Aloy nem mindennapi kalandban vett részt a Horizon: Zero Dawn folytatásában, a Forbidden Westben. Miközben az összeomló ökoszisztéma egy második kihalással fenyegette nemcsak az emberiséget, de a Földön minden életet, a múlt is megelevenedett, még nagyobb veszélyt hozva hősnőnk fejére. Az akadályt végül sikerrel vette. Barátaival nagyjából visszaállította GAIA-t, ezzel elodázta a környezet összeomlását, és legyőzte a Far Zenith-et is. Ám ekkor sajnos szembesülnie kellett azzal, hogy a Nemezis képében egy még nagyobb veszedelem közeledik a Föld felé. Hogy hogyan győznek le ezek a primitív emberek egy olyan entitást, ami pár óra alatt elpusztította az ezer évvel fejlettebb Far Zenith kolóniáját? Nos, az majd a Horizon harmadik részéből kiderül, de a Burning Shores című DLC már elkezdte az alapozást.
A mechanikus angyalok városa
Aloy, miután elrendezte ügyes-bajos dolgait, aggasztó hírt kap Sylenstől (RIP Lance Reddick). Nem jött ki a matek. Tizenhárom zenithes tért vissza a Földre, de csak tizenkettő holttestét találták meg. A hiányzó még időben eliszkolt Los Angelesbe, hogy ott szövögesse tovább menekülési tervét. És mivel ebben a világban egy zenithes nem kószálhat szabadon, Aloy úgy dönt, levadássza. Szóval irány Los Angeles, az angyalok kissé lerobbant városa.
Ezzel kapunk egy szép nagy, új térképet, ami nagyjából akkora lehet, mint az első rész kiegészítőjének, a Frozen Wilds-nak a pályája. Ám egyáltalán nem olyan összefüggő, ugyanis Los Angeles az eltelt ezer évben a vulkanikus tevékenységeknek hála apró kis szigetekre esett szét. Szóval a lovaglásról nagyjából lemondhatunk – hála az égnek –, a legtöbb időt szárnyas robotunk hátán vagy motorcsónakon töltjük el.
A sztori nem rossz, bár túl sok fordulatot nem tartalmaz. Lényegében csak azt a célt szolgálja, hogy elidőzzünk még egy kicsit a Forbidden West világában. Ugyanakkor feleslegesnek nem mondanám. A történet vége elkezd megalapozni a harmadik résznek, felvázol előttünk egy lehetséges útvonalat. Emellett alaposabban is megismerhetjük az alapjátékban megjelent, meglehetősen zárkózott Queneket, akiket annak ellenére nem sikerült rendesen kibontani, hogy az Aloy mellé csapódott Alvának be nem állt a szája.
A Burning Shores az új fő- és néhány mellékküldetés mellé hozott pár újdonságot. Kaptunk három új robotot, ezek közül az egyik egy szárnyas jószág, a Tengerszárny, ami kicsit gyorsabb, mint a Napszárny, plusz képes a víz alatt is közlekedni. Az egyetlen baj vele, hogy elég sokára törhetjük fel, így épp csak belekóstolhatunk a madárka képességeibe. Ráadásul a készítők nem is igazán tettek azért, hogy az egyik főküldetésen túl kiaknázhassuk úszási képességeit. Na, majd a harmadik részben.
A másik két robot közül az egyik, a Tüskefatty, egy rajokban támadó kis mócsing. A másik pedig az érdekes nevű Epebél, amit leginkább úgy lehetne leírni, mint egy reflux betegséggel küszködő, nagyra nőtt mechanikus varangy. Savat öklendezik és Tüskefattyakat gyárt. Ezen felül, ahogy a trailerből már kiderült, tengelyt akaszthatunk egy üzembe helyezett Hórusszal is, ami a Horizon-sorozat eddigi legjobb boss fightját eredményezi.
A fegyver- és páncélgyűjteményünk szintén bővül. Bár előbbiből csak egy olyat kapunk, ami nem csupán újra dizájnolása a már meglévő gyilokeszközöknek (vagyis nem egy újabb íj, dárda vagy nyílpuska), hanem ténylegesen új. Az az egy viszont hamar a kedvencünkké válhat, hiszen a Far Zenith egyik pusztító istencsapása. Páncélok terén meg ezúttal főleg a quen vonal képviselteti magát. Ezek bitang erősek, főleg, ha még fel is fejlesztjük őket.
Mindezeken túl lehetőségünk van néhány melléktevékenység elvégzésére. Például összegyűjthetjük egy múltbéli holosorozat dinoszauruszait (amik gyanúsan emlékeztetnek a Jurassic-széria dínóira), madárkánkat használva fényt deríthetünk a Zero Dawn projekt egy újabb részletére, illetve néhány oseram kalandor sorsát is felfedhetjük.
Jó-jó, de…
A Burning Shores egy szórakoztató összekötő kapocs a Forbidden West és a következő, feltehetően záró epizód között. De a végén én úgy álltam fel mellőle, hogy valami hiányzott. És meg is tudtam fogalmazni, hogy mi az: a katarzis. Összehasonlítva a Frozen Wildsszal, érezhető a különbség. Amíg a Banuk törzset alaposan megismerhettük, addig a Quenekkel kapcsolatban még mindig sok a kérdőjel – bár ez magyarázható azzal, hogy Európából vagy Ázsiából jöttek, és a teljes törzs töredékével érintkeztünk. Viszont a karakterekhez sem lehet igazán kötődni. Vegyük például a két csoport vezérét. Aratakkal az elején Aloy nem feltétlen szimpatizál, míg a végén igazi harcostársakká válnak. Megismerjük a fickót, és játékosként is átmegyünk ezen az érzelmi átalakuláson. Ellenben a Burning Shoresban a Quen csapatot irányító Gerrit admirálissal válthatunk néhány szót, azt szevasz.
Az egyetlen karakter, akit próbáltak kibontani, az Seyka, Aloy új társa a bajban. A készítők talán rajta keresztül próbálták meg megmutatni, milyenné vált volna Aloy, ha nem taszítják ki a Nora törzsből. Ugyanakkor pont ezért végig az járt az eszemben, hogy a hölgy csak egy lebutított Aloy, akiben megvan a lázadási hajlam, de túlságosan ragaszkodik a törzséhez, és ez megköti a kezét. Éppen ezért a közte és hősnőnk között szövődő románc is kissé nyögvenyelős, mert végig az az érzése az embernek, hogy Aloy legfeljebb egy sorstársat lát a Quen leányzóban. Szerencsére a készítők nem kényszerítenek rá minket a szerelmi útra, két lehetőségünk is van elutasítani Seykát, és mindkettő teljesen jól indokolható. Sőt, én úgy éreztem, hogy az egyik Aloy részéről sokkal logikusabb választás, mint a másik elutasítás vagy Seyka közeledésének elfogadása. Elvégre egy olyan emberről van szó, aki még csak most kezdi megérteni azt, mit jelent a barátság. Így részéről egy olyan távkapcsolat elfogadása, aminek talán jövője sincs, szerintem ezen a ponton még túl korai.
De elkalandoztam, térjünk vissza a Burning Shoresra. Szóval végig hiányzik az érzelmi katarzis, a kidolgozottság. Hiába akasztjuk össze a lándzsánkat egy Horusszal, a végén annyit mondunk: oké, kérem a következő ellenfelet. A Frozen Wilds-ban ezzel szemben igazi érzelmi hullámvasút volt HEPHAESTUS pofánvágása. Az új képességeket sem lehet kiaknázni rendesen, mert az 50. szinten vagy fölötte, ha rendesen cseréltük és fejlesztettük fegyvereinket az alapjáték során, már egy Csúcsvadász Tépőtövis (a mechanikus Spinosaurus) sem ellenfél, így mire bevethetnénk ellene a csáklyás kivégzést, rég megmurdelt. Tehát a képességek inkább egy újrajátszás során nyerhetnek értelmet, ha ezekre korán rágyúrunk.
Összességében azt mondanám, hogy a Burning Shores ugyan nem lett rossz DLC, de rosszabb, mint a Frozen Wilds volt. Arra mindenképpen jó, hogy néhány órát még eltöltsünk Aloy társaságában. De tagadhatatlanul lapos lett. Nem túl jó ómen, ha egy mellékküldetés sokkal érdekesebb és katartikusabb, mint az egész fősztori. És azt hiszem, ez mindent elmond a Burning Shoresról.
