Pedig már a főmenü képe is örömmel töltötte el kicsiny, de a tűzoltójárművekért annál hevesebben verdeső szívemet: egy átlagos amerikai nagyvárosi tűzoltóállomás egy Engine-nel (fecskendővel), és mögötte egy ránézésre 100 lábas Towerrel (magasból mentő szer). Ráadásul a kedvenc, alul vörös, felül fekete festéssel, Federal Q-val a lökhárítón. Hát van, ami ennél csodásabb?
Van, méghozzá meglepően sok minden. Ahogyan próbáltam egyre vadabbul szeretni az Into the Flames-t, úgy jöttek szembe az egyre nagyobb csalódások. Nem is tudom, mit emeljek ki elsőnek, de talán azzal a szerintem meglehetősen elbaltázott megoldással ugornék neki, ami számomra az egész programot meghatározta: játékosként teljesen egyedül szállunk ki a helyszínekre, MI irányította társak ugyanis nincsenek. Meglehetősen hamar kiderül tehát, hogy a játék teljes mértékben a kooperatív mókára van kihegyezve, amivel önmagában nem is lenne gond. De! És ez egy nagy de: én személy szerint egyáltalán nem szeretek zöldfülűként belecsöppenni más csapatába, ezzel tönkretéve a közös munkát.
Ez utóbbira már csak azért is nagy esély van, mert az Into the Flames tanulási görbéje egyébként meglehetősen „izgalmas”, a tűzoltósuli ugyanis túl sokat nem tesz hozzá valódi kiképzésünkhöz. Ezzel már lényegében akkor szembesültem, amikor arra kért a játék, hogy mindössze egy olvasatra sajátítsak el egy laza, 10 oldalas oktatóanyagot. Pedig hát eléggé fontos lett volna, hogy mondjuk érthetően elmagyarázza a program, miként tudjuk a megfelelő tűzoltójárgányt lekérni az állomásra. Esküszöm, hiába mentem vissza a táblához többször is, valószínűleg újra kellett volna kezdenem az egész kiképzősdit az ismételt fejtágításhoz.
Ehhez viszont nem volt túl sok kedvem – már csak azért sem, mert a grafika finoman szólva sem 2023-at idézi, hiába toltam fel mindent ultra fokozatra. Ez talán az épületek esetében ütközik ki leginkább, melyek lényegében teljesen szabályos hasábok, minimalista textúrákkal megspékelve. A gépigény ennek fényében persze meglehetősen alacsony, de így is borzasztóan csalódást keltő az összkép. Szintén nem segíti a hangulat megteremtését, hogy a városi pályákon az utcák teljességgel sterilek: sehol egy gyalogos, egy hot-dogos kocsi, egy kuka vagy bármi, ami életre utalna. Maximum annyi, hogy az utakon vannak autók, de ez azért édeskevés.
A külcsín mellett pedig a belbeccsel is akadtak gondjaim. Az például, hogy a létrát gond nélkül bele tudtam „tenni” a falba, eléggé illúzióromboló volt – erre azért illett volna figyelni, ha „realizmus” címszóval készítünk játékot. Emellett az impozáns méretekkel bíró, 20, de inkább 30 tonnás járművekkel is úgy tudtam rodeózni az utakon, hogy azt „öröm” volt nézni. Minden monstrum úgy gyorsult, mint a rakéta, törni csattanásnál sem tört, és jobb kanyarodási jellemzői voltak, mint egy pályaversenyautónak. Mondanom sem kell, hogy ha a létrát az illúzióromboló jelzővel illettem, akkor ebben az esetben már egy szalonképtelen szót kellene használnom. Ha valami nagy, méghozzá látványosan nagy, akkor az viselkedjen is úgy.
Az ilyen kisebb-nagyobb, simán csak bosszantó vagy egyenesen idegesítő hibáktól pedig sajnos hemzseg az Into the Flames. Azt például nem is értem, hogy amikor telepítem a létrás magasból mentőt, akkor nem jönnek ki a támlábak. A jármű maga megemelkedik, azaz olyan, mintha az oldalra kibújt tappancsok tényleg elemelnék a földről, de sehol semmi. A másik ilyen „érdekes” dolog a velem mararadó vízsugár vagy mérgesgáz-felhő volt: többször is előfordult, hogy már rég elraktam a tömlőt, de az égő gáztartály megközelítésénél használt szórt sugárkép jött velem mindenhová. Később pedig az is megesett, hogy a kis zöld mérgesgáz-felhő maradt a társaságom, miután befoltoztam a kilyukadt vegyiagyagszállító csövet.
Az igazán nagy bajom mégis az volt a játékkal, hogy egyedül játszva rendkívül magányos a tűzoltás, erre pedig az Into the Flames még rá is tesz egy szép nagy lapáttal. A szituációt úgy kell elképzelni, hogy van egy kigyulladt farm az isten háta mögött, a helyszínre pedig öt tűzoltójárművet riasztanak. Ezeket a feladat betöltése után gond nélkül meg is találom – a probléma ott kezdődik, hogy mindegyik gépre teljesen egyedül vagyok, amennyiben nem kooperatív módban hostolom a bevetést. Hát nem az lenne a lényeg, hogy begyakoroljam a dolgokat, mielőtt nekiállok társaságban vitézkedni? Talán pont emiatt, de a szerver is tele van egyszemélyes hostokkal, így lényegében a multi hiába van, illetve az alkotók hiába terelnék affelé a játékos-közösséget. Mostanra talán világossá vált, hogy nem igazán lettünk barátok a programmal, sőt. Még úgy is kifejezetten nagy csalódás az Into the Flames, hogy igazából nem nagyon találkoztam még jó tűzoltószimulátorral. Ha jól emlékezem, ez volt talán a harmadik próbálkozásom, szóval talán a ráadás fogja megtörni azt a bizonyos jeget.
