívabb tálalásban.
Rico fentebb kitárgyalt mozgáskultúrája így főleg csak kötelező finomításokat kapott. Csáklyája immár mindenhez hozzátapad, beleértve az embereket/állatokat is – egy élmény odaszállni a megragadt milicistákhoz, és gyomron törölni őket. A katonai járművek „kölcsönvételénél” végre nem kell felesleges QTE-ket nyomkodni, hanem rögtön kihajítjuk az ülésből a bakákat, valamint megnőtt az egyszerre kilőhető csáklyás huzalok száma is. Utóbbiakból a megfelelő fejlesztések mellett egyszerre akár hatot is munkába állíthatunk, a fizikával rendelkező tereptárgyak kreatív összekötésével, majd a huzalvégek berántásával muníció híján is iszonyatos pusztítást végezhetünk a lebontható objektumok között.
Ami a siklóernyőt illeti, nagy változások nem érték, igaz, kicsit lassabb, kezelhetőbb lett. Mivel a csáklya immár bármiben megakad, könnyebben gyorsíthatjuk fel magunkat, illetve növelhetjük/csökkenthetjük a magasságunkat, és ezért összességében az ernyő is jobban irányítható. A mozgáskultúra terén a prímet viszont az új etapban debütáló szárnyasruha viszi, ami egyszerűen remekel: gyors, repülés közben pedig ennek sebességét is fenntarthatjuk/növelhetjük a kilőtt csáklyafejekkel. Akinek viszont nem esete a személyes légi közlekedés, ne aggódjon: a baráti bázisokon beszerzett jelzőfényekkel ezúttal is gyorsutazhatunk a felfedezett pályarészek között.
Arzenálunk szintén fejlődött. Egyrészt immár egyszerre három flintával mehetünk akciózni (egy akimbo-párossal, egy kétkezes mordállyal és egy nehézfegyverrel, pl. rakéta- vagy gránátvetővel), de gránátból és C4-ből is több fityeg az övünkön: előbbiből max. hat darab, utóbbiból pedig végtelen (!) a javadalmazás, noha az egyszerre lerakható szeretetcsomagok száma limitált. Az ellátmány beszerzését szintén egyszerűsítették az előző rész óta, a garázsokba elcipelt járműveket és a bázisokon kioldott gyilokszerszámokat pénzmag helyett jeladók eldobásával, ingyen kérhetjük be az ellenállástól. Eszközeinket az elődhöz hasonlóan most is az ún. „gearek” (fogaskerekek) segítségével fejleszthetjük, a beszerzés módja viszont más: a felszabadított városokban és bázisokon megnyíló minijátékok teljesítésével juthatunk hozzájuk, az upgrade-ek kioldása így kizárólag a kihívásokon nyújtott ügyességünkhöz kötött – ezt mondjuk kicsit furcsának találtam.
Végezetül a játékmenet sem úszta meg pár apróbb újítás nélkül az elmúlt öt évet. Rico pl. hallgatott némi informatikát, a hackelési feladatokat is tartalmazó bázisok/rendőrőrsök elfoglalásához így végre nem kell technikusokat pesztrálnunk, Medicin bóklászva pedig gyakran botlunk véletlenszerűen generált feladatokba is (úgymint egy célszemély likvidálása, kivégzőosztag kiirtása stb.), melyeknek teljesítése gyorsutazási pontokat, vagy a körözöttségi szintünket törlő kolostorokat old ki. Utóbbiak használata ellenben nem kötelező, amennyiben ugyanis a tűzharcok során sikerül kilőni a segítségért rádiózó (külön ikonnal jelzett) bakákat, akkor nem fog végtelenített erősítés üldözni bennünket – elég csak az éppen támadó alakulatokat darabokra szednünk.
Csiszolatlan paradicsom
Az elődből örökölt, de sokat finomított játékmenet tehát nagyon szórakoztató, igaz, idővel a Mad Maxhez hasonlóan rutinszerűvé válhat, a konkurencia és a JC2-es multiplayer mod tükrében pedig egy kidolgozott kooperatív módot azért elbírna a forradalom. Technikai fronton ugyanakkor sokkal vegyesebb az összkép: egyik szemem sír, a másikban C4 robban, a JC3 ugyanis hiába épül továbbfejlesztett alapokra, elkélt volna még némi polírozás a programnak.
Ami a vizualitást illeti, ott a játék hozza a 2015-ben elvárt szintet. Noha a játéktér változatosságában és méretében elmarad az előd Panaujától (1000 km2-esnek nevezni pedig erős túlzás, a felét ugyanis tenger borítja), kidolgozottságában sokszorosan túlszárnyalja azt, Medici ugyanis egyszerűen gyönyörű. Útikönyvbe illő kisvárosok, homokos és sziklás tengerparti régiók, szántóföldek és olajfúró telepek tarkította dombságok, vagy épp hegyvidék keretezi akcióinkat. (Az európai közegből adódóan a sivatagok ezúttal kimaradtak.) És ha már akció: a JC2-höz képest sokkal több lerombolható épület és objektum került a játékba, amik a továbbgyúrt fizikai rétegnek és robbanáseffekteknek köszönhetően minden eddiginél látványosabban pusztulnak el. Nem érheti panasz magukat a modelleket sem, hisz mind a karakterek, mind a járművek részletgazdagabb megvalósítást kaptak.
A járgányok és a vezetési modell terén vegyes az összkép. Bár a törésmodell remekül fest, a vasak irányítása pedig rengeteget javult (az előddel szemben a játék így kitűnően játszható billentyűzet+egér párosítással is), a kamerakezelés olykor elég idegesítő. Autók esetén néha túl közel van a verdához a lencse, vagy egyszerűen nem áll alapállapotba tolatás és kanyarodás után. Repülővezetéskor pedig képtelen normális tempóban lekövetni a manővereinket, és ez főleg a légi versenyeknél nagyon frusztráló. A járművekkel egyébként csáklyánk is hadilábon áll: megeshet, hogy Rico egyszerűen nem „tapad meg” az ellopni kívánt gépek oldalán/tetején, hanem felkenődik rájuk és lezuhan róluk, ami egy nagyobb tűzharc esetén elég kellemetlen fejlemény. És végül ott van az újraírt kaszkadőrrendszer is, ami szintén felemás lett. Bár Rico immár szabadon mozoghat a járművek tetején, tempója ilyenkor egy reumás csiga sebességével vetekszik, és ez az akció sűrűjében nem egy életbiztosítás.
A hangok terén az Avalanche korrekt munkát végzett, a járművek és a fegyverek effektjei rendben vannak, a pusztítás keltette kakofónia pedig szintén kedves a fülnek. A zenei könyvtár viszont nem valami változatos (kötetlen kalandozásunk alatt csak 2-3 különböző traktust hallani), a színészi teljesítmény minősége erősen hullámzó, pár óra játék után pedig egyes effektek (pl. fegyvereink hangjai) hajlamosak egyszerűen eltűnni.
A legkomolyabb gondok azonban mégsem a fentiekkel, hanem a játék optimalizációjával és erőltetett online szolgáltatásaival vannak. Az előbbi téren a csapatnak sajnos nem sikerült újráznia a Mad Max után, a JC3 ugyanis minden platformon hajlamos vezetés és harc közben beszaggatni, vagy rosszabb esetben szétfagyni – nem kétlem, hogy a foltok ezen javítanak majd, de azért a Mad Max után csalódás, hogy húzócímét ilyen állapotban adta ki az Avalanche. Az online ranglisták ugyanakkor a lehető legrosszabb netkóddal készültek. Nem elég, hogy az átléphetetlen intro után a bejelentkezés minden indításnál kb. fél percig tart, de a szerverek rendszeresen el is dobják a kapcsolatot. Ekkor a játék effektíve leáll, amíg offline módba nem kapcsolunk, csakhogy utóbbira a program magasról tesz, mivel ha megnyitjuk a térképet, rögtön megpróbál újracsatlakozni. Erre az agyrémre PC esetében csak a Steam offline-módban indítása jelent megoldást, ez pedig teljesen abszurd. Egyébként rendes multit nem kaptunk, csak a pontszámok terén versenyezhetnek egymással a vásárlók.
Éljen a forradalom?
A JC3 tehát nem hogy nem tudta megismételni a Mad Max kitűnő technikai rajtját, de jelen pillanatban elég komoly problémákkal küzd. Gyanítom viszont, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban ezek zömét javítja majd a csapat. És ez jó, mert a JC3 máskülönben teljesen rendben van, még ha játékmenetében hagyományos Avalanche-játék is: egy csiszolatlan mediterrán homokozó, szórakoztató nyílt világú akciózással, és elhanyagolható főszállal. Bár hibái sajnos lerontják az összképet, valahogy mégsem tudok annyira haragudni rá. Elvégre nem mindennap robbantgathatok katonai bázisokat egy ibizai szépségű turistaparadicsomban.
