Heroine’s Quest teszt

Ha ingyen játékokról van szó, az emberek többsége végtelenül egyszerű flashprogramokra asszociál, esetleg beugrik egy-egy nagyobb mod, vagy valami emlékezetes ökörség, mint az „Ezzel játszunk...”-ban is kipróbált Goat Petting Simulator. Holott ma már más idők járnak, a független fejlesztők egyre nagyobb szeletet vágnak ki a videojáték-ipar olcsó szegmenséből, és bizony léteznek olyan alkotók, akik minden szakértelmüket beleadják egy teljesen ingyenes projektbe, csak hogy szívvel-lélekkel adózzanak az álmaiknak. Jó példa erre a tavaly tesztelt The Last Door, karácsonykor pedig berobbant a köztudatba tesztünk alanya is, a Heroine's Quest: The Herald of Ragnarok. A Crystal Shard nevű indie brigád meglehetősen sok tagot számlál, de még így is hosszú évek kemény munkája kellett ahhoz, hogy a King’s Quest fanatikusokból álló csapat előrukkolhasson a kész programmal. A Heroine’s Quest végül tavaly karácsonykor jelent meg, és elkápráztatta a retrós közösséget.

Előre a múltba!

Már rögtön a játék elindítása után szembesülünk a Heroine’s Quest döbbenetes kidolgozottságával. A 320x200-as felbontású, amigás játékokat idéző SVGA grafika, na meg a pixelenként megrajzolt, lenyűgöző menü minden olyan játékos pulzusszámát megemeli, aki észnél volt a 80-as években és nem ijedt meg a Sierra árnyékától. Bár a fő inspiráció bevallottan a King’s Quest-sorozat volt, a Crystal Shard nem átallott belekeverni a kalandjátékok ősi receptjébe némi szerepjátékos varázsport. Induláskor rögtön választanunk kell egy kasztot: ez lehet varázsló, harcos vagy zsivány, szigorúan a tradicionális RPG-k szellemében. Ezt követően a képességeink között oszthatjuk el kezdőpontjainkat, majd ha végeztünk, megnézzük az intrót, ami bemutatja az alapkonfliktust: hősnőnk egy téli erdőben igyekszik tova, mikor is útonállók csapdájába esik. Szerencsére arra jár a közeli városka harcos céhének vezére, és megmenti a hó alá szorult szőkeséget, aki magához térve elindul, hogy visszaszerezze, ami az övé.

A történet viszonylag lassan nyílik ki, viszont a játék simán elnyúlhat több tíz órára, ami egy hasonló stílusú alkotástól teljesen érthető. A forgatókönyvtől tartalmilag azt kapjuk, amit első ránézésre várnánk: meseszerű fantasykaland vár ránk, varázslókkal, trollokkal, és egy nagy adag északi mitológiával, ami a Skyrim tükrében érdekes analógiája a régi és új összefonódásának. Mielőtt pedig továbbmennénk, leszögezzük, hogy csak női karaktert alakíthatunk, amire az angol "heroine" szó is utal a címben. (A "jaj de vicces, van egy ilyen drog is, hahaha"-jellegű poénok valószínűleg minden tíz évnél idősebb olvasó számára unalmasak, csak mondjuk.)

A játékmenet az RPG-k és point ’n’ click kalandok érdekes elegye. Tárgyakat gyűjtünk, fejtörőkön verekedjük át magunkat, nagyon sokat beszélgetünk a világ lakóival, felfedezünk, és fő-, illetve mellékküldeteséseket oldunk meg, hogy az így szerzett tapasztalatból és pénzből egyre erősebbé tegyük karakterünket. A terep 2D-s hátterekre bomlik, ám ezeken sokszor 3D-ben mozoghatunk, sőt, nem ússzuk meg a harcot sem, ami valós időben zajlik és... na, igen, ez az a pont, ahol a régimódi játéktervezés sajna csődöt mond. Az alapötlet, miszerint a billentyűzet megfelelő gombjainak lenyomásával döfködhetjük az ellenfelet, elkerülve annak sokszor azonnali halált okozót csapásait, alapvetően nem rossz. Sajnos azonban nagyon-nagyon sok időbe telik belejönni a dologba, és mivel nincsenek ellenőrzőpontok, az ember könnyedén elfeledkezik a mentés gyakorlatáról, hogy egy elbukott kaszabolás után egyszer csak a főmenüben találja magát.

Természetesen a régi játékokban is ez volt a megszokott metódus, de attól még muszáj elismerni, hogy az ilyen húzások sok újoncot elrémíthetenek a Heroine’s Questtől. És akkor még a sokszor embertelenül nehéz logikai feladványokról nem is beszéltünk! A Crystal Shard komolyan vette a múltidézést, a játékban egyáltalán nem egyértelmű, merre kell mennünk vagy mit kell csinálnunk, a térkép pedig csak több óra bolyongást követően nyílik meg teljesen. Csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy a sok felszedhető tárgy mégis mi célt szolgál, vagy melyik NPC által adott küldetés löki előrébb a történetet. Ráadásul a három kaszt eltérő küldetéseket, dialógusokat, fordulatokat eredményez, azaz nem csak egyszer érdemes végigcsoszogni a programon. Ez már tartalom, srácok!

Magas lebontás

A Heroine’s Quest látványvilága gyakorlatilag tökéletes. A retrós technológiát igényes grafikusi munka dobja fel, fél óra után már észre sem vesszük, hogy egy pixeles, DOS-os jellegű programmal játszunk. A karakterekről készült közeli portrék nagyon szépek, a dialógusokat pedig szinkronizálták, ami egész egyszerűen döbbenetes mennyiségű extra időráfordítást jelent a Crytsal Shardtól. Egyedül az irányítás okán lehet belekötni a játékba. A harcról már volt szó, de a kattintgatós kalandelemek sem sikerültek hibátlanra. Manuálisan kell váltanunk például a kurzor beszéd, cselekvés és vizsgálás parancsai között, ami már évek óta hanyagolt megoldás a műfajban. Oké, értjük, hogy old-shcool, meg retró, meg effélék, de azért az elavult tervezési lépéseket illett volna kerülnie a programozóknak. Meg lehet szokni a dolgot, sőt, még az eleinte őrületbe kergető navigálás is kitanulható (ajánlott térképet rajzolni), de az biztos, hogy a srácoknak el kell felejteni ezeket a húzásokat, ha egy nap játékkészítésből szeretnének megélni.

Ugyanakkor muszáj elfogadni, hogy funkciója terén a Heroine’s Quest teljesíti az összes létező kihívást. Ez egy ízig-vérig retrójáték, olyan, amilyennel már húsz éve nem találkozunk a boltok polcain. Mivel ingyenes, még azoknak is ajánljuk a letöltését, akik nem érzik közel magukhoz a témát, hisz pár percnél többet nem veszíthetnek. A Crystal Shard weboldalán egyébként lehet felajánlásokat tenni, bizonyítva, hogy olyan alkotók is vannak manapság, akik nem előre kérnek százezreket (dollárban, persze), hanem miután letettek ezt-azt az asztalra.

Ha tetszett a cikk, ne habozz, irány a Heroine's Quest: The Herald of Ragnarok ingyen letöltés!