Az It Takes Two annak a Hazelight Studiosnak köszönhető, mely az A Way Out-ot is elhozta már nekünk, direktora pedig az a Josef Fares, aki a Brothers: Tale of Two Sons óta bizonyítja tehetségét. De ha ez alapján azt gondolod, hogy tudod, mire számíthatsz, akkor nagyobbat nem is tévedhetnél. Persze, ha egy frenetikus kooperatív mókára gondolsz, az azért stimmel: ráadásul nemcsak online, hanem helyi osztott képernyőn is élvezhető a játék – de akármelyiket is választod, ahogy azt dr. Hakim is megmondja: az e-gyütt-mű-kö-dés elengedhetetlen.
Párkapcsolati tanácsadó
A történet ugyan nem túl vidám – egy házaspár válása –, a tálalásnak és a sejthető végkimenetelnek köszönhetően mégis inkább egy romantikus komédiának illene be, kedvenc animációs stúdiód vizuális tolmácsolásában. Főhőseink, Cody és May egy napon arra jutnak, hogy házasságuk nem működik tovább, és útjukat külön folytatnák. Mikor ezt lányuk, Rose tudtára hozzák, ő elbújik a fészerben, és saját készítésű, szüleit ábrázoló babáival eljátssza, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat, könnyei pedig életre keltik a figurákat. És talán nem lövök le nagy poént azzal, hogy ugyan egy darabig álomnak is hihetnénk, a varázslat valódi, és nem mentes a veszélyektől sem.
Az sztori alapfelállását azonban nem arra használják, hogy kommentárt fűzzenek a manapság sokakat érintő, vidámnak aligha nevezhető életeseményhez, sőt Rose is gyakran a háttérbe szorul. Ehelyett inkább csak egy végső célt szolgáltat, melynek megoldásában (vagy tovább bonyolításában, nézőpont kérdése), dr. Hakim, a bestseller párkapcsolati tanácsadó-könyv működik hathatósan közre. Idióta könyvünk pedig mindig akkor tűnik fel, amikor valami relatíve egyszerűnek tűnik, és alaposan megkavarja a dolgokat, hogy a pár újabb kihívások közepette csiszolódhasson egybe. Megformált szereplőink ennek talán nem örülnek, mi viszont annál inkább, mert ez csak még több mókázásra ad lehetőséget.
Csapatmunka
Ennyire változatos mókában pedig nem is tudom, mikor volt utoljára alkalmam, ha volt valaha egyáltalán. A rengeteg helyszínen átívelő kaland a sufnitól a házig, egy kaleidoszkópon keresztül egészen képtelen és varázslatos helyszínekre is elkísér. Mindezek során pedig területenként cserélődnek képességeink – helyesebben szólva felszerelésünk –, melyek közös pontja az együttműködés: az elénk tárt feladatokat csak ezek megfelelő kombinálásával tudjuk megoldani. A változatos mechanikák közt akad gravitációs csizma és méretváltoztató öv; de idő-visszatekerés és teleportálás is, és ezzel még csak a felszínt karcolgatjuk. Amit valaha, valahol már láttál egy játékban, azt itt biztosan megtalálod, sőt még azt is, amit esetleg nem.
Ennek velejárója, hogy az egyes mechanikákat nem bontja ki jobban a játék, ami itt inkább előnyös, semmint hátrányos oldalát mutatja: garantáltan nem fogunk ráunni egyik helyszínre, egyik feladattípusra sem. Ráadásul egyik sem nyúlik a kelleténél hosszabbra, épp annyit és olyan hosszan kapunk mindenből, hogy ne legyen hiányérzetünk, mégis emlékezetes maradjon minden pillanat. Másik velejárója, hogy bátran leülhetünk olyannal is játszani, aki abszolút antitálentum a videójátékok terén, meg merem kockáztatni, hogy ő is garantáltan jól fogja érezni magát.
A gyorsan váltakozó helyszínekkel együtt hasonlóan változatos főellenségekkel kell szembenéznünk, akik ellen szintén a csapatmunka lesz a nyerő. Alapesetben a figyelmét kell elterelni valamelyik játékosnak, míg a szörnyezet egyvalakire támad, addig a másik előkészíti a terepet; de van, hogy párhuzamosan, képességeink váltakozó felhasználása a kulcs. És alapvetően nem nehéz elhalálozni, a feladatot csak akkor bukjuk, ha mindketten egyszerre ismerkedünk helytelen irányból az ibolyák illatával. De még ebben az esetben is teljesen baráti a játék, a legutolsó checkpoint ugyanis biztos, hogy nem volt messze.
A szépség belülről fakad
A nagyszerű belbecs mellett az It Takes Two megjelenésére sem lehet panasz. Ugyan nem a legszebb játék a piacon, nagyszerű művészeti irányvonalának hála nagyszerű látképeket, színes, változatos világokat tár elénk, egy percig sem állunk majd meg poligonokat számlálni. A karakterek animációja is remek, tényleg mindenki egy egyéniség, amit a nagyszerű szinkronmunka csak még teljesebbé tesz. Mindezek mellett pedig technikailag sem szólhatok rá egy rossz szót sem, a képfrissítés szélesvásznú, magas felbontású monitoron is röccenésmentes volt, még a lassacskán már öregedő technikámmal megtámogatva is. Persze itt-ott kilóg a lóláb, mint mikor a semmiben gyakran sikló karakterekkel álcázott töltőképernyővel a kelleténél többször találkozunk, és a valós tér sem terjed tovább egy bizonyos méretnél – de ez semmit nem vesz el a játék élvezeti értékéből.
Az It Takes Two egy könnyed páros kikapcsolódás, egy igazi kanapé-móka két személyre, ami éppen csak annyira teszi próbára az ember figyelmét és idegeit, hogy ne legyen fárasztó, ám annál szórakoztatóbb maradjon. Egy nagy precizitással kiegyensúlyozott műfaji mix, ami széles merítőhálót dob, és bár mindenből csak egy keveset hoz a felszínre, az mégis pont elég ahhoz, hogy ne legyen hiányérzetünk. A magas produkciós értéknek köszönhetően pedig tényleg csak elégedett lehet bárki. Mindezek együtt a tökéletes kapudroggá teszik annak, aki a játékok világával csak érintőlegesen ismerkedett eddig vagy egyáltalán nem találkozott még vele. De párkapcsolati terápiának is megteszi, már ha van kivel e-gyütt-mű-köd-ni.
