Jómagam későn lettem Harry Potter világának rajongója, hiszen egészen a Halál ereklyéi második részéig egy könyvet sem olvastam. Az utolsó filmet viszont ezek ismeretében akartam megtekinteni, szóval pótoltam hiányosságomat, és ekkor úgy beszippantott ez az univerzum, mint Denem naplója a mit sem sejtő Harry-t.
Ez azt is jelentette, hogy végigjátszottam a korábbi játékokat, de azok közül egyedül a Harry Potter and the Order of the Phoenix tetszett. Ez megmutatta, hogy J. K. Rowling világában mekkora potenciál van videójátékos szempontjából is, ám ezt az újabb adaptációknak sem sikerült kiaknázniuk. Aztán bejelentették az Avalanche Software Hogwarts Legacy-ját, amivel kapcsolatban finoman szólva is szkeptikus voltam. Nos, szkepticizmusomat a játék hamar eloszlatta.
A varázsvilág
Mi egy, a nevétől a hangszínéig személyre szabható, ötödéves diákot alakítunk, aki első évét kezdi a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Igen, kihagytuk az első négy osztályt, ugyanis hősünk egy úgynevezett late-bloomer. Olyan ritka egyén, akinek varázsképességei csak idősebb korában jelentek meg. Szerencsére Fig professzor egy egész nyarat rászánt arra, hogy kicsit felzárkózzunk, így ismerünk egy alapvető (és gyenge) támadó bűbájt, valamint a Protego pajzsbűbájt, továbbá a Stupefy (Stupor) ellentámadást. Ezekre mindjárt az elején szükségünk van, ugyanis hősünk és Fig a Brit-sziget egyik rejtett zugába kerül, ahol felfedeznek egy ősi mágiaformát. Amire nebulónk pont fogékony, így kulcsfontosságúvá válik az 1890-es évek koboldlázadásában. Merthogy a gonosz varázslók és koboldok is hajtanak erre az ősi, a Roxforthoz kötődő mágiára.
Szóval hősünk így érkezik meg Roxfortba, ahol a Teszlek Süveg hamar besorolja őt az egyik házba, aztán már csak egy saját varázspálca kell, és mehet a móka. Abból pedig van bőven. Már maga a Roxfort kastély rengeteg felfedeznivalót rejt, és labirintusszerű folyosóin órákig lehet kóvályogni. Szerencsére nagyban segít a tájékozódásban a field guide, amiben számon tarthatjuk feladatainkat, menedzselhetjük a támadó és védekező értékeinket nagyban befolyásoló ruháinkat (sapka, sál, nagykabát… azaz talár). Itt követhetjük a kihívásokat is, amik teljesítésével növelhetjük az invertory-t, XP-t szerezhetünk, illetve mindenféle kozmetikai cuccokat, valamint támadó vagy védekező bónuszt biztosító upgrade-eket nyerhetünk.
Karakterünk természetesen folyamatosan fejlődik. A különböző varázslatokat tanárainktól és néhány esetben diáktársainktól tanulhatjuk el. Ez nem azt jelenti, hogy tanóráról tanórára kell futkároznunk. Mivel hősünk későn csatlakozott az iskolához, fakultatív módon tanul, így külön megbízásokat kap a tanároktól, amiket teljesítve megtanulunk egy új varázslatot. Ezek a megbízások meglehetősen változatosak, hol meg kell főznünk egy bájitalt, máskor bizonyos növényeket kell használnunk a csatában, és így tovább.
Továbbá minden szintlépéskor kapunk egy talent pontot, amivel növelhetjük varázserőnket, vagy a harcban használható segédeszközök erejét. Így például lehetővé tehetjük, hogy a Stupefy ellentámadás hosszabb időre üsse ki az ellenfelet, vagy a Leviosa elmormolása után akár három rosszarcú is a levegőbe emelkedjen.
Ami pedig a világot illeti, nos, nem fogunk unatkozni. Hatalmas területet járhatunk be. Roxfort mellett ott van Roxmorts és persze megannyi kisebb település, barlang és hegytető. A közlekedést a seprű, a szárnyas és lábas jószágok állománya (pl.: hippogriff), na meg a helyi hoppor-hálózat teszi egyszerűbbé. Utazásaink során mellékküldetéseket teljesíthetünk, mágikus állatokat menthetünk meg az orvvadászoktól, vizsgálhatjuk a csillagokat, részt vehetünk seprűversenyeken, és még sokáig lehetne sorolni, mi mindennel foglalkozhatunk.
Varázslópárbaj haladóknak
Bár hősünk nebuló, olyan sokat kell harcolnia ebben az egy esztendőben, hogy ahhoz képest Harry mind a hét éve könnyed kikapcsolódás volt. Szerencsére rengeteg varázsige áll rendelkezésünkre, hogy szétcsapjunk a gonosz erők között. A felhozatalban vannak kifejezetten pusztításra használt bűbájok és átkok, mint a robbanást előidéző Bombarda, de akadnak olyanok is, amik csak lassítják az ellenfél tevékenységét. Ilyen a lebegtető Leviosa. És vannak kifejezetten passzív varázsigék, amiket a rejtvényeknél használhatunk, mint a tönkrement és sérült tárgyak, berendezések összerakását elősegítő Reparo. Továbbá néhány bűbájt csak a bázisunkként funkcionáló Szükség Szobája átalakításához használhatunk.
Ezeket a varázslatokat 4x4-es csoportba oszthatjuk szét, és a harcok során szabadon válthatunk közöttük. Érdemes vegyes csoportokat kialakítani, ugyanis az egyes varázslatok erősíthetik egymást. Például, ha az Incendióval (Piroinito) felgyújtjuk célpontunkat, majd ráküldünk egy Confringo robbanó átkot, jutalmunk egy csinos kis durranás. Persze ezek a mufurc gonoszok sem restek minket abajgatni. Gonosz varázslók, durcás koboldok és rémséges varázsrémek egész serege próbál minket kinyiffantani, és minden varázslat sajnos nem használható mindenki ellen. Pajzsaik csak adott bűbájjal vagy egy tárgy segítségével törhető át. Mi több, némelyik egészen addig mindennel szemben védett, amíg egy bizonyos ártást rá nem olvasunk. Ilyenek például a zombik helyi képviselői, az inferusok, amik sebezhetetlenek, amíg fel nem gyújtjuk őket.
Szerencsére hősünk hozzáfér a sztori középpontjában álló ősi mágiához is, ennek hála képes pusztító erejű csapásokat is az ellenfeleire mérni. Ha feltöltődik, Thort megszégyenítő villámcsapást idézhetünk meg, vagy rongybaba módjára csapkodhatjuk a földhöz a legerősebb varázslót is, esetleg szimplán tyúkká változtatjuk. Ez a varázserő az esetek többségében instant halált okoz az ellenfeleknél, csak a boss jellegű figurák tudnak neki tartósabban ellenállni.
Mindezeken túl a harcban használhatjuk a védelmünket erősítő bájitalokat, illetve bevethetünk növényeket is, mint például személyes kedvencemet, a harapós tököt. Apropó, a bájitalokat a Szükség Szobájában főzhetjük meg, míg a hozzávalókat a térképen gyűjthetjük be, vagy a települések boltjaiban vásárolhatjuk meg.
Főbenjáró bűnök
Bármilyen jó is a Hogwarts Legacy, sajnos nem lett tökéletes. A legnagyobb baja viszont nem technikai, hanem pusztán fejlesztői átgondolatlanságból fakad. Túl pici az invertory. Igen, abban a világban, ahol tágító bűbájjal egy egyszemélyes sátor belsejébe háromszobás, fürdőszobával és konyhával felszerelt lakást rendezhetünk be, itt kezdetben mindössze húsz ruhanemű lehet nálunk. Összesen, nem csoportonként. És a millió és egy kifosztható ládának hála nagyjából a Roxforba érkezést követő 15. percben már azon fogunk szentségelni, hogy nincs hely a zsebünkben.
Ez még hagyján, de helyet csak kétféleképpen szabadíthatunk fel. Az egyik, hogy helyben megsemmisítjük a ruhát. Ez esetben semmit sem kapunk. A második lehetőség, hogy eladjuk. Ám a legközelebbi árus Roxmortsban van, ami seprűnyélen is pár perc repülés, ám seprűnk még nincs a játék elején. Igaz, a hoppor-hálózatnak hála az első látogatásunk után már odateleportálhatunk, ám még ezzel együtt is idegesítő folyamatosan átugrani a városkába. Persze, mint írtam, az invertory bővíthető, amint feloldjuk a Merlin Trialokat, ám ez lassú folyamat, és mindössze 36-ra emelhetjük a slotok számát, ami még mindig kevés. Szóval a játék egy részében ruhákat fogunk pusztítani és eladni.
Mindez ráadásul elvezet egy másik problémához, jelesül, hogy a cuccainkat nincs hová letenni, hiába van egy szobánk Roxfortban, és az értékek sem vihetőek át megszeretett köpenyegünkre. Vagyis hiába tetszik meg egy ing, az nagyon gyorsan elavul. Utána pedig vagy az értékes slotot foglalva hurcoljuk magunkkal, hogy legalább akkor viselhessük, amikor nem harcolunk. Vagy érzékeny búcsút veszünk tőle, és reménykedünk, hogy pár óra múlva találunk belőle egy jobb változatot, ami legalább öt percig a legerősebb lesz a fogason. Persze egy idő után elkezdhetjük feljavítani a ruháinkat, de mire eljutunk oda, már hatszor feláldoztuk a kedvencünket.
Ezek mellett igazából csak apróságok zavarnak bele a remek összképbe. Van néhány fura küldetés, és bár remek közjátékok teszik élővé a világot, és a tanárokkal is leállhatunk cseverészni, a diákokkal csak ritkán tehetjük meg ezt, így őket nem igazán ismerhetjük meg. Sajnos annak sincs különösebb jelentősége, hogy melyik házba kerülünk, csak más sorrendben ismerkedhetünk meg bizonyos szereplőkkel. És nagyon kéne egy belső adatbázis, mert rengeteg a karakter, és nagyon gyorsan elfelejtjük, hogy ki kicsoda. Mindezeken túl a seprű irányítása is kissé macerásra sikerült.
Csíny letudva
Kisebb hibái ellenére a Hogwarts Legacy nagyszerű játék lett. Az Avalanche Software remekül adaptálta J. K. Rowling világát, ami elevenebb és lenyűgözőbb, mint valaha. A látvány pazar, az ember az állát keresve járja be a filmekből felismerhető és az új helyszíneket, majd merül el eme színes univerzumba. S bár alsó hangon laza 30-70 óra ölhető bele, közben egy percet sem unatkozunk, hála a jól adagolt újdonságoknak, az összetett harcrendszernek, az ötletes és változatos fejtörőknek, a rengeteg felfedeznivalónak, és az évszakonként változó környezetnek. Úgyhogy végszóként csak azt mondhatom, hogy a Hogwarts Legacy az a Harry Potter-játék, amire mindig is vágytunk.
