Bár a Harvest Moon 1996 óta jelen van a gamer köztudatban, egyetlen korábbi részét sem szükséges ismerned ahhoz, hogy belemerülj a One World világába. Ennek fő oka az, hogy a legújabb epizód több szempontból is eltávolodott a széria által felállított sztenderdektől, ám ez nem is csoda egy olyan játék esetében, amire gátlástalanul csapták rá a Harvest Moon címet, anélkül, hogy a fejlesztőnek bármi köze is lenne az eredeti sorozathoz... Azt ugyanis már Story of Seasons néven kell keresnünk (következő héten érkezik is az aktuális epizód tesztje). A One World fejlesztője, a Natsume, ugyanis a Marvelous stúdiótól való érzékeny búcsú után megtartotta a jogokat a címhez, majd elkezdett saját sorozatot készíteni a név alatt, mely hasonló koncepciókkal operál, csak érezhetően gyengébb kvalitással. A One World már a harmadik rész a sorban, de még mindig nem ugorja meg egy aluljáróban vett Adibasz táska minőségi és élvezeti értékét.
Ki mint vet...
Ha még sosem játszottál a sorozattal, akkor annyit kell tudnod, hogy egy farm- és élet-szimulátorról van szó, valahol a Stardew Valley és Animal Crossing között félúton (elsőként a Harvest Moon használta fel az ezekben közös, manapság hétköznapi játékmechanikai elemeket). Saját házad van, hozzá tartozó istállóval és szántófölddel, a közeli településeket pedig olyan interaktív karakterek népesítik be, akik kereskednek veled, küldetéseket adnak, barátaiddá válnak, egyben pedig fontos részei a nagy, átívelő sztorinak. A One World világában nyoma sincs a növénytermesztés egykor létfontosságú tudományának, a Szüret Istennője ugyanis nyomtalanul eltűnt, s magával vitte a növényeket is. Manapság már senki sem emlékszik más zöldségre a krumplin kívül, ami az egyetlen élelmiszerforrás a játék kezdetén... Egészen addig, míg a főszereplő rá nem ébred, hogy a vidéken egyedüliként ő látja a kis szüreti tündéreket, akiket az istennő távozása előtt megajándékozott vetőmagokkal. A tündérektől kapott magokat és egy titokzatos képeskönyvet bevetve lehetőséged van lassan feléleszteni a mezőgazdálkodás hagyományát a világon, és ezzel végül hazacsalogatni a Szüret Istennőjét – ehhez pedig öt különböző területen kell megoldani a lokális problémákat.
Az alap, vagyis az állatokról és növényekről való gondoskodás, a farm fejlesztése és nyersanyagok gyűjtése ugyanaz, mint a korábbi játékokban, de kiegészül jópár extra feladattal. A magvakat többé nem lehet megvenni, hiszen csak a tündérek birtokolják őket, úgyhogy körbe kell járnod a tájat, megkeresve a kis lidércfényeket, akik mind különböző magokat adnak, fejenként naponta egyszer. A legnagyobb újítás a hordozható farm ötlete, így a házadat, az istállót (később malmot és egyebeket) apró dobozzá hajthatod össze egy mágikus találmánynak köszönhetően, és átköltöztetheted az egész hóbelebancot a térkép más részeire. Többször is szükség lesz erre, és bár elsőre furán hangzik, hogy megszűnik a biztos bázis intézménye, az új területeket hamar be lehet lakni, na meg a közelség az aktuális küldetésekhez, a táj őshonos magvaihoz elengedhetetlen. És főleg itt jönnek ki a játék hibái: a problémás tény, hogy az idő borzalmas sebességgel múlik, karaktered pedig sétálás közben sebesen veszít erejéből, vagyis a napi feladatokat taktikusan kell elvégezned. Az istálló állatainak gondozása fix napi kötelesség (simogatás és tisztogatás az alap, de némelyiket fejni, nyírni is kell), ahogyan a kert karbantartása is (kapálás, gyomlálás, öntözés, trágyázás), így a questek megoldása, a craftolás, a felfedezés vagy szocializálódás csak ezek után fér bele a napba. Ügyesen kell eltervezned a napirendet, különben rád esteledik és elfáradsz, még mielőtt bármit befejeznél.
Ezen később sokat segít a gyorsutazás meg a hátas beszerzése (előbb-utóbb ló, teve, sőt rénszarvas is lesz), amivel gyors és kevésbé fárasztó az utazás, illetve a jobb minőségű kertészeti eszközök, amikkel szintén időt tudsz spórolni. Mindez azonban a játék első óráiban nem érhető el, így első célod az istálló feltöltése az olyan haszonállatokkal, mint a tehén, csirke és bárány... Ahol rögtön meg is látszik a játék útmutatásának hiánya, ugyanis az állatok gondozása és életciklusa nem egyértelmű – például nem tudtam kitalálni, hogy frissen beszerzett, Boci nevű tehenem miért nem ad tejet addig, míg 12 nappal később hirtelen óriásit nem nő. Vagyis korábban borjú volt, ám erre semmi sem utalt az adatai közt vagy a külsején. Ugyanígy a csirkék tojásait az istálló jobb sarkában található dobozban lehet keltetni, amire szintén véletlen jöttem rá. Az instrukciók hiánya vagy elnagyolt volta a játék több aspektusát is rosszul érinti, néha pl. soha többé találsz meg egy adott információt, ha véletlen átugrasz egy releváns dialógust, ráadásul a térkép és naptár használata is elég nehézkes.
Álmodtam egy világot
Mindezek mellett a legnagyobb probléma a játékkal az, hogy a világ kong az ürességtől. A térkép kopár, még az erdők és tengerpartok is csak elszórtan vannak növényekkel, tereptárgyakkal meg egyébbel díszítve. A nagy távolságok megtétele közben legalább a táj érdekes és szép lehetne, de csak csupasznak és élettelennek érződik. Ráadásul ez nemcsak a természetre igaz, a városokban is csak állnak a semmi közepén a házak, a lakók statikus, egy helyben interakcióra váró alakok, az utcák lélektelen díszletek. Hiába friss és izgalmas lehetőség a világ felfedezése, az új lakóhely keresése, ha nincs semmi, ami kitöltené az öt, egyébként meglepően változatos helyszínt – a tengerparttól a havas hegycsúcsokig mindenhol élettelen, ritkás környezet fogad. A helyiekkel való diskurálás sótlan és vontatott, hiába vannak szépen megrajzolva a beszélgetés közben megjelenő karakterek, ha semmi érzelem vagy egyéniség nem jön át a dialógusokban. Bár a fő sztori befejezése után összeházasodhatsz a 10 elérhető karakter egyikével (nemenként öt opció van), nulla indíttatást éreztem közülük bármelyikre is időt pazarolni az udvarlással.
Ráadásul a legüresebb területet és legegyhangúbb feladatokat pont a játék első 2-3 órájára időzítették, vagyis ez a mesterműnek aligha nevezhető darab direkt a legrosszabb arcát mutatja, ahelyett, hogy megpróbálná a pozitívumokkal eladni magát. Később a versenyek, az összegyűjthető magvak sokfélesége, a befogadható vagy megvehető állatok, a költözködés izgalmai mind feldobják a hangulatot annyira, hogy meglásd a jót is a One World világában, ám addigra a kopár tájon töltött üres mindennapok rohanása már végleg elrontotta az élményt. Talán a mostani ár negyedéért tudnám csak ajánlani ezt a címet, de még akkor is inkább javasolnám, hogy várd meg a március végére ütemezett Story of Seasons: Pioneers of Olive Town megjelenését, mert az már az előzetesek alapján is szokás szerint lekörözi a Natsume-féle Harvest Moont.
