Manny Calavera halott - és egyáltalán nem - élvezi
Már a játék nyitó animációjában érezhető az egész játékot átölelő, egyáltalán nem morbid fekete humor, amikor is Manny Calavera talpig fekete csuklyában, kaszával a kezében közli legújabb ügyfelével az irodájában, hogy kész fogadni őt. Kliense egy frissen elhalálozott tagja a holtak világának, aki igazából azt se tudja, hol van, és csak haza szeretne jutni, azonban hősünk rövid úton megnyugtatja, hogy nincs semmi félnivalója, ehelyütt mindenki épp oly halott, mint ő maga, és keserves négy év vár rá, míg eljuthat a kilencedik alvilágba, hacsak Mannytől (aki, mint kiderül, egy utazási ügynök) egy kedvezőbb ajánlatot nem vásárol. A kedves kliens nem éppen Dagobert bácsi pénzügyi hátterével távozott az élők sorából, ezért nem számíthatna semmi jóra, ám hősünknek sikerül őt befizetni az Excelsior csomagra, melynek keretében egy sétabottal bocsátja útjára látogatóját.
A nem éppen sikeresen lezárt üzlet után hősünk szomorúan visszatér irodájába, és tehetősebb ügyfelek után vágyakozik, hogy végre kiszabadulhasson a cégtől. Ekkor vesszük át irányítását, és kezdjük meg saját utazásunkat. Az első újítás, ami szemünkbe ötlik, hogy a point ’n’ click rendszert felváltotta a „nyilakkal próbálok navigálni ” megoldás, amit egész jól meg lehet szokni - bár jómagam a pokolba kívántam. A szisztémának egy nagyon pozitív vonása viszont van: ha a képernyőnek egy olyan részébe érünk, ahol bármi számunkra érdekes található, Manny feje odafordul, ezzel jelezve, hogy ott valamit felvehetünk, megszerelhetünk, elorozhatunk. Egy másik érdekes újítás a készlet (inventory) megjelenítése. Minden tárgyat, amit túlvilági kalandjaink során magunkhoz ragadunk, az öltönyünk zsebében tárolunk (ami még mindig elegánsabb, mint azt az alsógatyánkba tolni, lásd: Monkey Island). Ez a játék során csak pár helyen okoz kellemetlenséget, amikor „raktárunk” túl nagyra dagad, és hosszadalmas azt végigpörgetni, ez azonban hála istennek eléggé ritka. Szintén új elem a LucasArts ezen játékában, hogy elég szorgosan fagy, úgyhogy javasolt, a még szorgosabban mentés.
DIE HARD – drágám, add az életed
Manny a jobb ügyfelek utáni vágyakozásában elcsen egy cégen belüli ügyféllistát, mely tartalmazza a jó életet élt frissen elhunytak neveit. Így szerzi meg ügyfelének a még arc, szem, és egyéb külsőségek nélkül is elbűvölő Mechét. Legnagyobb meglepődésére azonban a céges számítógép számára sem tud kellemes gyors megoldást biztosítani a megboldogulás felé, így Meche is gyalogosan kell, hogy elinduljon a kilencedik alvilág felé. Manny érzi, hogy valami nincs rendjén (valami bűzlik a holtak közt), és a hölgy után indul, ezzel megkezdve saját négy éves útját. A játék, akár csak a Monkey Island, négy részre tagolódik, és minden rész egy év a hosszú vándorlásból. Egy nagyon hangulatos és tetszetős újítás, hogy akárcsak a Prince of Persiában, itt is figyelemmel követhetjük, hogy a játék hány százalékát teljesítettük eddig, de míg ezt abban a címben egy unalmas szám és egy százalékjel jelzi, addig itt egy fali festményből jelennek meg részletek, melyek az utazásunk egyes állomásait ábrázolják. A sztori az egész játék alatt hangulatos és egybefüggő, azonban a végkifejlett eléggé összecsapottnak hat, és megválaszolatlan kérdéseink is maradnak. Azt például sehonnan se tudjuk meg, hogy hősünk életében mit követett el, amiért a túlvilágon szociális munkára fogták.
Szép, akár egy Csontváry festmény
Aki azt hitte eddig hogy a holtak világa egy kellemetlen, lávával, kínokkal és egyéb borzalmakkal teli kietlen pusztaság, nagyot tévedett. Ez a birodalomsokkal inkább olyan, mint Dél-Amerika (legalábbis a fejlesztők szerint). Az összes táj, épület mind aztékos (vagy majás, inkás - választhattok) motívumokkal van díszítve; hogy ez mégis inkább komikus, mint sem archaikus hatást vált ki belőlünk, az olyan motívumoknak köszönhető, mint például az SS Lambada nevű hajó, melynek a felépítése olyan, mint egy azték piramisé. Mindemellett a világ lakosai sem a sztenderd kalandjátékokból megismert, karddal és pajzzsal rohangáló csontvázak, mint amelyekkel Neverwinterben találkozhatunk, hanem sokkal inkább olyanok külsőre, mint a Monkey Island szigetein megismert szellemkalózok (Murray), foglalkozásuk szerint pedig olyanok, mint a mindennapi emberek. Vannak köztük utazási ügynökök, ügyvédek, maffiózók, lufi- és virágárusok. Egyedül sofőrök nincsenek, ugyanis a vezetés feladata ebben a világában a démonokra hárul. Nekünk is lesz egy bejáratott gépjárművezetőnk, aki legjobban egy diszkó narancssárga biztonsági őrére hasonlít, de tuningolásban és gányolásban messze veri McGyvert és az A-teamet együtt.
Az egész játékot átjárja a Monkey Islandből megismert szenzációs humor. A beszélgetések nagy részéről elmondható, hogy 50%-ban hasznos infót, 50%-ban poénhegyeket tartalmaz, éppen ezért érdemes mindenkivel hosszasan elbeszélgetni. Kalandunk második évében például megismerkedünk Charlie-val, a szerencsejátékossal, aki mellékfoglalkozásként első osztályú hamisító. Amikor útlevelet próbálunk szerezni tőle, nagy pátosszal előadja, hogy mivel a holtak világa egy nagy nemzet, nincs senkinek szüksége útlevélre, majd amikor másodszorra is előhuzakodunk a témával, bevallja, hogy igazából az útlevél hologramok túl trükkösek, és ezért nem lehet hamisítani. Szintén kellemes perceket szerez, amikor a játék elején megismert hősökkel a játék vége felé ismét találkozunk. Kevésbé kellemes viszont, amikor régi főnökünk próbál minket a túlvilágon túlra segíteni, viszont örömteli viszontlátás, amikor korábbi kuncsaftunkkal találkozunk (akit egy koporsóban purhabbal körbefújva küldtünk a kilencedik alvilág felé).
Egy kis kaland, egy kis vész: a csontváznak nem kell ész...
Kalandjátékról lévén szó, különböző rejtvények, problémák megoldása lesz a játék során a feladatunk, melyhez környezetünk összes tárgyát fel kell használnunk mindenre, csak arra nem, ami azoknak eredeti rendeltetése volna. Egy ilyen játéknak igazából egy nagy hangulatölője van: az olyan helyzet, amiből nem lehet tovább haladni, mert nem tudunk felvenni egy tárgyat, amire szükségünk van, nem beszéltünk valakivel, akivel kellett volna stb. A játék tesztelése során szerencsére csak egy ilyen szituációval találkoztam, de az is elég bosszantó volt. Úgyhogy két jó tanács azoknak, akik most vágnak bele a játékba: minden előrehaladásnál mentsetek (nem felülírva a korábbiakat), továbbá ne piszkáljátok a víz alatti futószalagot sokat, mert előfordulhat, hogy az egyik oldalán rekedtek! A játék hosszára sem lehet panaszunk - én úgy éreztem, hogy se nem túl rövid, se nem túl elnyújtott. A tiszta játékidő hét óra körül van, de garantálom, hogy aki végigjátszás nélkül indul neki, minimum két hétig el lesz vele. A feladványok kicsit összetettebbek, mint azt a Monkey Islandnél megszokhattuk, de pár óra próbálkozással és némi gondolkodással mindenre rá lehet jönni...
Már a játék nyitó animációjában érezhető az egész játékot átölelő, egyáltalán nem morbid fekete humor, amikor is Manny Calavera talpig fekete csuklyában, kaszával a kezében közli legújabb ügyfelével az irodájában, hogy kész fogadni őt. Kliense egy frissen elhalálozott tagja a holtak világának, aki igazából azt se tudja, hol van, és csak haza szeretne jutni, azonban hősünk rövid úton megnyugtatja, hogy nincs semmi félnivalója, ehelyütt mindenki épp oly halott, mint ő maga, és keserves négy év vár rá, míg eljuthat a kilencedik alvilágba, hacsak Mannytől (aki, mint kiderül, egy utazási ügynök) egy kedvezőbb ajánlatot nem vásárol. A kedves kliens nem éppen Dagobert bácsi pénzügyi hátterével távozott az élők sorából, ezért nem számíthatna semmi jóra, ám hősünknek sikerül őt befizetni az Excelsior csomagra, melynek keretében egy sétabottal bocsátja útjára látogatóját.
A nem éppen sikeresen lezárt üzlet után hősünk szomorúan visszatér irodájába, és tehetősebb ügyfelek után vágyakozik, hogy végre kiszabadulhasson a cégtől. Ekkor vesszük át irányítását, és kezdjük meg saját utazásunkat. Az első újítás, ami szemünkbe ötlik, hogy a point ’n’ click rendszert felváltotta a „nyilakkal próbálok navigálni ” megoldás, amit egész jól meg lehet szokni - bár jómagam a pokolba kívántam. A szisztémának egy nagyon pozitív vonása viszont van: ha a képernyőnek egy olyan részébe érünk, ahol bármi számunkra érdekes található, Manny feje odafordul, ezzel jelezve, hogy ott valamit felvehetünk, megszerelhetünk, elorozhatunk. Egy másik érdekes újítás a készlet (inventory) megjelenítése. Minden tárgyat, amit túlvilági kalandjaink során magunkhoz ragadunk, az öltönyünk zsebében tárolunk (ami még mindig elegánsabb, mint azt az alsógatyánkba tolni, lásd: Monkey Island). Ez a játék során csak pár helyen okoz kellemetlenséget, amikor „raktárunk” túl nagyra dagad, és hosszadalmas azt végigpörgetni, ez azonban hála istennek eléggé ritka. Szintén új elem a LucasArts ezen játékában, hogy elég szorgosan fagy, úgyhogy javasolt, a még szorgosabban mentés.
DIE HARD – drágám, add az életed
Manny a jobb ügyfelek utáni vágyakozásában elcsen egy cégen belüli ügyféllistát, mely tartalmazza a jó életet élt frissen elhunytak neveit. Így szerzi meg ügyfelének a még arc, szem, és egyéb külsőségek nélkül is elbűvölő Mechét. Legnagyobb meglepődésére azonban a céges számítógép számára sem tud kellemes gyors megoldást biztosítani a megboldogulás felé, így Meche is gyalogosan kell, hogy elinduljon a kilencedik alvilág felé. Manny érzi, hogy valami nincs rendjén (valami bűzlik a holtak közt), és a hölgy után indul, ezzel megkezdve saját négy éves útját. A játék, akár csak a Monkey Island, négy részre tagolódik, és minden rész egy év a hosszú vándorlásból. Egy nagyon hangulatos és tetszetős újítás, hogy akárcsak a Prince of Persiában, itt is figyelemmel követhetjük, hogy a játék hány százalékát teljesítettük eddig, de míg ezt abban a címben egy unalmas szám és egy százalékjel jelzi, addig itt egy fali festményből jelennek meg részletek, melyek az utazásunk egyes állomásait ábrázolják. A sztori az egész játék alatt hangulatos és egybefüggő, azonban a végkifejlett eléggé összecsapottnak hat, és megválaszolatlan kérdéseink is maradnak. Azt például sehonnan se tudjuk meg, hogy hősünk életében mit követett el, amiért a túlvilágon szociális munkára fogták.
Szép, akár egy Csontváry festmény
Aki azt hitte eddig hogy a holtak világa egy kellemetlen, lávával, kínokkal és egyéb borzalmakkal teli kietlen pusztaság, nagyot tévedett. Ez a birodalomsokkal inkább olyan, mint Dél-Amerika (legalábbis a fejlesztők szerint). Az összes táj, épület mind aztékos (vagy majás, inkás - választhattok) motívumokkal van díszítve; hogy ez mégis inkább komikus, mint sem archaikus hatást vált ki belőlünk, az olyan motívumoknak köszönhető, mint például az SS Lambada nevű hajó, melynek a felépítése olyan, mint egy azték piramisé. Mindemellett a világ lakosai sem a sztenderd kalandjátékokból megismert, karddal és pajzzsal rohangáló csontvázak, mint amelyekkel Neverwinterben találkozhatunk, hanem sokkal inkább olyanok külsőre, mint a Monkey Island szigetein megismert szellemkalózok (Murray), foglalkozásuk szerint pedig olyanok, mint a mindennapi emberek. Vannak köztük utazási ügynökök, ügyvédek, maffiózók, lufi- és virágárusok. Egyedül sofőrök nincsenek, ugyanis a vezetés feladata ebben a világában a démonokra hárul. Nekünk is lesz egy bejáratott gépjárművezetőnk, aki legjobban egy diszkó narancssárga biztonsági őrére hasonlít, de tuningolásban és gányolásban messze veri McGyvert és az A-teamet együtt.
Az egész játékot átjárja a Monkey Islandből megismert szenzációs humor. A beszélgetések nagy részéről elmondható, hogy 50%-ban hasznos infót, 50%-ban poénhegyeket tartalmaz, éppen ezért érdemes mindenkivel hosszasan elbeszélgetni. Kalandunk második évében például megismerkedünk Charlie-val, a szerencsejátékossal, aki mellékfoglalkozásként első osztályú hamisító. Amikor útlevelet próbálunk szerezni tőle, nagy pátosszal előadja, hogy mivel a holtak világa egy nagy nemzet, nincs senkinek szüksége útlevélre, majd amikor másodszorra is előhuzakodunk a témával, bevallja, hogy igazából az útlevél hologramok túl trükkösek, és ezért nem lehet hamisítani. Szintén kellemes perceket szerez, amikor a játék elején megismert hősökkel a játék vége felé ismét találkozunk. Kevésbé kellemes viszont, amikor régi főnökünk próbál minket a túlvilágon túlra segíteni, viszont örömteli viszontlátás, amikor korábbi kuncsaftunkkal találkozunk (akit egy koporsóban purhabbal körbefújva küldtünk a kilencedik alvilág felé).
Egy kis kaland, egy kis vész: a csontváznak nem kell ész...
Kalandjátékról lévén szó, különböző rejtvények, problémák megoldása lesz a játék során a feladatunk, melyhez környezetünk összes tárgyát fel kell használnunk mindenre, csak arra nem, ami azoknak eredeti rendeltetése volna. Egy ilyen játéknak igazából egy nagy hangulatölője van: az olyan helyzet, amiből nem lehet tovább haladni, mert nem tudunk felvenni egy tárgyat, amire szükségünk van, nem beszéltünk valakivel, akivel kellett volna stb. A játék tesztelése során szerencsére csak egy ilyen szituációval találkoztam, de az is elég bosszantó volt. Úgyhogy két jó tanács azoknak, akik most vágnak bele a játékba: minden előrehaladásnál mentsetek (nem felülírva a korábbiakat), továbbá ne piszkáljátok a víz alatti futószalagot sokat, mert előfordulhat, hogy az egyik oldalán rekedtek! A játék hosszára sem lehet panaszunk - én úgy éreztem, hogy se nem túl rövid, se nem túl elnyújtott. A tiszta játékidő hét óra körül van, de garantálom, hogy aki végigjátszás nélkül indul neki, minimum két hétig el lesz vele. A feladványok kicsit összetettebbek, mint azt a Monkey Islandnél megszokhattuk, de pár óra próbálkozással és némi gondolkodással mindenre rá lehet jönni...
