Minden ember egyenlő, csak vannak köztük egyenlőbbek, azaz Carl Johnson kamaszkorában alighanem átélte azt az iskolabuszos érzést, ahol a demokrata sofőr bácsi megállítandó a faji villongásokat, kijelenti: ezentúl nincsenek fehérek és feketék, csak kékek, jó? Megegyeztünk? Akkor most szálljunk fel a buszra. Az első ajtón a világoskékek, a hátsón a sötétkékek. Bár amikor a GTA San Andreas főhőse, Carl Johnson, vagy ahogy a Grove Streeten ismerik, CJ a reptéren a csomagját várja, aligha ezen a - nem is annyira - viccen mosolyog.

Real Sims

A Rockstaros fiúk az ötödik PC-s GTA-ban úgy gondolták, ideje megvalósítani azt a Simset, ami nem a hollywoodi filmgyár kapujánál ér véget, hanem onnan kifelé kezdődik. Ennél mocskosabb életszimulátort még nem hordott a hátán a föld, és igen össze kell szednie magát a csapatnak, ha ettől még mélyebbre kíván nyúlni. A GTA San Andreasban nincsenek szeretni való figurák. Nem is cél. Rózsa Sándor és Robin Hood sem volt annyira patyolatlelkű srác, ha jobban megpiszkáljuk őket, és hát kéz a szívre, Mátyás is csak jóval a halála után lett igazságos. Simünket etethetjük, itathatjuk, öltöztethetjük, randiztathatjuk, kocsikáztathatjuk, dolgoztathatjuk, kondiztathatjuk, úsztathatjuk, játékterembe járathatjuk, vásárolgatni vihetjük, így akár a „pécébarbizók” is eljátszhatnának a San Andreassal, de ez a cím másról szól, mert valljuk be: CJ-t és a világát valahogy nagyon eltalálták a Rockstarnál. Az alcím nyugodtan lehetne „Isten hozott a való világban, pajtás”! Tökmindegy, hogy a történet hol zajlik, Los Santosban, Moszkvában, Nápolyban, Londonban vagy Budapesten, minden ország magára ismerhet egy kicsit. 

Sztorizós szabadság 

Ahogy a Gothic és a GTA3 óta a játékfejlesztők ráéreztek, a játékosok jelentős része nem szereti a lineáris címeket. Nincs izzasztóbb egy szkripthegyes játékban huszadszorra is ugyanúgy végigbénázott, az utolsó pillanatban elszúrt küldetésnél, ahol már csukott szemmel is tudjuk, melyik sarok mögül hány libazöld zombi fog előbukkanni, hová kell nyomni a skulót, hogy a pálya aktuális bossára is elég maradjon. Itt nem muszáj „kvesztelni”, igaz, akkor haladás sincs. CJ alhat, ehet, ihat, sétálhat, autózhat, motorozhat, békés járókelőket molesztálhat, csajozhat és rendőrök elől menekülhet. Igaz, mint minden szabadság, ez is nagyon relatív. Igazán biztonságban csak a Grove Streeten érezhetjük magunkat, azon túl egyáltalán nem szeretnek minket. Nem is ajánlatos egy darabig kimozdulni, mert a Rockstaros arcok kitalálták, hogy az amúgy is zseniális sorozatot megdobják némi RPG-elemmel. 

Úgy bizony, CJ fejlődik. Igaz, karaktert nem generálunk – még képesek lennék egy Jackós hypofekaganxtával nyomulni, ami azért valljuk be, jelentősen rontana az élményen. Ráadásul nem kapunk XP-k után felhasználható pontokat. Az RPG nem ezen a vonalon nyomul, hanem a következőkben: CJ nem tud rögtön jól lőni, verekedni, futni, autót, motort vezetni és úszni. Igaz, a GTA-s hősök eddig egyáltalán nem tudtak úszni, itt azonban néha hasznos, helyenként pedig muszáj. Szóval mindent gyakorolni kell. Súlyos perceket töltünk majd el vezetgetéssel, úszkálással, futkorászással és konditerembe járással. Mert mindez kihatással van túlélési esélyeinkre. Persze mindent csak szakaszosan, a Grove-negyed sarkán álló konditeremben megvan a napi limit, ami fölött hiába emelgetünk, nem szálkásodunk tovább egy csöppet sem, és vezetési technikánk is csak sok-sok mérföld után ugrik egy keveset. Új elemként külön lehet gyúrni mindenféle menő cuccokkal és új frizurákkal a sármra, amitől a lányok általában beájulnak.

Beszippant a világ 

Amiért nem lehet eléggé áldani a Rockstar csapatát: minden játékot úgy alkotnak meg, hogy az érthető legyen azok számára is, akik először botlanak a sorozatba. A San Andreas ennek megfelelően egy meglehetősen alapos oktatással kezdődik. Nem Mafia-módra egy külön teremben, hanem sztorivezérelten, amiért külön köszönet, mert így tudjuk ugyan, hogy alapképzésen vagyunk, csak nem érezzük úgy. 

Éppen ezért lassan csordogálva indul a történet, megtanulunk bicajozni, autót vezetni, lövöldözni, graffitiket átfestegetni - majd mielőtt észbe kapnánk, beszippant a történet és a játékmenet. Ajánlatos még a játék első szakaszában minél többet gyúrni, vezetni, motorozni és úszni, mert egy idő után erre túl sok időnk nem lesz. Egy idő után egyszerűen rákényszerülünk a tanulásra, el kell végezni az autós-, a motoros-, a hajós-, és a repülős vizsgát, mert a játék nem enged tovább.

Három a magyar igazság - és a város

Három a magyar igazság, és CJ kalandozásainak színtere. Természetesen nem kapjuk meg azonnal a hatalmasra bővült világot (csak Los Santos nagyobb, mint Vice City), ki kell azt érdemelni. A küldetések szépen lassan csordogálva vezetnek végig a sztorin, aminek a tulajdonképpeni lényege, hogy mi legyünk az istencsászárok a játék világában. A küldetések változatosak, a játékos alapbeállítottságától függően változó nehézségűek, de általában egy feladatra koncentrálnak. Ha vezetni kell, ritkán kell közben lőni és viszont. Ami újdonság: a sikeres küldetésekért az elején nem dől a dollár, viszont nő a tisztelet, ami azért fontos, mert ezzel egyenes arányban nő a bandánkba toborozható arcok száma. Ez különösen a területfoglalásoknál számít majd, hiszen ekkor az ellen igen magas számban nyomul ránk, így nem árt, ha életüket és vérüket értünk áldozó srácokkal megyünk utcákat foglalni. És ezt értsük szó szerint, mert hullanak a srácok mind a két oldalon rendesen! Az ok egyszerű: senki sem keres fedezéket, mint egy hülye párbajhős, minden srác teljes testfelületét az ellenség felé fordítva ontja a skulót, aztán aki talpon maradt, annak van igaza. A területfoglalás után viszont dől a lé rendesen, így megéri ezzel szenvedni pár órácskát. Akinek nincs kedve állandóan visszajárni a Grove Streetre begyűjteni a stukkerra valót (mert ebben a részben ritkábbak az elrejtett fegyverek, mindent magunknak kell venni vagy zsákmányolni), annak az egy idő után gombamód szaporodó dílereket érdemes apró fejlövéssel meggyőzni, adják nekünk a pénzüket, hiszen nálunk sokkal jobban hasznosul. Ugyanis dílerenként általában két rongyot szakíthatunk, ami egy jól sikerült túra után akár házvásárlást is eredményezhet, hogy minél több helyen elrejtőzhessünk és bedughassuk a garázsba a csili-vili verdákat, amelyeket ezúttal rendesen turbózhatunk is minden városban. A Los Santosban kiépített hatalmi rendszer után ízelítőt kapunk a senki földjéből, majd jöhet San Fierro, újabb senki földje és végül Las Venturas. Igazából nem is végül, mert legeslegvégül visszatérünk Los Santosba, hogy elvarrjuk az elvarratlant, de addig szerencsére nagyon sok játékórát tölthetünk a San Andreassal. Mindeközben megtanuljuk, hogy aki a barátunk, akár az is lehet, de nem feltétlenül, és hogy aki igazán az ellenségünk, az sose lesz a tesónk, és hogy általában az emberi kapcsolatok kuszák...

Csajozunk 

Pláne az ellenkező nemmel folytatottak! Fél tucat leányzó szívét és miegymását hódíthatjuk meg, ha kellőképpen sármosak és kitartóak vagyunk. Igaz, ha menet közben szorgosan gyűjtjük a kagylókat a tengerből (összesen ötven van belőlük elrejtve), akkor rövidülhet az idő. Igen észnél kell lennünk, mert ahány csaj van, annyiféle bánásmódot igényel. Ötven százalék felett azonban miénk a verdájuk, és különféle egyéb bónuszokhoz is hozzájutunk. 

A csajozás nem az egyetlen kitérő, ezer más minijáték vár ránk, ha meguntuk a fárasztó gangsztázást. A szokásos mentős-, rendőrös-, tűzoltós küldik mellett a Grove Streeten biliárdozhatunk, csillagháborúzhatunk a játéktermekben, a Downtownban lovizhatunk (érdemes mentés után idelátogatni, mert kis szerencsével nagyot szakíthatunk, és a fogadási esélyeket megnövelő lópatkók – ezekből is ötven van – mind Las Venturasban találhatók, tehát a Los Santos-i időkben még nem elérhetőek), Las Venturasban kaszinózhatunk. A játék bizonyos szakaszától ejtőernyőzhetünk is, az egyéb versenyekről (bicaj, motor, autó, repülő, hajó) nem is beszélve. Na és persze közben minden járműben dübörög a zene. A csatornaválaszték számossága mellett saját mp3-as zenéinket is berakhatjuk egy külön kis mappába amely, mellé egy másik mappába a fejlesztők ajándékaként a játékban készített képeinket is elmenthetjük. 

Ha jól végeztük a dolgunkat, akkor a játék végére az egyszálbélű, nagyon szerény, mindenkitől bocsánatkérő CJ-ből hat csajt egyszerre karjában tartó, méteres vállúra kigyúrt föld-levegő-víz ura lesz, akihez ömlik a pénz. Természetesen sok-sok játékóra telik el, amíg ide eljutunk, de igazából, ha egyszer végigviszed a játékot, akkor újra elkezded és elhatározod, hogy az ezer, először fel nem fedezett apróságot, easter egget, rejtett poént megkeresed, majd aztán harmadszor is belevágsz, hogy a negyedik után elhatározd, ötödszörre mit fogsz még alaposabban, és így tovább.

A tökéletes játék?

Természetesen a Rockstarnak sem sikerült megalkotni a tökéletes játékot. A sok szép és jó oltárán beáldoztatott a grafika, a figurák baltafaragtak, a járművezetés élménye a törésen kívül elég arcade-os jellegű, a szereplők mozgása helyenként mosolyt fakasztó, és valljuk be őszintén, a küldetések némelyike már-már frusztrálóan idegesítő és dögnehéz. A mesterséges intelligencia sincs a topon, a haverjaink lépten-nyomon elakadnak egy villanyoszlopban, igaz, az ellenfelek szintén, a röhejes bugokról (betonban félig eltűnő autók, falon arccal átmászó figurák) nem is beszélve. Szerencsére egyik sem tud igazán levonni a játék élvezeti értékéből, így 2005 és 2006 után várhatóan még mindig sokan fogják tolni ezt a cuccot.