Az 1990-es évek végén jelent meg egy játék, mely meglehetősen komoly feltűnést keltett az FPS-rajongók körében, és több szempontból is kiemelkedett az átlagból. A kissé misztikus, tudományos-fantasztikus történetben a főszereplő (egy körszakállas, szemüveges fizikus) nemcsak egy halom ellenfelet mészárolhatott le, de folyamatosan kommunikálhatott is a környezetében lévőkkel, akik segítették a küldetésében, vagy egyszerűen csak megjegyzést fűztek az eseményekhez. A remek sztori elmeséléshez az akkori kor mértékével nézve kimagasló vizuális megvalósítás nyújtott biztos alapot, és mindennek köszönhetően a készítő Valve jól csengő nevet szerzett magának a szakmában: ez az alkotás pedig nem más, mint a Half-Life, mely túlzás nélkül a mai napig etalonnak számít a stílusban.
Űrbéli lövészkrónikák
Mivel a fejlesztők műve lehetőséget biztosított lelkes fanatikusok számára arra, hogy saját fejlesztésű ötleteikkel bővítsék a játékot, nem csoda, hogy az idők folyamán számos jól sikerült modifikáció készült a Half-Life-hoz. Ezek közül a legismertebb alighanem a Counter-Strike, de minőségük folytán egyéb játékoknak is sikerült elérniük, hogy önállóan is megállják a helyüket. A Gunman Chronicles szintén egy egyszerű deathmatch-kiegészítőként kezdte pályafutását, majd a kiadó hathatós közreműködése révén egész estés alkotássá vált, immár egyszemélyes hadjárattal is kibővítve.
A történet szerint főhősünk, Archer őrnagy a távoli jövőben az űrrendőrség tagjaként végzi munkáját, ám egy félresikerült bevetést követően idegen lények támadják meg a csapatát, és az osztaga nagy része a tábornokkal együtt féregszerű teremtmények áldozatává válik. Néhány évvel később egy messzi bolygóról érkező titokzatos jel eredetének kinyomozásával bíznak meg bennünket, ám hamar kiderül, hogy az akció csupán csapda, és valaki nem igazán szeretné, hogy önszántunkból távozzunk a planétáról. A mi feladatunk lesz kideríteni, hogy ki csalt bennünket tőrbe, és hogy egyáltalán sikerüljön élve kikerülni a rajtaütésből. Hadjáratunk során több bolygóra is elvetődünk, és szerencsénkre a számos ellenfél mellett akadnak majd olyanok is, akiknek nem likvidálásunk az elsődleges küldetése -- ilyen a titokzatos, női hangon kommunikáló Mesterséges Intelligencia, melynek valódi célja hosszú ideig számunkra is homályos marad.
Lőfegyverekből meglehetősen kevés számú áll rendelkezésre, ám ezek túlnyomó része fejleszthető. Alapesetben az öklünket és késünket használhatjuk, de hamarosan szert teszünk egy lézerpisztolyra is, melyet a későbbiek folyamán távcsöves puskává lehet alakítani. A shotgun esetében a szórást és a kilőtt lőszer mennyiségét kalibrálhatjuk, míg a gépfegyver pontosabb ugyan, ám hajlamos túlmelegedni. A plazmaágyú sugarakat és gömböt képes kibocsájtani magából eltérő hatékonysággal, a rakétavetőt pedig időzített, vagy akár mozgáskövetős módban is használhatjuk. Végül bevethetjük a vegyi anyagokat szóró pisztolyt, mely szerves és fémes anyagok ellen is hatásos (ez utóbbiak közé nemcsak robotok, de ajtók is tartoznak).
A játékmenet nem meglepő módon túlnyomórészt az akcióra, a kisebb-nagyobb csoportokban felbukkanó katonák és egyéb furcsa szörnyek kiiktatására fókuszál, ám helyenként csak egy-egy láda odébb tolásával vagy egy kapcsoló szétlövésével nyílik meg a továbbvezető út. Emellett nemcsak gyalogosan haladhatunk, de idővel bepattanhatunk majd egy tankba is, mellyel szemben nem sok ellenfelünk akad -- kár, hogy előbb-utóbb elfogy az üzemanyaga.
A sztorimód végeztével természetesen részt vehetünk többszemélyes csatákban is, ám az online multiplayer részért felelős WON-rendszer már nem működik, így be kell érnünk helyi hálózaton vívott küzdelmekkel.
A krónika utolsó fejezete
A Gunman Chronicles aligha tagadhatná, hogy honnan származik. Már maga a menürendszer, a grafikáért felelős GoldSrc motor és a játék első pár perce, ahogyan megérkezünk a központba, továbbá a fel-alá mászkáló tudósok és a sci-fi miliő is mind a Half-Life-ra ütnek. Ugyan a kombinálható fegyvereknek köszönhetően fel tud mutatni némi újítást, a történet kellően fordulatos, továbbá a hangok és az egyenesen a CD-ről szóló zenék is megfelelő aláfestést nyújtanak, mégsem említhetjük egy lapon a Valve klasszikusával. Egyrészt elég hamar eljuthatunk a sztori végére, azon kívül grafikai hibákba is belebotlunk majd (például a talajba vagy tereptárgyakba beleragadó testek), ráadásul a sivatagos planéta helyenként rettentően kopár és csúnya.
Néhány órára nyújthat tehát némi változatosságot azoknak, akik Gordon Freeman helyett egy lövész szerepében járnák az űrvadnyugatot, ám alapvető alkotásnak korántsem nevezhetjük a Gunman Chroniclest -- mindössze egy jól sikerült, hivatalos támogatást kapott modnak.
