Az indie játékfejlesztés egyik legfontosabb sarokköve maga a játék alapötlete. A koncepció, ami kiemeli az adott címet a több ezer másik program körül, és ami elég egyedi és friss ahhoz, hogy felhívja magára az ember figyelmét egy rövid trailerrel, egy pársoros leírással, vagy akár egyetlen képernyőképpel. Ilyen tekintetben az Action Squad Studios által jegyzett Iron Danger egész jól áll, hiszen ki ne szeretne kipróbálni egy olyan taktikai szerepjátékot, ahol harc közben szó szerint minden szívdobbanásunkat előre meg kell tervezni?
Az Iron Danger tehát egy kifejezetten érdekes alapötlettel rendelkezik, amihez a készítők még egy egyedi, az északi mitológiát steampunk elemekkel keverő háttérvilágot is hozzácsaptak, a végeredmény pedig több mint ígéretesnek tűnt, ahogy azt február elején meg is írtuk egy Early Access tesztben. De vajon hogyan muzsikál a teljes verzió?
Gépemberek hada
Ahogy már fentebb is volt róla szó, az Iron Danger története és háttérvilága kifejezetten egyedire sikeredett. A sztori szerint egy olyan fantasy világban járunk, amit félig ember, félig gép korcsokból álló hadserege segítségével folyamatos rettegésben tart a Lowhee néven emlegetett boszorkánykirálynő. Az északi földekről előtörő gonosz erőkkel szemben már csak egyetlen város, Kalevala, dacol, azonban könnyen lehet, hogy végül a reménynek ez az utolsó bástyája is elbukik, mikor Lowhee hadai megindulnak egy utolsó, mindent eldöntő háborúba.
Az emberiség utolsó reménye pedig nem más, mint egy Kipuna nevű fiatal leány, akinek a faluját feldúlták és lemészárolták az északi hordák, ő maga viszont megmenekült, hála egy szívébe fúródott ősi ereklyének, ami hatalmat biztosít neki az idő felett. De időutazás ide vagy oda, vajon mire képes egyetlen lány és maroknyi hősből toborzott csapata a boszorkánykirálynő teljes hadereje ellen? Az Iron Danger kampánya pontosan ezt a kérdést válaszolja meg…
Időutazás mindenkinek
Az Iron Danger játékmenetét tekintve egy amolyan hibrid. Alapvetően valós időben terelgethetjük a hőseinket a pályán, felfedezve annak minden szegletét és begyűjtve minden hasznosnak tűnő kacatot, azonban amikor harcra (vagy netán logikai feladványokra, mert ilyenek is vannak) kerül sor, akkor egyből megáll az idő, amit ezek után kedvünkre manipulálhatunk. Előre vagy visszapörgethetjük a másodperceket, hogy megnézzük, mit csinálnak majd ellenfeleink, és azután ennek az információnak a birtokában kidolgozhatjuk saját stratégiánkat is.
Persze azért ennek a rendszernek is megvannak a maga korlátai. Mindig csak a csata utolsó hét másodpercét tudjuk befolyásolni (egész pontosan tizennégy, egyenként fél másodperces szívdobbanásnyi időt utazhatunk előre vagy hátra), így ha átgondolatlan döntéseinkkel nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, sokszor az idő visszapörgetésével sem tudunk kimászni a kutyaszorítóból, és bizony be kell nyelnünk némi sebzést.
A képlet pedig tovább bonyolódik, amikor már nemcsak egy karaktert irányíthatunk: ilyenkor minden emberünk megkapja a maga kis idősávját, amik között váltogatva mindenkinél más pillanatban fagyaszthatjuk meg az időt. A végeredmény pedig egy igen izgalmas rendszer, ahol némi gyakorlással nagyon szép kombinációkat hozhatunk össze. Ezekre pedig szükség is lesz, hiszen az időutazást ellensúlyozandó a fejlesztők sokszor jelentős túlerőt küldenek a nyakunkra, ezért alaposan fel kell kötnünk a gatyánkat, ha nem akarunk újra és újra fűbe harapni.
Ez az időutazós harcrendszer papíron tehát igen izgalmasnak hangzik, és a kampány elején még valóban az is, amíg kitapasztaljuk a korlátait, azonban hosszútávon érzésem szerint már nagyon monoton tud lenni. Az összecsapásoknak a legtöbb esetben nincs igazán tétje, hiszen ha elszúrunk valamit, csak gyorsan visszatekerjük az időt, és már meg is menekültünk, és maguk a főszereplők sem olyan érdekesek, hogy elvigyék a hátukon a sztorit, ami így viszonylag rövid idő után már nem biztos, hogy képes megtartani a játékos figyelmét.
Nem rossz, de nem is jó
Mindent összevetve az Iron Danger egy nagyon érdekes háttérvilággal és harcrendszerrel rendelkező játék lett, ami sajnos nem tud felnőni a benne rejlő potenciálhoz. A harcok hosszútávon inkább érződnek monotonnak, mintsem izgalmasnak, és a roppant érdekes háttérvilág is hiába, ha az abban mozgó szereplők egyszerűen nem tudják lekötni az ember figyelmét.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az Iron Danger rossz lenne, inkább azt mondanám rá, hogy olyan semmilyen. Egy korrekt, de nem kiemelkedő cím, amit elsősorban azoknak tudnék ajánlani, akik élnek-halnak az indie játékokért, és nagyon piszkálja a fantáziájukat ez az időutazós harcrendszer. Mindenki más valószínűleg jobban jár, ha vár egy leárazásig, mielőtt beruházna az Action Squad Studos alkotására.
